Keresés az oldalon

Gondolatszikrák sorozatunk harmadik évadát is csillagokról szóló programmal zártuk, ahol az éjszakai erdő hangjain és eső utáni illatán túl az égboltban is gyönyörködtünk. Csendbe burkolózó, sejtelmes erdő és csodálatos esőillat fogadott minket a Tőserdőben legutóbbi Gondolatszikrák programunkon. A téma ezúttal az éjszakai erdő megismerése és az éj ajándékainak megélése volt, amit szokásos augusztus végi, csillagokról szóló beszélgetésünkkel kapcsoltunk össze. Ezúttal is vendégünk volt Szabó Balázs, a Kecskeméti Planetárium munkatársa, aki csillagképekről, a csillagok belső működéséről és a világűr elképesztő távolságairól is mesélt nekünk. Mi pedig most egy szubjektív beszámolót hozunk néhány értékes gondolattal, ami a program során is felmerült. A nappal és az éjjel határán Sétánk a vízre hangosan megérkező vízimadarakkal indult, majd szép lassan elcsendesedtek a madárhangok. Épp alkonyatkor vágtunk neki éjszakai túránknak, néhány perccel naplemente után, így végignézhettük, ahogyan a nappali zsongás éjszakai sejtelmességbe vált. "Becsüld meg a szegélyek és peremterületek adta lehetőségeket, mert gazdagabb biodiverzitással rendelkeznek és új lehetőségeket kínálnak" - szól a permakultúrás tervezés egyik alapelve, amit élőben is megfigyelhettünk sétánk során. Térben könnyű ezt a sokszínű határt elképzelni: az erdő és a rét, vagy a holtág és az ártéri erdő határa mind-mind olyan peremterületek, ahol különösen nagy a biodiverzitás. Egyszerre adnak ezek élőhelyet két különböző élettér élőlényeinek, akik ráadásul mindkét élőhely előnyeit hasznosíthatják. Gondoljunk például a hódokra a Holt-Tisza partján, akik idejük jelentős részét töltik a vízben, de váraikat már a parton építik, egyszerre száraz és víz alatti részekkel. Hódokkal ugyan nem találkoztunk, az alkonyat így is mutatott nekünk néhány érdekességet. Itt épp indulásra készen várjuk a szokásos bemutatkozókört. Kicsit távolabbra vezet, ha a peremterületeket nem térben, hanem időben értelmezzük, pedig éppen erről van szó alkonyatkor is. A naplemente utáni időszak egy elnyújtott és nem éles határvonal, mégis minden nap elkerülhetetlenül bekövetkezik. Időszakában még hallhatjuk a nappal aktív és éppen nyugovóra térő vízimadarak utolsó szárnycsapásait, de fokozatosan rázendít a tücskök és békák alkotta éjjeli kórus is. Igazán forgalmas időszak ez két ellentétesnek tűnő pólus, a világos és sötét világok találkozási pontjaként. Ha denevérekre vagyunk kíváncsiak, akkor is ez az egyik legalkalmasabb megfigyelési időszak a hajnal mellett. A világosabb égbolt fényesebb hátteret biztosít nekik, így könnyedén megpillanthatjuk röptüket, ha felfelé fordítjuk tekintetünket. Mi is láttuk őket a holtág partján sétánk során, ahogy akrobatikus mozdulatokkal vadásztak a levegőben, a víz és az erdő határán. A Tősben jellemzően az idősebb fák odvaiban élnek, fajtól függően pedig akár több százan is alkothatnak kolóniát. Az öreg erdő odvas fái és a táplálékul szolgáló rovarok számukra is remek élőhelyet biztosítanak. Ha többet is szívesen olvasnál a denevérekről, ajánljuk két márciusi cikkünket, melyben a Színeskert denevérodúja mellett arról írtunk, milyen szerepük lehet a denevéreknek a szúnyogok számának szabályozásában, mérgező vegyszerek helyett. Az erdő sejtelmes arca és a csend Ahogyan elindultunk befelé az erdőben, a fokozatos sötétedés mellett az egyre sűrűbb lombok is hamar elrejtették a fényeket. A sötétben a beszélgetések is időről-időre elhalkultak, ilyenkor pedig igazán átélhettük az éjszaka nyugodt, csendes, ám hangokban egyáltalán nem szegény világát. A tücskök ciripelése vagy a Kis- és Nagy-Sulymos-tavak között átvezető szakaszon különösen hangos békák kuruttyolása állandó háttérzajt adott, miközben az erdő varázslatos világáról beszélgettünk. Izgalmas volt megfigyelni a lombok különleges, rejtélyes sziluettjeit a sötétben, melyek egészen más hangulatot kölcsönöztek az ösvénynek egy nappali túrához képest. Figyeltünk arra, hogy végig lámpa nélkül sétáljunk, ami egyszerre volt bátorságpróba és segítette a valódi elmélyülést is. A látásunk sötétben alkalmazkodik a kevés fényhez, így a nyitottabb részeken egészen jól lehetett látni, de a zártabb, sötét szakaszokon sem maradtunk teljesen támpontok nélkül. Ilyenkor más érzékszervek, főleg a hallás és a tapintás vették át a főszerepet. Nappal talán észre sem vesszük, de éjjel különösen feltűnik a talaj változó textúrája, érintése a talpunk alatt - még túracipőben is. Az ösvény általában kijárt, keményebb talajáról lelépve hamar érzékeljük a puhább avart és az útszéli növényeket. A levelek ropogását hallani is lehet ilyenkor, így gyorsan rájövünk, hogy a kijárt utat máshol kell keresni. Ahhoz pedig az éjszaka sötétje remek társ, hogy ezt igazán átélhessük és megfigyelhessük. Utunk során egy harmadik érzékszerv, az orrunk is szerepet kapott. A megelőző napok esői után csodás esőillat várt minket az erdő, így nemcsak a nappal és az éjszaka, hanem a száraz és egy picit kevésbé száraz erdő közötti különbségeket is megfigyelhettük. Egészen hűvös is lett az éjszaka, ami kissé meglepő is volt a nyári hőhullámok után. Itt még teljes fénynél látható a túrázó csapat, de a háttérben már felsejlik az éjszakába váltó erdő sötétje. Váratlan helyen megjelenő csillagok Az erdei ösvényen is voltak olyan nyitottabb részek, ahol egy-két csillag előbukkant a lombok közül. Az első fénypontokat mégsem fent, hanem lefelé nézve, az avarban fedeztük fel. Először csak egy ilyen pontot vettünk észre és csodáltunk meg, majd fokozatosan jöttünk rá, hogy nincs egyedül: tele volt az ösvény széle apró csillagokkal, melyek a legsötétebb szakaszokon voltak a legpompásabbak. Igen, szentjánosbogarakkal találkoztunk. A szentjánosbogarak (Lampyridae család) apró, lágy testű rovarok, amelyek leginkább arról híresek, hogy képesek biolumineszcenciára, vagyis fényt kibocsátani. Ezt a világítást a potrohuk speciális sejtjeiben előforduló kémiai reakció hozza létre. Azért is lepődtünk meg nagyon, mert rajzásuk inkább június-júliusra tehető, augusztus végén már kevésbé láthatóak nagy számban fénypontjaik. Így tehát előbb fedeztünk fel csillogó pontokat az avarban, mint az égbolton. Az erdő újabb csodálatos ajándékkal lepett meg minket, ami aztán a teljes programnak is meghitt és igazán közösségi hangulatot kölcsönzött. A természet segítette, hogy kapcsolatba lépjünk vele, és ezáltal egymással is. Helyünk a Világegyetemben A Vadászkastély előtti rétre kiérve már tényleg az égi csillagok következtek. Bár jöttek-mentek felettünk a fátyolfelhők, így is sok mindent megfigyelhettünk és megismerhettünk Szabó Balázs segítségével. Eleinte sűrűbb volt a felhőréteg, így tényleg csak egy-egy fénypontot lehetett látni szigetszerűen. Izgalmas játék volt tippelgetni, mely csillag lehet, és egyben lehetetlen is, hiszen semmilyen viszonyítási pont nem volt igazán adott ehhez. Aztán szép lassan egyre többen fedték fel magukat, és már csillagképek részletei is kirajzolódtak. A Nagy Göncöl hamar meglett, a szekér hátuljának meghosszabbítása pedig rámutatott a Sarkcsillagra (Polaris) is. Ez a csillag azért is érdekes, mert éppen észak felé mutat (vagyis a Föld tengelye mutat nagyjából a Polarisra), és egész évben állandó helyen található meg (pontosabban szabad szemmel alig észrevehető az elmozdulás). Minden más csillagkép pedig e pont körül forog, amit különleges élmény volt elképzelni az eget bámulva. Az érdekesebb és látványosabb csillagképek, mint a Hattyú, a Cassiopeia, a Lant vagy a Sas pedig mindannyiunknak megadták a felfedezés érzését. Még az sem vette el a kedvünk, hogy a felhők folyton bekúsztak elénk, mert így még izgalmasabb lett az égbolt. A csillagok felbukkanására való várakozás pedig a pillanatot is felemelővé és értékessé varázsolta. A csillagképek mellett más csillagászati témák is előkerültek. Mesélt nekünk Balázs a Világegyetem elképesztő méreteiről és távolságairól, melyhez képest még a szokásosnál is kisebb pontnak érezhettünk magunkat. A hatalmas távolságok és a több milliárd galaxis, csillagrendszer, csillag, bolygó gondolata pedig arra is ösztönözhet minket, hogy megbecsüljük különleges és semmi máshoz nem fogható világunkat. Bár vele ezúttal nem találkoztunk, a Nap maga is érdekes a csillagok működése szempontjából. Volt szó a fúzióról és a Nap életciklusairól, és arról is, hogyan jönnek létre a folyamat során fokozatosan egyre nehezebb elemek. Ha nem lennének a csillagok, létre sem jöhettek volna ezek, vagyis semmi azon elemek közül, melyek minket is alkotnak. Valóban igaz a mondás, hogy mind csillagporból vagyunk. A természet ajándékai A rétről visszafelé azon is eltűnődtünk, milyen apró pont a Földünk ebben a hatalmas Univerzumban, mégis mennyi csodálatos dolgot rejt. Ha belegondolunk, szinte minden, amit életnek nevezünk és jelenleg is ismerünk, e bolygó vékony határvonalán található meg, szárazföld esetén a kőzetburok (litoszféra) és a légkör (atmoszféra) találkozásánál, vagy a vízburokban (hidroszféra). Csak kevés olyan élőlény van, mely ettől a vékony élő vonaltól vagy a víztől lényegesen eltávolódik, a madarak mellett például az ember képes erre repülői által és űrutazásai során. Ez is egy határvonal, egy peremterület, amivel a cikk is indult. Ennek a sokszínű és diverz vonalnak pedig igazán sok ajándéka van. Ezzel zártunk túránkat is, hogy reflektáljunk arra, amit az este során az erdőtől és a csillagoktól kaptunk. Legyen szó csendről, esőillatról, nyugalomról, közösségi megélésről, a szentjánosbogarak földi vagy csillagok égi fényéről, mindenki haza tudott vinni valamit, amit a kölcsönösség jegyében a természettől kapott. Mi pedig azt adtuk cserébe, hogy megfigyeltük ezeket a lenyűgöző szépségű jelenségeket és vigyáztunk rájuk, majd tovább is adjuk másoknak, jó ajándékhoz illően. Például ebben a cikkben is.

Szentivánéji ünneppel folytatódott Gondolatszikrák sorozatunk a nyári napfordulón. A CSAK csoport hagyományos eseményéhez csatlakoztunk egy beszélgetéssel, ahol az évkör ajándékai mellett a magyar és dán hagyományokról is szó volt. Hűsítő koraesti szellő suhant át a réten, amikor megérkeztünk a Tőzegbánya tavak bejáratához június 20-án. Úticélunk egy csodálatos, magányosan álló fekete nyárfa volt a lakiteleki Kisrétben, melynek tövében már évek óta szervez szentivánéji összejövetelt a CSAK csoport. A hagyományos közösségi programhoz ezúttal mi is csatlakoztunk egy Gondolatszikrák beszélgetéssel, ahol az évkör természeti ajándékairól és a ünnepeken keresztül megélt kapcsolódásról volt szó. A bemutatkozó kör során mindenkinek egy természeti jelenséggel kellett leírnia aktuális hangulatát, ami leginkább a nyárhoz, a napfényhez, a rét halk hangjaihoz, csendjéhez, a levelek suhogához, a kora esti szellőhöz kapcsolódott. A foglalkozás alatt egy élő évkört alkottunk a résztvevőkkel. Mindenki kedve szerint választhatott ki egy kedvenc hónapot, majd arról beszélgettünk, mit ad nekünk a természet az adott időszakban - legyen szó megfogható dolgokról, például a nyár végi és őszi termésről, vagy lelki-szellemi táplálékról, mint a kora nyár energiájáról vagy a téli időszak elcsendesedéséről. A célunk az volt, hogy a játékon keresztül elgondolkodjunk azon, hogy minden időszaknak megvan a maga szerepe a természet körforgásában. Ezeknek a pillanatoknak a megélése, majd továbbadása a közösségeinknek az első lépés lehet abban a folyamatban, ami a természettel való harmonikusabb együttéléshez, az évkör ritmusához való visszataláláshoz vezethet. Az évkör ünnepei minden kultúrában fontos szerepet töltenek be A Magyar-Dán Kulturális Egyesület képviseletében Dene Orsolya a nyári napforduló időszakának dán ünnepi szokásairól mesélt az eseményen, ahova egyenesen Dániából is érkeztek vendégeink. A Szentivánéj náluk is fontos esemény, amit Sankt Hans Aften néven Keresztelő Szent Jánoshoz kötnek, és minden évben június 23-án tartanak. Az ünnep pogány gyökerű, de keresztény hagyományokkal is összefonódott, és az év egyik legjellegzetesebb dán eseményének számít. Az ünnep középpontjában nagy közösségi máglyák állnak, amelyeket a tengerparton, parkokban vagy városközpontokban állítanak fel. A máglya mérete az azt állító közösség méretét is jelképezi - vannak, akik családi körben állítanak kisebb máglyát, de szomszédsági vagy városi szinten is nagy ünnepségeket is tartanak. A máglyák tetejére gyakran egy boszorkánybábut (dánul: heks) helyeznek, amely a régi babonák szerint a rosszat vagy a gonoszt jelképezi. A máglya elégetése szimbolikusan a gonosz elűzését jelenti. Érdekesség, hogy a bábuba olyan tárgyakat is helyeznek, melyek a tűz hatására sípolni kezdenek, így a látvány mellett hanggal is jelképezik a gonosz szellemek távozását. A Sankt Hans Aften egyszerre jelent természetközeli élményt és közösségi ünnepet Dániában, melynek fontos része a közös éneklés is. Az emberek gyakran eléneklik a híres „Midsommervisen” (Nyári napforduló dal) című dalt, amit a Kisrétben Dániából érkező vendégeink, Ellen és Torben Baek-Soerensen is előadtak nekünk. Ők a Magyar-Dán Kulturális Egyesület dániai testvéregyesületének, a Dansk-Ungarsk Venskabsforening-nek vezetői, erről a partnerségről ebben a cikkünkben írtunk . Mágikus erejű gyógynövények éjjele A magyar szentivánéji hagyományok különleges, misztikus eseményként élnek a néphagyományban. A dánokhoz hasonlóan tűzgyújtás az egyik legfontosabb rituálé nálunk is. A máglyák mellett a fiatalok gyakran kézen fogva ugrálták át a tüzet, ami a tisztulást, bátorságot, szerelmet szimbolizálta. Úgy tartották, hogy aki tiszta szívvel ugrik át a tűzön, annak teljesül egy kívánsága. A tűz mellett a gyógynövények is fontos szerepet kapnak. A Szent Iván éjjele előtt csokorba gyűjtött növényeknek gyógyító erőt tulajdonítottak, és a hiedelem szerint védelmet nyújtottak a gonosz szellemek ellen. Úgy tartották, hogy ilyenkor megnövekszik a természetfeletti lények aktivitása. Éppen ezért gyógynövényeket és virágokat gyűjtöttek, mint például a Szent János füve (orbáncfű), a kamilla, a rozmaring, a menta, a körömvirág, a levendula, a zsálya, a hársfavirág, a cickafark, az üröm és a bodza, ami éppen akkor fellelhető volt. A csokrot gyakran megszentelték a Szent Iván-napi tűz füstjével, vagy a templomban pap szentelte meg. Ezt követően a házra akasztották fel, ami védelmet nyújtott a gonosz szellemek ellen, és szerencsét hozott a ház lakóinak. Néhány helyen a csokrot az istállóban is elhelyezték, hogy a jószágokat védjék vele, és gyakran a következő Szent Iván-éjszakáig őrizték. A szentivánéj a szerelem, termékenység és bőség varázslatos éjszakája volt. A lányok például növényeket tettek a párnájuk alá, hogy megálmodják, ki lesz a jövendőbelijük. Szentivánéj tehát a magyar hagyományban is a fény, az életöröm, a természet és a szerelem ünnepe, sokszínű, mágikus hangulattal. Gyógynövényekkel és örömdobokkal zárult az este A hagyományokhoz hűen a gyógynövénygyűjtés ezúttal sem maradhatott el. A hagyományokról és a növények erejéről Lendvai Edit mesélt a résztvevőknek, majd a Kisrétben és a CSAK Műhelyhez vezető úton kereshetett mindenki varázslatos füveket. A Műhelyhez visszaérve pedig már zsíroskenyér és limonádé várta az érdeklődőket. Az est folyamán a CSAK Csoport tagjai, Pongrácz Márta, Dósa-Győrfi Zsuzsanna és Lendvai Edit szervezésében egy igazi spirituális élményben is részünk lehetett. A Műhely udvarán rakott tűzön gyógynövényeket tisztítottunk meg füstöléssel, Szente-Varga Pál és Szente-Mezei Hajnal pedig örömdobolással, valamint hagyományos és spirituális énekekkel hoztak ünnepi hangulatot nekünk. A tűzbe dobott fűszál vagy ág az elengedést szimbolizálta, melynek során valami olyan dologra kellett gondolni, amit elengedni szeretnénk. A füstbe tartott gyógynövények pedig megtisztultak a szellemek által és védelmezővé váltak a hiedelem szerint. Zárásként a tüzet körbe is állták a résztvevők, és egy közös énekkel erősítették meg kapcsolatukat önmagukkal, egymással, a szellemvilággal, a természettel vagy Istennel - ki-ki a maga hite szerint. A lélekemelő és természetközeli beszélgetések, a mágikus gyógynövények, a nyári nap ereje és a naplemente szépsége, a közös éneklés, a tűz megtisztító hatása pedig reményeink szerint nemcsak önmagunk, hanem közösségeink számára is megtartó és gyógyító erővel bírnak a jelenben és a jövőben is. Borítókép: Csertő Gyula További fotók: Csertő Gyula, Kovács Máté A magyar és dán hagyományokkal kapcsolatban közreműködtek: Lendvai Edit, Dene Orsolya A programról hangulatvideót is készítettünk, ami itt érhető el: https://www.facebook.com/share/r/18xyskQCeZ/

Tűzzsonglőrőkkel, fényfestéssel, élőzenei koncertekkel és fáklyás-csónakos máglyagyújtással ünnepelte méltó módon Magyarországot Lakitelek. Tűzijáték nélkül, mégis lenyügözően látványos műsorral ünnepelte Lakitelek az államalapítás, Szent István és az új kenyér ünnepét augusztus 20-án. A programot ezúttal is a lakiteleki Petőfi Sándor Művelődési Ház Közösségi Színtér munkatársai szervezték civilek közreműködésével. Az alternatív, környezettudatos ünneplés az elmúlt évek alatt igazi hagyománnyá vált. A Szikra Népdalkör dalcsokra, az ünnepi köszöntések és a kenyérszentelés után előbb a Belvárosi betyárok gyermekkoncertje várta az érdeklődőket, majd a Fire Fantasy káprázatos tűzzsonglőr-előadása és a FényHangár lenyűgöző fényfestése gondoskodott a látványról. Később a Gypo Circus zenekar élő koncertje felelt a hangulatért és táncoltatta meg a vendégeket. A programot ezúttal is csónakos felvonulás zárta helyi civilek közreműködésével, akik a hagyományokhoz hűen máglyagyújtással koronázták meg az estét. Fotóriportunkban mi is hozunk néhány képet az estéről, bemutatva azt, hogyan lehet látványos, értékteremtő és egyben környezettudatos programmal ünnepelni a nemzeti ünnepen. A Fire Fantasy Tűzzsonglőr Csapatának előadása volt az egyik legnépszerűbb programelem. Minden évben más-más társulat érkezik hozzánk, de az érdeklődés töretlen. Ezúttal is megtelt a biztonságos távolságra összeállt kör, az érdelődők pedig nem csalódtak: az izgalmas és szemkápráztató mutatványok sok-sok gyakorlásról és munkaóráról árulkodtak, ami tovább növelte az egyébként is látványos előadás értékét. A tűz és a szikrák látványa mellett reflektorok fénye is hangsúlyos elem volt az este során. A FényHangár csapata a pécsi Zsolnay Fényfesztiválnak is rendszeres fellépője, idén pedig negyedik alkalommal érkeztek hozzánk a Tősbe. A látvány nemhogy nem lett unalmas az évek alatt, hanem évről-évre egyre káprázatosabb. Idén is megfestették az Ökoturisztikai Központot és a színpad hátterét, ami az esti koncertnek is különleges hangulatot kölcsönzött. Tűzijáték évek óta nincs Lakiteleken augusztus 20-án. A Tőserdő a Kiskunsági Nemzeti Park része, a holtág és az erdő pedig sok-sok állatnak, köztük védett fajoknak ad menedéket. Ilyen környezetben különösen fontos odafigyelni arra, milyen hatással vagyunk az élővilágra. Tűzijáték során a robbanások után a felhasznált nehézfémek miatt mérgező anyagok jutnak a talajba és a vizekbe, károsítva az élővilágot. Emellett zajszennyezést okoz, ami különösen megterhelő a vadon élő és a háziállatok számára, stresszt, dezorientációt és akár elhullást is előidézhet. A szétszóródó műanyag- és papírhulladék pedig további terhelést ró a környezetre. Lakitelek tehát ebben a kérdésben is példamutató: a védett erdő mellett a fényfestés, a tűzzsonglőr előadás és a fáklyás-csónakos felvonulás egyszerre látványos programelemek és az élővilág szempontjából is kíméletes, környezettudatos alternatívák. Aki pedig mindenképp tűzijátékot szeretne nézni, számos környező település programja közül is válogathat. A zene persze ezúttal sem maradhatott el. Szintén hagyománnyá vált, hogy élőzene tölti meg a tőserdei színpad előtti teret, a szervezők pedig igyekeznek olyan előadót hívni, aki az ünnep fényéhez méltó, minőségi zenével örvendezteti meg a közönséget. Idén a Gypo Circus zenekar táncoltatta meg a közönséget. Az estét a hagyományossá vált fáklyás-csókanos felvonulás zárta helyi civilek közreműködésével. Ezúttal történelmi ábrák elevenedtek meg a víztükör felett, melyeket csodásan festett meg a begyulladó máglya fénye. A műsor történelmi és kulturális szempontból is felemelő és értékteremtő volt, méltó módon emlékezve meg Magyarország nemzeti ünnepéről.