Keresés az oldalon

Csaknem 60, főleg szárazságtűrő cserjével és évelővel lett gazdagabb a Művelődési Ház előtti park Lakiteleken. A közösségi összefogással létrejövő kísérleti kert célja a jövő kihívásaira való felkészülés, a múlt küzdelmeinek megismerése mellett. Szürke fellegek és szemerkélő vízpára takarta be Lakiteleket egy március végi szombat délutánon. Ritka alkalmak egyike volt ez. Hosszú hetekig egy csepp eső sem áztatta a park száraz homokját, ahol csak a legszívósabb, apró termetű növények és fűfélék élték túl a megpróbáltatásokat. "Szikra a Kecskemét Szaharája. Egy tenger, homokból. Azóta már megfogták a faültető unokák, akkor még szabad volt a homok, s futott, vándorolt, hömpölygött a végtelenbe megszakadozott hullámokban, tetszése szerint. Köröskörül végtelen darabon sem víz, sem növény; a nap liliom-színekben szórja verőfényét a milliárd apró homokszemekre, melyek mozognak, hömpölyögnek szemkápráztató gyorsaságban, mintha ezer meg ezer láthatatlan seprő dolgozna szüntelen, vagy hogy csak a napsugár mozog és ugrándoz rajtuk." Így ír Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című művében Szikra pusztáról, aki hajdanán Kecskeméthez tartozott Felsőalpár puszta szomszédságában. Később a puszták egyesítésével jött létre a mai Lakitelek, de a szikrázó homokszemek azóta is jelen vannak az életünkben és a kultúránkban. Ahogy felmenőink gyümölcsfákkal és szőlőkkel kezdték el megkötni a homokot, úgy vetettünk bele mi is magunkat az ültetésbe. A Színeskert, a CSAK csoport és a Lakiteleki Petőfi Sándor Művelődési Ház hagyománnyá vált magbörzéjét színesítve hirdettünk közösségi ültetést, hogy így szőjük újra társadalmi és ökológiai szövetségeinket. Nagy örömünkre a régóta várt esőcseppek ellenére is sokan csatlakoztak ehhez a közösségi összefogáshoz. A lelkes csapat egyetlen óra leforgása alatt törte fel a homokot és ültette el csaknem 60 növénytársunkat, akik reményeink szerint hozzánk hasonlóan gyökeret eresztenek majd a Szikra puszta homokjába. Újra-kapcsolódás a múlttal: nem volt mindig ilyen park? Mi lehetett vajon húsz, ötven vagy kétszáz éve ott, ahol ma jól ismert tereink, parkjaink állnak? Kik tarthatták otthonunknak azt a tájat, amiben ma mi éljük rohanó hétköznapjainkat? A közösségi ültetésünk alapgondolata ezekből a kérdésekből is táplálkozott. Falunk múltját kezdtem el kutatni az ősszel egy egyetemi projektmunka kapcsán, és szerencsére bőséges forrásanyag segíti ebben a munkámat. A fent idézett szépirodalmi részlettel, Szikra puszta és Felsőalpár benépesülésének és a homok megszeliditítésnek történetével a 2001-ben megjelent Lakiteleki Olvasókönyv és Millenniumi Krónikában találkoztam először, melyet Czinege Edit, Harmatos Áronné, Olajos István és Tábori Kálmán állítottak össze további, a helyi közéletben meghatározó szerzőtársaikkal. Magyarország (1782–1785) - Első Katonai Felmérés: a mai Lakitelek területe látható a térképen. Jól kivehető a tőserdei Tisza-ág, még a folyószabályozás előtt, valamint a homokbuckás puszta a magasabban fekvő részeken. Felmenőim anyai és apai ágon is az 1800-as évek közepén költözhettek ide Kecskemétről, amikor még a két puszta a városhoz tartozott. A török kor elnéptelenedése után állattartással, majd a 18-19. század fordulójától egyre inkább földműveléssel foglalkoztak a környékbeliek. Magyar Királyság (1819–1869) - Második katonai felmérés : már jól kivehető Szikra és Felsőalpár puszták elhelyezkedése, a folyószabályozás kezdete, valamint a Tisza csúcsánál a híres Szikra csárda. Egy országos tragédia aztán furcsa módon lehetőséget is teremtett a század második felében: megjelent a filoxéra (szőlőgyökértetű) az országban, a járvány a hegyvidéki szőlőkben óriási pusztítást végzett. A kártevő azonban velünk ellentétben nem szerette a homokot: az alföldi talajon nem volt képes megélni, így a homoktenger arannyá változott. A szikrai szőlőtermesztés gyorsan formálni kezdte a tájat, és megélhetést nyújtott a helyi parasztcsaládoknak. Nem volt ez másként a Művelődési Ház környékén sem, és itt érkezünk vissza utazásunk kiinduló helyszínéhez: ahol most konkrétan a szárazságtűrő növényeket ültettük, ott a beépülés előtt feltehetően szántó lehetett, de voltak gyümölcsösök és szőlők is a környéken. Erről már nagypapám, Kalló László mesélt nekem, amikor a hely történetéről kérdeztem az ültetésre készülve. Jól kivehető a mai Művház és a park helye ezen a 19. századi kataszteri térképen. Az "Ughi út" törése (a kanyar a mai Óvodánál) után, Tiszaug felé haladva balra eső rész volt az, ahol ültettünk. ( Habsburg Birodalom - Kataszteri térképek (XIX. század) ) Tősgyökeres lakitelekiként (már a nagyszülők, vagyis az én üszüleim is itt éltek) elmesélte azt, hogyan épült be fiatalkorában a falu ezen része, az 50-es, 60-as évektől kezdődően. Az eredeti településmag a mai Széchényi körút által közrefogott részen, nagyjából a Bem utcáig terjedt, ez látható az alábbi 1941-ben készült katonai felmérési térképen. A lakiteleki "ősfalu"látható ezen az 1941-es térképen. A Széchenyi körút mai Művház felőli része még nem épült be ekkor, csupán a másik oldalon voltak már utcák. ( Magyarország Katonai Felmérése (1941) ) A téeszesítés alatt a szikrai és felsőalpári tanyavilágban élőket fokozatosan költöztették be, hogy a mozaikos tájszerkezet helyett nagytáblás, intenzív művelésre váltsanak. Ekkor épültek be például a mai Hunyadi és Táncsics utcák, ahová apai nagyszüleim, Cs. Kovács János és Bende Margit is kényszerültek, családjaik szintén több generáció óta éltek a felsőalpári tanyavilágban a családfakutatásaim alapján. A falu később tovább terjeszkedett, és idővel a szőlők, gyümölcsösök, szántók helyét a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános iskola (udvarán a Színeskerttel), a Művház, a Hivatal épülete és az ültetésünk helyszínét adó park vette át. A Hivatal, vagy akkori nevén a Tanácsépület a második világháború után épült nagypapám emlékei szerint, vagyis 1952-ben már állhatott, de a Tanácsterem később épült csak hozzá. Az az 1960-as években, a CORONA kémműhold felvételein már látható a fokozatos beépülés, és a Művház épülete vagy annak helye is kivehető fehér foltként. ( Forrás: Arcanum ) Bizonyos "fekete kisasszonyok" több földdel is rendelkeztek a mai Művház környékén, akik bár maguk is foglalkoztak falusi, paraszti munkákkal, embereik is voltak nagypapám elbeszélése szerint. Férjeik nem voltak, így maguk kezelték a teljes birtokot. (Ezt a történetet szeretném mélyebben is felderíteni, szóval bárki rendelkezik információval, hálásan veszem a megkereséseket.) Otthonra lelni és őshonossá válni a kölcsönösségen keresztül A homokkal együtt éltek tehát felmenőink. Küzdöttek vele, megtörni és megszelidíteni igyekeztek, és közben a homok is megszelidítette őket. A zord világ hol küzdelmeket, hol lehetőségeket kínált, és talán nem véletlen, hogy oly sokan oly mély gyökeret eresztettek e tájban. Ültetésünk célja is éppen ez volt, hogy újra kapcsolatba lépjünk a minket körülvevő tájjal, a benne élő emberi és több mint emberi lényekkel, a talajjal. Az ültetés alatt megérintettük, túrtuk, formáztuk a homokot, kezeink által víz és értékes növények kerültek a száraz pusztába. Elültettük és megöntöztük őket, gondoskodtunk róluk. Ők pedig viszonozzák majd ezt azzal, hogy idővel virágba borulnak, beporzókat táplálnak, vizet raktároznak, javítják a mikroklímát és gyönyörködtetnek bennünket. "A növények a föld és az ember közti kapcsolat újrafonásában is kiemelkedő szerepet játszanak. Egy hely akkor válik otthonná számunkra, amikor fenntart minket, amikor testileg és lelkileg egyaránt tápláló. Ha újra akarunk teremteni egy otthont, a növényeknek is vissza kell térniük" - írja Robin Wall Kimmerer Szentperjefonat című könyvében, amivel a programötlet megszületésére is hatással volt. A kölcsönösség megélése a következő lépés a hellyel és a múlttal való kapcsolat után. Az összefogás erőfeszítései által, a közös munka eredményeként az új szárazkert már nem csupán ökológiai, hanem eszmei értékkel, közösségi és kulturális jelentőséggel is bír. Ezt jelenti az a mondat, hogy ökológiai és társadalmi hálót egyaránt szőttünk az ültetés során. Minden alkalommal, amikor elsétálunk a kert mellett, most már eszünkbe fog jutni azoknak a hozzájárulása, akik akár növényekkel, akár tudással, akár munkával hozzájárultak a létrejöttéhez. A növények nem pusztán növények, hanem személyiséget kaptak, és fontossá váltak számunkra. Ahol pedig sok, számunkra fontos ember és több mint emberi lény él, és ahol gyökeret eresztve kapcsódni tudunk a talajhoz, ott lesz lakóhelyünkből élőhely, településből valódi otthon. Ismét Robin Wall Kimmerer szavait idézve: "Itt kapjuk meg ajándékainkat, és itt kell eleget tennünk a felelősségeinknek. Honosítottá válni azt jelenti, hogy életvitelünkkel figyelembe vesszük a gyermekeink jövőjét, és úgy viseljük gondját a földnek, mintha az életünk és minden rokonunk élete múlna rajta. Mert ez így is van." Rugalmasan ellenálló szövetségek jelentik a jövőt Az egyre súlyosbodó környezeti és társadalmi problémák megoldása ebben a helyi gondoskodásban és szövetségépítésben rejlik. A Művház park első szárazkertje sok-sok ember összefogásával jött létre, de az elültetett növények, és a reményeink szerint hamarosan megjelenő beporzók és más állatok, vagy éppen a gombák ugyanúgy szövetségeseink. A kert most a park kisebb szegletét teszi ellenállóbbá, és az célunk, hogy a változásokat megfigyelve és kreatívan használva újabb és újabb hasonló szigetet hozzunk létre a faluban. Ezek pedig idővel összefüggő ökológiai rendszerré állhatnak majd össze, melyben a közterületek zöldfelülete és a fenntartható magánkertek is összekapcsolódhatnak. Ezekkel ellenállóbbá tehetjük a környezetünket, ami így segíthet a klímaváltozás okozta nehézségekkel való megküzdésben. Felkészülhetünk például a hőhullámokra, a súlyos aszályos periódusokra vagy a hirtelen lezúduló nagy csapadék eltározására. Arról pedig a második részben írunk majd, konkrétan milyen ökológiai szerepe lehet a szárazkertnek, milyen növényekkel léptünk szövetségre, és hogy mit tehetünk még ezen túl települési szinten a fenntartható jövőnkért. Zárásként pedig összegyűjtöttük emberi szövetségeseinket is, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a szárazkert. A tervezést és ültetést Szelesné Kása Ilona vezette, szakmai tanácsokkal és szárazságtűrő növényekkel Tálas László Máté látott el minket. Eszközökkel, mulccsal és vízvételi lehetőséggel a Laki-Park Kft. segítette a program megvalósulását Heinrich Gábor vezetésével. A növények egy részének vásárlását a Színeskert Alapítvány biztosította, de nagyon sokan hoztak saját növényeket is. Köszönjük ezeket a csodás, közösségi hozzájárulásokat mindenkinek! A program kidolgozásában Lendvai Edittel, Dósa-Győrfi Zsuzsával, Pongrácz Mártával és Fehér Istvánnal dolgoztunk együtt. A délután során Kéri Károly és Szabados Zoltán munkája segítette a program sikerét. Sokan mások is részt vettek az ültetésben, akiknek szintén hálásak vagyunk a részvételért. Az ültetésben egyébként minden korosztály jelen volt: a jövő generációját képviselve általános iskolás fiatalok és az ő jövőjükért is cselekvő idősebbek együtt dolgoztak a fenntarthatóságért. Vagyis elmondhatjuk, hogy egyszerre szőttünk ökológiai és társadalmi megtartó hálót, emberi és többi mint emberi közösségeket. Az első rész ezekről az emberi szövetségekről szólt, a második részben pedig a több mint emberi lények kerülnek fókuszba a szárazkert kapcsán. A harmadik fejezetben a Mag- és növénycsere, közösségi ültetés eseményünk további részéről is beszámolunk majd, amit a CSAK csoport, a Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Színeskert közösen szervezett, és Lakitelek Önkormányzata támogatott. Ha ötleted, információd, kiegészítésed lenne a témával kapcsolatban, esetleg szívesen csatlakoznál ehhez a szövetségépítéshez, keress minket bátran Facebookon , vagy a szikramag@gmail.com címen!

Társadalmi vitát szervezünk Magyarország új klímatörvényéről Lakiteleken, a Magyar Természetvédők Szövetsége és 180 további civil szervezet felhívásához csatlakozva. Borítókép: a lakiteleki Dög-Tisza kiszáradt medre a 2022-es nagy aszály időszakában. Vízmegtartásról, az erdők helyzetéről és a hagyományos tudás beépítéséről is szól az az új klímatörvény-koncepció, ami több mint 180 civil szervezet részvételével jött létre, és amit 30 napos társadalmi vitára bocsátottak a kezdeményezők. A javaslat apropója, hogy alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság a 2020-as klímatörvény több elemét, és új, átfogó szabályozás megalkotására kötelezte az Országgyűlést 2026. június 30-ig. Lakiteleken is csatlakoztunk többen ehhez a társadalmi vitához, ami március 30-ig tart. Március 6-án egy személyes találkozót szervezünk, ahol az MTVSZ alapítója és tiszteletbeli elnöke, Schmuck Erzsébet mutatja be a konepciót és vezeti le a beszélgetést a témáról. A társadalmi vita jelentősen befolyásolja a klímatörvény-tervezet sorsának alakulását. Fontosnak tartjuk, hogy a lakitelekiek és környékbeliek szempontjai és a helyi problémák is hangsúlyt kapjanak az országos egyeztetés során, ezért szeretettel várjuk a személyes fórumra mindazokat, akik szeretnének csatlakozni a részvételi folyamathoz. A koncepció három formában érhető el. Minden változat ugyanarra a javaslatra épül, csak a részletezettség tér el: Közérthető összefoglaló – gyors áttekintés, kulcsüzenetek  Szakmai összefoglaló – fejezetenkénti összefoglalás  Teljes koncepció – részletes szabályozási javaslat   A helyi szervezés három civil szervezet, a lakiteleki Színeskert Alapítvány, a kecskeméti székhelyű, de lakitelekhez is sok szállal kötődő Magyar-Dán Kulturális Egyesület, valamint a Szikramag összefogásával indult el, és Lakitelek Önkormányzata is képviselteti magát az Ökoturisztikai Központban megrendezett beszélgetésen. Fotó: a Tőserdő és a Tőserdei Holt-Tisza a természetvédelem mellett éghajlatvédelmi szempontból is fontos. Nem csak kibocsátáscsökkentésről szól Az új klímatörvény nem pusztán az éghajlatváltozással és az ezzel összefüggő szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével foglalkozik, hanem kitér az ökológiai és társadalmi válság más területeire is. A rendszerszintű változáshoz sok különböző szektor együttműködésére van szükség, valamint a klímaváltozás lassítása mellett az alkalmazkodásra is figyelmet kell fordítanunk. „A javaslat nem csupán kibocsátáscsökkentési célokat rögzít, hanem átfogó kerettörvényként kezeli az éghajlatvédelem rendszerét. Foglalkozik az alkalmazkodással és a klímaváltozás hatásainak ellenálló társadalom kialakításával, a vízgazdálkodás és tájhasználat kérdéseivel, a természeti rendszerek védelmével, az energiaátmenettel, a finanszírozási eszközökkel és a jogi számonkérhetőséggel is” – hangsúlyozta Koczóh Levente, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője. A célok három nagy pillér köré szerveződnek: az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a szénelnyelő- és tároló kapacitások növelése, megcélozva a klímasemlegesség elérését (legkésőbb 2050-ig); az alkalmazkodás és a reziliencia (rugalmas ellenállóképesség növelése és a várható és váratlan klímahatásokhoz való felkészülés); valamint a természeti rendszerek védelme és helyreállítása (felszínborítás, biodiverzitás, természeti tőke, ökológiai működőképesség). Az alapelvek között a klasszikus környezetjogi elvek (elővigyázatosság, megelőzés, szennyező fizet) mellett több, a klímaszabályozás szempontjából kulcsfontosságú elv szerepel. Olyanok, mint például a jövő nemzedékek védelme, a visszalépés tilalma, a társadalmi részvétel és információ-nyilvánosság, vagy a méltányos kompenzáció elve és az adat- és tudományalapú döntéshozatal. Fotó: a karbonkibocsátás mellett a tájvédelem is legalább ennyire fontos. Például itt, a Tőserdő melletti Alpári-réten. Fel kell készíteni az országot a változó éghajlatra "Magyarország különösen súlyos helyzetben van: a térség gyorsabban melegszik, mint a világ átlaga. Emiatt gyakoribbak és erősebbek a szélsőségek: hosszabb hőhullámok, súlyosabb aszályok, hirtelen árvizek, kiszámíthatatlanabb évszakok várhatók" - olvasható a koncepció három oldalas, rövid és közérthető összefoglalójában . A mindannapokat is érinti az éghajlatváltozás. Hőségriadós napokon egy melegebb évben 17 százalékkal több haláleset is előfordulhat egy hazai vizsgálat szerint, 2015 nyarán 1740 áldozata volt a hőségnek. Az aszály is visszatérő valóság. Az elmúlt négy évből háromban az ország területének legalább 70 százalékát sújtotta aszály, ami a Homokhátság szélét, Lakitelek területét is érintette. Ez nemcsak a gazdálkodók gondja: megjelenik az élelmiszerárakban, a vidéki megélhetésben és a családok kiadásaiban is. A tervezet külön foglalkozik azokkal a területekkel, ahol a klímaváltozás közvetlenül érinti a mindennapokat, ilyen a mezőgazdaság és földhasználat, a vízgazdálkodás, az erdőkezelés, az energiaellátás, az egészségügy, a katasztrófavédelem valamint a települések fenntarthatósága. A javaslat tehát összekapcsolja a klímavédelmet a táj állapotával, kiemelt figyelemmel a felszínborítottságra. A zöld felszín, legyen az gyep, legelő, cserje vagy erdő, csökkenti a felszín és ezáltal a légkör hőmérsékletét, így önmagában is klímavédelmi hatású. Nem lehet tehát érdemben szembeszállni a klímaválsággal, ha közben eltűnnek a zöldfelületek, romlik a talaj állapota, és csökken a táj vízmegtartó képessége. Fotó: A Színeskert már most is jó példa arra, hogyan lehet települési környezetben javítani a talaj állapotát és a biodiverzitást. A tervezet ezért kimondja, hogy meg kell őrizni az ország biológiailag aktív felszíneit, pótolni kell a zöldfelület-veszteséget, és a földhasználatot a vízmegtartás, a termőföldvédelem és a természetvédelmi szempontok szerint kell alakítani. Különösen fontos az erdőkezelés szerepe is. Az erdők egyszerre védenek a hőség ellen, segítik a víz megtartását, befolyásolják a vízkörforgást, óvják a talajt és megkötik a szenet. Ehhez olyan erdőgazdálkodásra van szükség, amely a megváltozó éghajlathoz igazodik. A tudományalapú megoldások mellett külön hivatkozik a koncepció a hagyományos tudásra is. Az alfejezetben a lényeg az, hogy az éghajlatvédelmi átmenet tudásbázisa ne szűküljön le kizárólag technológiai fejlesztésekre. A szabályozás szerint egyaránt szükség van tudományos kutatásra, alkalmazott fejlesztésre, innovációs ökoszisztémára, és a helyi, hagyományos tudásformák beemelésére is. "A törvény elismeri az informális, hagyományos, közösségi és gyakorlati tudás szerepét az éghajlatvédelemhez kapcsolódóan. Az állam támogatja az alulról jövő, kisléptékű, takarékos, hagyományos gyakorlatokat és innovációkat, különösen azokat, amelyek helyi közösségek, civil szervezetek vagy egyének kezdeményezésére jönnek létre, és hozzájárulnak az alkalmazkodás, a reziliencia vagy a kibocsátáscsökkentés céljaihoz" - olvasható a tervezetben. Fotó: A kertben megjelenő, érzékeny indikátorfajok, például az imádkozó sáska jelzi a terület jó ökológiai állapotát, mint itt, a Színeskertben. Társadalmi részvételre és aktív cselekvésre van szükség A törvény akkor ér persze valamit, ha be is tartják. A javaslat éppen ezért nemcsak célokat és intézkedéseket sorol fel, hanem a számonkérés szabályait is rendezi. Említést tesz az állami mulasztások jogi következményeiről, a nagy kibocsátók felelősségéről, a civil szervezetek fellépési lehetőségeiről és a jövő nemzedékek érdekeit védő intézményi ellenőrzésről. „Nemcsak egy jó koncepcióra van szükség, hanem közös társadalmi akaratra is. Most az a feladat, hogy minél többen kapcsolódjanak be a vitába, csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és együtt érjük el, hogy az Országgyűlés valóban hatékony klímatörvényt fogadjon el. A következő hetekben nyilvános fórumokat és eseményeket szervezünk, szakmai beszélgetéseket tartunk és célzott egyeztetéseket folytatunk különböző szektorok, érdekképviseletek és országos intézmények képviselőivel” – mondta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke. A társadalmi nyomásra tehát azért van szükség, hogy a törvény valóban elfogadásra kerüljön, és az aktuális kormánytól függetlenül, törésvonalakon felülemelkedve mindenki számára kiemelt ügy legyen. Ráadásul sokkal hatékonyabb is egy olyan szabályozás, amit a társadalom nemcsak külső nyomás miatt, hanem belső elkötelezettségből is magáénak érez. Vagyis az alkalmazkodáshoz kulturális váltásra is szükség van. Fotó: Szentivánéj a Kisrétben. Három évnyi szerveződés és 33 program során sok alkalommal érintettünk kulturális témákat is, kapcsolódva az említett kultúraváltáshoz. A kezdeményezést ismert közéleti szereplők is támogatják. Dr. Litkai Gergely jogász, humorista, a Dumaszínház művészeti vezetője úgy fogalmazott: „A bolygónk határainak átlépése, így a klímaváltozás is kulturális kérdés, ezért gondolom fontosnak, hogy a kultúra, a humor eszközével érjük el azon határok kitűzését, amelyekkel saját döntésünk alapján maradunk egy élhető bolygó és egy élhető ország polgárai.” Fotó: gombák a Tőserdőből. A szerveződés során nemcsak az ember, hanem más élőlények számára is élhető környezetet szeretnénk teremteni. Minden a helyi és országos szint párbeszédén múlik A társadalmi részvétel persze akkor jelent tényleges változást, ha ez helyi szinten, a tényleges gyakorlatban és együttműködésekben is megjelenik. Ezért tartottuk fontosnak, hogy lakiteleki civilekként is csatlakozzunk a kezdeményezéshez, és részt vegyünk a társadalmi vitában, valamint segítsünk megteremteni a javaslat mögötti civil bázist. Ez a folyamat nem korlátozódik egyetlen eseményre. A március 6-án tartott társadalmi vitánk a terveink szerint csak az első lépés lesz, ahol a célunk az, hogy jobban megismerjük és megismertessük a koncepciót, és egy mélyebb megértés után a saját, helyi szempontjainkat is beemeljük a diskurzusba. A beszélgetés után egészen március 30-ig bárki beküldheti saját személyes javaslatait az Új klímatörvény honlapján található kérdőív segítségével . Fotó: A tőserdei égerláp egy (egyre ritkábban érkező) áradás után. A helyi szövetségépítésről pedig a program második felében fogunk beszélni. Itt arról lesz szó, hogy mi az, amit közös erővel már most is megtehetünk Lakitelek és környékének fenntarthatóságáért. Valamint az is szóba kerül majd, hogyan tegyük rendszeressé a környezet- és természetvédelem iránt elkötelezett helyiek rendszeres találkozását és szerveződését. Így tehát nemcsak az országos törvényről, hanem tényleges helyi cselekvésekről is beszélgetni fogunk. Ez segít abban, hogy a később remélhetőleg elfogadott törvény már gyakorlatban is működni tudjon, és aktív párbeszéd alakulhasson ki a helyi szerveződési szint és az országos szabályozás között. Várunk tehát szeretettel mindenkit 2026. március 6-án, 15 órás kezdéssel az Új klímatörvény helyi társadalmi vitáján, a tőserdei Ökoturisztikai Központban. Ha pedig nem tudsz most csatlakozni, bármikor beküldheted javaslataidat az online felületen keresztül. Helyi szerveződéseinkhez való csatlakozáshoz keress minket bátran, bármelyik felületünkön, vagy a szikramag@gmail.com címen. Újabb közösségi programmal március végén jelentkezünk. 28-án, szombat délután várunk mindenkit egy közösségi ültetésre a Művház előtti parkba, különösen azokat, akik az elmúlt években költöztek Lakitelekre. A célunk, hogy a közös ültetésen keresztül kapcsolatba lépjünk a talajjal és persze egymással is, és ezáltal mind őshonossá váljunk. Így nem csak lakóhelyünk, hanem otthonunk lesz Lakitelek. Az ültetés után magbörze és Őry Barnabás előadása várja az érdeklődőket, érdemes tehát ezt az eseményt is beírni a naptárakba.

Kultúráról, alkotásról, egyéni és közösségi kiteljesedésről beszélgettünk #Gondolatszikrák sorozatunk 33. állomásán a Hetedik Vágányban, a magyar kultúra napjának alkalmából. A haladás és a modernitás valóban tönkreteszi a hagyományos kultúrát? Vagy éppen az utóbbihoz való ragaszkodás az, ami gátolja a szabadságot és a kiteljesedést? Ezek a kérdések hozták a legérdekesebb vitákat Gondolatszikrák beszélgetős sorozatunk 4. évadának 4. részében, amit ezúttal a Hetedik Vágánnyal közösen szerveztünk meg Lakiteleken. Az est apropóját a magyar kultúra napja adta, amit 1989 óta ünneplünk meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal Csekén a Himnuszt. A kultúráról és az alkotás folyamatáról két fiatal és tehetséges lakiteleki alkotóval, Sánta Márton fazekas-sípkészítővel és Czombos Gergely grafikus-képregényrajzolóval beszélgettünk, és szokásainkhoz hűen a közönség interaktív bevonása sem maradt el. Lakiteleki fiatalok alkotják újra a kultúrát A beszélgetés során szó volt a művészetekkel kapcsolatos első emlékekről, alkotóink személyes motivációiról és magáról az alkotói folyamatról, a kultúra alkotásának és befogadásának egyaránt fontos szempontjairól, és néhány különleges alkotást is megtekinthettek a résztvevők. Meghívott vendégeink olyan lakiteleki fiatalok voltak, akik eltérő művészeti területen alkotnak kiemelkedő eredményekkel. "Sánta Márton vagyok, Lakitelekről származom és jelenleg Kecskeméten élek. A mesterséget 15 évvel ezelőtt kezdtem tanulni Kovács László és Bánföldi Ferenc fazekasok mellett, valamint Dugár Jánostól tanultam a cserépsípok készítésének technikáját. A legközelebb hozzám a tiszafüredi valamint a karcagi stílus áll, nagyon szeretek figurális edényeket is készíteni. 2024 óta foglalkozom másodállásban a fazekassággal, azóta aktívan részt veszek különféle vásárokon is munkáimmal. Az elmúlt két évben leginkább figurális cserépsípokat készítettem. Ezeket igyekeztem ötvözni az írókás díszítéssel, valamint sokat foglalkoztam a sípok hangolásával is" - olvasható Márton bemutatkozása, aki 2025-ben a Népművészet Ifjú Mestere címet is elnyerte. A kerámiák bemutatása mellett egy általa készített sípot is megszólaltatott Márton a programon. Mesélt arról is, milyen szerepe volt korábban ezeknek a sípoknak, és miért fontosak a magyar kultúra szempontjából. Czombos Gergely szintén Lakiteleken nőtt fel, az alkotás pedig már gyerekkora óta meghatározó élmény számára. "Amióta az eszemet tudom mindenem a rajzolás. Ez áll hozzám legközelebb a mai napig, és ez az egyik legkedvesebb közlési nyelvem. Az alkotás számomra nem hobbi, hanem alap életfeltétel. Rajzolok, tervezek, vizuálisan gondolkodom. Hajlamos vagyok mindent szétszedni formákra, és azokat saját ízlésem szerint átalakítani. Addig érzek valamit jónak amíg az önazonos. Grafikáim emberközpontúak. Néha teljesen a fantáziám szüleményei szerepelnek a papíron, máskor a popkultúra ismerős figurái köszönnek vissza, kicsit kiforgatva, lecsupaszítva. Nem hősöket rajzolok, hanem embereket hibákkal, történetekkel a hátuk mögött. A lényeg, hogy mindig maradjon valami, ami emberi" - olvasható Gergő bemutatkozásában. Gergő néhány digitalizált grafikáját mutatta meg a közönségnek. Beszélt arról, honnan nyer inspirációt a karakterek megalkotásához, és az alkotói technika rejtelmeibe is beavatott minket. Az alkotással való első találkozásnak nagy jelentősége van Ahogyan vendégeink is kiemelték, az alkotással való kapcsolatuk már egészen gyermekkorban kezdődött. Olyan pozitív élményeket kaptak, melyek a későbbi munkásságukat is meghatározza. A közönség soraiban is hasonló volt a helyzet, a legtöbben úgy vélekedtek, hogy egy óvodai rajz is lehet felszabadító alkotás. Ehhez az kell, hogy a művészet ne zárt elvárások halmaza legyen, hanem teret adjon a kiteljesedésnek, a szabad alkotásnak. Azok a vendégek, akik eltávolodtak később az alkotástól, arról számoltak be, hogy gyermekkorukban sokszor teljesíthetetlen elvárások elé állították őket. Megmondták nekik, hogyan kell kinéznie egy jó alkotásnak, és ha ezek az elvárások nem teljesültek, akkor negatív visszajelzés érkezett. Ez hosszabb távon könnyen elveszi a kedvét bárkinek attól, hogy kultúrával és művészetekkel foglalkozzon. A másik megközelítés ezzel szemben az elfogadó és támogató közeg, ahol nem csak egyféle megoldás lehet helyes. Különösen fontos, hogy már korai időszakban támogatva és bátorítva legyenek a fiatalok az alkotás felszabadító megélésére, és hogy ne elvárásoknak kelljen megfelelniük a folyamat során. Ez nem jelenti persze azt, hogy a minták, alakzatok, motívumok ne lennének fontosak. A pontos másolás is lehet hasznos egy-egy technika elsajátítása során, de fontos, hogy legyen tere a személyes újraértelmezésnek is. Gergő rajzai pédául sok esetben eltérnek a megszokott sémáktól, mégis egyetemes, mindenki által átélhető érzésekről, karakterrajzokról szólnak. Márton alkotásai pedig népművészeti motívumokból építkeznek, de minden darab egyedi, személyes jegyeket hordoz. Ráadásul a népi motívumrendszerek is rendkívül sokfélék és sokszínűek, így bőven van tere annak, hogy bárki megtalálja a személyiségéhez leginkább illeszkedő irányzatot. Népművészeti alkotások során nagy jelentősége van a népi motívumoknak, ez azonban nem jelent korlátokat Márton szerint. Számtalan irányzatból lehet választani, és attól lesz értékes egy alkotás, hogy a készítője a saját személyét is beleviszi, nem csupán a motívumokat másolja. Mit jelent egyáltalán a kultúra? A téma boncolgatása során elkezdtük kinyitni azt a teret, hogy mit nevezünk egyáltalán kultúrának: mit értünk alatta, miért fontos ez az emberi közösségek szempontjából, és arra is kísérletet tettünk, hogy a sokféle nézőpont között létrehozzunk egy közös alapot, amivel tovább tudunk dolgozni a jövő építésében. Az ugyanis már a beszélgetés elején egyértelművé vált, hogy mindenki számára egy kicsit, vagy akár egészen mást jelent a kultúra definíciója. A Magyar Értelmező Kéziszótár rögtön három megközelítést is kínál, amit jobban kibontottunk a beszélgetés során. Az első szerint a kultúra "azoknak az anyagi és szellemi értékeknek az összessége, amelyeket az emberi társadalom létrehozott történelme folyamán" , vagyis műveltség, művelődés értelemben használja a szót. Lehet ez egyfajta egyéni műveltség is, melyben "valakinek művelt volta, különösen a léleknek az a kifinomult állapota, amely a tapintatos, figyelmes magatartásban nyilvánul meg". A harmadik definíció a termesztett növények vagy egy tenyészet által borított területre irányul. Növénykultúra mellett lehet egysejtű lények közössége is, gondoljunk csak például egy baktériumkultúrára. A beszélgetés terét ezúttal is kreatív és interaktív elemekkel nyitottuk ki, hogy a közönség is teljesen bevonódhasson a témába, és bárki megoszthassa gondolatait. Izgalmas kérdés, hogy a kultúra vajon emberi sajátosság-e, és csak az emberi társadalomban létrehozott értékekre korlátozódik, vagy része lehet más, több mint emberi élőlényközösség is. Ebben erősen megoszlottak a vélemények a résztvevők között, és az egyes álláspontokon belül is más-más dolog volt hangsúlyos. Ez pedig azt jelzi, hogy amikor kultúráról vagy kultúrával kapcsolatos változásokról, esetleg problémákról beszélünk, akkor fontos az eltérő nézőpontok tisztázása és megértése is. Az egyet nem értés pedig jó, ettől lesz színes a közösen létrehozott kultúránk. A hagyományok és haladás egymásnak a feszülnek Meghatározó téma volt a hagyományok és a haladás valós vagy látszólagos ellentéte is, ahol szintén többféle gondolat jött elő, építő vitát generálva. Közös pont volt a hagyományok fontossága és tisztelete, alkotóink is aktívan építenek ezekre munkájuk során. A haladás, modernitás kérdése már jobban megosztotta a közönséget: van, aki szerint veszélyt jelent a hagyományokra és a közösségekre, mások szerint szükséges velejárója az életnek, ami a korábbi hagyományokra ráépülve új hagyományokat teremt. Persze itt is kérdés volt a haladás definíciója, mert mást jelent egy gazdasági fókuszú, végtelen növekedésre építő megközelítés, vagy a fejlődés belső értékekre összpontosító változata. Ha előbbit vesszük alapul, akkor a kultúra és minden művészeti alkotás termékké válik, ahol a kulturális érték helyét az eladhatóság veszi át. Ebben a megközelítésben a hagyományokra valóban veszélyt jelenthet a haladás. A változás azonban mindig része volt az emberi közösségeknek, így az is folyamatosan átalakult, mit gondolunk pozitív értelemben a kultúráról. Ami pedig egykor új és formabontó volt, az fokozatosan vált hagyománnyá, ez tehát egy folyamatos megújulást is jelent. Izgalmas kérdés, hogy a modernitás vívmányai vajon a jövő hagyományai lesznek-e, és tényleg aggódnunk kell-e amiatt, milyen lesz a jövőnk ebben az új világban. Ez a közös alkalom jó lehetőség volt arra, hogy a meghívott alkotók története mellett egymás nézőpontját, gondolatait is mélyebben megismerhessük. Ez fontos a közös alap létrehozása miatt, amire közösségeinket építhetjük. Közös alapra és társadalmi szimbiózisra lenne szükség Az érdekes vita során lehetőségünk volt arra, hogy megismerjük mélyebben egymás álláspontját és világképét, és talán arra is találtunk utakat, hogy a hagyományt és a haladást, valamint a közösségi és az önmegvalósító alkotást ne ellentétként, hanem egymást kiegészítő, egyaránt fontos nézőpontként értelmezzük. Az mindenképp fontos volt, hogy elkezdjünk beszélgetni ezekről a kérdésekről, hiszen végső soron mi magunk vagyunk azok, akik a közösségeket és így a közös kultúrát is létrehozzák. Akkor is hatással vagyunk a jövőnkre, ha nem akarunk részt venni az alakításában. Ezért tehát jobb út lehet, ha az aktív részvételt választjuk. Ebben pedig fontos szempont, hogy a közös hagyományainkat és kultúránk múltját megismerjük és megőrizzük, de nyitottak legyünk a folyamatos újraalkotásra is. Olyan szimbiózis ez, ahol a hagyomány és a haladás elválaszthatatlan egymástól, egymásból következnek, és végső soron közös alapot hoznak létre a közösségeink számára. Hálásan köszönjük mindenkinek ezt az építő és inspiráló estét! ✨