Keresés az oldalon

Gondolatszikrák sorozatunk harmadik évadát is csillagokról szóló programmal zártuk, ahol az éjszakai erdő hangjain és eső utáni illatán túl az égboltban is gyönyörködtünk. Csendbe burkolózó, sejtelmes erdő és csodálatos esőillat fogadott minket a Tőserdőben legutóbbi Gondolatszikrák programunkon. A téma ezúttal az éjszakai erdő megismerése és az éj ajándékainak megélése volt, amit szokásos augusztus végi, csillagokról szóló beszélgetésünkkel kapcsoltunk össze. Ezúttal is vendégünk volt Szabó Balázs, a Kecskeméti Planetárium munkatársa, aki csillagképekről, a csillagok belső működéséről és a világűr elképesztő távolságairól is mesélt nekünk. Mi pedig most egy szubjektív beszámolót hozunk néhány értékes gondolattal, ami a program során is felmerült. A nappal és az éjjel határán Sétánk a vízre hangosan megérkező vízimadarakkal indult, majd szép lassan elcsendesedtek a madárhangok. Épp alkonyatkor vágtunk neki éjszakai túránknak, néhány perccel naplemente után, így végignézhettük, ahogyan a nappali zsongás éjszakai sejtelmességbe vált. "Becsüld meg a szegélyek és peremterületek adta lehetőségeket, mert gazdagabb biodiverzitással rendelkeznek és új lehetőségeket kínálnak" - szól a permakultúrás tervezés egyik alapelve, amit élőben is megfigyelhettünk sétánk során. Térben könnyű ezt a sokszínű határt elképzelni: az erdő és a rét, vagy a holtág és az ártéri erdő határa mind-mind olyan peremterületek, ahol különösen nagy a biodiverzitás. Egyszerre adnak ezek élőhelyet két különböző élettér élőlényeinek, akik ráadásul mindkét élőhely előnyeit hasznosíthatják. Gondoljunk például a hódokra a Holt-Tisza partján, akik idejük jelentős részét töltik a vízben, de váraikat már a parton építik, egyszerre száraz és víz alatti részekkel. Hódokkal ugyan nem találkoztunk, az alkonyat így is mutatott nekünk néhány érdekességet. Itt épp indulásra készen várjuk a szokásos bemutatkozókört. Kicsit távolabbra vezet, ha a peremterületeket nem térben, hanem időben értelmezzük, pedig éppen erről van szó alkonyatkor is. A naplemente utáni időszak egy elnyújtott és nem éles határvonal, mégis minden nap elkerülhetetlenül bekövetkezik. Időszakában még hallhatjuk a nappal aktív és éppen nyugovóra térő vízimadarak utolsó szárnycsapásait, de fokozatosan rázendít a tücskök és békák alkotta éjjeli kórus is. Igazán forgalmas időszak ez két ellentétesnek tűnő pólus, a világos és sötét világok találkozási pontjaként. Ha denevérekre vagyunk kíváncsiak, akkor is ez az egyik legalkalmasabb megfigyelési időszak a hajnal mellett. A világosabb égbolt fényesebb hátteret biztosít nekik, így könnyedén megpillanthatjuk röptüket, ha felfelé fordítjuk tekintetünket. Mi is láttuk őket a holtág partján sétánk során, ahogy akrobatikus mozdulatokkal vadásztak a levegőben, a víz és az erdő határán. A Tősben jellemzően az idősebb fák odvaiban élnek, fajtól függően pedig akár több százan is alkothatnak kolóniát. Az öreg erdő odvas fái és a táplálékul szolgáló rovarok számukra is remek élőhelyet biztosítanak. Ha többet is szívesen olvasnál a denevérekről, ajánljuk két márciusi cikkünket, melyben a Színeskert denevérodúja mellett arról írtunk, milyen szerepük lehet a denevéreknek a szúnyogok számának szabályozásában, mérgező vegyszerek helyett. Az erdő sejtelmes arca és a csend Ahogyan elindultunk befelé az erdőben, a fokozatos sötétedés mellett az egyre sűrűbb lombok is hamar elrejtették a fényeket. A sötétben a beszélgetések is időről-időre elhalkultak, ilyenkor pedig igazán átélhettük az éjszaka nyugodt, csendes, ám hangokban egyáltalán nem szegény világát. A tücskök ciripelése vagy a Kis- és Nagy-Sulymos-tavak között átvezető szakaszon különösen hangos békák kuruttyolása állandó háttérzajt adott, miközben az erdő varázslatos világáról beszélgettünk. Izgalmas volt megfigyelni a lombok különleges, rejtélyes sziluettjeit a sötétben, melyek egészen más hangulatot kölcsönöztek az ösvénynek egy nappali túrához képest. Figyeltünk arra, hogy végig lámpa nélkül sétáljunk, ami egyszerre volt bátorságpróba és segítette a valódi elmélyülést is. A látásunk sötétben alkalmazkodik a kevés fényhez, így a nyitottabb részeken egészen jól lehetett látni, de a zártabb, sötét szakaszokon sem maradtunk teljesen támpontok nélkül. Ilyenkor más érzékszervek, főleg a hallás és a tapintás vették át a főszerepet. Nappal talán észre sem vesszük, de éjjel különösen feltűnik a talaj változó textúrája, érintése a talpunk alatt - még túracipőben is. Az ösvény általában kijárt, keményebb talajáról lelépve hamar érzékeljük a puhább avart és az útszéli növényeket. A levelek ropogását hallani is lehet ilyenkor, így gyorsan rájövünk, hogy a kijárt utat máshol kell keresni. Ahhoz pedig az éjszaka sötétje remek társ, hogy ezt igazán átélhessük és megfigyelhessük. Utunk során egy harmadik érzékszerv, az orrunk is szerepet kapott. A megelőző napok esői után csodás esőillat várt minket az erdő, így nemcsak a nappal és az éjszaka, hanem a száraz és egy picit kevésbé száraz erdő közötti különbségeket is megfigyelhettük. Egészen hűvös is lett az éjszaka, ami kissé meglepő is volt a nyári hőhullámok után. Itt még teljes fénynél látható a túrázó csapat, de a háttérben már felsejlik az éjszakába váltó erdő sötétje. Váratlan helyen megjelenő csillagok Az erdei ösvényen is voltak olyan nyitottabb részek, ahol egy-két csillag előbukkant a lombok közül. Az első fénypontokat mégsem fent, hanem lefelé nézve, az avarban fedeztük fel. Először csak egy ilyen pontot vettünk észre és csodáltunk meg, majd fokozatosan jöttünk rá, hogy nincs egyedül: tele volt az ösvény széle apró csillagokkal, melyek a legsötétebb szakaszokon voltak a legpompásabbak. Igen, szentjánosbogarakkal találkoztunk. A szentjánosbogarak (Lampyridae család) apró, lágy testű rovarok, amelyek leginkább arról híresek, hogy képesek biolumineszcenciára, vagyis fényt kibocsátani. Ezt a világítást a potrohuk speciális sejtjeiben előforduló kémiai reakció hozza létre. Azért is lepődtünk meg nagyon, mert rajzásuk inkább június-júliusra tehető, augusztus végén már kevésbé láthatóak nagy számban fénypontjaik. Így tehát előbb fedeztünk fel csillogó pontokat az avarban, mint az égbolton. Az erdő újabb csodálatos ajándékkal lepett meg minket, ami aztán a teljes programnak is meghitt és igazán közösségi hangulatot kölcsönzött. A természet segítette, hogy kapcsolatba lépjünk vele, és ezáltal egymással is. Helyünk a Világegyetemben A Vadászkastély előtti rétre kiérve már tényleg az égi csillagok következtek. Bár jöttek-mentek felettünk a fátyolfelhők, így is sok mindent megfigyelhettünk és megismerhettünk Szabó Balázs segítségével. Eleinte sűrűbb volt a felhőréteg, így tényleg csak egy-egy fénypontot lehetett látni szigetszerűen. Izgalmas játék volt tippelgetni, mely csillag lehet, és egyben lehetetlen is, hiszen semmilyen viszonyítási pont nem volt igazán adott ehhez. Aztán szép lassan egyre többen fedték fel magukat, és már csillagképek részletei is kirajzolódtak. A Nagy Göncöl hamar meglett, a szekér hátuljának meghosszabbítása pedig rámutatott a Sarkcsillagra (Polaris) is. Ez a csillag azért is érdekes, mert éppen észak felé mutat (vagyis a Föld tengelye mutat nagyjából a Polarisra), és egész évben állandó helyen található meg (pontosabban szabad szemmel alig észrevehető az elmozdulás). Minden más csillagkép pedig e pont körül forog, amit különleges élmény volt elképzelni az eget bámulva. Az érdekesebb és látványosabb csillagképek, mint a Hattyú, a Cassiopeia, a Lant vagy a Sas pedig mindannyiunknak megadták a felfedezés érzését. Még az sem vette el a kedvünk, hogy a felhők folyton bekúsztak elénk, mert így még izgalmasabb lett az égbolt. A csillagok felbukkanására való várakozás pedig a pillanatot is felemelővé és értékessé varázsolta. A csillagképek mellett más csillagászati témák is előkerültek. Mesélt nekünk Balázs a Világegyetem elképesztő méreteiről és távolságairól, melyhez képest még a szokásosnál is kisebb pontnak érezhettünk magunkat. A hatalmas távolságok és a több milliárd galaxis, csillagrendszer, csillag, bolygó gondolata pedig arra is ösztönözhet minket, hogy megbecsüljük különleges és semmi máshoz nem fogható világunkat. Bár vele ezúttal nem találkoztunk, a Nap maga is érdekes a csillagok működése szempontjából. Volt szó a fúzióról és a Nap életciklusairól, és arról is, hogyan jönnek létre a folyamat során fokozatosan egyre nehezebb elemek. Ha nem lennének a csillagok, létre sem jöhettek volna ezek, vagyis semmi azon elemek közül, melyek minket is alkotnak. Valóban igaz a mondás, hogy mind csillagporból vagyunk. A természet ajándékai A rétről visszafelé azon is eltűnődtünk, milyen apró pont a Földünk ebben a hatalmas Univerzumban, mégis mennyi csodálatos dolgot rejt. Ha belegondolunk, szinte minden, amit életnek nevezünk és jelenleg is ismerünk, e bolygó vékony határvonalán található meg, szárazföld esetén a kőzetburok (litoszféra) és a légkör (atmoszféra) találkozásánál, vagy a vízburokban (hidroszféra). Csak kevés olyan élőlény van, mely ettől a vékony élő vonaltól vagy a víztől lényegesen eltávolódik, a madarak mellett például az ember képes erre repülői által és űrutazásai során. Ez is egy határvonal, egy peremterület, amivel a cikk is indult. Ennek a sokszínű és diverz vonalnak pedig igazán sok ajándéka van. Ezzel zártunk túránkat is, hogy reflektáljunk arra, amit az este során az erdőtől és a csillagoktól kaptunk. Legyen szó csendről, esőillatról, nyugalomról, közösségi megélésről, a szentjánosbogarak földi vagy csillagok égi fényéről, mindenki haza tudott vinni valamit, amit a kölcsönösség jegyében a természettől kapott. Mi pedig azt adtuk cserébe, hogy megfigyeltük ezeket a lenyűgöző szépségű jelenségeket és vigyáztunk rájuk, majd tovább is adjuk másoknak, jó ajándékhoz illően. Például ebben a cikkben is.

Szentivánéji ünneppel folytatódott Gondolatszikrák sorozatunk a nyári napfordulón. A CSAK csoport hagyományos eseményéhez csatlakoztunk egy beszélgetéssel, ahol az évkör ajándékai mellett a magyar és dán hagyományokról is szó volt. Hűsítő koraesti szellő suhant át a réten, amikor megérkeztünk a Tőzegbánya tavak bejáratához június 20-án. Úticélunk egy csodálatos, magányosan álló fekete nyárfa volt a lakiteleki Kisrétben, melynek tövében már évek óta szervez szentivánéji összejövetelt a CSAK csoport. A hagyományos közösségi programhoz ezúttal mi is csatlakoztunk egy Gondolatszikrák beszélgetéssel, ahol az évkör természeti ajándékairól és a ünnepeken keresztül megélt kapcsolódásról volt szó. A bemutatkozó kör során mindenkinek egy természeti jelenséggel kellett leírnia aktuális hangulatát, ami leginkább a nyárhoz, a napfényhez, a rét halk hangjaihoz, csendjéhez, a levelek suhogához, a kora esti szellőhöz kapcsolódott. A foglalkozás alatt egy élő évkört alkottunk a résztvevőkkel. Mindenki kedve szerint választhatott ki egy kedvenc hónapot, majd arról beszélgettünk, mit ad nekünk a természet az adott időszakban - legyen szó megfogható dolgokról, például a nyár végi és őszi termésről, vagy lelki-szellemi táplálékról, mint a kora nyár energiájáról vagy a téli időszak elcsendesedéséről. A célunk az volt, hogy a játékon keresztül elgondolkodjunk azon, hogy minden időszaknak megvan a maga szerepe a természet körforgásában. Ezeknek a pillanatoknak a megélése, majd továbbadása a közösségeinknek az első lépés lehet abban a folyamatban, ami a természettel való harmonikusabb együttéléshez, az évkör ritmusához való visszataláláshoz vezethet. Az évkör ünnepei minden kultúrában fontos szerepet töltenek be A Magyar-Dán Kulturális Egyesület képviseletében Dene Orsolya a nyári napforduló időszakának dán ünnepi szokásairól mesélt az eseményen, ahova egyenesen Dániából is érkeztek vendégeink. A Szentivánéj náluk is fontos esemény, amit Sankt Hans Aften néven Keresztelő Szent Jánoshoz kötnek, és minden évben június 23-án tartanak. Az ünnep pogány gyökerű, de keresztény hagyományokkal is összefonódott, és az év egyik legjellegzetesebb dán eseményének számít. Az ünnep középpontjában nagy közösségi máglyák állnak, amelyeket a tengerparton, parkokban vagy városközpontokban állítanak fel. A máglya mérete az azt állító közösség méretét is jelképezi - vannak, akik családi körben állítanak kisebb máglyát, de szomszédsági vagy városi szinten is nagy ünnepségeket is tartanak. A máglyák tetejére gyakran egy boszorkánybábut (dánul: heks) helyeznek, amely a régi babonák szerint a rosszat vagy a gonoszt jelképezi. A máglya elégetése szimbolikusan a gonosz elűzését jelenti. Érdekesség, hogy a bábuba olyan tárgyakat is helyeznek, melyek a tűz hatására sípolni kezdenek, így a látvány mellett hanggal is jelképezik a gonosz szellemek távozását. A Sankt Hans Aften egyszerre jelent természetközeli élményt és közösségi ünnepet Dániában, melynek fontos része a közös éneklés is. Az emberek gyakran eléneklik a híres „Midsommervisen” (Nyári napforduló dal) című dalt, amit a Kisrétben Dániából érkező vendégeink, Ellen és Torben Baek-Soerensen is előadtak nekünk. Ők a Magyar-Dán Kulturális Egyesület dániai testvéregyesületének, a Dansk-Ungarsk Venskabsforening-nek vezetői, erről a partnerségről ebben a cikkünkben írtunk . Mágikus erejű gyógynövények éjjele A magyar szentivánéji hagyományok különleges, misztikus eseményként élnek a néphagyományban. A dánokhoz hasonlóan tűzgyújtás az egyik legfontosabb rituálé nálunk is. A máglyák mellett a fiatalok gyakran kézen fogva ugrálták át a tüzet, ami a tisztulást, bátorságot, szerelmet szimbolizálta. Úgy tartották, hogy aki tiszta szívvel ugrik át a tűzön, annak teljesül egy kívánsága. A tűz mellett a gyógynövények is fontos szerepet kapnak. A Szent Iván éjjele előtt csokorba gyűjtött növényeknek gyógyító erőt tulajdonítottak, és a hiedelem szerint védelmet nyújtottak a gonosz szellemek ellen. Úgy tartották, hogy ilyenkor megnövekszik a természetfeletti lények aktivitása. Éppen ezért gyógynövényeket és virágokat gyűjtöttek, mint például a Szent János füve (orbáncfű), a kamilla, a rozmaring, a menta, a körömvirág, a levendula, a zsálya, a hársfavirág, a cickafark, az üröm és a bodza, ami éppen akkor fellelhető volt. A csokrot gyakran megszentelték a Szent Iván-napi tűz füstjével, vagy a templomban pap szentelte meg. Ezt követően a házra akasztották fel, ami védelmet nyújtott a gonosz szellemek ellen, és szerencsét hozott a ház lakóinak. Néhány helyen a csokrot az istállóban is elhelyezték, hogy a jószágokat védjék vele, és gyakran a következő Szent Iván-éjszakáig őrizték. A szentivánéj a szerelem, termékenység és bőség varázslatos éjszakája volt. A lányok például növényeket tettek a párnájuk alá, hogy megálmodják, ki lesz a jövendőbelijük. Szentivánéj tehát a magyar hagyományban is a fény, az életöröm, a természet és a szerelem ünnepe, sokszínű, mágikus hangulattal. Gyógynövényekkel és örömdobokkal zárult az este A hagyományokhoz hűen a gyógynövénygyűjtés ezúttal sem maradhatott el. A hagyományokról és a növények erejéről Lendvai Edit mesélt a résztvevőknek, majd a Kisrétben és a CSAK Műhelyhez vezető úton kereshetett mindenki varázslatos füveket. A Műhelyhez visszaérve pedig már zsíroskenyér és limonádé várta az érdeklődőket. Az est folyamán a CSAK Csoport tagjai, Pongrácz Márta, Dósa-Győrfi Zsuzsanna és Lendvai Edit szervezésében egy igazi spirituális élményben is részünk lehetett. A Műhely udvarán rakott tűzön gyógynövényeket tisztítottunk meg füstöléssel, Szente-Varga Pál és Szente-Mezei Hajnal pedig örömdobolással, valamint hagyományos és spirituális énekekkel hoztak ünnepi hangulatot nekünk. A tűzbe dobott fűszál vagy ág az elengedést szimbolizálta, melynek során valami olyan dologra kellett gondolni, amit elengedni szeretnénk. A füstbe tartott gyógynövények pedig megtisztultak a szellemek által és védelmezővé váltak a hiedelem szerint. Zárásként a tüzet körbe is állták a résztvevők, és egy közös énekkel erősítették meg kapcsolatukat önmagukkal, egymással, a szellemvilággal, a természettel vagy Istennel - ki-ki a maga hite szerint. A lélekemelő és természetközeli beszélgetések, a mágikus gyógynövények, a nyári nap ereje és a naplemente szépsége, a közös éneklés, a tűz megtisztító hatása pedig reményeink szerint nemcsak önmagunk, hanem közösségeink számára is megtartó és gyógyító erővel bírnak a jelenben és a jövőben is. Borítókép: Csertő Gyula További fotók: Csertő Gyula, Kovács Máté A magyar és dán hagyományokkal kapcsolatban közreműködtek: Lendvai Edit, Dene Orsolya A programról hangulatvideót is készítettünk, ami itt érhető el: https://www.facebook.com/share/r/18xyskQCeZ/

Tűzzsonglőrőkkel, fényfestéssel, élőzenei koncertekkel és fáklyás-csónakos máglyagyújtással ünnepelte méltó módon Magyarországot Lakitelek. Tűzijáték nélkül, mégis lenyügözően látványos műsorral ünnepelte Lakitelek az államalapítás, Szent István és az új kenyér ünnepét augusztus 20-án. A programot ezúttal is a lakiteleki Petőfi Sándor Művelődési Ház Közösségi Színtér munkatársai szervezték civilek közreműködésével. Az alternatív, környezettudatos ünneplés az elmúlt évek alatt igazi hagyománnyá vált. A Szikra Népdalkör dalcsokra, az ünnepi köszöntések és a kenyérszentelés után előbb a Belvárosi betyárok gyermekkoncertje várta az érdeklődőket, majd a Fire Fantasy káprázatos tűzzsonglőr-előadása és a FényHangár lenyűgöző fényfestése gondoskodott a látványról. Később a Gypo Circus zenekar élő koncertje felelt a hangulatért és táncoltatta meg a vendégeket. A programot ezúttal is csónakos felvonulás zárta helyi civilek közreműködésével, akik a hagyományokhoz hűen máglyagyújtással koronázták meg az estét. Fotóriportunkban mi is hozunk néhány képet az estéről, bemutatva azt, hogyan lehet látványos, értékteremtő és egyben környezettudatos programmal ünnepelni a nemzeti ünnepen. A Fire Fantasy Tűzzsonglőr Csapatának előadása volt az egyik legnépszerűbb programelem. Minden évben más-más társulat érkezik hozzánk, de az érdeklődés töretlen. Ezúttal is megtelt a biztonságos távolságra összeállt kör, az érdelődők pedig nem csalódtak: az izgalmas és szemkápráztató mutatványok sok-sok gyakorlásról és munkaóráról árulkodtak, ami tovább növelte az egyébként is látványos előadás értékét. A tűz és a szikrák látványa mellett reflektorok fénye is hangsúlyos elem volt az este során. A FényHangár csapata a pécsi Zsolnay Fényfesztiválnak is rendszeres fellépője, idén pedig negyedik alkalommal érkeztek hozzánk a Tősbe. A látvány nemhogy nem lett unalmas az évek alatt, hanem évről-évre egyre káprázatosabb. Idén is megfestették az Ökoturisztikai Központot és a színpad hátterét, ami az esti koncertnek is különleges hangulatot kölcsönzött. Tűzijáték évek óta nincs Lakiteleken augusztus 20-án. A Tőserdő a Kiskunsági Nemzeti Park része, a holtág és az erdő pedig sok-sok állatnak, köztük védett fajoknak ad menedéket. Ilyen környezetben különösen fontos odafigyelni arra, milyen hatással vagyunk az élővilágra. Tűzijáték során a robbanások után a felhasznált nehézfémek miatt mérgező anyagok jutnak a talajba és a vizekbe, károsítva az élővilágot. Emellett zajszennyezést okoz, ami különösen megterhelő a vadon élő és a háziállatok számára, stresszt, dezorientációt és akár elhullást is előidézhet. A szétszóródó műanyag- és papírhulladék pedig további terhelést ró a környezetre. Lakitelek tehát ebben a kérdésben is példamutató: a védett erdő mellett a fényfestés, a tűzzsonglőr előadás és a fáklyás-csónakos felvonulás egyszerre látványos programelemek és az élővilág szempontjából is kíméletes, környezettudatos alternatívák. Aki pedig mindenképp tűzijátékot szeretne nézni, számos környező település programja közül is válogathat. A zene persze ezúttal sem maradhatott el. Szintén hagyománnyá vált, hogy élőzene tölti meg a tőserdei színpad előtti teret, a szervezők pedig igyekeznek olyan előadót hívni, aki az ünnep fényéhez méltó, minőségi zenével örvendezteti meg a közönséget. Idén a Gypo Circus zenekar táncoltatta meg a közönséget. Az estét a hagyományossá vált fáklyás-csókanos felvonulás zárta helyi civilek közreműködésével. Ezúttal történelmi ábrák elevenedtek meg a víztükör felett, melyeket csodásan festett meg a begyulladó máglya fénye. A műsor történelmi és kulturális szempontból is felemelő és értékteremtő volt, méltó módon emlékezve meg Magyarország nemzeti ünnepéről.

Tüntetésen vettünk részt június 2-án Kecskeméten, ahol teatasakkészítő-foglalkozás mellett csapatunk két tagja, Lendvai Edit és Kovács Máté beszédet is mondtak. A beszéd teljes szövegét blogunkon is közöljük véleménycikként. A lenti beszéd 2025. június 2-án Kecskeméten, a Szabad a Szavad tüntetésen a kecsup.hu meghívására hangzott el. A beszédet írták és felolvasták: Lendvai Edit, Kovács Máté. A cikkben a megírt szöveget tesszük közzé, így előfordulhat, hogy néhány helyen a tényleges, elmondott szóhasználat eltér, de az üzenet azonos maradt. A személyes részeknél jelöltük, hogy kihez tartozik a bekezdés, a többi gondolat közös tartalom. Nincs hova tovább hátrálnunk. Két lehetőség van: vagy összekapaszkodunk és kiállunk egymásért, politikai hovatartozástól, világnézettől, vallástól, bármilyen egyediségünktől függetlenül, vagy a hatalom mindannyiunkat eltapos, ha nem a kapzsi érdekeiket szolgáljuk ki. Eltapossák azt, aki kérdésekkel provokál, aki mer mást gondolni a világról, aki kritikát fogalmaz meg, aki félti az ökológiai rendszereket. Eltapossák azt, aki nem tapsol lelkesen az első sorban (hiszen ez már régen "aki nem velünk, az ellenünk" világ) és eltapossák azt is, aki nem adja oda "önként" a tulajdonát, ha az megtetszik egy hatalmasnak, vagy aki csak egyszerűen szabadon szeretne élni azzal, akit szeret. Tudom, hogy kormánypárti szimpatizánsként nehéz megélni ezeket a sorokat, mert tudom jól, milyen hinni valakiben, és rájönni később, hogy valami egészen mást képvisel: nem a polgári Magyarországot, hanem a pénzt és magát a hatalmat csupán. (Máté személyes gondolatai) Más helyzetben, de jártam már én is így: vakon hittem, és erre majdnem a legfontosabb baráti kapcsolataim mentek rá. Azonban én még időben ébredtem, és a düh első reakciója után rájöttem arra, hogy a gyűlölet nem vezet sehová. Tudtam hibázni, tudtam ezért bocsánatot kérni, és a vak hit helyett a megbékélést választottam. Nem hagyhatjuk, hogy egymás ellen hergeljenek minket, és elhitessék velünk, hogy az "ők" rosszak, mások, veszélyesek, és csak "mi" állhatunk az igazság oldalán. Mert valójában nincsen mi és ők: mindannyian egy nemzet vagyunk, függetlenül attól, hová szavaztunk korábban és hogy mit gondolunk a világról. El kell kezdenünk beszélni egymással, és közben ki is kell állnunk mindenki mellett, akit a hatalom megtámad. (Improvizált rész személyes élménnyel Mátétól) Én is átéltem ezt otthon a szülőfalumban, hogy a politikai megosztottság elképesztő árkokat ás. Egymás torkának ugrunk, szinte már vér folyik, ha politikáról van szó, és minden együttműködés ellehetetlenül. Ezért kell inkább a megbékélést választanunk, ugyanakkor ez nem a csendet jelenti. A csend ugyanis nem béke. Így pedig, hogy ilyen sokan itt vagyunk, kezdjük is el ezt a beszélgetést, fejezzük ki azt, hogy mit gondolunk. Mondani fogunk néhány állítást, és az lenne a kérésünk felétek: jelezzétek hangos felkiáltással, ha úgy érzitek, igaz rátok az adott mondat. ❗Dühös vagyok amiatt, hogy a hatalom a civileket és a szabad sajtót támadja. ❗Dühös vagyok amiatt, hogy a propaganda megosztó és uszító üzenetekkel kelt gyűlöletet, így osztja meg a közösségeinket. ❗Dühös vagyok amiatt, hogy tehetetlennek érzem magam az elnyomó hatalommal szemben. HÁLÁS VAGYOK AZÉRT, AMIT A HATALOM AZ UTÓBBI HETEKBEN ELLENÜNK, EMBEREK ÉS KÖZÖSSÉGEK ELLEN INTÉZETT. Teljesen megértem, hogy inkább a düh az, amit most éreztek, és még csak véletlenül sem a hála. Pedig a hála elképesztő gyógyító dolgokra képes! 🤝 Hálás vagyok például azért, hogy a hatalom a civilekre és a szabad nyilvánosságra támad, MERT HISZEM, HOGY EZ MEGERŐSÍT ÉS ÖSSZETARTÁSRA KÉSZTET MINKET. Egyre többen ébredünk rá, miért fontos a szolidaritás és az egymás mellett való bátor kiállás, és ez fontos, mert csak így lehetünk megtartó és összetartó közösség. ✨ Hálás vagyok azért, hogy a hatalom újabb és újabb vörös vonalakat lép át, MERT HISZEM, HOGY EZEK ÚJABB ÉS ÚJABB SZÍVBEN GYŰJTJÁK MEG AZ ELLENÁLLÁS SZIKRÁJÁT, ami elvezet a felhatalmazottság érzéséhez. Egyre többen ébredünk rá, hogy a valódi hatalom a mi kezünkben van, és nem elég mástól várni a megoldást. Egyre többen ragadjuk meg a kezdeményezést, elindult egy valódi társadalmi önszerveződés, amit fantasztikus látni és megélni a saját közösségeinkben is. 🌱 Hálás vagyok azért, hogy a hatalom gyűlölettel támad, MERT HISZEM, HOGY EZ MÉG A LEGMÉLYEBBEN SZUNNYADÓ EGYÜTTÉRZÉST IS ÉLETRE KELTI. Egyre több olyan beszélgetésben van részünk, ahol a politikától távol maradó, vagy épp a kormányt támogató honfitársunk mondja ki: ez így nem mehet tovább, a közösségeink nem épülhetnek gyűlöletre. Olyan témákról is beszélni kezdünk, amiről eddig nem mertünk, ami tabunak számított, és az elnyomás csendje után végre elkezdődhet a kimondott, őszinte szó békéje, ami a kapcsolatainkat és a lelkünket is gyógyítja. 🌼 Végül pedig hálás vagyok nektek és mindenkinek azért, hogy ti is hozzájárultok az előbb leírt három, igazán fontos változáshoz: 👉 Az egymásért való bátor kiállásért és a hitet adó civil összefogásért. 👉 A felhatalmazás és az önszerveződés világokat megrengető szikrájának fellobbantásáért. 👉 Az empátiával és lélekkel végzett őszinte párbeszédért, mert csak így lehetünk valódi közösség. Miután a düh mindent elfojtó, bénító tehetetlenségéből a hála felé fordulunk, a korábbi dühünk energiáját átfordíthatjuk a megtartó közösségi hálózatunk építésébe is. A magyar nyelv egyik csodálatos párhuzama, hogy testünket és közösségeink bizonyos formáit is szervezetnek nevezi. Mindkettő sikere azon múlik, hogy ebben a szervezetben hogyan működnek együtt az azt alkotó sejtek, mikróbák, szervek, vagy éppen közösségeinkben az emberek, társadalmunkban a közösségek. Ha lecsökken a mikrobiomunk diverzitása, mert nem elég változatos a táplálkozásunk, vagy épp pusztítjuk a bennünk élő parányi lényeket, hamar betegségek alakulnak ki. Nincs ez másként magasabb léptékben sem: ha egyformaságra törekszünk, elnémítjuk a sokszínű hangokat, kirekesztünk csoportokat vagy a másként gondolkodókat, a társadalmunk is megbetegszik. Ezt a megbetegedést azt hiszem nagyon sokan érezzük. Tele van a közélet gyűlölettel, elveszőben vannak a közösségeink és az ökológiai rendszereket is soha nem látott mértékben pusztítjuk. Sok beszélgetésben előjön, hogy egyáltalán nem vagyunk jól, és én is ezt érzem sokszor magamon. Van azonban remény a gyógyulásra is. Ha megbetegszünk, legtöbben először a teákhoz nyúlunk: kamilla, hársfavirág, csalán, levendula és még sorolhatnánk a csodálatos, gyógyhatású növényeket. Mindegyiknek van valamilyen hatása, gyógyító szerepe, hiszen más-más, a szervezetünk számára hasznos elemeket tartalmaznak. 📋 Az első feladat: amikor legközelebb dühöt érzünk másokkal szemben, álljunk meg egy pillanatra, igyunk meg egy gyógynövényes teát, és figyeljünk oda a szervezetünkre: vajon hogyan érezzük magunkat éppen? Mi az, ami épít, mi az, ami rombol minket? Hogyan figyelhetünk jobban oda a saját egészségünkre? Nincs ez másként a közösségeinkben sem. Nem vagyunk egyformák, és ott van a saját gyógyító erőnk az egyediségünkben. Ha sokszínű társadalmat építünk, melyben mindenkit elfogadunk és megbecsülünk, azzal éppen az ellenállóképességünket erősítjük. 📋 A második feladat : hozzunk létre új, egymást erősítő kapcsolatokat! Csatlakozzunk egy civil szervezethez, vegyünk részt közéleti eseményeken, és ami a legfontosabb: beszélgessünk olyanokkal is és adjunk hitet nekik, akik most még nem tehetik meg, hogy kiálljanak magukért. Ha pedig a szervezetünk és a közösségeink gyógyulásnak indultak, ne feledkezzünk meg a természetről sem! A természetben minden decentralizált, a döntéshozatal széles részvétellel történik. Minden folyamat önszerveződő, és talán a társadalmunknak is a természet mintájára kellene szerveződnie. Alulról építkezve, elfogadó és összetartó, a sokszínűséget megbecsülő közösségekkel, majd velük hálózatot képezve egy valódi megtartó társadalmat létrehozva. 📋 A harmadik feladat: kapcsolódjunk a természettel a közösségeinkben is! Szervezzünk közös túrákat, madármegfigyelést, természetvédelmi akciókat. Hívjuk el erre azokat is, akikkel más témában nem értünk egyet! Hamar észrevesszük majd: sokkal több gombafonal van, ami összeköt, mint ami szétválaszt minket. (Az elmondott beszédből kimaradt bekezdés.) Az élet ezerféle színben és formában jelenik meg előttünk, végtelen változatosság, szüntelen körforgás, formálódás, átalakulás. Van azonban valami megfoghatatlan, valami ősi erő, ami mégis állandó, ami térben és időben mindent összeköt. Ez a közös erő fog meggyógyítani minket. 🌍🌈🌿 A beszédet Edit egy idézettel zárta, ami Ottlik Géza: A nyomdában című novellából származik: "A művelt, higgadt, ötvenéves nyomdatulajdonos súg a forradalmároknak. Jól érzi ő a jelenet nagyvonalú színpadiasságát; pusztán szerénységből súg, nem óvatosságból, hiszen ezt a súgást még Bécsben is tisztán fogják majd hallani. De Landerer nem kíván tolakodni, beéri a halk szereppel, a mellékességgel - és mégis megtesz mindent. A Pilvax gyerekembereinek lázas a feje, olykor súgni kell nekik, mégsincsen zökkenő, a csodálatos összjáték viszi előre az óramutatót, mert valami módon egyet gondolnak mindannyian, Landerer és a diákok, Rottenbiller Lipót alpolgármester és a nyomdászok, a városi tanács és az utcanép. Milyen egyszerű ez, uramisten! S milyen bonyolult, egyet gondolni. Vigyázzunk. Az ilyen gondolat igaz és jó, s ámbár sugárzóan tiszta, mégsem tudná senki más megfogalmazni, mint a költő. Politikus, bölcsész, tudós meg se kísérelje. Petőfi Sándornak sikerült, s bizonyára ma is sikerülne. Milyen jó lenne tétovázás nélkül követni őt. Csakhogy az ilyen pillanatok, amelyben valami módon egyet gondolunk mindannyian, s amelyek valójában nemzetté teszik a népet, módfelett ritkák. A dolgunk csak annyi, hogy közben is mindig készek legyünk rá. Maradjon a lelkünkben egy szöglet fiatalon és tisztán, mint Landerer cégtulajdonos polgártársnak maradt."

A lakiteleki és tőserdei rendzevények, valamint a közösségi élet múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről beszélgettünk legutóbbi Gondolatszikrák estünkön. Volt idő, amikor Lakitelek és Tőserdő nyüzsgött az élettől. A presszók, közösségi terek tele voltak emberekkel, és mindenki ismert mindenkit a faluban. A ’70-es, ’80-as és ’90-es években a helyi vendéglátóhelyek nemcsak ételeket és italokat, hanem élményeket, barátságokat és közösséget is kínáltak. De mi történt azóta? Hogyan lehet újraéleszteni azt az élő, pezsgő közösségi életet, amit annyian szeretettel idéznek fel? Legutóbbi Gondolatszikrák estünkön együtt gondolkodunk arról, hogyan lehet vonzóvá tenni a vidéki közösségi tereket – nemcsak a nosztalgia kedvéért, hanem a közös jövőnkért is. Valamint szó volt arról is, milyen kulturális programokat érdemes szervezni azért, hogy azok ne csak szórakoztassanak, hanem valamilyen építő, közösségi értéket is kínáljanak a résztvevőknek. Az élettel teli múlt, amiről sokan nosztalgiázva mesélnek Egész este élőzene minden vendéglátóhelyen, tömegek a Tőserdőben és jóval több találkozásra alkalmas tér jellemezte a 70-es, 80-as és 90-es évek lakiteleki életét, ez derült ki meghívott vendégeink és a résztvevők elbeszéléseiből is. Nagyszerű élmény volt hallgatni a nosztalgiázást arról, milyen élet volt régen a faluban és a Tősben, és sokat tanulhattunk közben Lakitelek életének múltjáról is Kléber Ferenctől, aki régóta meghatározó része a falu életének, 40 éven keresztül pedig kocsmárosként építette azt a falu leghosszabb ideje megszakítás nélkül üzemelő kocsmájában, amit a helyiek legtöbben csak Klébernek neveznek. Az egyik első, dokumentált vendéglátóhely azonban minden bizonnyal a Szikra csárda lehetett, melyet már az 1700-as évek végének iratai is említenek. "A csárda forgalmas helyen feküdt, halászterület is tartozott hozzá. Ide tértek be a szikrai szénégetők, nádvágók, a pákászok, valamint az év néhány hónapjában ezen a területen élő gazdák, pásztorok" - olvasható a Lakiteleki Olvaskönyv és Milleniumi Krónika című könyvben. A Szikra Csárdáról rendelkezésre álló kevés emlék egyike. Forrás: lakitelek.hu Későbbi történetek arról szólnak, hogy megfordulhatott a csárdában Rózsa Sándor is, aki az egyik gerendába véste a nevét. Ezt a látogatást ma már nehéz megerősíteni, egy másikról azonban biztosan tudunk: Jókai Mór A tengerszemű hölgy című regényének egyik fejezete ugyanis Szikra puszta táján játszódik, és a Szikra csárda is megjelenik benne. Az épület ma már nem áll, de egykori helyén tervben van egy emlékhely kialakítása. A Szikra Csárda körülbelüli helyét piros kör jelöli a térképen, a fürdő utáni jobbkanyartól nem messze, a mai kiserdő úthoz közeli részén. Tervben van egy emlékhely kialakítása is, méltó emléket állítva a Szikra Csárda kulturális örökségének. A későbbi években a központi találkozóhelyek a Tőserdő mellett már akkor is a presszók, kocsmák és más vendéglátóhelyek voltak. Ha történelmi kocsmatúrát szerveznénk és megállnánk minden egykor vagy most működő helyen, bizony sokáig tartana az út: 30-40 hely alatt meg sem állhatnánk. A sok működő hely mellett a rendszeres zenei programokat is kiemelték a résztvevőink. Szinte minden helyen rendszeresek voltak az élőzenei programok, különböző műfajokban. Így bármikor látogattak el a Tőserdőbe az érdeklődők, biztos volt, hogy találnak valamilyen zenei rendezvényt, programot. Ezt az élő közeget azóta is sokan emlegetik akár beszélgetésekben, akár a közösségi médiában létrejött csoportokban. Egyesek nosztalgiával gondolnak erre a korszakra, mások egyenesen hiányolják is, hogy ma ez az élet kevésbé van jelen a Tősben. Arról viszont eltérnek a vélemények, hogy mi hiányzik igazán, és mi lenne most is jelen, valamint hogy változó világban biztosan az-e a jó megoldás, ami régen volt jellemző. A beszélgetés egy pillanata a Hetedik Vágány Pubban. Fotó: Ledvai Edit Aztán bejött a világ és végtelen alternatívát hozott Gyökeresen megváltozott az életmódunk az utóbbi évtizedekben, erre is kitértünk a beszélgetés egy pontján, amikor az okokat fejtegettük. A változás mindig jelen volt ugyan a társadalomban, ez napjainkban igencsak felgyorsult, melyhez egyre nehezebb alkalmazkodni. Ami a rendezvényeket és a közösségi életet illeti, az okostelefonok és streaming platformok korában végtelen lehetőség közül választhatunk az otthon kényelméből is, így elveszik a motiváció a kimozdulásra. Az első lépés a televízió széles körben elérhetővé válása volt, de ez még nem jelentette a személyes találkozások maihoz hasonló drasztikus csökkenését. A tévéadásban volt egyfajta korlát: vagy tetszett a műsor, vagy nem, könnyebb volt kilépni belőle, volt határa a figyelem elvonásának. Az okostelefonok megjelenése volt az a pont, ami jóval mélyebb változásokat indított el. Eleinte még ott is volt vége a tartalmaknak, mára azonban az egész közösségi média egy végtelen tartalomfolyam lett. Ugyanez igaz a streaming platformokra (Netflix, HBO Max, AppleTV, Disney+ stb.) is: végtelen mennyiségű tartalom érhető el ezeken keresztül, melyek közül korlátlanul választhatunk. Ha az egyik véget ért, jön is az ajánlás a következőre, így sokkal nehezebb lett kimozdulni ebből a spirálból. Eddigi alkalmainkhoz hasonlóan ezúttal is több generáció találkozhatott. Ez a generációk közötti párbeszéd csorbul, ha nincs személyes találkozás az online téren kívül, ami kommunikációs nehézségekhez is vezet. Pedig hiába adnak ezek rövid távon szórakozási lehetőséget, hosszabb távon a személyes kapcsolódások, élő beszélgetések mindannyiunk jóllétéhez hiányozni fognak. Jó példa erre a mozi válsága, ami szintén a streaming megjelenésével hozható összefüggésbe. Egy élő vetítés energiabefektetést igényel: ki kell választani a filmet, be kell tervezni az időpont, le kell szervezni azt is, ha másokkal megyünk. A vetítés napján fel kell kell öltözni, el kell jutni a moziig, a film során pedig könnyen lemarad valamiről az, aki nem figyel, nincs visszapörgetés. A streaming ezeket az erőfeszítéseket megspórolja nekünk, de közben a film- vagy sorozatélmény is felületesebb lett. Vajon hány dologra emlékszünk abból, amit egy éjszaka alatt végigpörgettünk a Netflixen, és mennyi marad meg akkor, ha személyes moziélmény is kapcsolódik hozzá? Ráadásul egy moziban, közösségben megnézett film után van idő és tér megbeszélésre, közös reflexióra is, ami szintén segíti a látottak értelmezését, feldolgozását, elmélyülését. Lakiteleken is gyakran felmerül a mozi újraindítása a Művelődési Házban, de ez sem olyan egyszerű történet. Egyrészt az előbb bemutatott végtelen lehetőségekkel kell versenyre kelni, ha teltházat, vagy legalább a néhánynál több nézőt szeretnénk. Eközben jogtisztán meglehetősen drágán lehet elérni és vetíteni mai közönségkedvenc filmeket, így anyagilag sem egyszerű, ha kevés nézővel és drága filmekkel kell tervezni. Programok most is vannak, de az még önmagában nem közösség Bár a programok hiánya sokszor kerül elő beszélgetésekben, a résztvevők egyetértettek abban, hogy valójában Lakiteleken sok program közül lehet válogatni. Egymást érik a kisebb nagyobb rendezvények, melyek érdeklődési kört tekintve is széles skálán mozognak. Ünnepi programok, Szélcsengő koncertek, Parkolóbál, diszkó, tőderdei fesztiválok, Tölgy Piac - csak néhány példa azok közül, mi minden történik egy évben a falunkban. A sok program mellett is fontos, hogy ezeket ne másoktól várjuk, ha igényünk van rá. Bárki szervezhet programot, a vendéglátóegységeknek pedig külön érdekük is, hogy ezekkel vonzzák be a vendégeiket, különösen akkor, ha többszereplős verseny alakul ki. Bár sokan az Önkormányzaton kérik számon a tőserdei életet, valójában mindannyian tehetünk és tennünk is kell azért, hogy különféle programokkal színesítsük a közéletet. A rendezvény azonban önmagában még nem egyenlő a közösségépítéssel, melyre Belicza András hívta fel a figyelmet. Egy koncert össze tudja hozni az embereket, de nem feltétlenül tud elindulni az elmélyült beszélgetés, egymás jobb megismerése. A közösségépítés tehát egészen más történet: arra van szükség, hogy rendszeres és szervezett legyen a találkozási lehetőség, egy idő után pedig rossz érzés legyen kimaradni belőle. Júniusban a CSAK Csoport hagyományos szentivánéji programjához csatlakoztunk . Ez is példa arra, hogyan lehet egy rendezvény egyben közösségépítő program is. Ezek a közösségek épülhetnek szabadidős tevékenységek (például sportok, más hobbik), korosztályok (például ifiklub, nyugdíjas klub), témák (például környezetvédelem, hagyományőrzés) és általánosabb szervező elvek köré is. A lényeg a rendszeresség és a kellő idő és tér egymás megismerésére, az emberi kapcsolatok elmélyülésére. Folytatjuk a közös gondolkodást és a közösségépítést Azért is volt jó hallgatni ezeket a sorokat, mert a Gondolatszikrák sorozatunkkal nekünk is éppen ez a célunk, hogy teret adjunk különböző témák mentén a párbeszédnek, majd ezen keresztül a közösséghez való tartozás élményének. A közösségi életről szóló beszélgetésről is sok-sok tanulsággal és inspiráló gondolattal térhettünk haza: A régi életről szóló történetek ma is motiválóak, és jó hallgatni ezeket, építeni lehet rájuk. Fontos az is, hogy ne a múlthoz ragaszkodjunk, hanem a jelenben találjuk meg az utat, és ebben mindannyiunknak szerepe van, ne mástól várjuk a megoldásokat - különösen, ha például vendéglátósként érdekeltek is vagyunk benne. A világ megváltozott, végtelenített tartalomfolyamokkal kell versenyeznünk, de a valódi, személyes, elmélyült élmények mindenkinek hiányoznak. Egy rendezvény önmagában még nem közösség, ahhoz rendszerességre, párbeszédre, és mélyebb beszélgetésekre alkalmas térre van szükség. Most is sokan vagyunk benne ilyen valódi közösségekben, de van még tér az építkezésre, akár összefogással is. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki eljött, és történeteivel, érdekes és izgalmas hozzászólásaival járult hozzá egy építő beszélgetéshez. Különösen meghívott vendégeinknek, Kléber Ferencnek és Belicza Andrásnak, akik falunk és közösségünk múltjának és napjainknak is meghatározó személyiségei. Köszönjük továbbá a Hetedik Vágány csapatának is, akikkel közösen szerveztük az estét, és akik nagyszerű házigazdái voltak a beszélgetésnek. Nézzetek be valamikor hozzájuk is ! Mi pedig folytatjuk a közösségépítést beszélgetéseinken keresztül. Legközelebb augusztus 22-én találkozhattunk velünk egy éjszakai erdei sétán és csillaglesésen, az eseményt itt éritek el . A közösségépítés témáját pedig visszük tovább: szervezői csapatunkat is bővíteni fogjuk és civil szövetséget szervezünk, hogy közösen kereshessünk megoldásokat korunk kihívásaira. Ezekről hamarosan beszámolunk majd közösségi felületeinken, kövessetek minket ott is!

Képeken az I. Szikramag Civil Piknik, ami egyben a Gondolatszikrák sorozatunk harmadik évadának folytatása is volt egyben. 🌿✨🌼 A sokszínűség és a biodiverzitás volt beszélgetős soeozatunk 3. évadának 6. témája, amihez rövid tőserdei túrát szerveztünk. A part menti ösvényen megfigyeltük a víz és az erdő találkozását, a peremterületeken élő növények, állatok és gombák sokszínűségét. Szó volt a hódok megosztó szerepéről, akik az esetleges bosszúságok ellenére valójában fontos részei az ökológiai rendszernek. Beszélgettünk az erdőben megjelenő inváziós fajokról, melyekkel egyre nehezebb felvenni a küzdelmet, jelenlétük pedig talán nem is számolható fel már teljesen. Megtanulhatjuk viszont, hogyan éljünk velük együtt. Például természetalapú megoldásokkal kordában tartva a szaporodásukat, amire a legeltetés a réten jó gyakorlat lehet. Elnéztünk a Sulymos-tó kilátójához is, ahol az ártéri rétek életközösségeit figyelhettük meg. A tóban már most, tavasszal is alig van víz, ami elég aggasztó jele az aszálynak. Szóba került a vízpótlás, de méginkább a vízmegtartás témaköre, ami a jövőnk szempontból kulcskérdés lesz az Alföldön. Ehhez széleskörű civil összefogásra lesz szükség, ahol mindenkinek van szerepe. A pikniken az erdőben látottak mellett társadalmi kérdésekről is beszélgettünk. Ahogy az erdőben is szerepe van minden fajnak, úgy a közösségeinkben is mindenki egyformán értékes. Embertársaink és közösségeink diverzitásának megbecsülése elengedhetetlen ahhoz, hogy erős és ellenálló társadalmi hálót hozzunk létre. Szóba került a neurodiverzitással élők vagy a társadalom peremére szorult emberek, közösségek védelme, elfogadása is. A permakultúra egyik alapelve, hogy becsüljük meg a peremterületeket, mert itt találjuk a legnagyobb diverzitást. Nincs ez másként a társadalomban sem: a kirekesztett, "elrejtett" közösségekben valójában elképesztően sok érték és építő energia rejlik, akik nélkül nem lehet egészséges a társadalmunk sem. Gyűlöletre és kirekesztésre nem épülhet egészséges közösség, enélkül pedig a civilizációnk sem lesz sokáig fenntartható. Nagy szükség van arra, hogy empátiával és megértéssel forduljunk egymás felé, tanuljunk egymástól és elkezdjünk beszélgetni - akár megosztó témákról is. A piknik során nagyon sok közös pontot találtunk, amin a jövőben közösen is tudunk dolgozni. A kihívásaink sok helyen fednek át, a megoldásban pedig a közös gondolkodás és az energiák összekapcsolása fontos lehet. Nagy öröm, hogy a lakiteleki résztvevők mellett Tiszaalpárról és Tiszakécskéről is csatlakoztak hozzánk, így már nagyobb léptékben tudjuk építeni a helyi civil szövetségünket. Ahogy a természetben minden mindennel összekapcsolódik, úgy kapcsolódunk mi, emberek is egymáshoz a társadalomban. Az elsőre talán furcsának tűnő, a sorból kilógó, az átlagtól eltérő élőlényekről és emberekről is lépten nyomon kiderül, hogy kulcsszerepet játszanak a saját rendszerük, közösségük működésében. A természetben minden decentralizált, a döntéshozatal pedig széles részvétellel történik. Minden folyamat önszerveződő, és talán a társadalmunknak is a természet mintájára kellene szerveződnie. Alulról építkezve, elfogadó és összetartó, a diverzitást és a sokszínűséget megbecsülő közösségekkel, majd velük hálózatot képezve egy megtartó társadalmat építve. Ez a társadalom pedig elválaszthatatlanul ágyazódik be a természeti rendszerekbe is, valójában maga is a természet. A pikniken abban is megegyeztünk, hogy folytatjuk a beszélgetéseket és a közös építkezést több témakör mentén. A Szikramag pedig egy civil szövetséggé alakul át, ahol minden hangnak és történetnek szeretnénk felületet adni. Gyertek velünk ezen az úton, írjuk közösen Szikra puszta és tágabb környezetének történeteit! ✨

Denevérodú került ki a Színeskert egyik platánfájára Dobrosi Dénes denevérszakértő segítségével, aki ismeretterjesztő előadást is tartott az iskolásoknak. "Akár 1000-3000 szúnyogot is elfogyaszthat egy átlagos denevér egyetlen éjszaka alatt. Ha ezt felszorozzuk egy denevérkolónia akár többszázas nagyságrendet elérő egyedszámával, könnyen beláthatjuk, mekkora szerepük lehet a szúnyogok kordában tartásában" - írtuk legutóbbi cikkünk bevezetőjében , melyben a szúnyoggyérítés kapcsán szervezett Gondolatszikrák beszélgetésünkről számoltunk be. A beszélgetésnek azóta újabb fejleménye is lett: március 17-én egy denevérodú került ki a Színeskert egyik platánfájára a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola udvarán. Az odút Dobrosi Dénes denevérszakértő szerelte fel, aki erdőmérnök, zoológus, a szolnoki természetvédelmi hatóság munkatársa és 42 éve foglalkozik denevérkutatással. A Gondolatszikrák estünkön is szakértőként vett részt, az odú felszerelése előtt pedig az iskolásoknak tartott ismeretterjesztő előadást. Meglepő, de akár több száz denevérnek is otthont adhat egy ilyen odú. A helyszínválasztásnál fontos volt, hogy elég magasan legyen, ahol a macskák nem férnek hozzá, valamint legyen nyitott a lombkorona, hogy könnyebben meg tudják közelíteni. Bár most egy odú került ki a Színeskertben, a denevérek nem territoriális állatok, jól viselik egymás közelségét is. Vagyis egymáshoz közel, akár egy fára több odú is szerelhető, ha megfelelő helyet találunk neki. Van néhány olyan apróbb trükk is az odúval kapcsolatban , amivel sokkal vonzóbbak lehetnek a denevérek számára. Ilyen például, hogy a bejáratnál legyenek mélyebb barázdák, melyekben akkor is meg tudnak kapaszkodni, ha hirtelen nagy lett a forgalom. Az odú két szobából áll, ezek eltérő klímával rendelkeznek, így a denevérek attól függően tudnak választani, melyik a komfortosabb számukra. Az odút védő burkolat pedig azért hasznos, hogy ne kezdjék ki a fát a harkályok. Ez az időtállóság miatt fontos, de persze a denevéreknek sem ideális, ha alvás közben egész nappal kopogtatnak a házukon. A denevérek téli álmot alszanak, így még nem tértek vissza szálláshelyükre, de hamarosan érkezni fognak. Dobrosi Dénes szerint változó, mikor jelennek meg az odúban, de akár 2-3 hét is elég lehet. Számos odút helyeztek már ki több településen, ezek közül a leggyorsabb beköltözés mindössze pár nap volt, de olyan hely is akadt, ahol egy évnél is többet kellett várni. A szakemberek rendszeresen követik és monitorozzák az odúkat és a beköltözőket, évente pedig a szerkezet stabilitását is ellenőrzik a biztonság érdekében. A Színeskert odújával az is cél, hogy mintaprojektként szolgáljon a falu számára. A remélhetőleg hamarosan megjelenő denevérek jó szövetségesek lesznek a szúnyogokkal szemben, és ha egyre több odú jelenik meg, az a települési szintű kémiai szúnyoggyérítést is kiválthatja, mellyel kapcsolatban egyre több egészségügyi és ökológiai probléma kerül napvilágra. Ahol van denevér, ott elfelejthetjük a szúnyogokat (részlet az előző cikkünkből) A denevérekkel több helyen is szövetségre léptek az emberek, többek között Szolnokon  és Esztergomban  is települési szinten kezdték el támogatni őket élőhelyek létrehozásával. Ahogyan a Gondolatszikrák beszélgetésben Dobrosi Dénes denevérszakértő is elmondta, ahol denevér van, ott elfelejthetjük a szúnyogokat. A nagy egyedszámú szülőkolóniák leggyakrabban templomtornyokban találhatóak (képen közönséges denevérek, védett, természetvédelmi értéke: 50 000 Ft). Fotó: Dobrosi Dénes, Denevér Program Elmesélt egy történetet is, ami egy öreg halászházról szólt. A településre egy beköltöző denevérkolónia vizsgálata kapcsán érkeztek, a kutatás során pedig igencsak küzdeniük kellett a szúnyogokkal, amikor szürkületben dolgoztak. Később kaptak egy újabb jelzést is nem messze innen, ami egy idős halászkunyhó környékéről érkezett. Ide is kimentek, már fel is készültek a szúnyogáradatra, de meglepetésre az teljesen elmaradt. Kérdezték a helyi horgászokat is, akik elmondták: itt valamiért évek óta nincsenek szúnyogok! Amikor kicsit jobban a mélyére ástak a dolognak, kiderült, hogy a kunyhóba épp ennyi ideje költöztek be a denevérek, akiknek hála – a vizes élőhely ellenére –a szúnyogok száma is elviselhető maradt. Bár nem minden denevérfaj fogyaszt szúnyogot, Dénes szerint Lakitelek környékén többek között sok szoprán törpedenevér él , akiknek ez az egyik kedvenc táplálékuk. Egyetlen denevér akár többezer szúnyogot fogyaszthat el egy éjszaka alatt, miközben többszáz egyedből álló kolóniát alkothatnak. Vagyis ahol jelen vannak, ott szinte minden szúnyogot elfogyasztanak. Nyitott szellőzőablakú pincék és sötét padlások lakója a szürke hosszúfülű-denevér. (védett, természetvédelmi értéke: 10 000 Ft). Fotó: Dobrosi Dénes, Denevér Program Most még kevésbé találkozunk velük, mert a hazánkban élő fajok téli álmot alszanak. Ezt barlangokban, csöndes pincékben, kéményzugokban, falak hasadékaiban, faodvakban vagy kéregrepedésekben töltik. Hamarosan azonban érdemes lesz kémlelni szürkületkor az eget, mert tavasszal újra aktívak lesznek, fokozatosan foglalják el a nyári helyeiket. Ilyenkor „templomok tornyaiban, nagy, sötét padlásokon, pincékben, lakatlan házakban, faodvakban, fák és építmények üregeiben és repedéseiben élnek. Május-június hónapban születnek meg a kölykök, melyeket általában kolóniákban nevelnek föl. A nagy csoportok biztonságot nyújtanak, ahol a nőstények gyakran segítik is egymást” – olvasható a szolnoki Denevér Program honlapján. Lakiteleken is sok denevér él Dénes szerint, amin sokan meglepődnek. Szürkületkor jönnek elő vadászni, amikor már nem kell tartaniuk a nappali ragadozóktól. Ilyenkor nehezebb észrevenni őket, elsőre akár madárnak is gondolhatjuk, de ha figyelünk, jellegzetes röptüket hamar felismerhetjük. Néhány faj halk csettegéshez, kattogáshoz hasonló hangot is kiad kommunikációs céllal ( ami nem egyenlő az ember számára hallhatatlan ultrahanggal ). Személy szerint ezt is szoktam hallani nyári estéken a denevérek röptét figyelve. Mentett denevérek érkeztek 2021-ben a tiszaugi denevértoronyba, a Kiskunsági Nemzeti Park fotóin Bártol István engedi őket szabadon. Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park Vagyis most is jelen vannak a környezetünkben, és bár bizonyos fajok veszélyeztetettek, összességében a számuk nem mutat olyan aggasztó csökkenést egyelőre, mint a fecskék esetében. Magyarországon minden denevérfaj védett, elpusztításuk bűncselekménynek számít. A Tőserdőben egyébként több denevértoronnyal is találkozhatunk, például a Kontyvirág Erdei Iskola udvarán, a szigeten és a tiszaugi Tisza-híd melletti területen is. Ezek elsősorban inkább nagyobb testű, veszélyeztetett fajok megmentésére szolgálnak, akik kevésbé táplálkoznak szúnyogokkal, de a kisebb, szúnyogevő fajok is megjelennek azért. Az első lépés tehát az, hogy védjük meg azokat, akik már itt vannak, majd következhet a második lépés: csaljunk még több denevért Lakitelekre! A településünkön és az üdülő területén denevérodúk kihelyezésével tudnánk leghatékonyabban a szúnyogfaló, apró denevérek számát növelni. Ezek a meterséges odúk fák törzsére vagy a házak falára is felhelyezhetőek, s így akár bárkinek lehet saját denevérkolóniája. Dénes denevérodúkat is bemutatott a Gondolatszikrák eseményünkön. Egy ilyen odú került ki a Színeskertben is a beszélgetés hatására. Fotó: Beke Bálint (lcafe.hu)

A kémiai szúnyoggyérítés komoly ökológiai károkat okoz, miközben a hatása csak átmeneti lesz. Természetközeli megoldásokkal, például denevérekkel sokkal többet érhetünk el, és közben a természettel való együttélést is megtanulhatjuk. Beszámoló legutóbbi Gondolatszikrák beszélgetésünkről, ahol szakértőkkel jártuk körbe a témát. A borítókép nem valódi fotó, hanem egy mesterséges intelligencia felhasználásával készült természetközeli vízió egy vizes élőhely mellett. Forrás: ChatGPT Akár 1000-3000 szúnyogot is elfogyaszthat egy átlagos denevér egyetlen éjszaka alatt. Ha ezt felszorozzuk egy denevérkolónia akár többszázas nagyságrendet elérő egyedszámával, könnyen beláthatjuk, mekkora szerepük lehet a szúnyogok kordában tartásában. Legutóbbi beszélgetésünket azzal a céllal szerveztük meg, hogy információt gyűjtsünk és közösségi gondolkodást kezdeményezzünk szakértőkkel arról, miért káros a kémiai szúnyoggyérítés, és hogy milyen természetalapú megoldást választhatnánk helyette. Ebben segítségünkre volt Dobrosi Dénes  erdőmérnök, zoológus, a szolnoki természetvédelmi hatóság munkatársa, aki 42 éve foglalkozik denevérkutatással , valamint Bártol István  természetvédelmi szakember, aki a Kiskunsági Nemzeti Park  munkatársa. Szakértőink, Bártol István és Dobrosi Dénes, valamint a moderátor, Kovács Máté. Fotó: Beke Bálint ( lcafe.hu ) A beszélgetésre nagy örömünkre Madari Róbert , Lakitelek polgármestere is eljött, így az Önkormányzat szempontjai is megjelenhettek. Ez azért is volt fontos, mert a problémák feltárása során települési szintű megoldások is előtérbe kerültek, és fontos volt, hogy ebben a közös ügyről szóló diskurzusban mindenki képviselve legyen. Fotó: Beke Bálint ( lcafe.hu ) A beszélgetésre ezúttal is Lendvai Edit  hozott finomságokat, akivel közösen szerveztük meg a programot. Az est a Gondolatszikrák 3. évadjának 4. epizódja mellett egyben a márciusi Víz hónapja  projektünk első állomása is volt, és egy részvételi akciókutatás keretében valósult meg. A szúnyoggyérítés problémáját közösségi térképezés során vetették fel helyi civilek, a folyamatról készült kutatást pedig az Ökotárs Alapítvány Foltányi Zsuzsa emlékösztöndíjasaként valósítom meg. Erről ebben a cikkben írtam részletesen . A kémiai gyérítés azonnalinak tűnő, de csak átmeneti megoldás A szúnyogok kérdése minden nyáron előkerül Lakiteleken. A Tőserdei Holt-Tisza és az ártérben visszamaradt vizes élőhelyek (amikor épp nincs történelmi aszály )  segítik a csípőszúnyogok szaporodását, de a kertekben lévő állóvizek ennél is nagyobb hatással vannak rájuk. Fotó: Pixabay A sajtó és a közbeszéd sokszor inváziót emleget, ami inkább köznyelvi túlzás. Az „invázió”  biológiai értelemben általában idegen, behurcolt fajok tömeges elszaporodását jelenti, amelyek veszélyt jelentenek az ökoszisztémára. Ha „szúnyoginvázióról”  beszélünk, az inkább tömeges elszaporodást jelent, ami természetes folyamat. A szúnyogok ugyanis r-stratégisták: gyors szaporodás, sok utód és rövid életciklus jellemzi őket, vagyis a populáció idővel magától is összeomlik, ha nem avatkozunk be mesterségesen a folyamatba. A problémának tehát része maga a beavatkozás is. A kémiai szúnyoggyérítés egy azonnalinak tűnő, gyors megoldás, a mai társadalmunk pedig ezeket a megoldásokat részesíti előnyben. Az épp felfutó szúnyogszám gyakran okoz olyan nyári estéket, amikor csak táncot járva lehet megmaradni a kertben, a türelem pedig egyre fogy ilyenkor. Pedig a megoldás csak átmeneti lesz: épp a gyors szaporodási képesség miatt rövid időn belül ismét felfut az egyedszám, tehát a gyérítés nem jelent tartós megoldást. Egészségügyi és ökológiai veszélyek is felmerülnek A szúnyoggyérítés során leggyakrabban szintetikus piretroid hatóanyagot, például deltametrint (C₂₂H₁₉Br₂NO₃) használnak, ami a rovarok idegrendszerére hat. Blokkolja a nátriumion-csatornákat, így az idegsejtek túlstimulálódnak, ami bénulást és elhullást okoz. A deltrametrin képlete. ( forrás ) Bár a katasztrófavédelem tájékoztatója szerint  ez a módszer emberekre, melegvérű állatokra és növényekre nézve ártalmatlan, valamint az alacsony dózis és a naplemente utáni kijuttatás miatt a nappali rovarokat sem érinti, sokan vitatják ezeket az állításokat. A Greenpeace elemzése szerint   „minden száz megölt rovar közül kevesebb mint egy a csípőszúnyog – az idegmérgek válogatás nélkül károsítják, irtják azokat a rovarokat, melyeket a permetcsepp elér, akár repülő, akár fűszálakon pihenő rovarokról beszélünk” . A cikk kiemeli azt is, hogy az emberekre gyakorolt hatásnál is felmerülnek aggályok. Kutatások már korábban kimutatták, hogy a deltametrin károsíthatja a hormonrendszert , és egereken végzett kísérletek szerint hozzájárulhat a figyelemzavaros hiperaktivitás  (ADHD) kialakulásához. Ami pedig ennél is fontosabb, hogy közvetett módon biztosan minden élőlényre hatással van. A Magyar Madártani Egyesület cikke  kiemeli, hogy a fecskék számának drasztikus csökkenésében szerepe lehet a kémiai szúnyoggyérítésnek is. Mivel a vegyszerek nemcsak szúnyogokat, hanem más rovarokat is elpusztítanak, a fecskéknek és más rovarevőknek, például a denevéreknek kevesebb táplálékuk marad, így kevesebb utódot tudnak felnevelni, sok fióka akár éhen is halhat emiatt. Arról nem is beszélve, hogy az elpusztult beporzó rovarok rendkívül fontos részei az ökológiai rendszereknek. Nélkülük a világ növényeinek nagy része nem tudna szaporodni, ami súlyosan érintené az élelmiszer-termelést, ez éhínséghez, gazdasági összeomláshoz és társadalmi instabilitáshoz vezetne, és az emberi faj túlélése is veszélybe kerül. Ebben a rendszerben minden fajnak szerepe van, még a szúnyogoknak is. A beporzók jelenléte és változatossága sokféle növény számára létfontosságú. Fotó: Kovács Máté A csípőszúnyogok jellegzetessége, hogy valójában csak a nőstények csípnek, és azok is az életszakaszuk egy bizonyos periódusában, amit szakértőink is kiemeltek. A teljesen ártalmatlan hímek vagy más, nem csípő szúnyogfajok fontos beporzók, rájuk is szükség van az ökológiai rendszer egyensúlyának fenntartásában. Van biológiai alternatíva, de ez több előkészületet és tudatosságot igényel A kémiai szúnyoggyérítés elterjedtsége azért is furcsa Magyarországon, mivel az Európai Unió más országaiban már alig alkalmazzák  a szúnyogok ellen, épp a káros hatásai és az alacsony hatékonysága miatt. 2020 óta Uniós rendelet tiltja a repülőgépes gyérítést, ami még az autós módszernél is károsabb, hiszen sokkal nagyobb területet érint. Ezzel szemben sok országban már a biológiai módszert alkalmazzák, ennek elterjesztése a Katasztrófavédelem céljai  között is szerepel. A Bacillus thuringiensis israelensis (Bti) egy olyan szaprofit baktérium, amelyet széles körben használnak biológiai szúnyoggyérítésre, mivel hatékonyan elpusztítja a szúnyoglárvákat anélkül, hogy káros hatással lenne más élőlényekre, például az emberekre, állatokra vagy a hasznos rovarokra. Gyakran alkalmazzák mocsaras területeken, tavakban vagy folyók mentén. A hatékonysága a lárvák fiatal állapotában a legnagyobb, így fontos a pontos időzítés. Emellett a vízminőség és az időjárás is befolyásolják a baktérium működését. A módszer nem alkalmazható szárazföldi területeken és olyan helyeken, ahol nincs állandó vízfelület vagy ezek nem megközelíthetők. A módszer tehát szakszerű felmérést és hosszabb előkészítést, pontos tervezést igényel, ami költség és erőforrásigényes lehet. A kijuttatás a nehezen vagy egyáltalán nem megközleíthető mocsaras-lápos területeken nem kivitelezhető, így a Bti önmagában nem mindenhol megoldás. Fotó: Kovács Máté A Bti egy környezetbarát és hatékony biológiai módszer, de nem univerzális megoldás. A legjobb eredményeket akkor érhetjük el, ha megfelelően előkészítjük az alkalmazást, figyelembe vesszük a környezeti tényezőket, és csak a lárvák aktív fejlődési fázisában alkalmazzuk. Korlátozott hatékonysága miatt más módszerekkel, például más természetalapú megoldásokkal kombinálva érhetjük el a legjobb hatást. Első lépésként szüntessük meg a szaporodóhelyeket Bár könnyen foghatnánk a közeli ártérre a szúnyogok magas számát, valójában lokálisan a kertben lévő, pangó állóvizeknek sokkal nagyobb szerepe van szakértők szerint. Ezek tökéletes szaporodóhelyei a szúnyogoknak, mivel gyorsan felmelegszenek, jó táplálékforrást jelentenek a lárváknak, néhány nap alatt pedig el is lepnek minket a szúnyogok. Érdemes ezeket az állóvizeket minél hamarabb megszüntetni, ha pedig itatóról van szó, néhány naponta mindenképp öntsük ki, és cseréljük le a vizet. Az utóbbi módszer még remek szúnyogcsapdaként is működhet. A szúnyogok imádják ezeket az itatókat, így inkább ide fogják letenni a petéket, mit sem sejtve arról, hogy hamarosan kiöntés áldozatai lesznek. A kertben is sok olyan pangó vízfelület van, ahol szaporodhatnak a szúnyogok. Szüntessük meg ezeket, az itatókban pedig rendszeresen cseréljük a vizet! (Fotók forrása: Canva) A gumiabroncsokra különösen figyeljünk oda, vannak ugyanis már olyan csípőszúnyogok is, melyek kimondottan ezekre utaznak. A gumiból felszabaduló kémiai anyagok különösen vonzzák a szúnyogokat, az abroncsban maradó pangóvíz pedig nagyon gyorsan felmelegszik, így igazi szúnyogparadicsom jön létre benne. Ha ezeket a szaporodóhelyeket megszüntetjük, a kertünk is elviselhetőbb lesz a nyári estéken. A természet megoldja, ha hagyjuk érvényesülni A mégis kikelt szúnyogoknak számos természetes ellensége is van, mivel alapvető építőelemei a táplálékláncnak. Egy-egy felfutó szúnyogpopuláció terített asztalt jelent számos madárfajnak, például a fecskéknek, rovarevő emlősöknek, például a denevéreknek, valamint sok más fajnak is. Ezek a fajok segíthetnek abban, hogy kordában tartsák a szúnyogok számát, egyfajta összetett védőhálót képezve a túlszaporodás ellen. A fecskék az egyik legismertebb szúnyogfogyasztók, számuk jelentősen csökkent az utóbbi években. Kép forrása: Unsplash A baj ott kezdődik, amikor kémiai anyagokkal mesterségesen beavatkozunk a rendszerbe. Ekkor megbontjuk ezt a bizonyos hálót, ami rövid távon jelent ugyan valamennyi enyhülést, de később a probléma egyre durvábban tér vissza. A gyérítés ugyanis – ahogyan az előző részben már láthattuk – a ragadozókra is negatív hatással van. Mivel hirtelen lecsökken a rovarok száma, a ragadozók nem jutnak elég élelemhez, így végül az ő számuk is csökkenni kezd. A kevesebb ragadozó azt jelenti, hogy a szúnyogok még könnyebben szaporodnak el újra, amit még drasztikusabb vegyszeres beavatkozás követ, és az ördögi kör folytatódik. Ha viszont hagyjuk, hogy a természet érvényesüljön, idővel beáll egy olyan egyensúly, ami mind emberi, mind ökológiai szempontból kedvező lehet. Akár gyorsíthatjuk is a folyamatot a ragadozók támogatásával, például, ha élőhelyet nyújtunk nekik, vagy ha már beköltöztek hozzánk, akkor békén hagyjuk őket, és legfőképp nem permetezzük le a táplálékukat. Igaz, ez hosszabb folyamat, nem lehet egyik napról a másikra azonnali megoldást várni. A szúnyogokkal szemben ezek a ragadozók más stratégiát követnek, jóval lassabban szaporodnak, így időbe telik, hogy helyreálljon az egyensúly. Ha viszont türelmesen kivárjuk ezt az időt, és segítjük is őket, akkor később megkímélhetjük magunkat és a környezetünket a vegyszerek káros hatásaitól. Ahol van denevér, ott elfelejthetjük a szúnyogokat A denevérekkel például több helyen is szövetségre léptek az emberek, többek között Szolnokon és Esztergomban is települési szinten kezdték el támogatni őket élőhelyek létrehozásával. Ahogyan a beszélgetésben Dobrosi Dénes denevérszakértő is elmondta, ahol denevér van, ott elfelejthetjük a szúnyogokat. A nagy egyedszámú szülőkolóniák leggyakrabban templomtornyokban találhatóak (képen közönséges denevérek, védett, természetvédelmi értéke: 50 000 Ft). Fotó: Dobrosi Dénes, Denevér Program Elmesélt egy történetet is, ami egy öreg halászházról szólt. A településre egy beköltöző denevérkolónia vizsgálata kapcsán érkeztek, a kutatás során pedig igencsak küzdeniük kellett a szúnyogokkal, amikor szürkületben dolgoztak. Később kaptak egy újabb jelzést is nem messze innen, ami egy idős halászkunyhó környékéről érkezett. Ide is kimentek, már fel is készültek a szúnyogáradatra, de meglepetésre az teljesen elmaradt. Kérdezték a helyi horgászokat is, akik elmondták: itt valamiért évek óta nincsenek szúnyogok! Amikor kicsit jobban a mélyére ástak a dolognak, kiderült, hogy a kunyhóba épp ennyi ideje költöztek be a denevérek, akiknek hála – a vizes élőhely ellenére –a szúnyogok száma is elviselhető maradt. Bár nem minden denevérfaj fogyaszt szúnyogot, Dénes szerint Lakitelek környékén többek között sok szoprán törpedenevér él , akiknek ez az egyik kedvenc táplálékuk. Egyetlen denevér akár többezer szúnyogot fogyaszthat el egy éjszaka alatt, miközben többszáz egyedből álló kolóniát alkothatnak. Vagyis ahol pedig jelen vannak, ott szinte minden szúnyogot elfogyasztanak. Nyitott szellőzőablakú pincék és sötét padlások lakója a szürke hosszúfülű-denevér. (védett, természetvédelmi értéke: 10 000 Ft). Fotó: Dobrosi Dénes, Denevér Program Most még kevésbé találkozunk velük, mert a hazánkban élő fajok téli álmot alszanak. Ezt barlangokban, csöndes pincékben, kéményzugokban, falak hasadékaiban, faodvakban vagy kéregrepedésekben töltik. Hamarosan azonban érdemes lesz kémlelni szürkületkor az eget, mert tavasszal újra aktívak lesznek, fokozatosan foglalják el a nyári helyeiket. Ilyenkor „templomok tornyaiban, nagy, sötét padlásokon, pincékben, lakatlan házakban, faodvakban, fák és építmények üregeiben és repedéseiben élnek. Május-június hónapban születnek meg a kölykök, melyeket általában kolóniákban nevelnek föl. A nagy csoportok biztonságot nyújtanak, ahol a nőstények gyakran segítik is egymást” – olvasható a szolnoki Denevér Program honlapján. Lakiteleken is sok denevér él Dénes szerint, amin sokan meglepődnek. Szürkületkor jönnek elő vadászni, amikor már nem kell tartaniuk a nappali ragadozóktól. Ilyenkor nehezebb észrevenni őket, elsőre akár madárnak is gondolhatjuk, de ha figyelünk, jellegzetes röptüket hamar felismerhetjük. Néhány faj halk csettegéshez, kattogáshoz hasonló hangot is kiad kommunikációs céllal ( ami nem egyenlő az ember számára hallhatatlan ultrahanggal ). Személy szerint ezt is szoktam hallani nyári estéken a denevérek röptét figyelve. Mentett denevérek érkeztek 2021-ben a tiszaugi denevértoronyba, a Kiskunsági Nemzeti Park fotóin Bártol István engedi őket szabadon. Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park Vagyis most is jelen vannak a környezetünkben, és bár bizonyos fajok veszélyeztetettek, összességében a számuk nem mutat olyan aggasztó csökkenést egyelőre, mint a fecskék esetében. Magyarországon minden denevérfaj védett, elpusztításuk bűncselekménynek számít. A Tőserdőben egyébként több denevértoronnyal is találkozhatunk, például a Kontyvirág Erdei Iskola udvarán, a szigeten és a tiszaugi Tisza-híd melletti területen is. Ezek elsősorban inkább nagyobb testű, veszélyeztetett fajok megmentésére szolgálnak, akik kevésbé táplálkoznak szúnyogokkal, de a kisebb, szúnyogevő fajok is megjelennek itt. Az első lépés tehát az, hogy védjük meg azokat, akik már itt vannak, majd következhet a második lépés: csaljunk még több denevért Lakitelekre! Ez a folyamat el is kezdődik, a Színeskertben március 17-én délelőtt egy denevérodú kerül kihelyezésre Dobrosi Dénes szakmai felügyelete alatt, aki előadást is tart róluk az iskolásoknak. A denevérek izgalmas világáról készülünk majd egy külön cikkel is, hogy bemutassuk azt, mennyire csodálatos lényekről van szó, akik most is itt élnek velünk. Dénes denevérodúkat is bemutatott az eseményen. Egy ilyen odút hamarosan a Színeskertben is láthatunk majd, erről is beszámolunk egy későbbi cikkünkben. Fotó: Beke Bálint ( lcafe.hu ) A településünkön és az üdülő területén tehát denevérodúk kihelyezésével tudnánk leghatékonyabban a szúnyogfaló, apró denevérek számát növelni. Ezek a meterséges odúk fák törzsére vagy a házak falára is felhelyezhetőek, s így akár bárkinek lehet saját denevérkolóniája. Ne legyőzni akarjuk a természetet, dolgozzunk együtt vele Ami a szúnyogokat illeti, a megoldás ott van előttünk, csak jobban oda kell figyelnünk a minket körülvevő világra. Fontos a türelem, mert az azonnali megoldások szinte biztosan károkat okoznak a rendszer más pontjain, és csak átmenetiek lesznek. Az is fontos, hogy megtanuljunk az együttélést a természettel, mivel a mi életünk is ezeknek az összetett rendszereknek a megfelelő működésén múlik. A szúnyogok fontos részei ennek az ökológiai rendszernek: beporzóként működnek és részei a táplálékláncnak. Bár a klímaváltozással megjelennek új, veszélyes fajok is, ellenük pont azzal védekezhetünk a legjobban, ha a helyi populációt nem leromboljuk, hanem a hálózat fontos részének tekintjük. Szúnyog mindig lesz, és hiba lenne a teljes kiirtásukról beszélnünk. Ez azon túl, hogy nem is lehetséges, óriási ökológiai katasztrófával járna. Egy-egy nyári estén persze valóban kellemetlen lehet a szúnyogokcsípések száma, amikor a szaporodásuk felfutóban van. Ha viszont kivárjuk ezt a pár napot beavatkozás nélkül, a populáció magától is összeomlik, és beáll egy egyensúlyi szintre. A természetes ragadozóknak lesz elég táplálékuk, akik aztán kordában is tartják majd a szúnyogok számát, nem kell többé mérgekkel beavatkoznunk. A természetben minden mindennel összefügg. Fotó: Kovács Máté A lényeg, hogy ne legyőzni akarjuk a természetet, hanem dolgozzunk együtt vele. Ahol gondok vannak, például a fecskék számának drasztikus csökkenésénél, ott nézzük meg, hogyan tudjuk támogatni az élet hálójának helyreállítását. Ahol pedig nélkülünk is működik a dolog, ott csak dőljünk hátra, és élvezzük, hogy a természet dolgozik helyettünk. Ennek az összetett, sokszínű, végtelenül összekapcsolt rendszernek mi is elválaszthatatlan részei vagyunk, és saját túlélésünk múlik rajta, hogy ezt észrevegyük, és az uralkodási vágy helyett gondolkodásban is a részévé váljuk.

Márciusban a vízzel kapcsolatos természeti értékek és környezeti problémák kerülnek fókuszba Lakiteleken. Egy kutatáshoz kapcsolódva három beszélgetést és akciót is szervezünk, ezek hátterét foglaltuk össze következő cikkünkben. Az éltető víz: bár mindenhol ott van és nem is lenne lehetséges az élet a Földön nélküle, mégis inkább a hiánya miatt kerül egyre gyakrabban a hírekbe. Történelmi aszályt éltünk meg 2022-ben, idén pedig még ennél is nagyobb katasztrófa van készülőben. A csapadékhiány egyre vészjóslóbb méreteket ölt, folyóink vízgyűjtőin pedig gyakorlatilag nincs hó , ami a tavaszi olvadással utánpótlást adhatna. Bár a helyzet aggasztó, éppen ezért kell közösen cselekednünk. Vannak folyamatok, melyeket megállítani nem tudunk, de együtt alkalmazkodhatunk hozzá. Más területeken pedig helyben, közös erővel érzékelhető változást érhetünk el. Ebben kulcsszerepe van a helyi közösségeknek, mivel az egyéni cselekvés sokszor cseppnek tűnik csak a tengerben, a globális változás viszont túl távoli, elérhetetlennek tűnő feladat. A kettő között ott van a helyi, kisközösségi szint, ami már megfogható és belátható, miközben az eredmények is kellően látványosak és hatásosak lehetnek. Például Lakiteleken is. A lakiteleki Dög-Tisza szinte teljesen kiszáradt medre a 2022-es történelmi aszály során. A természetes lefűződéssel létrejött holtmeder korábban is időszakosan kiszáradt, ez mostanra gyakoribb lett, a vízhiány pedig más vizes élőhelyeket is veszélyeztet. Közösségi térképezés és részvételi akciókutatás* Mit érhetünk el helyi szintű összefogással, hol vannak a cselekvés korlátai? Az akciókkal szélesebb társadalmi bevonás is elérhető, vagy inkább az elkötelezett civilekre, esetleg döntéshozókra lehetünk, legyünk hatással? Hogyan hozható létre összefogás már régóta működő, beágyazott civil szervezetek között a jövőnk érdekében? Ezekkel a kérdésekkel vágtam neki kutatási projektemnek is, melyben azt vizsgálom, hogyan működhetne fenntarthatóbban Lakitelek. Fontos célkitűzés, hogy minél nagyobb mértékben vonjuk be a helyi tudást, a helyiek tudását, valamint több szálon működünk együtt más helyi civil szervezetekkel is. Azt vettük észre, hogy más szervezetekkel és helyi civilekkel együttműködve sikeresebb programokat tudunk szervezni, melyekbe mindenki be tudja hozni azt, amihez a leginkább ért. Ezért választottam a kutatásom módszertanának is azt, hogy a helyi lakossággal, civilekkel, intézményekkel és az önkormányzattal közösen térképezzük fel a településünk természeti értékeit. A cél az, hogy egyáltalán megismerjük ezeket az értékeket (melyek lehetnek kulturális értékek, természetvédelmi értékek és ökoszisztéma-szolgáltatások is), egy térképre rendezzük a tudást, majd kidolgozzuk azt, hogyan védhetjük meg az élhető környezetünket a klímaváltozás és más fenyegető tényezőkkel szemben. Két alkalommal ültünk össze a Művházban, hogy összegyűjtsük a helyi tudást. Először a természeti értékeket és környezeti kihívásokat mértük fel, majd kitáltuk, milyen akcióval lehetne megvédeni az előbbieket és megoldani az utóbbiakat. Az értékek védelme mellett fontos, hogy a környezeti problémákról is beszéljünk. Ezek közé tartozhatnak a helyi gazdaságot, így a mezőgazdaságot és a turizmust érintő környezeti nehézségek, de olyanok is, melyek a lakosok hétköznapjait nehezítik meg. Ezek megoldásával nemcsak egy élhetőbb települést hozhatunk létre, hanem a jövőre nézve is reziliensebbé tehetjük azt. A közösségi térképezések után pedig a tavasszal akciókat is szervezünk az alkalmakon résztvevő civilek által kiválasztott témakörökben. Ezeket a cselekvéseket részvételi akciókutatásban vizsgálom meg, hogy felmérjem, milyen hatással voltak a környezetünkre, és különösen az aktivistákra, a lakosságra vagy a döntéshozókra. Közös pont a víz a kiválasztott témákban A vízzel kapcsolatos problémákat, melyek az eddigi vízgazdálkodási gyakorlatból és a klímaváltozásból erednek, már a saját bőrünkön tapasztaljuk Lakiteleken is. Nem véletlen, hogy térképezős alkalmaink során szinte minden felmerült természeti érték és a környezeti kihívások is kapcsolódtak valamilyen formában a vízhez. A Tőserdő, a Holt-Tisza, az ártér, az ártéri gazdálkodás és az aszály gazdasági, környezeti és társadalmi szempontból is meghatározó részei az életünknek. Az összegyűjtött témák közül végül 3 értéket és 3 problémát választottunk ki, melyeket közösen a legfontosabbnak tartottunk. Természeti értékek Artézi kút: Lakiteleken korábban több artézi kút is működött, a résztvevők elbeszélése szerint ezeknek nagy részét a falu beépülése során elfojtották. Egy ilyen kút azonban még működik, korábban helyi védettséget is kapott. A beszélgetés során felmerült, hogy érdemes lenne rendbe tenni az kút elhanyagolt környezetét, majd táblát kihelyezni, ami a víz minőségéről, az ártézi kutak történetéről, a vízpazarlás csökkentéséről és a műanyagszennyező palackos ásványvíz elhagyásáról is szólhat. Szikra csárda: Lakitelek történelmének jelentős helyszíne volt a Szikra Csárda, ami a helyi folklór mellett irodalmi művekben is fennmaradt. A Csárda ma már nem áll, de helyének emlékét még őrzi a helyi történetmesélés. A tőserdei színpad mellett található erdős terület takarítása után egy emléktábla is kihelyezhető a Szikra csárda helyén, ami a történelmi jelentőségre emlékezetet. Az erdőben pedig egy tanösvény kialakításával lehetne bemutatni az ártéri gazdálkodás kulturális hagyományait és ökológiai értékét. A Tőserdő mellett elterülő Alpári-rét, ahol még él a legeltetés hagyománya. Az állatokkal az invazív fajok, például a gyalogakác ellen is küzdenek. A háttérben már Tiszaalpár látható. Különleges fák: A térképezés során több olyan értékes növény, főleg matuzsálem fák merültek fel, melyek nagy jelentőséggel bírnak a helyiek számára. A Tőserdő közepén áll például egy óriás tölgy, amit csak 6 ember tudott átölelni egy kutató túra során. Rajta kívül más értékes és védendő növények és állatok (például őshonos madárfajok fészkei) is felkerülhetek egy adatbázisba. Ezzel erősíthető a természettel való kapcsolatunk, ami a fenntarthatósággal kapcsolatos attitűdre is hatással lehet. Idén januárban A Tőserdő Lelke csapata szervezett tölgykereső túrát a Tőserdőben. Meg is találtuk a matuzsálem öreg tölgyet, aki becsléseink szerint 300-400 éves is lehet. Vagyis még a szabályozás előtti Tiszát is láthatta innen. Környezeti problémák Szúnyoghelyzet: Az ártér közelsége, a Tőserdei Holt-Tisza és a mocsaras-lápos területek segítik a szúnyogok szaporodását. A nyári időszakban többször is invázióval kell megküzdenie a lakosságnak, ami minden évben beszédtéma. A szúnyoggyérítés viszont ökológiai problémát jelent, a vegyszerek más rovarokra, beporzókra is károsak. Ezért lenne fontos olyan megoldás a szúnyoghelyzetre, ami csökkenti ugyan az inváziót, de káros vegyszerek nélkül. Lehet ez egy biológiai megoldás, de arról is szó volt, hogy a más élőkényekkel való együttélést is tanulnunk kellene. A szúnyogok ellen pedig a legjobb megoldás a természetes elfogyasztóik, így a fecskék, békák és denevérek támogatása lehet. Rejtőzködő szúnyogevők egy tőserdei túra során egy árvíz után visszamaradt mocsaras-lápos területen. Talajdegradáció: Folyamatosan romlik a talajaink állapota, ami komoly ökológiai kihívások elé fogja állítani a jövő nemzedékét. A problémát Lakitelek Önkormányzata is felismerte: konzorciumvezetőként vesznek részt egy Európai Uniós kutatási projektben , ahol a helyiekkel közösen indult program a talaj védelmére. Szintén felmerült a beszélgetésben a zöld zsákok kérdése, melyekben a szerves anyag kikerül a település anyagkörforgásából. Ezért fogalmazódott meg, hogy közösségi komposztáláson keresztül kellene megmutatni, mennyire értékes ez a szerves anyag, és miért fontos, hogy helyben tartsuk a műanyagzsákos elszállítás helyett. Aszály és elsivatagosodás: Végül az aszály kérdéséről is sokat beszéltek a résztvevők. Az egyik megoldási lehetőség a vízmegtartás, melyre nagyobb léptékben a tájgazdálkodás (például a tőserdei ártéri erdő és ártéri rétek, legelők), kisebb léptékben pedig az esőkertek jelenthetnek megoldást. A nagyobb esőzések után problémát jelent több utcában is, hogy nehezen járhatóak az utak, egy esőkert viszont erre is jelenthetne megoldást. A Színeskert Alapítvány kertje a lakiteleki iskola udvarán igazi oázis. Két esőkert is készült az utóbbi években, melyek jó példaként szolgálnak a víz helyben tartására. A szúnyogok elleni szövetségesekkel kezdünk A térképezés során kiválasztottunk három olyan témát, amire tavasszal programot és akciót szervezünk. Ehhez kapcsoljuk hozzá a Gondolatszikrák beszélgetős sorozatunk harmadik évadának következő három alkalmát is, hogy az energiákat egy irányba tudjuk fordítani a közös siker érdekében. Az alábbi eseményekkel készülünk: Március 7-én a vízből kikelő szúnyogokat vesszük célba, mégpedig fecskékkel, denevérekkel és békákkal szövetségben. Arról lesz szó, hogyan lehet természetalapú megoldásokkal tenni a szúnyog ellen, hogy kiválthatók legyenek az ökológiailag káros kémiai vegyszerek. Facebook-esemény Március 21-én a talaj és a víz kapcsolatáról beszélgetünk. Előbb a Színeskert klímamegoldásaról tanulunk 15 órától, majd 16:30-tól panelbeszélgetésen lesz szó arról, hogyan működhet vízmegtartó közegként a talaj, akár a saját kertünkben vagy a településünkön is. Ez az esemény a Corvinus Egyetemen futó, a Corvinus Science Shop által szervezett LOESS - Talajegészség az oktatásban kutatási projektnek is része lesz. Március 29-én pedig a Szikra csárda kulturális örökségét tárjuk fel, rendbe tesszük a csárda egykori helyét és környezetét, terveink szerint emléktáblát is kihelyezünk, majd az ártérhez kapcsolódó hagyományos gazdálkodásról is szó lesz, ami a klímaváltozás kapcsán is fontos mintaként szolgálhat. A cselekvés itt nem áll meg A programokról folyamatosan jelentkezünk majd további részletekkel és beszámolókkal, de emellett is készülünk cikkekkel a témához kapcsolódóan. A térképezés során kiválasztott többi kérdést sem felejtjük el, ezeket majd egy későbbi alkalommal fogjuk feldolgozni. A kutatás felmérő részére áprilisban kerül sor, első eredményekkel pedig májusban jelentkezünk. Szintén ekkorra készül el az online térkép is a gyűjtött impulzusokkal, amihez bárki hozzáadhatja majd saját meglátásait is. Mindenkit szeretettel várunk az eseményeken, tegyünk együtt az élhetőbb és fenntarthatóbb jövőnkért! *Az "Autonóm civil közösségek a fenntarthatóbb településekért - Kritikai térképezés és részvételi akciókutatás Lakiteleken" című kutatásom az Ökotárs Alapítvány által hallgatók számára kiírt, Foltányi Zsuzsa Emlékösztöndíj keretében valósítom meg.

A Tőserdő Lelke csapatának adventi túráján vettünk részt még decemberben. Az erdő csodáiról készült képeket és gondolatokat egyben is olvashatóvá tesszük évnyitó cikkünkben. Rejtjelek, anyagáramlás, életközösségek 🪵🍄🪲🌱❄️ A Tőserdő Lelke csapata Adventi túrát hirdetett, ennek kapcsán indítottam fotósorozatot Instagramon decemberben. Az első három posztban különleges közösségeket és mintázatokat mutattam be. Bár úgy tűnhet, hogy télen alszik a természet, valójában ebben az időszakban is tele van élettel. Zúzmók, mohák hozzák vissza a zöldet a hófedte farönkön, gombák jelennek meg a körforgást jelezve, és ha nagyon figyelünk, még rovarok nyomaira is bukkanhatunk, mint a lenti "térképen". Vajon hová vezet ez a kincses térkép? Milyen apró csodát mutat meg legközelebb? Ha egy picit lelassulunk, hallgatunk a belső térképünkre és észrevesszük jeleit, mi is boldogságra lelhetünk. Önmagunkban, közösségeinkben, a természetben. ✨ Elágazások 🌳🍂❄️ Akár egy folyódelta, úgy ágazik ezerfelé a fák a törzse is az ágak felé haladva. Lomb nélkül feltárul előttünk a korona formája, mintázata, ami néha olyan érzés, mintha az égből néznénk le egy hatalmas folyamra. Folyam ez is, csak a tenger helyett az ég felé törekszik, és bár ez a mi perspektívánkból nem látható, elágazik lenn, a mélyben is a gyökereknél. Mint a vízgyűjtő fenn a hegyekben és a folyódelta a tengernél lenn, csak a fák lentről gyűjtik össze a vizet és fent ágaznak szét. Fentek lentje, lentek fentje... A törzs pedig a létra a Föld és az Ég között. 🌳🌍✨ Aztán ott vagyunk mi, emberek. Ezer szálon gyűjtjük össze őseink tudását a jelenben, az életünkben, hogy aztán szép lassan kiáradjon ez a bölcsesség a világ felé, miközben a kombinációk újabb formái jönnek létre általunk. A gyökereinktől a törzsünkön át az ágainkig, felfelé az ég felé. Manólépcsők 🍄‍🟫🌳🍂❄️🧝🏼‍♂️ Vajon kik járnak fel s alá ezeken a gombafokokon, amikor senki sem látja? Ők is a gombafonalakkal kommunikálnak, mint a fák? Milyen csodákat rejt még a Tőserdő? A természet önmagában is csodálatos, hát még akkor, ha az emberi képzelet is szárnyra kap általa. Sokszor megszemélyesítjük a növényeket, gombákat, állatokat, ami segít abban, hogy könnyebben tudjunk hozzájuk kapcsolódni. Jobban megérthetjük így kapcsolatainkat a világgal és az egymásra utaltságot is. Persze azt is ki kell azért emelni, hogy e lények önmagukban is értékesek, még akkor is, ha mások, mint az emberek. Érdemes néha nem az emberképünkből kiindulva vizsgálni a világot. Érdekes kérdés például, hogy intelligensek-e a fák. Ehhez olyan kérdéseket kell feltennünk, mint hogy mit jelent egyáltalán az intelligencia? Mi, emberek intelligensek vagyunk például, amikor az éltető környezetünket pusztítjuk el, a fák viszont nem azok, amikor egymást segítik a gombafonalakon keresztül a közös túlélésben? Ha egy kicsit elmozdulunk az embert középpontba helyező egocentrikus világképtől, és elkezdjük felfedezni, megérteni és csodálni a körülöttünk lévő világot, paradox módon épp önmagunkkal teszünk jót. Mentálisan is vágyunk erre a kapcsolódásra, és azért vagyunk sokszor rosszul, mert a mai urbanizált, modern világban egyre kevesebb terünk van erre. Tér fizikailag, tér időben és tér mentális kapacitásban is. Az ünnepi időszak épp erre a térre kiválóan alkalmas, ha valóban el tudunk szakadni a rohanástól, és megtöltjük ehelyett valódi kapcsolódásokkal az életet. Gombatermesztők 🍄‍🟫🦫🪵🌿 A túra egyik legizgalmasabb részén hódnyomokat fedeztünk fel. Annyira mondjuk nem kellett keresni őket: igencsak látványosra sikerült, ahogy széles törzseket rágtak meg, hatalmas fákat döntve ki. A rágásnyomokban meg is jelentek a gombák: az elhalt fa lebontói vették át innentől a munkát, amit a gombák termőtestjei jeleznek. Mintha csak gombatermesztők lennének, úgy alakítottak ki új élőhelyet a hódok. Ha gombát szándékosan nem is termesztenek, az élőhelyek kialakítása tudatos munka. A hódokat ökoszisztéma- mérnököknek is nevezik, mivel egész rendszereket képesek befolyásolni építkezéseikkel. Kisebb vízfolyásokon gátakat emelnek, ami lassítja a lefolyást, az építmény mögött pedig mélyebb vizű, szélesebben elárasztott terület jön létre. Ezzel egész előhelyrendszereket hoznak létre, ami nagyon sok más lénynek biztosít menedéket, táplálékot. A séta során mi is láttunk ilyen torlaszt az egyik vízfolyáson, ami lassította a visszaáramlást. A víz így hosszabb időn keresztül tud a talajba szivárogni az elárasztott területen, ami az aszály elleni küzdelemben is hasznos. Azt nem tudtuk biztosra, hogy hódok munkálkodtak-e ott, de akár ők is lehettek. A kidőlt fa látványa ugyan szomorúnak tűnhet, valójában ez is része a természet körforgásának. Az elhalt fa remek élőhelyként szolgál, a megnyíló lombkorona pedig az új generációnak ad lehetőséget, hogy betöltsék a nagy fák helyét. Vagyis a rágással nemcsak élőhelyet teremtenek, hanem a megújulást is segítik a hódok. Élet mindenhol 🍄‍🟫🪵❄️🌱 A sorozat záró fotóin néhány parányi lényt örökítettem meg. Ha nagy levegőt veszünk és igazán elkezdünk figyelni, eggyé válni a környezetünkkel, sok ilyen apró csodát vehetünk észre. Számomra ez a legcsodálatosabb része a természetnek. A mindenhol megbúvó Élet.

A talaj rejtélyes élőlényei a gombák, akik nélkül nem lenne élet a Földön. Nem növények és nem is állatok, miközben rendületlenül mozgatják az élet körforgását. A Tőserdő Lelke túráján ezt is felfedezhették a résztvevők. A gombák mindenhol ott vannak. A Tőserdő kidőlt fáin éppúgy megtaláljuk őket, mint a hűtőszekrényben felejtett ételen, és ha kellően odafigyelünk, tényleg bárhol rájuk lelhetünk.  Így volt ezzel A Tőserdő Lelke novemberi túrájának több mint ötven résztvevője is, akik az erdő csodáinak felfedezése mellett ezúttal kimondottan a gombák miatt is érkeztek. A túravezetők, Lendvai Edit és Hegedűs Zoltán gombaszakellenőrként segítették a felfedezést, Borda Balázs pedig közösségépítő játékokkal kovácsolt közösséget. Az őszi erdő persze ezúttal is tartogatott izgalmakat. Már-már téliesbe hajló idővel, sejtelmes köddel és a párán végül átszűrődő napsütéssel újabb arcát mutatta a túrázóknak. Nem csak vizuálisan volt megérintő ez a délelőtt az ősz ezernyi színével, csatlakozott hozzá a többi érzék is: a lábunk alatt ropogó avar, a lehulló levél halk huppanása és a napsütéssel előbújó madarak; a természet örök körforgásának, az elmúlásnak őszi illata; a gombák kalapjának változatos textúrája és a hűvös pára arcunkon táncoló érintése; a túra végi erőleves melengető íze a gombák hozzáadott sejtelmességével… Nem növény és nem is állat a ma ismert legnagyobb élő organizmus Az őszi túra főszereplői persze a gombák voltak, és bár kevés csapadék hullott a megelőző időszakban, így is egészen sokféle élőlényt sikerült felfedezniük a kalandoroknak. Pontosabban azok termőtestét: a hétköznapi nyelvben a gomba névvel azonosított, föld felett látható rész valójában csak egy része az egyednek, ami a szaporodást szolgáló spórák kijuttatásában játszik szerepet. Ez az a rész, amit többnyire el is fogyasztunk. Persze csak akkor, ha bevizsgálta azt egy hivatalos gombaszakellenőr, mivel avatatlan szemmel nézve sok ízletes gomba keverhető össze olyannal, ami mérgező, melyek között halálosan mérgezők is vannak! Gyűrűs tuskógomba (Armillaria mellea) - öreg példányok Kerti őzlábgomba (Chlorophyllum brunneum) - enyhén mérgező Kerti őzlábgomba (Chlorophyllum brunneum) - enyhén mérgező A gombagyűjteménynek köszönhetően nem csak tőserdei gombákkal találkozhattunk. Az élőlény jelentős része a gombafonalak, vagyis a hifák ezreinek hálózatából, a micéliumból áll, melyek a talpunk alatt a talajt átszőve alkotnak titkos birodalmat. Ez annyira így van, hogy a Föld jelenleg ismert legnagyobb élő organizmusa  is egy gomba, amiről Hegedűs Zoltán mesélt a túrán. A „mézgomba” neve bár édesen hangzik, valójában élő, egészséges fák tápanyagával is táplálkozik. Az 1998-ban felfedezett Armillaria ostoyae  2384 hektárt - csaknem 10 négyzetkilométert - borít az amerikai Oregon állam Blue Mountains hegységében.  Genetikai vizsgálatok bizonyították, hogy az erdő különböző pontjain vett minták ugyanahhoz az egyedhez tartoznak, ami ráadásul 2400 éves, vagy ennél is jóval idősebb lehet. Az élőlény szó is fontos, mert nem növényről, de nem is állatról van szó. A gombák önálló országot alkotnak, nagyjából egymilliárd évvel ezelőtt  válhattak el az evolúciós úton. Ami még érdekesebb, hogy evolúciós értelemben közelebb állnak az állatokhoz, mint a növényekhez. Az elválás csak evolúciós értelemben igaz, valójában elválaszthatatlan részét képezik a legtöbb ökológiai rendszernek a más élőlényekkel kialakított rendkívül sokféle kapcsolat miatt. Öreg fényes likacsosgomba (Picipes Badius) - nem ehető faj Fiatal fényes likacsosgomba (Picipes Badius) - nem ehető faj Gyűrűs tuskógomba (Armillaria mellea), amit már bont egy penészgombafaj Táplálkozásuk szerint lehetnek szaprofiták, akik korhadékokat, az elpusztult élőlények maradványait fogyasztják, szimbionták, akik egy gazdanövénnyel hoznak létre kölcsönösen előnyös kapcsolatot, vagy pedig élő gazdatest szerves anyagát felhasználó paraziták. Ezeket jobban megvizsgálva pedig rögtön választ is kapunk arra, miért annyira fontos a jelenlétük az élet szempontjából. Élet és elmúlás a titkok birodalmában „A gombák nélkül az egész Föld kipusztulna néhány hónapon belül”  – mondja Hegedűs Zoltán a túrán arról, miért ennyire fontos szereplők.  „A gombák elképesztő lebontó munkát végeznek. A magasabb rendűek az elhalt növényi és állati anyagokat fogyasztják el, az alacsonyabb rendűek pedig a magasabb rendűek anyagait, majd rajtuk keresztül a szén és más anyagok ismét felvehető tápanyagként kerülnek vissza a talajba.” Ha a gombák varázsütésre eltűnnének, megszakadna ez a körforgás, amit a baktériumok és más talajlakók egyedül nem lennének képesek fenntartani. Az elhalt szerves anyag halmozódna, de nem tudna kellő hatékonysággal tápanyaggá alakulni, így előbb a növények, majd az állatok is élelem nélkül maradnak. Egy ilyen katasztrófa esetén a szénkörforgás is megszűnne, nem jutna szén-dioxid a légkörbe, így a fotoszintézis is ellehetetlenül. Gyűrűs tuskógomba (Armillaria mellea) - öregecske egyedek A lebontás fontos része a tápanyag körforgásának A lebontás mellett más előnyei is vannak a gombáknak. A mikorrhizás vagy más néven gyökérkapcsolt gombák a fosszilis tüzelőanyagok éves globális kibocsátásának akár 36 százalékát is a föld alatt tartják egy kutatás szerint . A kiterjedt gombafonál-hálózat több mint 13 gigatonnányi  szenet tárol világszerte, amit a növényektől kapnak. A mikorrhizás gombák ugyanis kölcsönösen előnyös kapcsolatot alakítanak ki a növények gyökérzetével, így az ő világuk még talán a lebontókénál is izgalmasabb. A növény cukrokkal és egyéb szerves anyagokkal látja el a gombát, amit a fotoszintézis során hoz létre. Ezek először a gyökérszövetekbe jutnak, majd a gombapartnerekhez. Cserébe a micélium hálózat hatalmas felszínével több vízhez és ásványi anyaghoz juttatja a növényt. A legfrissebb kutatások még ennél is tovább mennek. A gombafonalak nemcsak kapcsolódnak a növényekhez, hanem össze is kapcsolják azokat. Segítségükkel a növények képesek különféle anyagokat juttatni egymásnak, érzékelik és segítik egymást és akár kommunikálni is képesek. Erről a terület úttörő kutatója, Suzanne Simard kanadai tudós, a British Columbia Egyetem Erdő- és Természetvédelmi Tudományok Tanszékének professzora ír „A bölcs erdő titkai – Az anyafa felfedezése”   című könyvében . Lepketapló (Trametes versicolor) - gyógyhatású gomba Elfogadni és megélni a változást A túra során elképesztően izgalmas volt belegondolni, milyen rejtélyes élet zajlik éppen a lábunk alatt, amiről alig tudunk valamit. Látunk egy gombatestet a felszín felett, miközben lent a mélyben összetett és teljesen talán soha fel nem térképezhető hálózat működik. A gombafonalakon jeleznek egymásnak a fák, sőt, az anyafák az állatokhoz hasonlóan még utódaikat is táplálják  a micéliumon keresztül, életük utolsó pillanataiban is. Na meg az utolsó pillanatok után is, hiszen az anyag nem vész el, ha hagyjuk, hogy a körforgás mehessen tovább. A kidőlt fák vagy a lehulló levelek elhalt növényi anyagát birtokba veszik a lebontók, például a baktériumok, gombák és más élőlények, hogy visszaalakítsák azt ismét felvehető szerves anyaggá. Ha belenyúlunk a rendszerbe, például kivesszük onnan az ősszel lehulló faleveleket, vagy elszállítjuk az erdőből a kidőlt holtfákat, azzal ezt a körforgást bénítjuk meg. Egy kidőlt fa ráadásul nemcsak nagyon hosszú időn keresztül biztosít tápanyagot akár az utódoknak is, hanem maga is sokféle szempontból  hasznos és lenyűgöző élőhelyként szolgál. A Natura 2000 jelölő állatfajainak 15 százaléka, a magyarországi védett fajoknak pedig 10 százaléka kötődik a holtfához , de összességében is az erdő egyik legnagyobb diverzitású élőhelyének számít. Az elmúlás tehát része a természet körforgásának, a lehulló levelek és a kidőlt fák pedig csak elsőre tűnnek szomorú látványnak, valójában már az újrakezdést, az új élet sarjadását készítik elő.  Az elmúlás folyamata maga is tele van élettel, akiket ugyanúgy meg kell becsülnünk, hiszen nélkülük mi magunk sem léteznénk. A természettel való kapcsolatunk helyreállításában a szüntelen elmúlásért és újrakezdésért is hálásnak kell lennünk, és ha ezt megértjük, akkor látjuk meg igazán, milyen hátborzongatóan csodálatos világban élünk. Szunnyadó újrakezdés Erre a megértésre és elfogadásra szolgálhat a téli elcsendesedés időszaka is. Szép lassan nyugovóra tért az erdő, de az élet nem szunnyad, most is dolgozik a talpunk alatt. Decemberben ismét új arcát mutatja az erdő, másfajta gombák mutatják meg magukat, lomb nélkül pedig a fák is feltárják formáikat előttünk. Mi is felfedezhetjük ezeket A Tőserdő Lelke csapatának Adventi túráján, december 15-én. További részletekért és jelentkezésért látogassatok el a Facebook-eseményhez .

Az Alföld elsivatagosodása a kertünkre is hatással van. Az öntözés hosszabb távon nem jelent megoldást, inkább szárazságtűrő növényeket kellene ültetni. Mit és hogyan? Erről szólt a Lakiterra projekt legutóbbi két eseménye a Színeskertben és Tiszakürtön Tálas László Máté vezetésével. Történelmi aszály sújtotta  Magyarországot 2022-ben, majd egy valamivel csapadékosabb év után 2024-ben újabb súlyos nyári aszály  következett. Ennek elsősorban a mezőgazdasági termelésre nézve volt katasztrofális hatása, de a kertjeinket is megviselte a vízhiány. Az eső elmaradása mellett a légköri aszály is komoly problémát jelent . Ez a légkör tartós, nagyfokú nedvességtartalom-csökkenése, amely a növényi vízellátásban zavart okoz, akár a levelek is megéghetnek. Ilyenkor hiába árasztjuk el a növények gyökérzetét, azok nem képesek annyi vizet felvenni, mint amennyit a leveleiken keresztül párologtatnak. Ez ellen öntözéssel sem tehetünk, sőt, még ronthatunk is a helyzeten . Bizonyára mindenki emlékszik még nyárról a kiégő gyepre, kiszáradó növényekre, megviselt fákra, melyeket az egyre szélsőségesebb nyári viharok  még könnyebben döntenek le, újabb károkat okozva. A helyzet várhatóan csak romlani fog a következő években. „A klímaváltozás kontinentális éghajlatra gyakorolt legtöbb negatív hatása a Pannon-övezetben tapasztalható, amely Magyarországot, Szerbiát, Bulgáriát és Romániát jelenti. Ez a régió szenvedni fog a hőhullámok és az aszályok megnövekedett előfordulásától, anélkül, hogy a növénytermesztést az év más időszakaira át lehetne helyezni.” – szemlézi a Válasz Online  a dán Aarhus Egyetem agroökonómusa, Jørgen E. Olesen által vezetett kutatócsoport tanulmányát . A téma a Szelesné Kása Ilona és a Színeskert  által szervezett, „Miért örüljünk a homoknak”  című, a lakiteleki talajok egészségével foglalkozó LakiTERRA program részeként megszervezett találkozókon is előkerült. A szakértő vendég Tálas László Máté, a Tiszakürti Arborétum vezetője volt, aki előbb a Színeskertben, majd egy héttel később saját tiszakürti birodalmában adott hasznos és szemléletformáló tudást a résztvevőknek. A Színeskert Lakiteleken, őszi színekben pompázva. Az öntözött pázsit már ma is luxus, amin változtatnunk kell A vízhiányra az öntözés nem jelent valódi megoldást, mert ehhez természetesen vízre is szükség lenne. A talajvízszint folyamatosan csökken , amit egyre többen tapasztalnak a fúrt kutaknál is. A mélyebben fekvő vízkészletek is végesek , ráadásul nagyon lassan pótlódnak, melynek megőrzése az ivóvízellátásunk miatt sokkal fontosabb lenne. Vannak tervek a folyókból történő vízpótlásra, de ezek leginkább mezőgazdasági célt szolgálnak, nagyon kis területen alkalmazhatók , és az kell hozzá, hogy a folyó megfelelő vízhozammal rendelkezzen. A szélsőséges, aszályos időszakban hiába öntöznénk a folyóink vizével, ha azokban is alig van víz. (Az öntözéssel szembeni ellenérvekhez ezt a bejegyzést  ajánljuk.) Az öntözés tehát luxus, főleg akkor, ha az egyedüli haszna olyan növények életben tartása, melyek csak esztétikai értékkel bírnak és önállóan nem is tudnának alkalmazkodni hazánk klimatikus viszonyaihoz . „Ha már öntözünk, olyan növényeket öntözzünk, amit meg is eszünk vagy fel is használunk” – mondja Tálas László Máté a Színeskertben, a Lakiterra talajegészséggel foglalkozó projekt egyik programján. „Vizet kellene spórolni, amit pedig használunk, azt tényleg hasznos dolgokra használjuk fel. A szép zöld gyep csak viszi a vizet, de valójában luxus, extra, nincs rá szükségünk.” Pázsit helyett jöhetnek a szárazságtűrő növények Akár ilyen is lehet egy előkert zöld gyep helyett, mint amit Tiszakürtön láttunk Mátééknál. Bár a klímaváltozás és az aszály trendjei vészjóslóak számunkra, a természetet nem olyan fából faragták, hogy összeroppanjon a változástól. Az alkalmazkodás természetes folyamat, ha hagyjuk kibontakozni. „Nincs két egyforma év, folyamatos a változás”  – mondja Máté. „A növények is vándorolnak, csak ez nem emberi tempóval történik, ezért nehezen vesszük észre.” Ha ragaszkodás helyett jobban megfigyeljük a kertünket, hamar felfedezhetjük ezt. Máté szerint, „ami helyben van vagy helybe jön, azzal kell megpróbálni együtt élni” . Olyan homoktalajon hoztak létre kísérleti kertet, ahol korábban semmi sem maradt meg. Talajcsere helyett olyan növényekre költöttek, melyek eleve ehhez a közeghez alkalmazkodtak. Szokásos gyep helyett gyeppótló növényeket ültettek és vetettek, melyek bírják ugyan a nyírást, de az aszályhoz is alkalmazkodtak. „Nyáron vannak ezek közül is olyanok, amelyek kisülnek, de el nem pusztulnak, csak nyugalmi állapotba vonulnak – mondja Máté. Bizonyos növényeknél, bizonyos helyeken abszolút természetes folyamat, hogy nyáron is pihenőre mennek . A szárazság színeinek, textúráinak szépségeihez érdemes lesz hozzászoktatnunk magunkat, mert a nyáron dús és zöld kert élménye a klímánkkal teljesen ellentétes. A lokális vándorlás és alkalmazkodás mellett nagyobb léptékben is vándorolnak a növények. Az idegenhonos növények megosztó témának számítanak, Máté szerint érdemes ezt két részre osztani. A Balkán, vagy akár Kis-Ázsia és a Kaukázus térsége hozzánk jobban kapcsolódó terület, ahonnan korábban és most is érkeznek növények az éghajlat változása miatt. „A baj akkor van, ha nagy ugrások történnek. Például Amerikából vagy Kelet-Ázsiából ugranak át növények az emberrel, melyek teljesen más ökológiai rendszerekből   származnak (lásd selyemkóró, kanadai aranyvessző, őszirózsa fajok, homoki prérifű, medvetalp kaktusz fajok, zöld juhar, gyalogakác stb.)”  – mondja Máté. Az észak-amerikai préri növényei például komoly kihívást jelentenek az eurázsiai sztyeppi társulások számára és teljesen tönkre teszik azok ökológiai egyensúlyát, megváltoztatva az élőhelyek faj összetételét, kiszorítva onnan az élőhelyen természetesen előforduló növényeket és a hozzájuk kapcsolódó állatvilágot is. Máté sokféle növényfajjal és ültetőközeggel kísérletezik. A mediterrán növények hazánkban is egyre nagyobb számban jelennek meg. Ezek jobban alkalmazkodtak a szárazsághoz, az éghajlati övek északabbra tolódása pedig a növényvilág tolódásával is jár. Máté rendszeresen járja a térséget, hogy megfigyelje a helyi növényvilágot és a szárazsághoz való alkalmazkodást. Itthon is kísérletezik különféle talajtípusokon szárazságtűrő, helyben őshonos vagy délebbről érkező növényekkel, melyek a jövőt is jelenthetik. Ettől persze a klímaváltozás veszélye nem oldódik meg, mert a fő gond nem a változással, hanem annak ütemével van. Ma a klimatikus eltolódás olyan sebességgel történik, amit már nehezen tud lekövetni a vándorlás, így mindkét területre, a klímaváltozásra és annak hatásainak csökkentésére, valamint a változáshoz való alkalmazkodásra is szükség van. Az aszály a havas látszat ellenére nem múlt el, továbbra is készülnünk kell rá. Mit és hogyan ültessünk akkor a zöld gyep helyett? Bár elsőre ez csak álomnak tűnik, az öntözés csökkentésére a mi viszonyaink között is van lehetőség. Máté például több olyan ágyást gondoz, melyek egyetlen alkalommal, ültetéskor kaptak tőle vizet, a többit a természetre bízta. A Tiszakürti Arborétumban is van kísérleti ágyás. A szárazságtűrő növények kiválasztásakor is fordulhatunk a természethez. Érdemes több évszakban kimenni a rétre és megnézni, mi található ott, melyik növény mikor bújik elő, milyenek helyben a csapadékviszonyok. Ha például találunk olyan növényt, ami kiválóan érzi magát aszályos időszakban a homokon, utána is nézhetünk a tulajdonságainak, majd szedhetünk róla magot. „Milyen magot találtál? Hogyan nézett ki, volt-e függeléke? Ezek alapján a szél viszi a magját, rovarok, madarak, esetleg más állatok?” A magfogásról a Színeskert diákjai is tanulnak. Arra érdemes figyelni, hogy ne legyen inváziós faj, ami könnyen túlszaporodhat a kertünkben. Mátéhoz is fordulhatunk segítségért és tanácsokért, ha megfelelő növényt keresünk. A mesterséges körülmények között szaporított, földlabdás növények helyett a magfogás és magról vetés hatékonyabb lehetne Máté szerint. „Erősebbek lesznek a növények, mert ehhez a fizikai és mikrobiológiai közeghez és klímához alkalmazkodtak. A behozott növényeknél ez nem áll fenn, nem tudnak elég gyorsan alkalmazkodni a körülményekhez, a beporzókkal is kevésbé kompatibilisek.” A foglalkozáson néhány szárazságtűrő növényt is elültettünk a Színeskertben. Az ültetési módszer kiválasztásánál a felület sűrűségét érdemes vizsgálni. „Ha kevés a vegetáció, érdemes vetni. Ha sok, akkor a magvetés kevésbé fog működni, mert a nagy versengést kevésbé bírják ezek a növények” . Mátéék például talajfúróval alakítanak ki lyukakat, melyek megnyitják a záródott gyepet az új növények előtt. A vakondtúrás maga is természetes gyepnyitás, ami nagyon hasznos lehet, érdemes hálával tekinteni a jelenlétükre. „Jönnek a magok, bepotyognak, a túrás idővel összeesik és már meg is tud kapaszkodni a növény a gyep közepén is” – mondja Máté. Ha pedig kiválasztottuk a növényt a szabadgyökeres ültetéshez, az alábbi elveket érdemes követni: Érdemes kibontani a növényt és leszedni majd lemosni a gyökerekről az eredeti talajt. Ez a korábbi talajmikrobák eltávolítása miatt fontos, mert könnyebben tud alkalmazkodni a növény az új közeg mikrobiológiájához. A sok helyen használt tőzeges közeg a víz elszivárgását gátolja a növények gyökérnyaki részén, ami kirohadáshoz vezethet. Ezt mindenképp el kell távolítani. A felső zöld részt minél inkább vissza kell vágni, hogy az energia ne oda, hanem a gyökerek felé menjen. Érdemes megfigyelni a növény alapi rügyeit és azok fölött vágni le a lombozatot. Az ültetőgödröt akkorára kell ásni, hogy a gyökerek visszahajlás nélkül elférjenek benne . „Vagy ássunk nagyobb gödröt, vagy ültessünk kisebb növényt”  – mondja Máté, hozzátéve, hogy a gyökerek megmetszését egyáltalán nem ajánlja. „A lényeg, hogy a növények nyaka jól érezze magát, különben nem élik túl az átültetést”  – mondja Máté. Ha ezeket az elveket betartjuk, és fokozatosan szárazságtűrő növények felé mozdulunk el, a nyári aszályoktól is már kevésbé kell tartanunk. Az öntözés csökkentésével pedig sok pénzt és időt is spórolhatunk magunknak amellett, hogy a fenntarthatóbb jövőhöz is hozzájárulunk. Ha többet szeretnél tudni a talaj egészségéről, a fenntartható kertről vagy az ökológiai gazdálkodásról, csatlakozz a LakiTERRA csoporthoz Facebookon , ahol a program következő közösségi alkalmai mellett sok hasznos tudást osztunk meg egymással. A LakiTERRA program a Lakitelek Önkormányzata által vezetett, a HuMUS projekt keretében megvalósuló pilot projekt, melyben a talajdegradáció, tömörödés és vízvisszatartás problémáinak kezelése áll a középpontban. A LakiTERRA célja a talajegészség fejlesztése különféle résztvevők bevonásával: az oktatásra, helyi lakossági érzékenyítésre és gyakorlati talajvizsgálatokra koncentrálva. A projektről itt lehet olvasni bővebben .