Az idei évben sem maradhatott el a hagyománnyá vált csónakos felvonulás a lakiteleki nemzeti ünnepen. Az előadást ezúttal váratlan helyről, az egyik csónakból követhettem végig, erről írtam élménybeszámolót. Ismét méltó és lélekemelő volt az ünnepi program a Tősben, a Művelődési Ház munkatársainak szervezésében. Bár a csónakos felvonulás - a rendkívüli aszály és tűzveszély miatt - ezúttal szerényebb módon, égő máglya nélkül indult el, így is különleges élményt adott a résztvevőknek. Nekem különösen is, mivel idén először, utolsó pillanatos beugróként a vízen, az egyik csónakkal vehettem részt a Szabados Zoltán által rendezett előadásban. A programot kísérő Lakiteleki Ifjúsági Fúvószenekar igazán megérintő hangulatot teremtett, amit a vízen a szokásosnál is mélyebben át tudtam érezni. A fúvós dallamok rezgései, a víz fodrozódása, az innen-onnan felbukkanó, halk csobbanások, a hínárerdő árnyjátéka csodálatos összhatást teremtett. Tavaly a partról fotóztam, idén a vízről, és mindkettő nagy élmény volt számomra. Azt gondolom, hogy a nemzeti ünnep így lett igazán méltó: csendes, méltóságteljes, a gyökereink újraélése, újraéledése felé igyekvő közösségi kapcsolódás - egymással és az éltető vízzel is. Elgondolkodom azon, vajon mennyi időt töltöttek őseink ezeken a vízfodrokon ringatózva, a természettel talán valamivel mélyebb összhangban, a múlt tudásával és történeteivel felvértezve. Vajon mit tanítanának nekünk, modern embereknek arról, mik az igazán fontos értékek ebben az ünnepi pillanatban? Tényleg a hangos durrogás, lüktető zene, szín- és tömegkavalkád jelenti a nemzet ünnepét, vagy inkább valami mélyebb, lélekhez szóló kapcsolódás? Elgondolkodtató kérdés, melyre valószínűleg nincs egyetlen, tökéletes válasz - hiszen nem vagyunk egyformák. Érdemes azonban néha megállni és átgondolni, vajon miről is szól, mit jelent nekünk személyesen, vagy nekünk, mint közösségnek egy-egy ünnepi pillanat. Hálás vagyok a szervezőknek és minden közreműködődnek, hogy erre az ünnepi megélésre évek óta lehetőség van Lakiteleken. 💚

Kirepültek a fészekből a Lakiteleken felnőtt gólyák, sokan találkozhatnak velük a napokban az utakon. Cikkünkben összegyűjtöttük, mire érdemes figyelni velük kapcsolatban. Borítókép: a lakiteleki fészek a gólyával ma (08.15.) reggel. Fotó: Kovács Máté Fiatal gólya a falu közepén? Nem mindennapi események szemtanúi lehetnek a napokban azok, akik a lakiteleki Szivárvány Óvoda környékén járnak. Többen megfigyelték az egyik, lakiteleki fészekből kikelt kisgólyát víz és táplálék keresése közben: járt a Művelődési Ház parkjában, ivott egy vödör vízből az óvoda előtt, és feltűnt a forgalmas Széchenyi körúton is. Érthető módon aggódó bejegyzések is születtek, és valóban fontos, hogy a napokban körültekintőek legyünk a környéken. Cikkünkben több szempontot gyűjtöttünk össze, amire érdemes figyelnünk. Szó lesz közlekedésről, a megközelítés veszélyeiről, vízadásról, az esetleges etetés kérdéseiről és problémáiról, valamint arról is, szükség esetén hogyan tudjuk a legjobb segítséget nyújtani nekik. Nem minden madár szorul segítségre, akivel a földön találkozunk Amikor a földön madárfiókával, denevérrel, szokatlan helyen felbukkanó élőlénnyel találkozunk, érthető, hogy segíteni szeretnénk nekik. Mielőtt azonban rögtön utánuk erednénk, érdemes megvizsgálni, vajon tényleg segítségre szorulnak-e. A kép a júniusi gólyagyűrűzés során készült Tiszaalpáron. A Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei hozták le a fészekből a kisgólyát, hogy az érdeklődők is megnézhessék a gyűrűzés pillanatát. Fotó: Kovács Máté A Magyar Madártani Egyesület munkatársai költési szezonban sok bejelentést kapnak megmentendő madarakról, pedig az esetek többségében valójában nem szorulnak rá a mentésre. Természetes ösztön, hogy idővel elhagyják a fészket, közben a szülők általában visszajárnak etetni őket (ennek formája és hossza fajonként jelentősen eltérhet). Idővel pedig a saját lábukra kell állniuk ahhoz, hogy később egyedül is boldoguljanak. Ha tehát földön gubbasztó, ácsorgó madárral találkozunk, érdemes az alábbi, MME által készített grafikát követnünk. Az első kérdés, hogy van-e látható sérülése, majd a fejlettségi korát érdemes megállapítani. Ha tollas fiókáról vagy felnőtt madárról van szó, aki tud repülni és nincs látható sérülése, valamint közvetlen veszély sem áll fenn, nem érdemes beavatkozni. Ahogy az ábrán is olvasható, bármilyen beavatkozás vagy bizonytalanság esetén érdemes szakemberek segítségét kérni. A lakiteleki utcákat felfedező gólya kapcsán meg is keresték Bártol Istvánt, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrét. A szakember szerint a gólya nem sérült, tud repülni, odébb is állt, amikor megpróbálták befogni. Szülei tavasszal viszonylag későn raktak fészket, így kései költés után lemaradásban van más gólyákhoz képest, egyedül ez jelenthet problémát. Vagyis nem áll fenn közvetlen veszély. Lakiteleken hasonló esetben a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársait érdemes keresni (ezen az oldalon olvashatók az elérhetőségek), a hivatalos, területileg illetékes mentőközpontok országos listája pedig ebben a cikkben olvasható. Bács-Kiskun megyében a Kecskeméti Vadaspark az illetékes (cím: 6000 Kecskemét, Műkert út 1.; honlap: www.zookecskemet.hu; e-mail: info@zookecskemet.hu; telefonszám: +36-76-320-121). A körültekintő közlekedés a legfontosabb, de ne próbáljuk elijeszteni Az aggódó posztok és kommentek leginkább az óvatos közlekedésre hívják fel a figyelmet. Ez valóban fontos lehet: a lakiteleki gólyák egy kimondottan forgalmas kereszteződést választottak fészküknek a óvoda sarkánál, így a fiókák az emberek közelében, a zajhoz alkalmazkodva nőttek fel. Előfordulhat, hogy kisebb veszélyérzet miatt gyakrabban állnak meg az úttest közepén, kevésbé félnek az emberek közelségétől. A gólya a napokban az úttesten is többször felbukkant. Sokan jelezték helyi csoportokban, hogy vigyázzunk rá, közlekedjünk körültekintően. Fotó: Lovas-Szabó Zsuzsanna (Facebook) A óvóda körül egyébként is fontos, hogy lassan és körültekintően közlekedjünk, és nemcsak embertársainkra, hanem több mint emberi szomszédainkra is érdemes külön figyelmet fordítanunk. Bizonyos szakaszokon és időszakokban 30 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben, a megfelelően és szabályosan megválasztott sebesség sokat jelenthet, ha épp előttünk tűnik fel egy gólya. Ha az úton áll, legyünk türelemmel, ne próbáljuk meg hirtelen mozdulatokkal megijeszteni, elzavarni. Ha kergetik vagy körbeveszik, kiszámíthatatlan irányba indulhat el, akár egy érkező autó, vagy a villanyvezetékek felé. Beavatkozni csak közvetlen veszély esetén érdemes, akkor is óvatosan, nem megijesztve őt lehet biztonságosabb helyre terelni. A gólya a Művház Parkot is meglátogatta. A locsoló alatt hűsölt és táplálékot keresett. A videót készítette: Vigh Krisztina Kenyeret semmiképp ne adjunk neki, és egyébként sem érdemes etetni Felmerült az etetés kérdése is az aggódó posztok kapcsán, melyben érdemes körültekintően eljárni. Bizonyos esetekben több kárt okozhatunk a madaraknak, mint amennyit segítünk.. Kenyérféléket vagy más pékárut, füstölt, fűszeres húsokat nem szabad nekik adni. Ezek egészségügyi problémát okozhatnak, gyomor- és bélgyulladást kaphatnak tőle a madarak. Bár a téli madáretetés népszerű tevékenység, ez elsősorban kerti énekesmadarakra vonatkozik. Az MME honlapja a vízimadarak etetését semmilyen formában nem ajánlja, mert életmódjuk és téli túlélési stratégiáik jelentősen eltérnek. Az etetett madarak hozzászoknak az ember közelségéhez és a folyamatos utánpótláshoz, így nem lesznek rákényszerülve arra, hogy megkeressék saját táplálékukat. Ez vonulóknál és idén kikelt fiókáknál is gondot okozhat. Előfordulhat, hogy a mesterséges táplálékforrás miatt a kelleténél később indulnak útnak, vagy akár egyáltalán nem is költöznek el, ami jelenthet veszélyt, főleg, ha idővel megszűnik az etetés. A fiataloknak pedig szüksége lenne arra, hogy a saját lábukra álljanak, maguknak keressék meg a táplálékot. Ez is része a tanulási, felnövési folyamatnak. Fotó: tiszaalpári gyűrűzés júniusban. A szakemberek a gólyák egészségi állapotát is ellenőrzik ilyenkor. Itt persze nem arról van szó, hogy egy-két falat (hal vagy nyers csirkehús) önmagában máris gondot okozna. A hosszan tartó, állandó etetés vezethet oda, hogy a gólya ehhez szokik hozzá, és később romlanak az esélyei az önálló boldoguláshoz. Az eset nehézségét két tényező adatja. Az egyik az aszály, ami miatt sok vizes élőhely kiszáradt, ez csökkentheti a táplálékforrást is. Ennek ellenére Bártol István szerint most is vannak olyan táplálkozóhelyek a környéken, melyek a gólyák számára megfelelőek. Nem feltétlenül vizes, mocsaras helyeken táplálkoznak a fiókát nevelő vagy vonuló csapatok, hanem száraz gyepeken, tarlókon is, ahol rovarokat, hüllőket (például gyíkokat), esetleg kisemlősöket (például pockokat, egereket) zsákmányolhatnak. A lakiteleki gólyának most egy ilyen táplálkozó csapathoz kellene csatlakoznia, ha azonban rendszeresen etetjük helyben, akkor nem lesz rákényszerülve erre. A másik nehézséget a kései költés adja. A lakiteleki gólyák viszonylag későn, a tiszaalpári fészekhez képest 3-4 héttel később raktak fészket, ennyivel később is keltek ki a fiókák, így fejlődésük némi lemaradásban lehet a többiekhez képest. Ez hátrányt jelenthet az utazás során, ami persze felveti a kérdést, hogy érdemes-e a beavatkozást választani. Nehéz kérdés, mert egyrészt segíteni szeretnénk rajta, másrészt viszont a természet rendje, hogy a legrátermettebbek lesznek azok, akik túlélik a megpróbáltatásokat és szaporodni tudnak. A tiszaalpári gólyák 3-4 héttel korábban költöttek lakiteleki társaikhoz képest. A fotó júniusban készült. Az aszályban a víz nekik és más lényeknek is komoly segítség lehet Más a helyzet a vízzel: az itatók a mostani, meleg és aszályos időkben különösen hasznosak lehetnek. Érdemes itt is néhány fontos tanácsot figyelembe venni a kialakítás során, mert bizonyos típusok veszélyeket is hordozhatnak. A gólyák számára egy stabil, széles, sekély edény jelenti a legjobb megoldást. Érdemes figyelni viszont arra, hogy ne legyen túl mély, mert az más, kisebb madarak számára jelenthet veszélyt. 5-10 centiméternél mélyebb itató már potenciális probléma lehet: a madarakat ilyenkor vonzza a víz csillogása, de átnedvesedő és elnehezülő tollakkal akár könnyen csapdává is válhat számukra, ha nem találnak kiutat. Éppen ezért az érdemes kerülni az esőgyűjtő hordók, mély és csúszós falú edények itatóként való használatát Kisállatok, például sünök számára is fontos lehet, hogy általuk csak olyan itató legyen megközelíthető, amiben nem merülnek el, és biztonsággal ki is tudnak jönni. Általánosságban a virágalátétet ajánlják az MME oldalán, igaz, ez a gólyáknak nem feltétlenül jelent segítséget. Az is lehet megoldás, ha egy széles és sekély, gólyákra szabott itató mellé teszünk egy kisebbet is az énekesmadaraknak és sünöknek. Ami a kerti tavakat illeti, ezek is lehetnek jó vízforrások, de érdemes úgy kialakítani, hogy legyenek sekély részek, és mindenképp legyen olyan partszakasz vagy rámpa, amin a vízbe pottyant állatok ki tudnak mászni. A sünök például könnyen csapdába eshetnek és megfulladhatnak egy olyan mély kerti tóban, ahonnan nem találnak kiutat. Fotó: a lakiteleki gólya szemléli forgalmas környezetét. Lakitelek, 08.15. - Kovács Máté Mi vár most a lakiteleki kisgólyákra? Ami a lakiteleki kisgólyákat illeti, az augusztus közepe fordulópont is egyben az életükben. Ekkor veszi ugyanis kezdetét az önállósodás és hamarosan a vonulás. Az MME szerint a gólyafiókák 8–9 hetes korukban repülnek ki, de ezt követően még néhány hétig visszajárhatnak éjszakázni a fészekbe. Augusztusban viszont már elindul a gyülekezés, ekkor a fiatalok is kisebb-nagyobb csapatokhoz kell csatlakozzanak. A hazai állományban jellemzően a fiatal gólyák kezdik meg a vonulást, néhány tapasztalt madárral, az öregek egy-két héttel később követik őket. A fiatalok indulása augusztus közepe–második fele körül várható. Egyes megfigyelések szerint augusztus 20. után indul be igazán a vonulás. Ha sikerül egy csapathoz csatlakoznia a gólyánknak, akkor egészen elképesztő utazás várhat rá. A magyarországi gólyák jellemzően a Boszporusz felé indulnak, Kis-Ázsián és a Közel-Keleten keresztül érik el Afrikát. Vagyis nem a Földközi-tenger felett suhannak át, hanem inkább a szárazföld fölött, a felszálló meleg áramlatokkal vitorláznak. Kelet-Afrika Szaharán túli részétől egészen Dél-Afrikáig eljuthatnak telelőhelyet keresve. Fotó: tiszaalpári gyűrűzés. A gyűrűzésnek köszönhetően fontos információkhoz juthatunk hozzá az életmódjukról, vonulásukról és segít a védelmük tervezésében is. Ez egyben komoly megpróbáltatás is lesz számára. Az MME gólyafüzete szerint a fiatal gólyák több mint kétharmada nem éri meg a hároméves kort, vagyis valóban egy kemény túlélési időszak következik. Ez kegyetlennek hangzik, de az elmúlás része a természet rendjének, és ez a nagyfokú kiválasztódás is hozzájárul ahhoz, hogy ilyen kitartó és szívós gólyáink legyenek, akik közül a legidősebbek akár a 30 éves kort is megélhetik. Nem minden gólya költözik el télen: 2004-2005 óta figyelik meg szakemberek stabil állományát olyan kockázatvállaló gólyáknak, akik az áttelelést választják. Erre az enyhe telek miatt egyre jobb esélyük van, ami természetes alkalmazkodási folyamat a változó klimatikus viszonyokhoz. A télen maradó gólyák sem szorulnak segítségre, jellemzően nem a hideg, hanem a táplálékhiány okozhat veszélyt. Ez a fagyos, hóval borított napok számának csökkenésével egyre ritkábban áll fenn. Ebben is igaz, hogy előnyösebb lehet hagyni a természetes alkalmazkodást a faj fennmaradásának szempontjából. Érdemes lesz figyelni a lakiteleki gólyát a napokban, hogy elindul-e ő is egy utazásra készülő csapathoz, vagy esetleg a maradók táborát erősíti. Gyűrűjének köszönhetően remélhetőleg hasznos és érdekes adatokkal gazdagodhatunk majd életmódjával és felnőtté válásának viszontagságos útjával kapcsolatban, és reméljük, hogy ismét láthatjuk majd őt a következő szezonban is.

A Lakiteleki Alkotótábor kulisszái mögé nyert bepillantás és a tábor története mellett az alkotók Lakitelekkel való kapcsolatukról is mesélnek. Művész mesebirodalom fogadja azokat, akik a héten a lakiteleki Művelődési Ház aulájába lépnek. Az ecsetek, ragasztók, festékek, állványok, különféle alapanyagok között folyamatosan alakuló történetek húzódnak meg. Itt-ott már megszületőben van egy-egy különleges alkotás, de a nyitva hagyott tubus jelzi, hogy ezek a történetek még korántsem értek véget. Este, a fogyatkozó naplemente előtt járok itt: van, aki még most is az alkotói folyamatban elmerülve csiszolja a formákat és színeket, mások a szabadban szövik tovább a beszélgetéseket. A gyerekek éppen a Macskafogót nézik a moziteremben, és ki tudja, vajon Grabowski alakja milyen inspirációt szolgáltat majd a kiállítás vasárnapi megnyitójához. A megalkotott történetek akkor kelnek életre, amikor elmesélik, továbbadják őket. A Lakiteleki Alkotótábor sem marad a Művház falai között, az elkészült alkotásokat vasárnap délután mutatják be a közösségnek. 15 órától várnak mindenkit a megnyitóra az Ökoturisztikai Központban, a Tőserdőben, hogy történeteik az arra nyitott szemlélők, befogadók nézőpontján, gondolatain keresztül elevenedjenek meg, váljanak teljessé. Résztvevők és a fotókon látható alkotások készítői: Pap Kata, Lévai Dóra, Szoboszlai Eszter, Kun-Sebők Kata, Pongrácz Márta, Istvánffy Ilona, Holló Anna, Bezerédi Zsófia, Törőcsik Bódi Dorottya, Szelesné Kása Ilona, Lendvai Edit, Dobecz Bese, Szikora Imre, Zsuffa Péter, Sarkadi-Nagy Balázs, Kun László és a fiatalok Ami a tábor történetét illeti, gyökerei 1992-ig nyúlnak vissza. Az első szakmai műhelygyakorlatok - szám szerint 26 alkalommal - Patkós László kecskeméti és Dubi Árpád kunszigeti-győri művésztanárok vezetésével valósultak meg, többségében Győr-Ménfőcsanakon, majd Kékkúton és Lakiteleken. “2022 mérföldkő volt a közösség életében: ekkor vettük át a szervezést, és az esemény Alkotótelek néven újult meg. Bár az alapítók ma már vendégként és mentorként segítik munkánkat, a tábor vezetését és a hagyományok ápolását az egykori tanítványokból álló új generáció végzi” - olvasható a tábor leírásában. A művészeti munka központi eleme a kezdetektől fogva jelen lévő grafikai prés, amely a hét során folyamatosan üzemel. A szakmai program minden évben egy adott hívószó vagy téma köré épül, ami inspirációként szolgál az alkotók számára, de teret enged az egyéni kísérletezésnek is. “Nemcsak a technikai tudás elmélyítéséről szól ez a hét, hanem az egymástól való tanulásról is. A közös munka során a megszokott formák új értelmet nyernek, miközben a résztvevők saját művészi hangjukat formálják. Egy hely, ahol a talált tárgyakból művészet, a kísérletezésből pedig maradandó élmény születik” - mondja a táborban szerzett élményeiről az egyik alkotó. A résztvevők – akik között ma már számos elismert művésztanár, illusztrátor és audiovizuális művész található – az alkotás örömét és a közösségi tudásmegosztást tekintik alapvetésnek, amit Szikora Imre művésztanár is megerősít: “Évek óta hazajárok Lakitelekre a családommal az Alkotótáborba. Itt találkozunk művészbarátainkkal és az ő családjukkal, és azt kell mondjam, már Lakitelek-függő vagyok. Nem tudnám elképzelni az életem enélkül, ezért minden nyáron itt vagyunk, alkotunk, jól érezzük magunkat. Köszönjük a falunak, barátainknak ezt a lehetőséget. Azt hiszem, hogy van itt egy olyan szabad szellemű, idilli hangulatú környezet, amiben meg tudjuk valósítani az újabb elképzeléseinket a művészeti dolgok terén.” Az alkotói tér fontos tényező tehát az alkotási folyamatban, a táborozók pedig a hellyel és a helyi közösséggel való kapcsolatukat is kiemelik. “Az, hogy egy tábor hol van, földrajzi kategória. A Lakiteleki Alkotótábor nem azért érdekes, mert Lakitelek itt helyezkedik el ezen bolygón, az országban, hanem azért, mert van itt egy légkör, környezet, kirezgés, interakció, ami példátlan nekem. Bemegyek a boltba egy év után, az árufeltöltő azt mondja, hogy ezer éve plusz még egy. Nem az, hogy megismer, hanem még külön köszön személy szerint, mert egy éve itt vettem náluk valamit” - mondja Lakitelekkel kapcsolatos megéléseiről Zsuffa Péter rádiós, fotós. “Az a légkör, az a környezet, ami itt működik, az alkotáshoz melegágy. Ez egy táptalaj, itt valamit megcsinálni jól sokkal egyszerűbb, mint olyan környezetben, ahol dübörög a háttérzaj, ahol nem jó lenni, ahol kényelmetlenség van, és most nem arról beszélünk, hogy mennyire van légkondícionált helyiség vagy mennyire nem. Nem ettől kényelmetlen vagy kényelmes egy hely.” Az Alkotótelek különlegessége a családias jelleg és a tudatos hagyományátadás. A résztvevők mára családjukkal együtt érkeznek, így a gyerekek számára is biztosítanak művészeti foglalkozásokat. Ez a többszintű, többgenerációs együttlét rendkívül inspiráló atmoszférát teremt az alkotók szerint: “Örömmel látjuk, hogy a nálunk felnövő fiatalok közül többen már művészeti középiskolákban folytatják tanulmányaikat.” Az Alkotótelek kiállításmegnyitó augusztus 16-án, vasárnap 15 órakor kezdődik az Ökoturisztikai Központban, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak az alkotók. Részletek az alábbi Facebook-eseményben: https://www.facebook.com/events/1591103309074778/

Sorozatunk záró részében arról lesz szó, hogyan segítheti az alkalmazkodást és az élhető jövőt a regeneratív megközelítés. Nyári nap tüzes sugara égeti a tájat. A juhászbojtárt ezúttal nem a szerelem tüze foglalkoztatja, inkább az egyik fás-bokros erdőfolt árnyékába menekül. A nyolc napja tartó, 42 fokos hőség egy kicsit elviselhetőbbnek tűnik ott. A hőségben hullámzik, hömpölyög a homok, hiába harcolni vele. Most csak a túlélésért küzd az élővilág. A porzó pusztánál csak egy keményebb hely van most: a távoli város főtere, ahol csak a kő kövön marad meg. Fekete aszfalt, faltól-falig érő térkő gyűjti, ontja a forróságot, megperzselve bárkit és bármit, aki a felszínére téved. A klímaberendezések maximumon pörögnek, már ameddig bírja az elektromos hálózat - a forróságban ez és a vízhálózat is az összeomlás szélén táncol. Pedig lehetne, sőt: van is máshogy. Az erdőfolttól nem messze, egy sekély ártéri tó túloldalán egy egészen más világ tárul elénk. Árnyas fák, zümmögő füves élőhelyfoltok, zöldes-barnás eső- és szárazkertek között jutunk el a falu központjába, ahol forróságban is több fokkal elviselhetőbb a hőérzet. Már ha kimerészkedik bárki a szabadba, és nem a klimatizált közösségi térben tölti az időt a legforróbb percekben. A közösség együtt, hatékonyan vészeli át a megpróbáltatásokat, segítve azokon, akik arra leginkább rászorulnak. A jövő lehet ilyen, de lehet olyan is, mint a forró kövek és klímák között perzselődő tereken. Az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribb szélsőségeket, embertpróbáló helyzeteket kell átvészelnünk. Hőhullámok, történelmi aszályos periódusok és károkozó viharok között kell megtalálnunk az élhető jövőt. Ha elkezdjük helyreállítani emberi és több mint emberi környezetünket, ha megtartó ökológiai és társadalmi rendszereket hozunk létre, akkor lehet esélyünk alkalmazkodni ehhez a változó világhoz. A Dög-Tisza kiszáradt medre a 2022-es nagy aszály időszakában. Idén az sem kizárt, hogy ennél is súlyosabb aszály vár ránk. A fenntarthatóság önmagában nem elég, regenerálni kell A 42 °C fokos rekordforróság június végén újabb jelzés volt számunkra, hogy egyre extrémebb körülmények várnak ránk. A hőség Lakiteleket sem kerülte el, az egyik meteorológiai portál adatai szerint nálunk a harmadik legmagasabb értéket mérték az országban 41,5 °C fokkal, összességében pedig 15 hőségnapot regisztráltak júniusban. A csapadék is sokszor elkerült minket: mindössze 31,5 mm eső hullott egy másik portál adatai szerint, a HungaroMet térképe alapján nagyjából az 1991-2020 közötti átlag fele jutott el hozzánk júniusban. A forróság és aszály kettőse már szemmel látható: a Tőserdei Holt-Tisza vízpótlása elkerülhetetlenné vált a tavalyi és az idei évben is, a Tőzegbánya-tavak pedig a teljes kiszáradás felé haladnak. Az éghaljatváltozás és az ökológiai válság a szemünk előtt, jól láthatóan zajlik, a globális folyamatok mellett helyi tájhasználati problémák is felmerülnek. Már nem elég csupán a káros hatások mérséklése, alkalmazkodni is kell. Kérdés, hogy ebben a helyzetben mit tud adni a fenntarthatóság: vajon tényleg elegendő az eddigi működés fenntartására törekednünk a megszokott módszerekkel, vagy mélyebb átalakulásra van szükség? Hasonló képek egyre több kiszáradt mederben készülhetnek. Kérdés, hogyan tudunk alkalmazkodni a változásokhoz. A regeneratív megközelítés továbbmegy annál, mint amit a fenntartható fejlődés vagy a fenntarthatóság jelent. Nem csupán arra fókuszál, hogyan lehetünk "zöldebbek", vagy hogy miként csökkentsük az általunk okozott káros hatásokat. Célja, hogy helyreállítással hozzájáruljunk az élő rendszerek egészségének és alkalmazkodóképességének növeléséhez, mellyel természeti és társadalmi rendszerink ellenállóbbá válhatnak. Szemléletváltás az aktív helyreállításon keresztül A károk csökkentésén és a fenntartáson túllépve az aktív helyreállítás kerül fókuszba, amit a cikksorozatban bemutatott szárazkert projekt a gyakorlatban is megmutat. A Színeskert ökológiai megoldásai olyan lépések, melyek a regeneratív megközelítéshez jól illeszkednek, vagyis sok dolgot már ma is ennek mentén csinálunk, ezeket érdemes tudatosítanunk és szélesebb körben terjesztenünk. A regeneratív szemléletmódról plakátkiállítás is készült a Profilantrop Egyesület gondozásában, ami a lakiteleki Művházban is járt ravasszal. A megközelítés alapelveiről Daniel Christian Wahl "Regeneratív kultúrák létrehozása és gondozása" című könyvében olvashatunk bővebben, cikkünk alapját is e könyv gondolatai adják. A helyhez kötöttség az első fontos alapelve a megközelítésnek. A hely-alapú megoldások lényege, hogy minden táj, település, közösség más-más természeti és kulturális adottságokkal rendelkezik, ezért a valóban regeneratív megoldások a hely megismerésével kezdődnek. Meg kell értenünk, hogyan működik a víz körforgása, milyen a talaj, milyen több mint emberi fajok élnek itt, mik az éghajlati sajátosságok. Lakitelek területe az 1780-as években, az első katonai felmérés térképen. A asonló történelmi térképek segítenek megismerni a táj történetét. Forrás: Arcanum A Homokhátság vízhiánya nem érthető meg anélkül, hogy foglalkoznánk a táj történetével, a Tisza szabályozásával, a vizes élőhelyek lecsapolásával vagy más kulturális tényezőkkel. Ez utóbbi különösen fontos Wahl szerint, mivel a hely nemcsak ökológiai rendszer, hanem emberi történet is. A helyi tudás, gazdálkodási hagyományok, közösségi szokások és az emberek emlékei szükségesek ahhoz, hogy megfelelő megoldásokat találjunk, jó döntéseket hozzunk a jövőt illetően. Sorozatunk első része éppen ezzel indult "Küzdelmeink története a szikrázó homokkal és aszállyal" címmel, ahol a szárazkert helyének múltját tártuk fel településtörténeti és szépirodalmi forrásokból, valamint helyi elbeszélésekből. A változással való együttélés és alkalmazkodás szintén hangsúlyos alapelv, ezt jelenti a reziliencia, vagyis a rugalmas alkalmazkodóképesség. A klímaváltozás korában biztosan lesznek még forróbb nyarak és hosszabb aszályok, melyekre fel kell készülnünk. Ez nem csak a jelenhez való alkalmazkodást, hanem a jövő kihívásaira való felkészülést is jelenti. Az ájtatos manó (imádkozó sáska) megjelenése jó jel a kertben, bőséges táplálékra, reziliens rendszerre utal, amilyen a Színeskert is. Lakitelek esetében a reziliens tervezés jelentheti például azt, hogy a csapadék gyors elvezetése helyett igyekszünk minél többet helyben tartani belőle, legyen szó egy kert vagy egy nagyobb tájrész, például az árterek léptékéről. Egy másik megküzdési út lehet az aszályos periódusok elfogadása és az ehhez való alkalmazkodás, például szárazságtűrő növényekkel. Erről szól a cikksorozat második része is "Szárazsággal dacoló növények segítik az alkalmazkodást a Színeskert előtt" címmel. A talaj szervesanyag-tartalmának és életközösségének erősítése, árnyékot adó fák ültetése, élőhelyek és beporzóbarát területek létrehozása szintén regeneratív beavatkozások lehetnek a rugalmas alkalmazkodást segítve, melyek a harmadik alapelv felé is mutatnak. Ez a "kölcsönös létezés" vagy "együttlétezés", ami az egymásra utaltság helyzetéből indul ki. Idegen szóval "interbeing", amit egyelőre még nehezebb magyarra fordítani, de a lényege, hogy életünk számtalan láthatatlan kapcsolatra épül, az ember sem létezhet önmagában. A modern társadalom egyik alapvető tévedése Wahl (és sokan mások) szerint, hogy különállónak tekintjük magunkat. Elválasztjuk az embert a természettől, az egyént a közösségtől, a gazdaságot az ökológiától, miközben ezek valójában egyetlen, egymásba fonódó rendszer részei. Életünk láthatatlan kapcsolatok sokaságára épül: a talaj élőlényeire, a beporzók munkájára, a fák árnyékára, a víz körforgására, valamint azokra az emberi közösségekre, akikkel együtt alakítjuk a településünket. Ha a kapcsolataink sérülnek, mi magunk is sérülünk. A kapcsolatok hálózatba rendeződve komplex rendszereket hoznak létre Ha kiszáradnak a holtágak, az ártéri vagy homokhátsági vizes élőhelyek, azzal nem csak az itt élő lények, például a halak és vízimadarak kerülnek nehezebb helyzetbe. Csökken a párolgás, a kiszáradó táj kevesebbet párologtat, a természetes hűtő hatás is csökken. Nedvességutánpótlás nélkül gyengül a helyi, kis vízkör, tovább csökken a csapadékmennyiség, ez újabb szárazodást, az élőhelyek további csökkenését eredményezi. Ördögi körfolyamat, úgynevezett pozitív visszacsatolás indul be. A pozitív ebben az esetben nem értékítéletet, nem jót vagy rosszat jelent, hanem a folyamat önmegerősítő jellegét. Pozitív visszacsatolás akkor történik, amikor egy folyamat olyan következményekkel jár, melyek tovább erősítik magát a folyamatot. A szárazodás mellett gyakori példa a sarki jégsapkák olvadása. A fehér takaró magas albedóval, azaz fényvisszaverő képességgel bír, ez csökkenti a nap felszínt melegítő hatását. Ha a jégtakaró olvadni kezd és előbukkan a sötét felszín, az már nagyobb arányban nyeli el a napsugárzást, így az melegíteni kezd. A melegedés következtében több hó olvad el, egyre nagyobb lesz a sötét felszín, ami tovább erősíti a folyamatot. A negatív visszacsatolás ezzel szemben szabályozó folyamat, vagyis a következmények csökkentik az eredeti kiváltó ok hatását. Klasszikus példa erre a préda-ragadozó kapcsolat. Ha elszaporodnak a zsákmányállatok, például a mezei pockok, akkor a ragadozó madaraknak jó évük lesz. A bőséges táplálék miatt több fióka éli túl, így növekszik a ragadozók száma. Ez viszont azt is jelenti, hogy egyre több pockot fogyasztanak el, így azok száma elkezd visszaesni. A kevesebb pocok aztán kevesebb ragadozót is jelent, így a prédák száma ismét növekedésnek indulhat. (Ez persze erős leegyszerűsítés, a valóságban számos más tényező szerepel az egyenletben.) A természetben mindkét folyamatra láthatunk példákat, melyek sokasága mutatja, hogy komplex, összetett rendszerekről van szó. A szabályozó, negatív visszacsatolások segítenek az egyensúly fenntartásában, a pozitív visszacsatolás pedig kibillentheti ezt az egyensúlyt. Amikor élő rendszerekkel foglalkozunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a komplex kölcsönhatásokat: ez a teljes rendszer szemlélet, a regeneratív megközelítés negyedik alapelve. A kémai szúnyoggyérítés például egy fontos önszabályozó folyamatot boríthat fel. A válogatás nélkül mindenféle rovart pusztító méreganyagok oda vezethetnek, hogy a sok elpusztult rovar miatt nem lesz elegendő tápláléka a ragadozóknak, például a fecskéknek és denevéreknek. Kevesebb utód éli meg így a felnőttkort, kevesebben vadásznak a szúnyogokra, így azok ismét gyors szaporodásnak indulhatnak. Ebben az esetben egy önszabályozó folyamatot akasztunk meg azzal, hogy drasztikus módon beavatkozunk. A zöldterületek korlátlan beépítése a káros pozitív visszacsatolásra lehet példa. Egy leburkolt udvar vagy egy új bevásárlóközpont parkolója csökkenti a víz helyben történő beszivárgását. Ez oda vezethet, hogy a nagy zivatarok után villámárvizek alakulnak ki, ami ellen aztán burkolt vízelvezetőket építenek. A még több beton tovább növeli a víz gyors lefolyását, még kevesebb marad helyben, ez fokozott szárazodáshoz vezet. A pusztuló növényzet és romló talajállapot pedig tovább gyorsuló lefolyást és újabb villámárvizeket eredményez. Egy kisebbnek tűnő beavatkozás drasztikus következményekkel járhat a visszacsatolási hurkok eredményeként. Másik klasszikus példa a fák kivágása és a hőszigethatás, amire a bevezető történet is utal. A kevesebb árnyék növeli a felszíni hőmérsékletet, jobban felmelegednek az épületek, emiatt többet kell használni a légkondicionáló berendezéseket is. A légkondi hulladékhője tovább növeli a belváros hőmérsékletét, amit a megmaradó fák is egyre nehezebben viselnek. Végül ők is feladják, ami további árnyékcsökkenést és melegedést jelent. Ezért már néhány fának is lehet jelentős hatása egy rendszerben. Segítő folyamatokhoz is hozzájárulhatunk A pozitív és negatív visszacsatolások nem önmagukban véve jók vagy rosszak, hanem a rendszer stabilitására való hatásuk szempontjából értékelendők. Tevékenységünkkel az ökológiai rendszerek egészséges működésének szempontjából hasznos, segítő folyamatokat is támogathatunk. A hagyományos legeltetéses állattartás ilyen, természetvédelmi szempontból is értékes gyakorlat lehet. A túllegeltetés jó példája a pozitív visszacsatolásnak: ha túl sokáig, túl sok állat marad egy területen, akkor romlik a növényzet ökológiai állapota, pusztulni kezd a talaj, csökken a vízmegtartás és végül még nehezebben regenerálódik a növényzet. Ha viszont folyamatosan más területre terelik át az állatokat, akkor a pihenő parcella regenerálódni kezd. A növényzet és a gyökerek megerősödnek, javul a talaj szerkezete és szervesanyag-tartalma. Az Alpári-réten most is történik legeltetés, aminek fontos szerepe van az őshonos élőlénytársulások fennmaradásában. Egy ponton azonban újabb folyamat indul be. Éghajlati viszonyoktól függően a füves gyepek helyét fokozatosan fás szárú növények vehetik át, elkezdődik a beerdősülés. Ha még ezelőtt visszatérnek az állatok, a legeléssel és taposással meggátolják a folyamatot, így a gyeptársulás tovább fennmaradhat. Sőt, így akár invazív fajok, például a gyalogakác friss hajtásainak terjeszkedését is gátolhatják. Ebben az esetben az emberi hatás, vagyis az extenzív legeltetés a rendszer stabilitását és az értékes gyeptársulások fennmaradását szolgálja. Hatásunk tehát nem magától értetődően jó vagy rossz. A kérdés az, hogy milyen folyamatokat szabályozunk vagy erősítünk, és mi az, amit hozzá tudunk adni az ökológiai rendszerek működéséhez. Ez vezet az ötödik alapelvhez, vagyis a hozzájáruláshoz. A regeneratív megközelítésben egy jól megválasztott emberi cselekvés értékes hozzájárulás is lehet az ökológiai rendszerek stabilitásához, egészségéhez. Ez pedig egy hasznos pozitív visszacsatoláshoz vezethet. Minél többen kezdünk el a rendszerekre, folyamatokra odafigyelő módon működni, kerteket fenntartani, településeket tervezni, annál többen vehetik át a példánkat. Eleinte egy vadvirágos kert rendezetlennek tűnhet, de ha egyre több ilyet látunk és megértjük ezek fontosságát, annál inkább gondoljuk helyes megoldásnak. Az erőfeszítések elsőre aprónak tűnhetnek, de egy olyan pozitív visszacsatolást indíthatunk el, melynek később mély átalakulás lehet a következménye, úton az élhető jövő felé. Mi lehet a mi hozzájárulásunk a megújuláshoz? Felvenni a kapcsolatot a hellyel, a tájjal, annak történetével; létrehozni rendszereket, melyek rugalmasan alkalmazkodnak az előttünk álló kihívásokhoz; megérteni a hurkok és visszacsatolások komplex hálózatait; szövetségesként tekinteni a több mint emberi lényekre, akikkel végtelenül összekapcsolt szövedéket alkotunk - ezt jelenti a regeneratív szemlélet. Végül pedig rájöhetünk arra is, mit tudunk adni mi az élet számára, mi lehet a mi saját, értékes felajánlásunk. Sokan dolgoztak és dolgoznak, dolgozunk a mai napig ezen, még ha nem is neveztük el feltétlenül regeneratív munkának. A megközelítés nem újrafeltalálása a világnak, hanem egy olyan nézőpont, ami segítheti gondolkodásunkat és szerveződésünket. Irányt és inspirációt adhat, sikerélményeket és pozitív visszacsatolásokat indíthat el. A Szikramagnál is szeretnénk szélesebb körben nyitottá tenni szerveződésünket, hogy az előző cikksorozatban bemutatott apró mozaikok nagyobb egésszé állhassanak össze. Szeretettel várunk bárkit, aki szívesen csatlakozna hozzánk, legyen szó cikkekről, programok és beszélgetések szervezéséről, civil aktivitásról vagy akárcsak egyszerűen közösségi gondolatmegosztásról, hogy egymás cselekvéseit támogatni tudjuk. Januári programunkon például hagyományokról és haladásról beszélgettünk a művészetekben és kultúrában. Célunk, hogy a Szikramag fokozatosan egy civil központtá, találkozási térré alakuljon át, ahol beszélni tudunk egymással, új és hagyományokat felfedező gondolatokkal lehetünk gazdagabbak, valamint közös erővel társadalmi és ökológiai rendszereinket is ellenállóbbá, erősebbé tehetjük. Ha szívesen csatlakoznál hozzánk, jelezd felénk a szikramag@gmail.com és a kovmate.4@gmail.com címeken, vagy üzenetben az alábbi Facebook-elérhetőségek egyikén: https://www.facebook.com/szikramag https://www.facebook.com/matekovacs04 Az a tervünk, hogy a csatlakozókkal létrehozunk egy közös, Facebooktól független felületet, ahol megoszthatjuk egymással ötleteinket, gondolatainkat, véleményünket. Valamint a programok és cikkek szervezését is szeretnénk kinyitni szélesebb körben, hogy már a létrehozásuk is közösségi alapú legyen. Ha pedig csak olvasnál és inspirálódnál, akkor is várunk szeretettel ezen a platformon.

Szárazságtűrő növények segíthetnek abban, hogy aszályos időben is megőrizhető legyen környezetünk biodiverzitása. Újabb szárazkert jött létre Lakiteleken a Színeskert előtt, az Eötvös Iskola bejáratánál Szelesné Kása Ilona vezetésével. A kert célja egy olyan szárazságtűrő élőhely létrehozása, amely aszályos időben is segíti a biodiverzitás megőrzését. A parkoló melletti, száraz és tömörödött homokon létrejött kert a harmadik része egy sorozatnak. Az első szárazkert tavaly ősszel alakult a Színeskertben Tálas Máté útmutatásai szerint, a második a Művház Park Széchenyi körút felőli sarkán jött létre közösségi összefogással idén márciusban. A szárazsággal és a homokkal való együttélési kísérletek nem ma kezdődtek el. "A homokkal együtt éltek felmenőink, küzdöttek vele, megtörni és megszelidíteni igyekeztek, és közben a homok is megszelidítette őket. A zord világ hol küzdelmeket, hol lehetőségeket kínált, és talán nem véletlen, hogy oly sokan oly mély gyökeret eresztettek e tájban" - írtuk a beszámolóban, ahol a terület múltját, Lakitelek történetét és őseink tájjal való kapcsolatát tártuk fel. Cikkünkben ezt a gondolatot folytatva mutatjuk be a szárazkert koncepcióját és az aszállyal való megküzdés lehetőségeit. Egy történetet, melyben növénytársaink lesznek a tanítóink. Szárazságok kora fenyeget, melyben az öntözés is egyre nehezebb lesz A csapadékhiány egyre súlyosabb problémát jelent. A 2022-es aszály az egyik első olyan vészhelyzet volt, ami széles körben aggodalmat okozott, így a figyelem középpontjába helyezte a vízmegtartás fontosságát. Az idei év szintén aggodalmakkal indult: a szokásos csapadékmennyiség tizede hullott le áprilisban országos átlagban a HungaroMet összesítése szerint. Voltak helyek, ahol 0 mm-t mutattak hónap végén a mérések, de Lakitelek kapcsán is 5,4 mm csapadék szerepel áprilisra egy összesítésben. “Minden jel szerint beléptünk a szárazságok új korába” - olvasható a VálaszOnline cikkében, amikor nem egy-egy vízhiányos időszakkal, hanem többéves halmazódással állunk szemben. Nem önmagában a tavaszi aszály a probléma, hanem a korábbi időszakokból, télről, őszről és korábbi évekből hozott csapadékhiány halmozódása. Májusban egy mediterrán ciklon hatására több hullámban érkezett csapadék, ez inkább átmeneti enyhülést hozott. A talaj mélyebb rétegeiben megmaradt a vízhiány, különösen az Alföldön kellene még csapadék. Grafikon forrása: HungaroMet A csökkenő éves csapadékmennyiség országos trendje jól kirajzolódik ezen az ábrán, és még drasztikusabb a helyzet az Aflöldön, amit a VálaszOnline alföldi városokat vizsgáló grafikonja szemléltet. Arra is fel kell készülni, hogy a csapadékeloszlás térben és időben egyre szélsőségesebb lesz az éghajlatváltozás miatt, vagyis hosszú száraz periódusok és ritkább, de akkor rövid idő alatt egyben lezúduló nagy esők várnak ránk. Az öntözés kézenfekvő megoldásnak tűnhet, de hosszabb távon és nagyobb léptékben nem jelent igazán jó megoldást. A talajvízszint folyamatosan csökken, a Tisza alacsony vízállása már tavaly is negatív rekordot döntött. Az öntözéshez víz is kell, éppen ebből van egyre kevesebb. Települési szinten is problémát okoz a vízhiány, nem csak a mezőgazdaságban. A túlhasználat miatt több településen korlátozásokat kellett bevezetni a lakossági öntözésre 2025-ben, mert az ivóvízellátás is veszélybe került. A párolgási vízveszteség szintén problémát jelent öntözéskor, nyári nappalokon akár a víz 30-40 százaléka is elveszhet. A lakiteleki Dög-Tisza egy régebbi lefűződése a folyónak. Időszakosan kiszárad, ahogyan történt ez a 2022-es aszály során is. A települési zöldfelületek, élőhelyek megőrzése aszályos időszakban is fontos, miközben a vízzel is takarékoskodni kellene - ez komoly kettőséget jelent. Egyre kevésbé fenntartható, hogy az értékes (ivó)vizet nagy mennyiségben olyan célokra használjuk fel, melyek sem az élelmünk termeléséhez, sem valamilyen ökológiai funkció megőrzéséhez nem járulnak hozzá. A díszpázsit, díszkert állandó öntözési igénye helyett olyan megoldásokban érdemes gondolkodnunk, melyek kevesebb vizet igényelnek, miközben az ökológiai és az esztétikai szerep is megmarad. A szárazkert erre jelenthet megoldást. Kísérletek segítik a jövő fenntartható kertjeit Lakiteleken Az öntözési igény csökkentése szükséges elem vízhiányos időszakban a kertekben. A szárazkert viszont nem sivatagot és kiszáradást jelent, éppen ellenkezőleg: a módszer olyan növényekre épít, amelyek kevés öntözést igényelnek. Jól alkalmazkodnak a hosszú száraz időszakokhoz és a nyári forrósághoz, így jelentős vízhasználat nélkül is fenntartható az általuk létrehozott élőhely. A lakiteleki szárazkertek története 2024 őszére nyúlik vissza. Ekkor szervezett „Miért örüljünk a homoknak” címmel programot Szelesné Kása Ilona a lakiteleki talajok egészségével foglalkozó LakiTERRA projekt részeként. A vendég Tálas Máté, a Tiszakürti Arborétum vezetője volt, aki előbb a Színeskertben, majd saját tiszakürti birodalmában adott át hasznos tudást a résztvevőknek. Ezekről az eseményekről részletesen írtunk “A zöld pázsit öntözése helyett szárazságtűrő növények jelentik a jövőt” című cikkünkben. A Tiszakürti Arborétumban és Tálas Máté saját kertjében is zajlanak kísérletek szárazkertekkel. Fotó: 2024. november Bár a klímaváltozás és az aszály trendjei vészjóslóak, a természetet nem olyan fából faragták, hogy összeroppanjon a változástól - írtuk a cikkben. Az alkalmazkodás természetes folyamat, ha hagyjuk kibontakozni. „Nincs két egyforma év, folyamatos a változás” – mondta akkor Tálas Máté. A változásra való felkészülés részeként az első kísérlet a Színeskertben indult el tavaly ősszel a kert nyáron legforróbb, délnyugati részén, ahol a nap legnagyobb részében közvetlen napfény éri a növényeket. Többségük azóta túlélte az első telet, tavasszal meg is erősödtek, így a novemberi ültetési időpont hatékonynak bizonyult. Télen a gyökerek fejlesztésére fordíthattak energiát a növények, így a nyárnak már úgy vághatnak neki, hogy van mire támaszkodniuk a vízfelvéteben. (Galéria: felső sor - a tavaly őszi ültetés, alsó sor - növények májusban.) A második kísérletre tavasszal került sor a Művelődési Ház előtti park száraz szegletében, a hagyományos lakiteleki mag- és növénycsere program kísérő eseményeként. A széleskörű összefogással létrejött közösségi ültetés során újabb szárazságtűrő növények kerültek a lakiteleki homokba azzal a céllal, hogy a park száraz, alacsony biológiai sokféleséggel rendelkező részén idővel egy diverz élőhely jöhessen létre. A második szárazkert a Művház Parkban jött létre idén márciusban, közösségi összefogással. Ellentmondásnak tűnhet, de a szárazkertek az első évben még öntözést kapnak. Idő kell ahhoz, hogy a gyökérzet kellően megerősödjön a nyári csapadékhiány átvészeléséhez. Néhány növény nyáron kisülhet, de nem pusztulnak el, csak nyugalmi állapotba vonulnak. Ez különösen jellemző a forró nyarakhoz alkalmazkodó növényekre. Ilyenkor tűnhetnek “csúnyának”, de ez is része a természetnek: a szárazság barnás-sárgás színeit, a textúrák sokféleségét is érdemes esztétikai értékként kezelnünk. A gyöngyházlepke gyakori látogatója a kerteknek. A lepkék sokfélesége mutatja, mennyi különböző szín és textúra lehet szép. Kövek között: az eddigi legnagyobb kihívás? Térkövek tengerében találunk rá a harmadik szárazkert-kísérlet helyszínére. Az Eötvös Iskola parkolójában járunk, az udvarra vezető kapu előtt, a Színeskert szomszédságában. A járda és a parkoló szegélye közé ékelődő homokos terület tömörödött talaját csak a legszívósabbak képesek feltörni. Ilyen az orvosi atracél, aki az ültetés időpontjában, május végén már rengeteg apró lila virággal hívogatta a beporzókat. Az orvosi atracél nemcsak szép vadvirág, hanem fontos a beporzóknak is. Lakiteleken is sokfelé lehet velük találkozni. Bár sokan gyomnövénynek gondolhatják, valójában értékes vadvirágról van szó, éppen ezért része maradt a szárazkertnek is. A tervezés során úgy lett kialakítva a többi rész, hogy a helyben lévő atracél köré épüljön. Mélyre hatoló karógyökerével lazítja a talajt, segíti a víz beszivárgását, mélyebb rétegeből képes felhozni a vizet, csökkenti az eróziót, ráadásul némi árnyékot is ad. Az alkalmazkodás azt is jelenti, hogy beavatkozás előtt fontos a megfigyelés és a jövőbeni szövetségesek azonosítása, akiket érdemes megóvni. A kialakítás formája is organikusan követi az alkalmazkodás elveit. Bizonyára mindenki látott olyan parkot, ahol a járdák szögletes vagy kanyargó rendszere között kitaposott ösvények mutatják a leggyakrabban használt útvonalat. Organikus tervezés során erre is érdemes figyelni: az a legjobb kialakítás, ami a használathoz leginkább illeszkedik. Éppen ezért az új kert és a kerítés között megmaradt egy útvonal, ahol közlekedni lehet. Itt már az első héten elkezdett kialakulni egy ösvény, mutatva, hogy jó döntés volt teret hagyni a közlekedésnek. A járda és a parkoló térkövei közé ékelődő új kert mögött ezután is szabad lesz az átjárás, a legrövdebb útvonalon. A nyílt nap során a résztvevők előbb eltávolították a felesleges földet, majd jöhetett a növények gyökerének lemosása és az ültetés. Előbbire azért van szükség, hogy az eredeti ültetőközeg helyett már az új hely viszonyaihoz tudjon alkalmazkodni a gyökérzet, legyen szó mikrobákról vagy tápanyagokról. Az elrendezés során figyelembe vették a résztvevők a Lakitelek Önkormányzata által felajánlott növények várható méretét, melyek így idővel igazi mikroélőhelyet hozhatnak létre. Végezetül mulcsréteg került a kertre, ami csökkenti a nem kívánt gyomosodást, lassítja a talaj kiszáradását és véd az eróziótól is. Idővel komposztálódik, így tápanyagként segíti később a növényeket. A frissen vágott aprítékból, ágdarálékból és kéregből álló mulcsréteg magas szén / nitrogén aránnyal rendelkezik, így a lebontást végző mikroorganizmusok a nitrogén egy részét a talajból veszik fel. Vagyis a folyamat a felső rétegből némi nitrogént von el, amit erjesztett csalánlé kijuttatásával lehet természetalapú módon pótolni. Ahogy az első kettő, úgy a harmadik szárazkert is nyílt nap során, közösségi részvétellel jött létre. Köszönjük a közreműködők munkáját! A kísérlet az új típusú helyszín teszi igazán érdekessé. Az első két kertnél szintén napos és száraz helyről van szó, de azon túl nagyobb zöldfelület veszi körbe a növényeket. A harmadik viszont valóban kőtengerben kapott helyett, egyik oldalról járda, másik oldalról útpadka és térkövezett parkoló határolja. Érdekes lesz tehát megfigyelni, hogyan bírják a növények ezt a még forróbb helyszínt, és valós alternatívát kínálnak-e más hasonló terek zöldítésére is a faluban. Ellenálló növénytársak segítik az alkalmazkodást "A növények a föld és az ember közti kapcsolat újrafonásában is kiemelkedő szerepet játszanak. Egy hely akkor válik otthonná számunkra, amikor fenntart minket, amikor testileg és lelkileg egyaránt tápláló. Ha újra akarunk teremteni egy otthont, a növényeknek is vissza kell térniük" - írja Robin Wall Kimmerer Szentperjefonat című könyvében, ezt az útmutatást érdemes követnünk. Ahogyan őseink, úgy mi is igyekszünk együtt élni a szárazsággal és a homokkal, ebben a növények a tanítóink és szövetségeseink. A már bemutatott orvosi atracél hosszú karógyökerével mutatja meg, hogyan lehet alkalmazkodni a kevés vízhez és megszelídíteni a száraz homokot, de rajta kívül is vannak hasznos praktikákat alkalmazó növények. Ha szárazságtűrő fajt keresünk, érdemes a gyökérzet mellett a leveleket is vizsgálni. Minél kisebb a levele egy növénynek, annál valószínűbb, hogy szárazságtűrő, persze kivételek mindkét irányba lehetnek. A kisebb levél kisebb párologtató felületet jelent, ami segíti a növényt a víz megtartásában. A színek is lehetnek árulkodók: a szárazságtűrők sokszor szürkés-ezüstös leveleket növesztenek (például a levendula), melyek jobban visszaverik a napfény egy részét, így kevésbé melegednek fel, mint a sötétzöld levelek. Gondoljunk csak arra, milyen érzés nyáron egy sötét színű pólóban sétálni a tűző napon. A szőrökkel sűrűn benőtt, olykor egészen bársonyos, máskor érdes tapintású szárak és levelek is hasonló árulkodó jelek. Ezek a szőrök szintén a víz megtartásában segítik a növényt. A levél felületét érintő légmozgás elszállítja a párásabb levegőt, az így kiszáradó légréteg pedig fokozhatja a növény párologtatását. Ezzel szemben a szőrös, érdes levelek gátolják a felszínt érintő légmozgást, így párásabb mikroklímát tartanak fenn. A szőrök mellett a növények föld feletti részeit borító viaszszerű réteg, a kutikula vastagsága is összefügg azzal, mennyire alkalmazkodik a szárazsághoz a növény. A terjőke kígyószisz (felül) és az orvosi atracél (alul) keskeny és szőrös leveleikkel jól tűrik a szárazságot. Ezek a különleges növényi “technológiák” évmilliók alatt fejlődtek ki, ma pedig tudósok sokasága kutatja, mit tanulhatunk tőlük. Ez a folyamat a biomimikri, ami a természettől való tanulást és a természetben megfigyelhető megoldások alkalmazását jelenti az emberi problémák megoldására. Vizsgálják például, hogyan lehet hatékonyabb ködgyűjtő hálókkal megfogni a párát a Föld legszárazabb sivatagos régióiban más élőlények, például egyes kaktuszok megoldásait utánozva. Az apró szigetek idővel rendszerré állnak össze A szárazkert hasonló logikára épül, mint a szárazságtűrő növények alkalmazkodási stratégiái. A talaj mulcsozása például a növényi kutikula szerepéhez hasonlóan mérsékli a párolgást és védi a felszínt a túlzott felmelegedéstől. A növényzet által fedett, árnyékolt felszínek a levélszőrök mikroklíma-alakításához hasonlóan csökkentik a szél és a napsugárzás szárító hatását. A tájba illeszkedő, vízmegtartó rendszerek pedig azokat a növényi stratégiákat mintázzák, melyek újabb vízforrások bevonása helyett a meglévő víz megőrzésére törekednek. A növények egyéni és a rendszerek közös vízmegtartó stratégiája ezen a ponton közvetlenül is összekapcsolódik. A növényeket az is segíti a vízhiányos időszakban a párologtatás csökkentésében, ha nem egyedül kell dacolniuk az elemekkel. Egy zártabb társulásban nagyobb lehet a relatív páratartalom és alacsonyabb a hőmérséklet - ezt akkor is tapasztalhatjuk, amikor leérünk a forró kerékpárút után az érezhetően hűvösebb Tőserdőbe. Kisebb léptékben, de egy növénycsoport is hasonló szereppel bír: együtt jobban megtartják a párát és árnyékolják egymást, ez segít abban, hogy könnyebben alkalmazkodjanak a szélsőséges körülményekhez. Egy vadvirágos rét is jó példa erre a megtartó közösségre, mint ez a "lila-társulás" a péceli vasútállomás mellett. Előtérben, jobbra atracél, balra bükköny. A háttérben terjőke kígyószisz. Baloldalon pedig egy útifű is megbújik. Együtt minden könnyebb - mondhatjuk sablonossá vált fordulattal, de épp a növényeink tanítják meg nekünk, hogy ez valóban így van. A szárazkert sem önálló egyedekből áll, hanem azok kapcsolatai, a szerves hulladékot lebontó talajlakó élőlények, a beporzó és más rovarok, a cserjék között megbúvó sünök, az ágakon fészkelő madarak és nem utolsó sorban a jobb mikroklímát élvező emberek mind-mind részei ennek a rendszernek. Azzal, hogy élőhelyet hozunk létre más lények számára, végső soron a saját életünkért és teszünk. Ezek a kis szigetek első ránézésre aprónak tűnhetnek, és a nagyléptékű folyamatokra önmagukban valóban nincsenek lényeges hatással. De itt is érdemes megnéznünk a növények tanításait. A cikk elején szereplő orvosi atracél szívósságával és leleményes megoldásaival a zavart, leromlott területeken végzi az építkezést más társaival együtt. Megkötik a talajt, szerves anyagot termelnek, javítják a szerkezetét, árnyékot adnak és élőhelyet teremtenek. Ugyanígy, pionírként jelennek meg az első esőkertek, szárazkertek, táji vízmegtartással foglalkozó akciók, szemléletformáló kampányok is, melyek idővel komplex rendszerré állnak össze. Erre a folyamatra kiváló példa a Színeskert is: az Iskolakert Hálózat tagjaként már országos szemléletformáló hatással bír, miközben újabb és újabb megtartó élőhely jött létre az előző években. Eleinte festőnövények táplálták a beporzókat, majd esőkertek kezdték el tárolni a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadékot. Hamarosan vizes élőhely is létrejött, egy másik szegletben sünlak várja a beköltözőket, de a rovaroknak is jutott hotel, a denevérek szállodájáról nem is beszélve. A kertben hagyott holtfák gombákat, rovarokat és mikrobákat táplálnak, a szárazkertek pedig sivatagi részekre hoznak biológiailag sokféleséget. Ezt kell folytatnunk a jövőben is, szerte a falunkban. Egymás után építve a természetközeli élőhelyeket, melyek idővel komplex rendszerré állhatnak össze. Ez a kulcs ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az éghajlatváltozáshoz és a jövő ma még nem is ismert kihívásaihoz. Mert együtt rugalmasan ellenálló emberi és több mint emberi közösségeket hozhatunk létre.

Csaknem 60, főleg szárazságtűrő cserjével és évelővel lett gazdagabb a Művelődési Ház előtti park Lakiteleken. A közösségi összefogással létrejövő kísérleti kert célja a jövő kihívásaira való felkészülés, a múlt küzdelmeinek megismerése mellett. Szürke fellegek és szemerkélő vízpára takarta be Lakiteleket egy március végi szombat délutánon. Ritka alkalmak egyike volt ez. Hosszú hetekig egy csepp eső sem áztatta a park száraz homokját, ahol csak a legszívósabb, apró termetű növények és fűfélék élték túl a megpróbáltatásokat. "Szikra a Kecskemét Szaharája. Egy tenger, homokból. Azóta már megfogták a faültető unokák, akkor még szabad volt a homok, s futott, vándorolt, hömpölygött a végtelenbe megszakadozott hullámokban, tetszése szerint. Köröskörül végtelen darabon sem víz, sem növény; a nap liliom-színekben szórja verőfényét a milliárd apró homokszemekre, melyek mozognak, hömpölyögnek szemkápráztató gyorsaságban, mintha ezer meg ezer láthatatlan seprő dolgozna szüntelen, vagy hogy csak a napsugár mozog és ugrándoz rajtuk." Így ír Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című művében Szikra pusztáról, aki hajdanán Kecskeméthez tartozott Felsőalpár puszta szomszédságában. Később a puszták egyesítésével jött létre a mai Lakitelek, de a szikrázó homokszemek azóta is jelen vannak az életünkben és a kultúránkban. Ahogy felmenőink gyümölcsfákkal és szőlőkkel kezdték el megkötni a homokot, úgy vetettünk bele mi is magunkat az ültetésbe. A Színeskert, a CSAK csoport és a Lakiteleki Petőfi Sándor Művelődési Ház hagyománnyá vált magbörzéjét színesítve hirdettünk közösségi ültetést, hogy így szőjük újra társadalmi és ökológiai szövetségeinket. Nagy örömünkre a régóta várt esőcseppek ellenére is sokan csatlakoztak ehhez a közösségi összefogáshoz. A lelkes csapat egyetlen óra leforgása alatt törte fel a homokot és ültette el csaknem 60 növénytársunkat, akik reményeink szerint hozzánk hasonlóan gyökeret eresztenek majd a Szikra puszta homokjába. Újra-kapcsolódás a múlttal: nem volt mindig ilyen park? Mi lehetett vajon húsz, ötven vagy kétszáz éve ott, ahol ma jól ismert tereink, parkjaink állnak? Kik tarthatták otthonunknak azt a tájat, amiben ma mi éljük rohanó hétköznapjainkat? A közösségi ültetésünk alapgondolata ezekből a kérdésekből is táplálkozott. Falunk múltját kezdtem el kutatni az ősszel egy egyetemi projektmunka kapcsán, és szerencsére bőséges forrásanyag segíti ebben a munkámat. A fent idézett szépirodalmi részlettel, Szikra puszta és Felsőalpár benépesülésének és a homok megszeliditítésnek történetével a 2001-ben megjelent Lakiteleki Olvasókönyv és Millenniumi Krónikában találkoztam először, melyet Czinege Edit, Harmatos Áronné, Olajos István és Tábori Kálmán állítottak össze további, a helyi közéletben meghatározó szerzőtársaikkal. Magyarország (1782–1785) - Első Katonai Felmérés: a mai Lakitelek területe látható a térképen. Jól kivehető a tőserdei Tisza-ág, még a folyószabályozás előtt, valamint a homokbuckás puszta a magasabban fekvő részeken. Felmenőim anyai és apai ágon is az 1800-as évek közepén költözhettek ide Kecskemétről, amikor még a két puszta a városhoz tartozott. A török kor elnéptelenedése után állattartással, majd a 18-19. század fordulójától egyre inkább földműveléssel foglalkoztak a környékbeliek. Magyar Királyság (1819–1869) - Második katonai felmérés: már jól kivehető Szikra és Felsőalpár puszták elhelyezkedése, a folyószabályozás kezdete, valamint a Tisza csúcsánál a híres Szikra csárda. Egy országos tragédia aztán furcsa módon lehetőséget is teremtett a század második felében: megjelent a filoxéra (szőlőgyökértetű) az országban, a járvány a hegyvidéki szőlőkben óriási pusztítást végzett. A kártevő azonban velünk ellentétben nem szerette a homokot: az alföldi talajon nem volt képes megélni, így a homoktenger arannyá változott. A szikrai szőlőtermesztés gyorsan formálni kezdte a tájat, és megélhetést nyújtott a helyi parasztcsaládoknak. Nem volt ez másként a Művelődési Ház környékén sem, és itt érkezünk vissza utazásunk kiinduló helyszínéhez: ahol most konkrétan a szárazságtűrő növényeket ültettük, ott a beépülés előtt feltehetően szántó lehetett, de voltak gyümölcsösök és szőlők is a környéken. Erről már nagypapám, Kalló László mesélt nekem, amikor a hely történetéről kérdeztem az ültetésre készülve. Jól kivehető a mai Művház és a park helye ezen a 19. századi kataszteri térképen. Az "Ughi út" törése (a kanyar a mai Óvodánál) után, Tiszaug felé haladva balra eső rész volt az, ahol ültettünk. (Habsburg Birodalom - Kataszteri térképek (XIX. század)) Tősgyökeres lakitelekiként (már a nagyszülők, vagyis az én üszüleim is itt éltek) elmesélte azt, hogyan épült be fiatalkorában a falu ezen része, az 50-es, 60-as évektől kezdődően. Az eredeti településmag a mai Széchényi körút által közrefogott részen, nagyjából a Bem utcáig terjedt, ez látható az alábbi 1941-ben készült katonai felmérési térképen. A lakiteleki "ősfalu"látható ezen az 1941-es térképen. A Széchenyi körút mai Művház felőli része még nem épült be ekkor, csupán a másik oldalon voltak már utcák. (Magyarország Katonai Felmérése (1941)) A téeszesítés alatt a szikrai és felsőalpári tanyavilágban élőket fokozatosan költöztették be, hogy a mozaikos tájszerkezet helyett nagytáblás, intenzív művelésre váltsanak. Ekkor épültek be például a mai Hunyadi és Táncsics utcák, ahová apai nagyszüleim, Cs. Kovács János és Bende Margit is, családjaik szintén több generáció óta éltek a felsőalpári tanyavilágban a családfakutatásaim alapján. A falu később tovább terjeszkedett, és idővel a szőlők, gyümölcsösök, szántók helyét a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános iskola (udvarán a Színeskerttel), a Művház, a Hivatal épülete és az ültetésünk helyszínét adó park vette át. A Hivatal, vagy akkori nevén a Tanácsépület a második világháború után épült nagypapám emlékei szerint, vagyis 1952-ben már állhatott, de a Tanácsterem később épült csak hozzá. Az az 1960-as években, a CORONA kémműhold felvételein már látható a fokozatos beépülés, és a Művház épülete vagy annak helye is kivehető fehér foltként. (Forrás: Arcanum) Bizonyos "fekete kisasszonyok" több földdel is rendelkeztek a mai Művház környékén, akik bár maguk is foglalkoztak falusi, paraszti munkákkal, embereik is voltak nagypapám elbeszélése szerint. Férjeik nem voltak, így maguk kezelték a teljes birtokot. (Ezt a történetet szeretném mélyebben is felderíteni, szóval bárki rendelkezik információval, hálásan veszem a megkereséseket.) Otthonra lelni és őshonossá válni a kölcsönösségen keresztül A homokkal együtt éltek tehát felmenőink. Küzdöttek vele, megtörni és megszelidíteni igyekeztek, és közben a homok is megszelidítette őket. A zord világ hol küzdelmeket, hol lehetőségeket kínált, és talán nem véletlen, hogy oly sokan oly mély gyökeret eresztettek e tájban. Ültetésünk célja is éppen ez volt, hogy újra kapcsolatba lépjünk a minket körülvevő tájjal, a benne élő emberi és több mint emberi lényekkel, a talajjal. Az ültetés alatt megérintettük, túrtuk, formáztuk a homokot, kezeink által víz és értékes növények kerültek a száraz pusztába. Elültettük és megöntöztük őket, gondoskodtunk róluk. Ők pedig viszonozzák majd ezt azzal, hogy idővel virágba borulnak, beporzókat táplálnak, vizet raktároznak, javítják a mikroklímát és gyönyörködtetnek bennünket. "A növények a föld és az ember közti kapcsolat újrafonásában is kiemelkedő szerepet játszanak. Egy hely akkor válik otthonná számunkra, amikor fenntart minket, amikor testileg és lelkileg egyaránt tápláló. Ha újra akarunk teremteni egy otthont, a növényeknek is vissza kell térniük" - írja Robin Wall Kimmerer Szentperjefonat című könyvében, amivel a programötlet megszületésére is hatással volt. A kölcsönösség megélése a következő lépés a hellyel és a múlttal való kapcsolat után. Az összefogás erőfeszítései által, a közös munka eredményeként az új szárazkert már nem csupán ökológiai, hanem eszmei értékkel, közösségi és kulturális jelentőséggel is bír. Ezt jelenti az a mondat, hogy ökológiai és társadalmi hálót egyaránt szőttünk az ültetés során. Minden alkalommal, amikor elsétálunk a kert mellett, most már eszünkbe fog jutni azoknak a hozzájárulása, akik akár növényekkel, akár tudással, akár munkával hozzájárultak a létrejöttéhez. A növények nem pusztán növények, hanem személyiséget kaptak, és fontossá váltak számunkra. Ahol pedig sok, számunkra fontos ember és több mint emberi lény él, és ahol gyökeret eresztve kapcsódni tudunk a talajhoz, ott lesz lakóhelyünkből élőhely, településből valódi otthon. Ismét Robin Wall Kimmerer szavait idézve: "Itt kapjuk meg ajándékainkat, és itt kell eleget tennünk a felelősségeinknek. Honosítottá válni azt jelenti, hogy életvitelünkkel figyelembe vesszük a gyermekeink jövőjét, és úgy viseljük gondját a földnek, mintha az életünk és minden rokonunk élete múlna rajta. Mert ez így is van." Rugalmasan ellenálló szövetségek jelentik a jövőt Az egyre súlyosbodó környezeti és társadalmi problémák megoldása ebben a helyi gondoskodásban és szövetségépítésben rejlik. A Művház park első szárazkertje sok-sok ember összefogásával jött létre, de az elültetett növények, és a reményeink szerint hamarosan megjelenő beporzók és más állatok, vagy éppen a gombák ugyanúgy szövetségeseink. A kert most a park kisebb szegletét teszi ellenállóbbá, és az célunk, hogy a változásokat megfigyelve és kreatívan használva újabb és újabb hasonló szigetet hozzunk létre a faluban. Ezek pedig idővel összefüggő ökológiai rendszerré állhatnak majd össze, melyben a közterületek zöldfelülete és a fenntartható magánkertek is összekapcsolódhatnak. Ezekkel ellenállóbbá tehetjük a környezetünket, ami így segíthet a klímaváltozás okozta nehézségekkel való megküzdésben. Felkészülhetünk például a hőhullámokra, a súlyos aszályos periódusokra vagy a hirtelen lezúduló nagy csapadék eltározására. Arról pedig a második részben írunk majd, konkrétan milyen ökológiai szerepe lehet a szárazkertnek, milyen növényekkel léptünk szövetségre, és hogy mit tehetünk még ezen túl települési szinten a fenntartható jövőnkért. Zárásként pedig összegyűjtöttük emberi szövetségeseinket is, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a szárazkert. A tervezést és ültetést Szelesné Kása Ilona vezette, szakmai tanácsokkal és szárazságtűrő növényekkel Tálas László Máté látott el minket. Eszközökkel, mulccsal és vízvételi lehetőséggel a Laki-Park Kft. segítette a program megvalósulását Heinrich Gábor vezetésével. A növények egy részének vásárlását a Színeskert Alapítvány biztosította, de nagyon sokan hoztak saját növényeket is. Köszönjük ezeket a csodás, közösségi hozzájárulásokat mindenkinek! A program kidolgozásában Lendvai Edittel, Dósa-Győrfi Zsuzsával, Pongrácz Mártával és Fehér Istvánnal dolgoztunk együtt. A délután során Kéri Károly és Szabados Zoltán munkája segítette a program sikerét. Sokan mások is részt vettek az ültetésben, akiknek szintén hálásak vagyunk a részvételért. Az ültetésben egyébként minden korosztály jelen volt: a jövő generációját képviselve általános iskolás fiatalok és az ő jövőjükért is cselekvő idősebbek együtt dolgoztak a fenntarthatóságért. Vagyis elmondhatjuk, hogy egyszerre szőttünk ökológiai és társadalmi megtartó hálót, emberi és többi mint emberi közösségeket. Az első rész ezekről az emberi szövetségekről szólt, a második részben pedig a több mint emberi lények kerülnek fókuszba a szárazkert kapcsán. A harmadik fejezetben a Mag- és növénycsere, közösségi ültetés eseményünk további részéről is beszámolunk majd, amit a CSAK csoport, a Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Színeskert közösen szervezett, és Lakitelek Önkormányzata támogatott. Ha ötleted, információd, kiegészítésed lenne a témával kapcsolatban, esetleg szívesen csatlakoznál ehhez a szövetségépítéshez, keress minket bátran Facebookon, vagy a szikramag@gmail.com címen!

Társadalmi vitát szervezünk Magyarország új klímatörvényéről Lakiteleken, a Magyar Természetvédők Szövetsége és 180 további civil szervezet felhívásához csatlakozva. Borítókép: a lakiteleki Dög-Tisza kiszáradt medre a 2022-es nagy aszály időszakában. Vízmegtartásról, az erdők helyzetéről és a hagyományos tudás beépítéséről is szól az az új klímatörvény-koncepció, ami több mint 180 civil szervezet részvételével jött létre, és amit 30 napos társadalmi vitára bocsátottak a kezdeményezők. A javaslat apropója, hogy alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság a 2020-as klímatörvény több elemét, és új, átfogó szabályozás megalkotására kötelezte az Országgyűlést 2026. június 30-ig. Lakiteleken is csatlakoztunk többen ehhez a társadalmi vitához, ami március 30-ig tart. Március 6-án egy személyes találkozót szervezünk, ahol az MTVSZ alapítója és tiszteletbeli elnöke, Schmuck Erzsébet mutatja be a konepciót és vezeti le a beszélgetést a témáról. A társadalmi vita jelentősen befolyásolja a klímatörvény-tervezet sorsának alakulását. Fontosnak tartjuk, hogy a lakitelekiek és környékbeliek szempontjai és a helyi problémák is hangsúlyt kapjanak az országos egyeztetés során, ezért szeretettel várjuk a személyes fórumra mindazokat, akik szeretnének csatlakozni a részvételi folyamathoz. A koncepció három formában érhető el. Minden változat ugyanarra a javaslatra épül, csak a részletezettség tér el: Közérthető összefoglaló – gyors áttekintés, kulcsüzenetek Szakmai összefoglaló – fejezetenkénti összefoglalás Teljes koncepció – részletes szabályozási javaslat A helyi szervezés három civil szervezet, a lakiteleki Színeskert Alapítvány, a kecskeméti székhelyű, de lakitelekhez is sok szállal kötődő Magyar-Dán Kulturális Egyesület, valamint a Szikramag összefogásával indult el, és Lakitelek Önkormányzata is képviselteti magát az Ökoturisztikai Központban megrendezett beszélgetésen. Fotó: a Tőserdő és a Tőserdei Holt-Tisza a természetvédelem mellett éghajlatvédelmi szempontból is fontos. Nem csak kibocsátáscsökkentésről szól Az új klímatörvény nem pusztán az éghajlatváltozással és az ezzel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével foglalkozik, hanem kitér az ökológiai és társadalmi válság más területeire is. A rendszerszintű változáshoz sok különböző szektor együttműködésére van szükség, valamint a klímaváltozás lassítása mellett az alkalmazkodásra is figyelmet kell fordítanunk. „A javaslat nem csupán kibocsátáscsökkentési célokat rögzít, hanem átfogó kerettörvényként kezeli az éghajlatvédelem rendszerét. Foglalkozik az alkalmazkodással és a klímaváltozás hatásainak ellenálló társadalom kialakításával, a vízgazdálkodás és tájhasználat kérdéseivel, a természeti rendszerek védelmével, az energiaátmenettel, a finanszírozási eszközökkel és a jogi számonkérhetőséggel is” – hangsúlyozta Koczóh Levente, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője. A célok három nagy pillér köré szerveződnek: az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a szénelnyelő- és tároló kapacitások növelése, megcélozva a klímasemlegesség elérését (legkésőbb 2050-ig); az alkalmazkodás és a reziliencia (rugalmas ellenállóképesség növelése és a várható és váratlan klímahatásokhoz való felkészülés); valamint a természeti rendszerek védelme és helyreállítása (felszínborítás, biodiverzitás, természeti tőke, ökológiai működőképesség). Az alapelvek között a klasszikus környezetjogi elvek (elővigyázatosság, megelőzés, szennyező fizet) mellett több, a klímaszabályozás szempontjából kulcsfontosságú elv szerepel. Olyanok, mint például a jövő nemzedékek védelme, a visszalépés tilalma, a társadalmi részvétel és információ-nyilvánosság, vagy a méltányos kompenzáció elve és az adat- és tudományalapú döntéshozatal. Fotó: a karbonkibocsátás mellett a tájvédelem is legalább ennyire fontos. Például itt, a Tőserdő melletti Alpári-réten. Fel kell készíteni az országot a változó éghajlatra "Magyarország különösen súlyos helyzetben van: a térség gyorsabban melegszik, mint a világ átlaga. Emiatt gyakoribbak és erősebbek a szélsőségek: hosszabb hőhullámok, súlyosabb aszályok, hirtelen árvizek, kiszámíthatatlanabb évszakok várhatók" - olvasható a koncepció három oldalas, rövid és közérthető összefoglalójában. A mindannapokat is érinti az éghajlatváltozás. Hőségriadós napokon egy melegebb évben 17 százalékkal több haláleset is előfordulhat egy hazai vizsgálat szerint, 2015 nyarán 1740 áldozata volt a hőségnek. Az aszály is visszatérő valóság. Az elmúlt négy évből háromban az ország területének legalább 70 százalékát sújtotta aszály, ami a Homokhátság szélét, Lakitelek területét is érintette. Ez nemcsak a gazdálkodók gondja: megjelenik az élelmiszerárakban, a vidéki megélhetésben és a családok kiadásaiban is. A tervezet külön foglalkozik azokkal a területekkel, ahol a klímaváltozás közvetlenül érinti a mindennapokat, ilyen a mezőgazdaság és földhasználat, a vízgazdálkodás, az erdőkezelés, az energiaellátás, az egészségügy, a katasztrófavédelem valamint a települések fenntarthatósága. A javaslat tehát összekapcsolja a klímavédelmet a táj állapotával, kiemelt figyelemmel a felszínborítottságra. A zöld felszín, legyen az gyep, legelő, cserje vagy erdő, csökkenti a felszín és ezáltal a légkör hőmérsékletét, így önmagában is klímavédelmi hatású. Nem lehet tehát érdemben szembeszállni a klímaválsággal, ha közben eltűnnek a zöldfelületek, romlik a talaj állapota, és csökken a táj vízmegtartó képessége. Fotó: A Színeskert már most is jó példa arra, hogyan lehet települési környezetben javítani a talaj állapotát és a biodiverzitást. A tervezet ezért kimondja, hogy meg kell őrizni az ország biológiailag aktív felszíneit, pótolni kell a zöldfelület-veszteséget, és a földhasználatot a vízmegtartás, a termőföldvédelem és a természetvédelmi szempontok szerint kell alakítani. Különösen fontos az erdőkezelés szerepe is. Az erdők egyszerre védenek a hőség ellen, segítik a víz megtartását, befolyásolják a vízkörforgást, óvják a talajt és megkötik a szenet. Ehhez olyan erdőgazdálkodásra van szükség, amely a megváltozó éghajlathoz igazodik. A tudományalapú megoldások mellett külön hivatkozik a koncepció a hagyományos tudásra is. Az alfejezetben a lényeg az, hogy az éghajlatvédelmi átmenet tudásbázisa ne szűküljön le kizárólag technológiai fejlesztésekre. A szabályozás szerint egyaránt szükség van tudományos kutatásra, alkalmazott fejlesztésre, innovációs ökoszisztémára, és a helyi, hagyományos tudásformák beemelésére is. "A törvény elismeri az informális, hagyományos, közösségi és gyakorlati tudás szerepét az éghajlatvédelemhez kapcsolódóan. Az állam támogatja az alulról jövő, kisléptékű, takarékos, hagyományos gyakorlatokat és innovációkat, különösen azokat, amelyek helyi közösségek, civil szervezetek vagy egyének kezdeményezésére jönnek létre, és hozzájárulnak az alkalmazkodás, a reziliencia vagy a kibocsátáscsökkentés céljaihoz" - olvasható a tervezetben. Fotó: A kertben megjelenő, érzékeny indikátorfajok, például az imádkozó sáska jelzi a terület jó ökológiai állapotát, mint itt, a Színeskertben. Társadalmi részvételre és aktív cselekvésre van szükség A törvény akkor ér persze valamit, ha be is tartják. A javaslat éppen ezért nemcsak célokat és intézkedéseket sorol fel, hanem a számonkérés szabályait is rendezi. Említést tesz az állami mulasztások jogi következményeiről, a nagy kibocsátók felelősségéről, a civil szervezetek fellépési lehetőségeiről és a jövő nemzedékek érdekeit védő intézményi ellenőrzésről. „Nemcsak egy jó koncepcióra van szükség, hanem közös társadalmi akaratra is. Most az a feladat, hogy minél többen kapcsolódjanak be a vitába, csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és együtt érjük el, hogy az Országgyűlés valóban hatékony klímatörvényt fogadjon el. A következő hetekben nyilvános fórumokat és eseményeket szervezünk, szakmai beszélgetéseket tartunk és célzott egyeztetéseket folytatunk különböző szektorok, érdekképviseletek és országos intézmények képviselőivel” – mondta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke. A társadalmi nyomásra tehát azért van szükség, hogy a törvény valóban elfogadásra kerüljön, és az aktuális kormánytól függetlenül, törésvonalakon felülemelkedve mindenki számára kiemelt ügy legyen. Ráadásul sokkal hatékonyabb is egy olyan szabályozás, amit a társadalom nemcsak külső nyomás miatt, hanem belső elkötelezettségből is magáénak érez. Vagyis az alkalmazkodáshoz kulturális váltásra is szükség van. Fotó: Szentivánéj a Kisrétben. Három évnyi szerveződés és 33 program során sok alkalommal érintettünk kulturális témákat is, kapcsolódva az említett kultúraváltáshoz. A kezdeményezést ismert közéleti szereplők is támogatják. Dr. Litkai Gergely jogász, humorista, a Dumaszínház művészeti vezetője úgy fogalmazott: „A bolygónk határainak átlépése, így a klímaváltozás is kulturális kérdés, ezért gondolom fontosnak, hogy a kultúra, a humor eszközével érjük el azon határok kitűzését, amelyekkel saját döntésünk alapján maradunk egy élhető bolygó és egy élhető ország polgárai.” Fotó: gombák a Tőserdőből. A szerveződés során nemcsak az ember, hanem más élőlények számára is élhető környezetet szeretnénk teremteni. Minden a helyi és országos szint párbeszédén múlik A társadalmi részvétel persze akkor jelent tényleges változást, ha ez helyi szinten, a tényleges gyakorlatban és együttműködésekben is megjelenik. Ezért tartottuk fontosnak, hogy lakiteleki civilekként is csatlakozzunk a kezdeményezéshez, és részt vegyünk a társadalmi vitában, valamint segítsünk megteremteni a javaslat mögötti civil bázist. Ez a folyamat nem korlátozódik egyetlen eseményre. A március 6-án tartott társadalmi vitánk a terveink szerint csak az első lépés lesz, ahol a célunk az, hogy jobban megismerjük és megismertessük a koncepciót, és egy mélyebb megértés után a saját, helyi szempontjainkat is beemeljük a diskurzusba. A beszélgetés után egészen március 30-ig bárki beküldheti saját személyes javaslatait az Új klímatörvény honlapján található kérdőív segítségével. Fotó: A tőserdei égerláp egy (egyre ritkábban érkező) áradás után. A helyi szövetségépítésről pedig a program második felében fogunk beszélni. Itt arról lesz szó, hogy mi az, amit közös erővel már most is megtehetünk Lakitelek és környékének fenntarthatóságáért. Valamint az is szóba kerül majd, hogyan tegyük rendszeressé a környezet- és természetvédelem iránt elkötelezett helyiek rendszeres találkozását és szerveződését. Így tehát nemcsak az országos törvényről, hanem tényleges helyi cselekvésekről is beszélgetni fogunk. Ez segít abban, hogy a később remélhetőleg elfogadott törvény már gyakorlatban is működni tudjon, és aktív párbeszéd alakulhasson ki a helyi szerveződési szint és az országos szabályozás között. Várunk tehát szeretettel mindenkit 2026. március 6-án, 15 órás kezdéssel az Új klímatörvény helyi társadalmi vitáján, a tőserdei Ökoturisztikai Központban. Ha pedig nem tudsz most csatlakozni, bármikor beküldheted javaslataidat az online felületen keresztül. Helyi szerveződéseinkhez való csatlakozáshoz keress minket bátran, bármelyik felületünkön, vagy a szikramag@gmail.com címen. Újabb közösségi programmal március végén jelentkezünk. 28-án, szombat délután várunk mindenkit egy közösségi ültetésre a Művház előtti parkba, különösen azokat, akik az elmúlt években költöztek Lakitelekre. A célunk, hogy a közös ültetésen keresztül kapcsolatba lépjünk a talajjal és persze egymással is, és ezáltal mind őshonossá váljunk. Így nem csak lakóhelyünk, hanem otthonunk lesz Lakitelek. Az ültetés után magbörze és Őry Barnabás előadása várja az érdeklődőket, érdemes tehát ezt az eseményt is beírni a naptárakba.

Kultúráról, alkotásról, egyéni és közösségi kiteljesedésről beszélgettünk #Gondolatszikrák sorozatunk 33. állomásán a Hetedik Vágányban, a magyar kultúra napjának alkalmából. A haladás és a modernitás valóban tönkreteszi a hagyományos kultúrát? Vagy éppen az utóbbihoz való ragaszkodás az, ami gátolja a szabadságot és a kiteljesedést? Ezek a kérdések hozták a legérdekesebb vitákat Gondolatszikrák beszélgetős sorozatunk 4. évadának 4. részében, amit ezúttal a Hetedik Vágánnyal közösen szerveztünk meg Lakiteleken. Az est apropóját a magyar kultúra napja adta, amit 1989 óta ünneplünk meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal Csekén a Himnuszt. A kultúráról és az alkotás folyamatáról két fiatal és tehetséges lakiteleki alkotóval, Sánta Márton fazekas-sípkészítővel és Czombos Gergely grafikus-képregényrajzolóval beszélgettünk, és szokásainkhoz hűen a közönség interaktív bevonása sem maradt el. Lakiteleki fiatalok alkotják újra a kultúrát A beszélgetés során szó volt a művészetekkel kapcsolatos első emlékekről, alkotóink személyes motivációiról és magáról az alkotói folyamatról, a kultúra alkotásának és befogadásának egyaránt fontos szempontjairól, és néhány különleges alkotást is megtekinthettek a résztvevők. Meghívott vendégeink olyan lakiteleki fiatalok voltak, akik eltérő művészeti területen alkotnak kiemelkedő eredményekkel. "Sánta Márton vagyok, Lakitelekről származom és jelenleg Kecskeméten élek. A mesterséget 15 évvel ezelőtt kezdtem tanulni Kovács László és Bánföldi Ferenc fazekasok mellett, valamint Dugár Jánostól tanultam a cserépsípok készítésének technikáját. A legközelebb hozzám a tiszafüredi valamint a karcagi stílus áll, nagyon szeretek figurális edényeket is készíteni. 2024 óta foglalkozom másodállásban a fazekassággal, azóta aktívan részt veszek különféle vásárokon is munkáimmal. Az elmúlt két évben leginkább figurális cserépsípokat készítettem. Ezeket igyekeztem ötvözni az írókás díszítéssel, valamint sokat foglalkoztam a sípok hangolásával is" - olvasható Márton bemutatkozása, aki 2025-ben a Népművészet Ifjú Mestere címet is elnyerte. A kerámiák bemutatása mellett egy általa készített sípot is megszólaltatott Márton a programon. Mesélt arról is, milyen szerepe volt korábban ezeknek a sípoknak, és miért fontosak a magyar kultúra szempontjából. Czombos Gergely szintén Lakiteleken nőtt fel, az alkotás pedig már gyerekkora óta meghatározó élmény számára. "Amióta az eszemet tudom mindenem a rajzolás. Ez áll hozzám legközelebb a mai napig, és ez az egyik legkedvesebb közlési nyelvem. Az alkotás számomra nem hobbi, hanem alap életfeltétel. Rajzolok, tervezek, vizuálisan gondolkodom. Hajlamos vagyok mindent szétszedni formákra, és azokat saját ízlésem szerint átalakítani. Addig érzek valamit jónak amíg az önazonos. Grafikáim emberközpontúak. Néha teljesen a fantáziám szüleményei szerepelnek a papíron, máskor a popkultúra ismerős figurái köszönnek vissza, kicsit kiforgatva, lecsupaszítva. Nem hősöket rajzolok, hanem embereket hibákkal, történetekkel a hátuk mögött. A lényeg, hogy mindig maradjon valami, ami emberi" - olvasható Gergő bemutatkozásában. Gergő néhány digitalizált grafikáját mutatta meg a közönségnek. Beszélt arról, honnan nyer inspirációt a karakterek megalkotásához, és az alkotói technika rejtelmeibe is beavatott minket. Az alkotással való első találkozásnak nagy jelentősége van Ahogyan vendégeink is kiemelték, az alkotással való kapcsolatuk már egészen gyermekkorban kezdődött. Olyan pozitív élményeket kaptak, melyek a későbbi munkásságukat is meghatározza. A közönség soraiban is hasonló volt a helyzet, a legtöbben úgy vélekedtek, hogy egy óvodai rajz is lehet felszabadító alkotás. Ehhez az kell, hogy a művészet ne zárt elvárások halmaza legyen, hanem teret adjon a kiteljesedésnek, a szabad alkotásnak. Azok a vendégek, akik eltávolodtak később az alkotástól, arról számoltak be, hogy gyermekkorukban sokszor teljesíthetetlen elvárások elé állították őket. Megmondták nekik, hogyan kell kinéznie egy jó alkotásnak, és ha ezek az elvárások nem teljesültek, akkor negatív visszajelzés érkezett. Ez hosszabb távon könnyen elveszi a kedvét bárkinek attól, hogy kultúrával és művészetekkel foglalkozzon. A másik megközelítés ezzel szemben az elfogadó és támogató közeg, ahol nem csak egyféle megoldás lehet helyes. Különösen fontos, hogy már korai időszakban támogatva és bátorítva legyenek a fiatalok az alkotás felszabadító megélésére, és hogy ne elvárásoknak kelljen megfelelniük a folyamat során. Ez nem jelenti persze azt, hogy a minták, alakzatok, motívumok ne lennének fontosak. A pontos másolás is lehet hasznos egy-egy technika elsajátítása során, de fontos, hogy legyen tere a személyes újraértelmezésnek is. Gergő rajzai pédául sok esetben eltérnek a megszokott sémáktól, mégis egyetemes, mindenki által átélhető érzésekről, karakterrajzokról szólnak. Márton alkotásai pedig népművészeti motívumokból építkeznek, de minden darab egyedi, személyes jegyeket hordoz. Ráadásul a népi motívumrendszerek is rendkívül sokfélék és sokszínűek, így bőven van tere annak, hogy bárki megtalálja a személyiségéhez leginkább illeszkedő irányzatot. Népművészeti alkotások során nagy jelentősége van a népi motívumoknak, ez azonban nem jelent korlátokat Márton szerint. Számtalan irányzatból lehet választani, és attól lesz értékes egy alkotás, hogy a készítője a saját személyét is beleviszi, nem csupán a motívumokat másolja. Mit jelent egyáltalán a kultúra? A téma boncolgatása során elkezdtük kinyitni azt a teret, hogy mit nevezünk egyáltalán kultúrának: mit értünk alatta, miért fontos ez az emberi közösségek szempontjából, és arra is kísérletet tettünk, hogy a sokféle nézőpont között létrehozzunk egy közös alapot, amivel tovább tudunk dolgozni a jövő építésében. Az ugyanis már a beszélgetés elején egyértelművé vált, hogy mindenki számára egy kicsit, vagy akár egészen mást jelent a kultúra definíciója. A Magyar Értelmező Kéziszótár rögtön három megközelítést is kínál, amit jobban kibontottunk a beszélgetés során. Az első szerint a kultúra "azoknak az anyagi és szellemi értékeknek az összessége, amelyeket az emberi társadalom létrehozott történelme folyamán", vagyis műveltség, művelődés értelemben használja a szót. Lehet ez egyfajta egyéni műveltség is, melyben "valakinek művelt volta, különösen a léleknek az a kifinomult állapota, amely a tapintatos, figyelmes magatartásban nyilvánul meg". A harmadik definíció a termesztett növények vagy egy tenyészet által borított területre irányul. Növénykultúra mellett lehet egysejtű lények közössége is, gondoljunk csak például egy baktériumkultúrára. A beszélgetés terét ezúttal is kreatív és interaktív elemekkel nyitottuk ki, hogy a közönség is teljesen bevonódhasson a témába, és bárki megoszthassa gondolatait. Izgalmas kérdés, hogy a kultúra vajon emberi sajátosság-e, és csak az emberi társadalomban létrehozott értékekre korlátozódik, vagy része lehet más, több mint emberi élőlényközösség is. Ebben erősen megoszlottak a vélemények a résztvevők között, és az egyes álláspontokon belül is más-más dolog volt hangsúlyos. Ez pedig azt jelzi, hogy amikor kultúráról vagy kultúrával kapcsolatos változásokról, esetleg problémákról beszélünk, akkor fontos az eltérő nézőpontok tisztázása és megértése is. Az egyet nem értés pedig jó, ettől lesz színes a közösen létrehozott kultúránk. A hagyományok és haladás egymásnak a feszülnek Meghatározó téma volt a hagyományok és a haladás valós vagy látszólagos ellentéte is, ahol szintén többféle gondolat jött elő, építő vitát generálva. Közös pont volt a hagyományok fontossága és tisztelete, alkotóink is aktívan építenek ezekre munkájuk során. A haladás, modernitás kérdése már jobban megosztotta a közönséget: van, aki szerint veszélyt jelent a hagyományokra és a közösségekre, mások szerint szükséges velejárója az életnek, ami a korábbi hagyományokra ráépülve új hagyományokat teremt. Persze itt is kérdés volt a haladás definíciója, mert mást jelent egy gazdasági fókuszú, végtelen növekedésre építő megközelítés, vagy a fejlődés belső értékekre összpontosító változata. Ha előbbit vesszük alapul, akkor a kultúra és minden művészeti alkotás termékké válik, ahol a kulturális érték helyét az eladhatóság veszi át. Ebben a megközelítésben a hagyományokra valóban veszélyt jelenthet a haladás. A változás azonban mindig része volt az emberi közösségeknek, így az is folyamatosan átalakult, mit gondolunk pozitív értelemben a kultúráról. Ami pedig egykor új és formabontó volt, az fokozatosan vált hagyománnyá, ez tehát egy folyamatos megújulást is jelent. Izgalmas kérdés, hogy a modernitás vívmányai vajon a jövő hagyományai lesznek-e, és tényleg aggódnunk kell-e amiatt, milyen lesz a jövőnk ebben az új világban. Ez a közös alkalom jó lehetőség volt arra, hogy a meghívott alkotók története mellett egymás nézőpontját, gondolatait is mélyebben megismerhessük. Ez fontos a közös alap létrehozása miatt, amire közösségeinket építhetjük. Közös alapra és társadalmi szimbiózisra lenne szükség Az érdekes vita során lehetőségünk volt arra, hogy megismerjük mélyebben egymás álláspontját és világképét, és talán arra is találtunk utakat, hogy a hagyományt és a haladást, valamint a közösségi és az önmegvalósító alkotást ne ellentétként, hanem egymást kiegészítő, egyaránt fontos nézőpontként értelmezzük. Az mindenképp fontos volt, hogy elkezdjünk beszélgetni ezekről a kérdésekről, hiszen végső soron mi magunk vagyunk azok, akik a közösségeket és így a közös kultúrát is létrehozzák. Akkor is hatással vagyunk a jövőnkre, ha nem akarunk részt venni az alakításában. Ezért tehát jobb út lehet, ha az aktív részvételt választjuk. Ebben pedig fontos szempont, hogy a közös hagyományainkat és kultúránk múltját megismerjük és megőrizzük, de nyitottak legyünk a folyamatos újraalkotásra is. Olyan szimbiózis ez, ahol a hagyomány és a haladás elválaszthatatlan egymástól, egymásból következnek, és végső soron közös alapot hoznak létre a közösségeink számára. Hálásan köszönjük mindenkinek ezt az építő és inspiráló estét! ✨

Csodás élményben volt része a hétvégén azoknak, akik a Tőserdőbe látogattak. A Tőserdő Lelke túráján Lendvai Edit és Borda Balázs vezetésével a természet újabb különleges arcát fedezték fel a résztvevők. Címlap: Igazi meseerdő várta a Tőserdő látogatóit a téli napsütésben. A Tőserdő mindig tud újat mutatni. Az arany-fehérbe öltözött ágak megmutatták a fák rejtett struktúráit, a hűvös oldalon pedig mohák és zuzmóközösségek takarták be az ágakat. A csendes téli tájat hihetnénk kihaltnak is, de az élet újra és újra jelzi, hogy jelen van, nem ment ő sehová. A hóban mindenfelé állatok nyomait fedeztük fel: őzek, rókák, mókusok, vidrák, talán hódok is korábbi jelenlétüket hagyták a friss takarón. A part alámosott részein pedig bejáratnak tűnő helyek is voltak: talán a talpunk alatt is rejtőztek épp élőlénytársaink. A csuszkák, cinkék, rigók, őszapók hol dallamaikkal, hol röptükkel látogattak meg minket. Fentebb ölyvek és vércsék pásztázták a fehérséget. A partról fekete harhály rebbent fel, a híd lábánál pedig szürke gém őrizte a vastagodó jégtakaró melletti léket. Fontos vadászterület lehetett ez most neki, még az emberek közelsége sem tántorította el. Bár az erdő egy része talán valóban "alszik" ilyenkor, egy másik része nagyon is él. Ez az élet pedig télen is mindent behálóz, még ha elsőre nehezen vesszük is ezt észre. Ezért igazán jó alkalom a január a csendes túrázásra, mert lelassulva újra észrevehetjük a varázslatokat, melyek mindig ott voltak körülöttünk. Magányos reflexió: a tőserdei híd lábánál szürke gém őrizte a befagyott Holt-Tiszán található kevés lék egyikét. Vadászterületének megtartása annyira fontos lehetett, hogy még az emberek közelsége sem zavarta őt. Így aztán minden szögből megcsodálhatták azok, akik észrevették a csónakok között. Függőleges folyódelták: Az öreg tölgyfák minden évszakban lenyűgöző látványt nyújtanak. Télen lomb hiányában a törzs és az ágak struktúrája is megcsodálható. Ezúttal a napfény által arany-fehérre varázsolt hóréteg külön kiemelte a karokat és elágazásokat. Mintha csak egy folyódelta élő szövetét vizsgálnánk madártávlatból: a fák szövetében ugyanúgy víz áramlik, akárcsak a folyók medrében, még ha ez kívülről nem is látható. Erdő és ég határán: a Tőserdő számtalan madárfajnak ad otthont, melynek természetes és ember alkotta formáit egyaránt mutatja az első kép. Mások a magasság urai a téli időszakban is: bár a távolság miatt nehezen azonosítható, valószínűleg egerészölyv pásztázza a képen a hófehér takarót. Máshol vörös vércsével és rétihéjával is találkoztunk. Arany-fehér Fényerdő: a hózáporos napok után vasárnap a nap is előbújt, sugaraival pedig méginkább kiemelte a táj fehérségét. Kiváló alkalom volt ez egy évindító erdei sétára, ahol az arany-fehér színek mellett a hó friss illata és talpunk alatti csendes ropogása más érzékszerveinkre is meditatív hatással volt. Sarki expedíció: a Sulymos-tó melletti kilátóról készült képeken a tó (helye), valamint a másodikon a tiszaalpári templom távoli tornya látható. A rét mindig kicsit más hangulatot ad, mint az erdő, és ez ezúttal sem volt másként. Kilépve most is lenyűgözte az embert a hirtelen elé táruló tisztás, a kilátó felé baktatva azonban a feltámadó szél már inkább egy sarkvidéki expedíció izgalmas érzetét kölcsönözte a sétának, bokáig süppedő hóban. Elmélyült szárnyalás: ha már mély és süppedő hó, a hóangyalkészítés sem maradhatott ki a programból. A csillogó hószemcsék pedig valóban angyali hatást adtak hozzá a látványhoz. Na meg persze olyanok is voltak, akiknek most jól jött a kellő magasság ahhoz, hogy kinézhessenek a takaró alól. Összefonódó közösségek: bár a téli erdő első ránézésre alvónak, élettelennek tűnhet, valójában tele van élettel. Sőt, egyes közösségek annyira szívóssá váltak, hogy még a legnagyobb fagyoknak is remekül ellenállnak. A mohák és zuzmók a fehér hóval kontrasztba állítva örök fotótémát jelentenek. Utóbbiak ráadásul a békés együttélés és kölcsönös egymásrautaltság mintapéldái is: a zuzmó egy szimbiotikus szervezet, amely egy gombafonal és egy fotoszintetizáló partner (egysejtű zöldmoszat vagy cianobaktérium) szoros együttéléséből jön létre. De erről a varázslatról majd egy másik cikkünkben írunk.

Gondolatszikrák sorozatunk harmadik évadát is csillagokról szóló programmal zártuk, ahol az éjszakai erdő hangjain és eső utáni illatán túl az égboltban is gyönyörködtünk. Csendbe burkolózó, sejtelmes erdő és csodálatos esőillat fogadott minket a Tőserdőben legutóbbi Gondolatszikrák programunkon. A téma ezúttal az éjszakai erdő megismerése és az éj ajándékainak megélése volt, amit szokásos augusztus végi, csillagokról szóló beszélgetésünkkel kapcsoltunk össze. Ezúttal is vendégünk volt Szabó Balázs, a Kecskeméti Planetárium munkatársa, aki csillagképekről, a csillagok belső működéséről és a világűr elképesztő távolságairól is mesélt nekünk. Mi pedig most egy szubjektív beszámolót hozunk néhány értékes gondolattal, ami a program során is felmerült. A nappal és az éjjel határán Sétánk a vízre hangosan megérkező vízimadarakkal indult, majd szép lassan elcsendesedtek a madárhangok. Épp alkonyatkor vágtunk neki éjszakai túránknak, néhány perccel naplemente után, így végignézhettük, ahogyan a nappali zsongás éjszakai sejtelmességbe vált. "Becsüld meg a szegélyek és peremterületek adta lehetőségeket, mert gazdagabb biodiverzitással rendelkeznek és új lehetőségeket kínálnak" - szól a permakultúrás tervezés egyik alapelve, amit élőben is megfigyelhettünk sétánk során. Térben könnyű ezt a sokszínű határt elképzelni: az erdő és a rét, vagy a holtág és az ártéri erdő határa mind-mind olyan peremterületek, ahol különösen nagy a biodiverzitás. Egyszerre adnak ezek élőhelyet két különböző élettér élőlényeinek, akik ráadásul mindkét élőhely előnyeit hasznosíthatják. Gondoljunk például a hódokra a Holt-Tisza partján, akik idejük jelentős részét töltik a vízben, de váraikat már a parton építik, egyszerre száraz és víz alatti részekkel. Hódokkal ugyan nem találkoztunk, az alkonyat így is mutatott nekünk néhány érdekességet. Itt épp indulásra készen várjuk a szokásos bemutatkozókört. Kicsit távolabbra vezet, ha a peremterületeket nem térben, hanem időben értelmezzük, pedig éppen erről van szó alkonyatkor is. A naplemente utáni időszak egy elnyújtott és nem éles határvonal, mégis minden nap elkerülhetetlenül bekövetkezik. Időszakában még hallhatjuk a nappal aktív és éppen nyugovóra térő vízimadarak utolsó szárnycsapásait, de fokozatosan rázendít a tücskök és békák alkotta éjjeli kórus is. Igazán forgalmas időszak ez két ellentétesnek tűnő pólus, a világos és sötét világok találkozási pontjaként. Ha denevérekre vagyunk kíváncsiak, akkor is ez az egyik legalkalmasabb megfigyelési időszak a hajnal mellett. A világosabb égbolt fényesebb hátteret biztosít nekik, így könnyedén megpillanthatjuk röptüket, ha felfelé fordítjuk tekintetünket. Mi is láttuk őket a holtág partján sétánk során, ahogy akrobatikus mozdulatokkal vadásztak a levegőben, a víz és az erdő határán. A Tősben jellemzően az idősebb fák odvaiban élnek, fajtól függően pedig akár több százan is alkothatnak kolóniát. Az öreg erdő odvas fái és a táplálékul szolgáló rovarok számukra is remek élőhelyet biztosítanak. Ha többet is szívesen olvasnál a denevérekről, ajánljuk két márciusi cikkünket, melyben a Színeskert denevérodúja mellett arról írtunk, milyen szerepük lehet a denevéreknek a szúnyogok számának szabályozásában, mérgező vegyszerek helyett. Az erdő sejtelmes arca és a csend Ahogyan elindultunk befelé az erdőben, a fokozatos sötétedés mellett az egyre sűrűbb lombok is hamar elrejtették a fényeket. A sötétben a beszélgetések is időről-időre elhalkultak, ilyenkor pedig igazán átélhettük az éjszaka nyugodt, csendes, ám hangokban egyáltalán nem szegény világát. A tücskök ciripelése vagy a Kis- és Nagy-Sulymos-tavak között átvezető szakaszon különösen hangos békák kuruttyolása állandó háttérzajt adott, miközben az erdő varázslatos világáról beszélgettünk. Izgalmas volt megfigyelni a lombok különleges, rejtélyes sziluettjeit a sötétben, melyek egészen más hangulatot kölcsönöztek az ösvénynek egy nappali túrához képest. Figyeltünk arra, hogy végig lámpa nélkül sétáljunk, ami egyszerre volt bátorságpróba és segítette a valódi elmélyülést is. A látásunk sötétben alkalmazkodik a kevés fényhez, így a nyitottabb részeken egészen jól lehetett látni, de a zártabb, sötét szakaszokon sem maradtunk teljesen támpontok nélkül. Ilyenkor más érzékszervek, főleg a hallás és a tapintás vették át a főszerepet. Nappal talán észre sem vesszük, de éjjel különösen feltűnik a talaj változó textúrája, érintése a talpunk alatt - még túracipőben is. Az ösvény általában kijárt, keményebb talajáról lelépve hamar érzékeljük a puhább avart és az útszéli növényeket. A levelek ropogását hallani is lehet ilyenkor, így gyorsan rájövünk, hogy a kijárt utat máshol kell keresni. Ahhoz pedig az éjszaka sötétje remek társ, hogy ezt igazán átélhessük és megfigyelhessük. Utunk során egy harmadik érzékszerv, az orrunk is szerepet kapott. A megelőző napok esői után csodás esőillat várt minket az erdő, így nemcsak a nappal és az éjszaka, hanem a száraz és egy picit kevésbé száraz erdő közötti különbségeket is megfigyelhettük. Egészen hűvös is lett az éjszaka, ami kissé meglepő is volt a nyári hőhullámok után. Itt még teljes fénynél látható a túrázó csapat, de a háttérben már felsejlik az éjszakába váltó erdő sötétje. Váratlan helyen megjelenő csillagok Az erdei ösvényen is voltak olyan nyitottabb részek, ahol egy-két csillag előbukkant a lombok közül. Az első fénypontokat mégsem fent, hanem lefelé nézve, az avarban fedeztük fel. Először csak egy ilyen pontot vettünk észre és csodáltunk meg, majd fokozatosan jöttünk rá, hogy nincs egyedül: tele volt az ösvény széle apró csillagokkal, melyek a legsötétebb szakaszokon voltak a legpompásabbak. Igen, szentjánosbogarakkal találkoztunk. A szentjánosbogarak (Lampyridae család) apró, lágy testű rovarok, amelyek leginkább arról híresek, hogy képesek biolumineszcenciára, vagyis fényt kibocsátani. Ezt a világítást a potrohuk speciális sejtjeiben előforduló kémiai reakció hozza létre. Azért is lepődtünk meg nagyon, mert rajzásuk inkább június-júliusra tehető, augusztus végén már kevésbé láthatóak nagy számban fénypontjaik. Így tehát előbb fedeztünk fel csillogó pontokat az avarban, mint az égbolton. Az erdő újabb csodálatos ajándékkal lepett meg minket, ami aztán a teljes programnak is meghitt és igazán közösségi hangulatot kölcsönzött. A természet segítette, hogy kapcsolatba lépjünk vele, és ezáltal egymással is. Helyünk a Világegyetemben A Vadászkastély előtti rétre kiérve már tényleg az égi csillagok következtek. Bár jöttek-mentek felettünk a fátyolfelhők, így is sok mindent megfigyelhettünk és megismerhettünk Szabó Balázs segítségével. Eleinte sűrűbb volt a felhőréteg, így tényleg csak egy-egy fénypontot lehetett látni szigetszerűen. Izgalmas játék volt tippelgetni, mely csillag lehet, és egyben lehetetlen is, hiszen semmilyen viszonyítási pont nem volt igazán adott ehhez. Aztán szép lassan egyre többen fedték fel magukat, és már csillagképek részletei is kirajzolódtak. A Nagy Göncöl hamar meglett, a szekér hátuljának meghosszabbítása pedig rámutatott a Sarkcsillagra (Polaris) is. Ez a csillag azért is érdekes, mert éppen észak felé mutat (vagyis a Föld tengelye mutat nagyjából a Polarisra), és egész évben állandó helyen található meg (pontosabban szabad szemmel alig észrevehető az elmozdulás). Minden más csillagkép pedig e pont körül forog, amit különleges élmény volt elképzelni az eget bámulva. Az érdekesebb és látványosabb csillagképek, mint a Hattyú, a Cassiopeia, a Lant vagy a Sas pedig mindannyiunknak megadták a felfedezés érzését. Még az sem vette el a kedvünk, hogy a felhők folyton bekúsztak elénk, mert így még izgalmasabb lett az égbolt. A csillagok felbukkanására való várakozás pedig a pillanatot is felemelővé és értékessé varázsolta. A csillagképek mellett más csillagászati témák is előkerültek. Mesélt nekünk Balázs a Világegyetem elképesztő méreteiről és távolságairól, melyhez képest még a szokásosnál is kisebb pontnak érezhettünk magunkat. A hatalmas távolságok és a több milliárd galaxis, csillagrendszer, csillag, bolygó gondolata pedig arra is ösztönözhet minket, hogy megbecsüljük különleges és semmi máshoz nem fogható világunkat. Bár vele ezúttal nem találkoztunk, a Nap maga is érdekes a csillagok működése szempontjából. Volt szó a fúzióról és a Nap életciklusairól, és arról is, hogyan jönnek létre a folyamat során fokozatosan egyre nehezebb elemek. Ha nem lennének a csillagok, létre sem jöhettek volna ezek, vagyis semmi azon elemek közül, melyek minket is alkotnak. Valóban igaz a mondás, hogy mind csillagporból vagyunk. A természet ajándékai A rétről visszafelé azon is eltűnődtünk, milyen apró pont a Földünk ebben a hatalmas Univerzumban, mégis mennyi csodálatos dolgot rejt. Ha belegondolunk, szinte minden, amit életnek nevezünk és jelenleg is ismerünk, e bolygó vékony határvonalán található meg, szárazföld esetén a kőzetburok (litoszféra) és a légkör (atmoszféra) találkozásánál, vagy a vízburokban (hidroszféra). Csak kevés olyan élőlény van, mely ettől a vékony élő vonaltól vagy a víztől lényegesen eltávolódik, a madarak mellett például az ember képes erre repülői által és űrutazásai során. Ez is egy határvonal, egy peremterület, amivel a cikk is indult. Ennek a sokszínű és diverz vonalnak pedig igazán sok ajándéka van. Ezzel zártunk túránkat is, hogy reflektáljunk arra, amit az este során az erdőtől és a csillagoktól kaptunk. Legyen szó csendről, esőillatról, nyugalomról, közösségi megélésről, a szentjánosbogarak földi vagy csillagok égi fényéről, mindenki haza tudott vinni valamit, amit a kölcsönösség jegyében a természettől kapott. Mi pedig azt adtuk cserébe, hogy megfigyeltük ezeket a lenyűgöző szépségű jelenségeket és vigyáztunk rájuk, majd tovább is adjuk másoknak, jó ajándékhoz illően. Például ebben a cikkben is.

Szentivánéji ünneppel folytatódott Gondolatszikrák sorozatunk a nyári napfordulón. A CSAK csoport hagyományos eseményéhez csatlakoztunk egy beszélgetéssel, ahol az évkör ajándékai mellett a magyar és dán hagyományokról is szó volt. Hűsítő koraesti szellő suhant át a réten, amikor megérkeztünk a Tőzegbánya tavak bejáratához június 20-án. Úticélunk egy csodálatos, magányosan álló fekete nyárfa volt a lakiteleki Kisrétben, melynek tövében már évek óta szervez szentivánéji összejövetelt a CSAK csoport. A hagyományos közösségi programhoz ezúttal mi is csatlakoztunk egy Gondolatszikrák beszélgetéssel, ahol az évkör természeti ajándékairól és a ünnepeken keresztül megélt kapcsolódásról volt szó. A bemutatkozó kör során mindenkinek egy természeti jelenséggel kellett leírnia aktuális hangulatát, ami leginkább a nyárhoz, a napfényhez, a rét halk hangjaihoz, csendjéhez, a levelek suhogához, a kora esti szellőhöz kapcsolódott. A foglalkozás alatt egy élő évkört alkottunk a résztvevőkkel. Mindenki kedve szerint választhatott ki egy kedvenc hónapot, majd arról beszélgettünk, mit ad nekünk a természet az adott időszakban - legyen szó megfogható dolgokról, például a nyár végi és őszi termésről, vagy lelki-szellemi táplálékról, mint a kora nyár energiájáról vagy a téli időszak elcsendesedéséről. A célunk az volt, hogy a játékon keresztül elgondolkodjunk azon, hogy minden időszaknak megvan a maga szerepe a természet körforgásában. Ezeknek a pillanatoknak a megélése, majd továbbadása a közösségeinknek az első lépés lehet abban a folyamatban, ami a természettel való harmonikusabb együttéléshez, az évkör ritmusához való visszataláláshoz vezethet. Az évkör ünnepei minden kultúrában fontos szerepet töltenek be A Magyar-Dán Kulturális Egyesület képviseletében Dene Orsolya a nyári napforduló időszakának dán ünnepi szokásairól mesélt az eseményen, ahova egyenesen Dániából is érkeztek vendégeink. A Szentivánéj náluk is fontos esemény, amit Sankt Hans Aften néven Keresztelő Szent Jánoshoz kötnek, és minden évben június 23-án tartanak. Az ünnep pogány gyökerű, de keresztény hagyományokkal is összefonódott, és az év egyik legjellegzetesebb dán eseményének számít. Az ünnep középpontjában nagy közösségi máglyák állnak, amelyeket a tengerparton, parkokban vagy városközpontokban állítanak fel. A máglya mérete az azt állító közösség méretét is jelképezi - vannak, akik családi körben állítanak kisebb máglyát, de szomszédsági vagy városi szinten is nagy ünnepségeket is tartanak. A máglyák tetejére gyakran egy boszorkánybábut (dánul: heks) helyeznek, amely a régi babonák szerint a rosszat vagy a gonoszt jelképezi. A máglya elégetése szimbolikusan a gonosz elűzését jelenti. Érdekesség, hogy a bábuba olyan tárgyakat is helyeznek, melyek a tűz hatására sípolni kezdenek, így a látvány mellett hanggal is jelképezik a gonosz szellemek távozását. A Sankt Hans Aften egyszerre jelent természetközeli élményt és közösségi ünnepet Dániában, melynek fontos része a közös éneklés is. Az emberek gyakran eléneklik a híres „Midsommervisen” (Nyári napforduló dal) című dalt, amit a Kisrétben Dániából érkező vendégeink, Ellen és Torben Baek-Soerensen is előadtak nekünk. Ők a Magyar-Dán Kulturális Egyesület dániai testvéregyesületének, a Dansk-Ungarsk Venskabsforening-nek vezetői, erről a partnerségről ebben a cikkünkben írtunk . Mágikus erejű gyógynövények éjjele A magyar szentivánéji hagyományok különleges, misztikus eseményként élnek a néphagyományban. A dánokhoz hasonlóan tűzgyújtás az egyik legfontosabb rituálé nálunk is. A máglyák mellett a fiatalok gyakran kézen fogva ugrálták át a tüzet, ami a tisztulást, bátorságot, szerelmet szimbolizálta. Úgy tartották, hogy aki tiszta szívvel ugrik át a tűzön, annak teljesül egy kívánsága. A tűz mellett a gyógynövények is fontos szerepet kapnak. A Szent Iván éjjele előtt csokorba gyűjtött növényeknek gyógyító erőt tulajdonítottak, és a hiedelem szerint védelmet nyújtottak a gonosz szellemek ellen. Úgy tartották, hogy ilyenkor megnövekszik a természetfeletti lények aktivitása. Éppen ezért gyógynövényeket és virágokat gyűjtöttek, mint például a Szent János füve (orbáncfű), a kamilla, a rozmaring, a menta, a körömvirág, a levendula, a zsálya, a hársfavirág, a cickafark, az üröm és a bodza, ami éppen akkor fellelhető volt. A csokrot gyakran megszentelték a Szent Iván-napi tűz füstjével, vagy a templomban pap szentelte meg. Ezt követően a házra akasztották fel, ami védelmet nyújtott a gonosz szellemek ellen, és szerencsét hozott a ház lakóinak. Néhány helyen a csokrot az istállóban is elhelyezték, hogy a jószágokat védjék vele, és gyakran a következő Szent Iván-éjszakáig őrizték. A szentivánéj a szerelem, termékenység és bőség varázslatos éjszakája volt. A lányok például növényeket tettek a párnájuk alá, hogy megálmodják, ki lesz a jövendőbelijük. Szentivánéj tehát a magyar hagyományban is a fény, az életöröm, a természet és a szerelem ünnepe, sokszínű, mágikus hangulattal. Gyógynövényekkel és örömdobokkal zárult az este A hagyományokhoz hűen a gyógynövénygyűjtés ezúttal sem maradhatott el. A hagyományokról és a növények erejéről Lendvai Edit mesélt a résztvevőknek, majd a Kisrétben és a CSAK Műhelyhez vezető úton kereshetett mindenki varázslatos füveket. A Műhelyhez visszaérve pedig már zsíroskenyér és limonádé várta az érdeklődőket. Az est folyamán a CSAK Csoport tagjai, Pongrácz Márta, Dósa-Győrfi Zsuzsanna és Lendvai Edit szervezésében egy igazi spirituális élményben is részünk lehetett. A Műhely udvarán rakott tűzön gyógynövényeket tisztítottunk meg füstöléssel, Szente-Varga Pál és Szente-Mezei Hajnal pedig örömdobolással, valamint hagyományos és spirituális énekekkel hoztak ünnepi hangulatot nekünk. A tűzbe dobott fűszál vagy ág az elengedést szimbolizálta, melynek során valami olyan dologra kellett gondolni, amit elengedni szeretnénk. A füstbe tartott gyógynövények pedig megtisztultak a szellemek által és védelmezővé váltak a hiedelem szerint. Zárásként a tüzet körbe is állták a résztvevők, és egy közös énekkel erősítették meg kapcsolatukat önmagukkal, egymással, a szellemvilággal, a természettel vagy Istennel - ki-ki a maga hite szerint. A lélekemelő és természetközeli beszélgetések, a mágikus gyógynövények, a nyári nap ereje és a naplemente szépsége, a közös éneklés, a tűz megtisztító hatása pedig reményeink szerint nemcsak önmagunk, hanem közösségeink számára is megtartó és gyógyító erővel bírnak a jelenben és a jövőben is. Borítókép: Csertő Gyula További fotók: Csertő Gyula, Kovács Máté A magyar és dán hagyományokkal kapcsolatban közreműködtek: Lendvai Edit, Dene Orsolya A programról hangulatvideót is készítettünk, ami itt érhető el: https://www.facebook.com/share/r/18xyskQCeZ/

Tűzzsonglőrőkkel, fényfestéssel, élőzenei koncertekkel és fáklyás-csónakos máglyagyújtással ünnepelte méltó módon Magyarországot Lakitelek. Tűzijáték nélkül, mégis lenyügözően látványos műsorral ünnepelte Lakitelek az államalapítás, Szent István és az új kenyér ünnepét augusztus 20-án. A programot ezúttal is a lakiteleki Petőfi Sándor Művelődési Ház Közösségi Színtér munkatársai szervezték civilek közreműködésével. Az alternatív, környezettudatos ünneplés az elmúlt évek alatt igazi hagyománnyá vált. A Szikra Népdalkör dalcsokra, az ünnepi köszöntések és a kenyérszentelés után előbb a Belvárosi betyárok gyermekkoncertje várta az érdeklődőket, majd a Fire Fantasy káprázatos tűzzsonglőr-előadása és a FényHangár lenyűgöző fényfestése gondoskodott a látványról. Később a Gypo Circus zenekar élő koncertje felelt a hangulatért és táncoltatta meg a vendégeket. A programot ezúttal is csónakos felvonulás zárta helyi civilek közreműködésével, akik a hagyományokhoz hűen máglyagyújtással koronázták meg az estét. Fotóriportunkban mi is hozunk néhány képet az estéről, bemutatva azt, hogyan lehet látványos, értékteremtő és egyben környezettudatos programmal ünnepelni a nemzeti ünnepen. A Fire Fantasy Tűzzsonglőr Csapatának előadása volt az egyik legnépszerűbb programelem. Minden évben más-más társulat érkezik hozzánk, de az érdeklődés töretlen. Ezúttal is megtelt a biztonságos távolságra összeállt kör, az érdelődők pedig nem csalódtak: az izgalmas és szemkápráztató mutatványok sok-sok gyakorlásról és munkaóráról árulkodtak, ami tovább növelte az egyébként is látványos előadás értékét. A tűz és a szikrák látványa mellett reflektorok fénye is hangsúlyos elem volt az este során. A FényHangár csapata a pécsi Zsolnay Fényfesztiválnak is rendszeres fellépője, idén pedig negyedik alkalommal érkeztek hozzánk a Tősbe. A látvány nemhogy nem lett unalmas az évek alatt, hanem évről-évre egyre káprázatosabb. Idén is megfestették az Ökoturisztikai Központot és a színpad hátterét, ami az esti koncertnek is különleges hangulatot kölcsönzött. Tűzijáték évek óta nincs Lakiteleken augusztus 20-án. A Tőserdő a Kiskunsági Nemzeti Park része, a holtág és az erdő pedig sok-sok állatnak, köztük védett fajoknak ad menedéket. Ilyen környezetben különösen fontos odafigyelni arra, milyen hatással vagyunk az élővilágra. Tűzijáték során a robbanások után a felhasznált nehézfémek miatt mérgező anyagok jutnak a talajba és a vizekbe, károsítva az élővilágot. Emellett zajszennyezést okoz, ami különösen megterhelő a vadon élő és a háziállatok számára, stresszt, dezorientációt és akár elhullást is előidézhet. A szétszóródó műanyag- és papírhulladék pedig további terhelést ró a környezetre. Lakitelek tehát ebben a kérdésben is példamutató: a védett erdő mellett a fényfestés, a tűzzsonglőr előadás és a fáklyás-csónakos felvonulás egyszerre látványos programelemek és az élővilág szempontjából is kíméletes, környezettudatos alternatívák. Aki pedig mindenképp tűzijátékot szeretne nézni, számos környező település programja közül is válogathat. A zene persze ezúttal sem maradhatott el. Szintén hagyománnyá vált, hogy élőzene tölti meg a tőserdei színpad előtti teret, a szervezők pedig igyekeznek olyan előadót hívni, aki az ünnep fényéhez méltó, minőségi zenével örvendezteti meg a közönséget. Idén a Gypo Circus zenekar táncoltatta meg a közönséget. Az estét a hagyományossá vált fáklyás-csókanos felvonulás zárta helyi civilek közreműködésével. Ezúttal történelmi ábrák elevenedtek meg a víztükör felett, melyeket csodásan festett meg a begyulladó máglya fénye. A műsor történelmi és kulturális szempontból is felemelő és értékteremtő volt, méltó módon emlékezve meg Magyarország nemzeti ünnepéről.