Keresés az oldalon

Sorozatunk záró részében arról lesz szó, hogyan segítheti az alkalmazkodást és az élhető jövőt a regeneratív megközelítés. Nyári nap tüzes sugara égeti a tájat. A juhászbojtárt ezúttal nem a szerelem tüze foglalkoztatja, inkább az egyik fás-bokros erdőfolt árnyékába menekül. A nyolc napja tartó, 42 fokos hőség egy kicsit elviselhetőbbnek tűnik ott. A hőségben hullámzik, hömpölyög a homok, hiába harcolni vele. Most csak a túlélésért küzd az élővilág. A porzó pusztánál csak egy keményebb hely van most: a távoli város főtere, ahol csak a kő kövön marad meg. Fekete aszfalt, faltól-falig érő térkő gyűjti, ontja a forróságot, megperzselve bárkit és bármit, aki a felszínére téved. A klímaberendezések maximumon pörögnek, már ameddig bírja az elektromos hálózat - a forróságban ez és a vízhálózat is az összeomlás szélén táncol. Pedig lehetne, sőt: van is máshogy. Az erdőfolttól nem messze, egy sekély ártéri tó túloldalán egy egészen más világ tárul elénk. Árnyas fák, zümmögő füves élőhelyfoltok, zöldes-barnás eső- és szárazkertek között jutunk el a falu központjába, ahol forróságban is több fokkal elviselhetőbb a hőérzet. Már ha kimerészkedik bárki a szabadba, és nem a klimatizált közösségi térben tölti az időt a legforróbb percekben. A közösség együtt, hatékonyan vészeli át a megpróbáltatásokat, segítve azokon, akik arra leginkább rászorulnak. A jövő lehet ilyen, de lehet olyan is, mint a forró kövek és klímák között perzselődő tereken. Az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribb szélsőségeket, embertpróbáló helyzeteket kell átvészelnünk. Hőhullámok, történelmi aszályos periódusok és károkozó viharok között kell megtalálnunk az élhető jövőt. Ha elkezdjük helyreállítani emberi és több mint emberi környezetünket, ha megtartó ökológiai és társadalmi rendszereket hozunk létre, akkor lehet esélyünk alkalmazkodni ehhez a változó világhoz. A Dög-Tisza kiszáradt medre a 2022-es nagy aszály időszakában. Idén az sem kizárt, hogy ennél is súlyosabb aszály vár ránk. A fenntarthatóság önmagában nem elég, regenerálni kell A 42 °C fokos rekordforróság június végén újabb jelzés volt számunkra, hogy egyre extrémebb körülmények várnak ránk. A hőség Lakiteleket sem kerülte el, az egyik meteorológiai portál adatai szerint nálunk a harmadik legmagasabb értéket mérték az országban 41,5 °C fokkal, összességében pedig 15 hőségnapot regisztráltak júniusban. A csapadék is sokszor elkerült minket: mindössze 31,5 mm eső hullott egy másik portál adatai szerint, a HungaroMet térképe alapján nagyjából az 1991-2020 közötti átlag fele jutott el hozzánk júniusban. A forróság és aszály kettőse már szemmel látható: a Tőserdei Holt-Tisza vízpótlása elkerülhetetlenné vált a tavalyi és az idei évben is, a Tőzegbánya-tavak pedig a teljes kiszáradás felé haladnak. Az éghaljatváltozás és az ökológiai válság a szemünk előtt, jól láthatóan zajlik, a globális folyamatok mellett helyi tájhasználati problémák is felmerülnek. Már nem elég csupán a káros hatások mérséklése, alkalmazkodni is kell. Kérdés, hogy ebben a helyzetben mit tud adni a fenntarthatóság: vajon tényleg elegendő az eddigi működés fenntartására törekednünk a megszokott módszerekkel, vagy mélyebb átalakulásra van szükség? Hasonló képek egyre több kiszáradt mederben készülhetnek. Kérdés, hogyan tudunk alkalmazkodni a változásokhoz. A regeneratív megközelítés továbbmegy annál, mint amit a fenntartható fejlődés vagy a fenntarthatóság jelent. Nem csupán arra fókuszál, hogyan lehetünk "zöldebbek", vagy hogy miként csökkentsük az általunk okozott káros hatásokat. Célja, hogy helyreállítással hozzájáruljunk az élő rendszerek egészségének és alkalmazkodóképességének növeléséhez, mellyel természeti és társadalmi rendszerink ellenállóbbá válhatnak. Szemléletváltás az aktív helyreállításon keresztül A károk csökkentésén és a fenntartáson túllépve az aktív helyreállítás kerül fókuszba, amit a cikksorozatban bemutatott szárazkert projekt a gyakorlatban is megmutat. A Színeskert ökológiai megoldásai olyan lépések, melyek a regeneratív megközelítéshez jól illeszkednek, vagyis sok dolgot már ma is ennek mentén csinálunk, ezeket érdemes tudatosítanunk és szélesebb körben terjesztenünk. A regeneratív szemléletmódról plakátkiállítás is készült a Profilantrop Egyesület gondozásában, ami a lakiteleki Művházban is járt ravasszal. A megközelítés alapelveiről Daniel Christian Wahl "Regeneratív kultúrák létrehozása és gondozása" című könyvében olvashatunk bővebben, cikkünk alapját is e könyv gondolatai adják. A helyhez kötöttség az első fontos alapelve a megközelítésnek. A hely-alapú megoldások lényege, hogy minden táj, település, közösség más-más természeti és kulturális adottságokkal rendelkezik, ezért a valóban regeneratív megoldások a hely megismerésével kezdődnek. Meg kell értenünk, hogyan működik a víz körforgása, milyen a talaj, milyen több mint emberi fajok élnek itt, mik az éghajlati sajátosságok. Lakitelek területe az 1780-as években, az első katonai felmérés térképen. A asonló történelmi térképek segítenek megismerni a táj történetét. Forrás: Arcanum A Homokhátság vízhiánya nem érthető meg anélkül, hogy foglalkoznánk a táj történetével, a Tisza szabályozásával, a vizes élőhelyek lecsapolásával vagy más kulturális tényezőkkel. Ez utóbbi különösen fontos Wahl szerint, mivel a hely nemcsak ökológiai rendszer, hanem emberi történet is. A helyi tudás, gazdálkodási hagyományok, közösségi szokások és az emberek emlékei szükségesek ahhoz, hogy megfelelő megoldásokat találjunk, jó döntéseket hozzunk a jövőt illetően. Sorozatunk első része éppen ezzel indult "Küzdelmeink története a szikrázó homokkal és aszállyal" címmel, ahol a szárazkert helyének múltját tártuk fel településtörténeti és szépirodalmi forrásokból, valamint helyi elbeszélésekből. A változással való együttélés és alkalmazkodás szintén hangsúlyos alapelv, ezt jelenti a reziliencia, vagyis a rugalmas alkalmazkodóképesség. A klímaváltozás korában biztosan lesznek még forróbb nyarak és hosszabb aszályok, melyekre fel kell készülnünk. Ez nem csak a jelenhez való alkalmazkodást, hanem a jövő kihívásaira való felkészülést is jelenti. Az ájtatos manó (imádkozó sáska) megjelenése jó jel a kertben, bőséges táplálékra, reziliens rendszerre utal, amilyen a Színeskert is. Lakitelek esetében a reziliens tervezés jelentheti például azt, hogy a csapadék gyors elvezetése helyett igyekszünk minél többet helyben tartani belőle, legyen szó egy kert vagy egy nagyobb tájrész, például az árterek léptékéről. Egy másik megküzdési út lehet az aszályos periódusok elfogadása és az ehhez való alkalmazkodás, például szárazságtűrő növényekkel. Erről szól a cikksorozat második része is "Szárazsággal dacoló növények segítik az alkalmazkodást a Színeskert előtt" címmel. A talaj szervesanyag-tartalmának és életközösségének erősítése, árnyékot adó fák ültetése, élőhelyek és beporzóbarát területek létrehozása szintén regeneratív beavatkozások lehetnek a rugalmas alkalmazkodást segítve, melyek a harmadik alapelv felé is mutatnak. Ez a "kölcsönös létezés" vagy "együttlétezés", ami az egymásra utaltság helyzetéből indul ki. Idegen szóval "interbeing", amit egyelőre még nehezebb magyarra fordítani, de a lényege, hogy életünk számtalan láthatatlan kapcsolatra épül, az ember sem létezhet önmagában. A modern társadalom egyik alapvető tévedése Wahl (és sokan mások) szerint, hogy különállónak tekintjük magunkat. Elválasztjuk az embert a természettől, az egyént a közösségtől, a gazdaságot az ökológiától, miközben ezek valójában egyetlen, egymásba fonódó rendszer részei. Életünk láthatatlan kapcsolatok sokaságára épül: a talaj élőlényeire, a beporzók munkájára, a fák árnyékára, a víz körforgására, valamint azokra az emberi közösségekre, akikkel együtt alakítjuk a településünket. Ha a kapcsolataink sérülnek, mi magunk is sérülünk. A kapcsolatok hálózatba rendeződve komplex rendszereket hoznak létre Ha kiszáradnak a holtágak, az ártéri vagy homokhátsági vizes élőhelyek, azzal nem csak az itt élő lények, például a halak és vízimadarak kerülnek nehezebb helyzetbe. Csökken a párolgás, a kiszáradó táj kevesebbet párologtat, a természetes hűtő hatás is csökken. Nedvességutánpótlás nélkül gyengül a helyi, kis vízkör, tovább csökken a csapadékmennyiség, ez újabb szárazodást, az élőhelyek további csökkenését eredményezi. Ördögi körfolyamat, úgynevezett pozitív visszacsatolás indul be. A pozitív ebben az esetben nem értékítéletet, nem jót vagy rosszat jelent, hanem a folyamat önmegerősítő jellegét. Pozitív visszacsatolás akkor történik, amikor egy folyamat olyan következményekkel jár, melyek tovább erősítik magát a folyamatot. A szárazodás mellett gyakori példa a sarki jégsapkák olvadása. A fehér takaró magas albedóval, azaz fényvisszaverő képességgel bír, ez csökkenti a nap felszínt melegítő hatását. Ha a jégtakaró olvadni kezd és előbukkan a sötét felszín, az már nagyobb arányban nyeli el a napsugárzást, így az melegíteni kezd. A melegedés következtében több hó olvad el, egyre nagyobb lesz a sötét felszín, ami tovább erősíti a folyamatot. A negatív visszacsatolás ezzel szemben szabályozó folyamat, vagyis a következmények csökkentik az eredeti kiváltó ok hatását. Klasszikus példa erre a préda-ragadozó kapcsolat. Ha elszaporodnak a zsákmányállatok, például a mezei pockok, akkor a ragadozó madaraknak jó évük lesz. A bőséges táplálék miatt több fióka éli túl, így növekszik a ragadozók száma. Ez viszont azt is jelenti, hogy egyre több pockot fogyasztanak el, így azok száma elkezd visszaesni. A kevesebb pocok aztán kevesebb ragadozót is jelent, így a prédák száma ismét növekedésnek indulhat. (Ez persze erős leegyszerűsítés, a valóságban számos más tényező szerepel az egyenletben.) A természetben mindkét folyamatra láthatunk példákat, melyek sokasága mutatja, hogy komplex, összetett rendszerekről van szó. A szabályozó, negatív visszacsatolások segítenek az egyensúly fenntartásában, a pozitív visszacsatolás pedig kibillentheti ezt az egyensúlyt. Amikor élő rendszerekkel foglalkozunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a komplex kölcsönhatásokat: ez a teljes rendszer szemlélet, a regeneratív megközelítés negyedik alapelve. A kémai szúnyoggyérítés például egy fontos önszabályozó folyamatot boríthat fel. A válogatás nélkül mindenféle rovart pusztító méreganyagok oda vezethetnek, hogy a sok elpusztult rovar miatt nem lesz elegendő tápláléka a ragadozóknak, például a fecskéknek és denevéreknek. Kevesebb utód éli meg így a felnőttkort, kevesebben vadásznak a szúnyogokra, így azok ismét gyors szaporodásnak indulhatnak. Ebben az esetben egy önszabályozó folyamatot akasztunk meg azzal, hogy drasztikus módon beavatkozunk. A zöldterületek korlátlan beépítése a káros pozitív visszacsatolásra lehet példa. Egy leburkolt udvar vagy egy új bevásárlóközpont parkolója csökkenti a víz helyben történő beszivárgását. Ez oda vezethet, hogy a nagy zivatarok után villámárvizek alakulnak ki, ami ellen aztán burkolt vízelvezetőket építenek. A még több beton tovább növeli a víz gyors lefolyását, még kevesebb marad helyben, ez fokozott szárazodáshoz vezet. A pusztuló növényzet és romló talajállapot pedig tovább gyorsuló lefolyást és újabb villámárvizeket eredményez. Egy kisebbnek tűnő beavatkozás drasztikus következményekkel járhat a visszacsatolási hurkok eredményeként. Másik klasszikus példa a fák kivágása és a hőszigethatás, amire a bevezető történet is utal. A kevesebb árnyék növeli a felszíni hőmérsékletet, jobban felmelegednek az épületek, emiatt többet kell használni a légkondicionáló berendezéseket is. A légkondi hulladékhője tovább növeli a belváros hőmérsékletét, amit a megmaradó fák is egyre nehezebben viselnek. Végül ők is feladják, ami további árnyékcsökkenést és melegedést jelent. Ezért már néhány fának is lehet jelentős hatása egy rendszerben. Segítő folyamatokhoz is hozzájárulhatunk A pozitív és negatív visszacsatolások nem önmagukban véve jók vagy rosszak, hanem a rendszer stabilitására való hatásuk szempontjából értékelendők. Tevékenységünkkel az ökológiai rendszerek egészséges működésének szempontjából hasznos, segítő folyamatokat is támogathatunk. A hagyományos legeltetéses állattartás ilyen, természetvédelmi szempontból is értékes gyakorlat lehet. A túllegeltetés jó példája a pozitív visszacsatolásnak: ha túl sokáig, túl sok állat marad egy területen, akkor romlik a növényzet ökológiai állapota, pusztulni kezd a talaj, csökken a vízmegtartás és végül még nehezebben regenerálódik a növényzet. Ha viszont folyamatosan más területre terelik át az állatokat, akkor a pihenő parcella regenerálódni kezd. A növényzet és a gyökerek megerősödnek, javul a talaj szerkezete és szervesanyag-tartalma. Az Alpári-réten most is történik legeltetés, aminek fontos szerepe van az őshonos élőlénytársulások fennmaradásában. Egy ponton azonban újabb folyamat indul be. Éghajlati viszonyoktól függően a füves gyepek helyét fokozatosan fás szárú növények vehetik át, elkezdődik a beerdősülés. Ha még ezelőtt visszatérnek az állatok, a legeléssel és taposással meggátolják a folyamatot, így a gyeptársulás tovább fennmaradhat. Sőt, így akár invazív fajok, például a gyalogakác friss hajtásainak terjeszkedését is gátolhatják. Ebben az esetben az emberi hatás, vagyis az extenzív legeltetés a rendszer stabilitását és az értékes gyeptársulások fennmaradását szolgálja. Hatásunk tehát nem magától értetődően jó vagy rossz. A kérdés az, hogy milyen folyamatokat szabályozunk vagy erősítünk, és mi az, amit hozzá tudunk adni az ökológiai rendszerek működéséhez. Ez vezet az ötödik alapelvhez, vagyis a hozzájáruláshoz. A regeneratív megközelítésben egy jól megválasztott emberi cselekvés értékes hozzájárulás is lehet az ökológiai rendszerek stabilitásához, egészségéhez. Ez pedig egy hasznos pozitív visszacsatoláshoz vezethet. Minél többen kezdünk el a rendszerekre, folyamatokra odafigyelő módon működni, kerteket fenntartani, településeket tervezni, annál többen vehetik át a példánkat. Eleinte egy vadvirágos kert rendezetlennek tűnhet, de ha egyre több ilyet látunk és megértjük ezek fontosságát, annál inkább gondoljuk helyes megoldásnak. Az erőfeszítések elsőre aprónak tűnhetnek, de egy olyan pozitív visszacsatolást indíthatunk el, melynek később mély átalakulás lehet a következménye, úton az élhető jövő felé. Mi lehet a mi hozzájárulásunk a megújuláshoz? Felvenni a kapcsolatot a hellyel, a tájjal, annak történetével; létrehozni rendszereket, melyek rugalmasan alkalmazkodnak az előttünk álló kihívásokhoz; megérteni a hurkok és visszacsatolások komplex hálózatait; szövetségesként tekinteni a több mint emberi lényekre, akikkel végtelenül összekapcsolt szövedéket alkotunk - ezt jelenti a regeneratív szemlélet. Végül pedig rájöhetünk arra is, mit tudunk adni mi az élet számára, mi lehet a mi saját, értékes felajánlásunk. Sokan dolgoztak és dolgoznak, dolgozunk a mai napig ezen, még ha nem is neveztük el feltétlenül regeneratív munkának. A megközelítés nem újrafeltalálása a világnak, hanem egy olyan nézőpont, ami segítheti gondolkodásunkat és szerveződésünket. Irányt és inspirációt adhat, sikerélményeket és pozitív visszacsatolásokat indíthat el. A Szikramagnál is szeretnénk szélesebb körben nyitottá tenni szerveződésünket, hogy az előző cikksorozatban bemutatott apró mozaikok nagyobb egésszé állhassanak össze. Szeretettel várunk bárkit, aki szívesen csatlakozna hozzánk, legyen szó cikkekről, programok és beszélgetések szervezéséről, civil aktivitásról vagy akárcsak egyszerűen közösségi gondolatmegosztásról, hogy egymás cselekvéseit támogatni tudjuk. Januári programunkon például hagyományokról és haladásról beszélgettünk a művészetekben és kultúrában. Célunk, hogy a Szikramag fokozatosan egy civil központtá, találkozási térré alakuljon át, ahol beszélni tudunk egymással, új és hagyományokat felfedező gondolatokkal lehetünk gazdagabbak, valamint közös erővel társadalmi és ökológiai rendszereinket is ellenállóbbá, erősebbé tehetjük. Ha szívesen csatlakoznál hozzánk, jelezd felénk a szikramag@gmail.com és a kovmate.4@gmail.com címeken, vagy üzenetben az alábbi Facebook-elérhetőségek egyikén: https://www.facebook.com/szikramag https://www.facebook.com/matekovacs04 Az a tervünk, hogy a csatlakozókkal létrehozunk egy közös, Facebooktól független felületet, ahol megoszthatjuk egymással ötleteinket, gondolatainkat, véleményünket. Valamint a programok és cikkek szervezését is szeretnénk kinyitni szélesebb körben, hogy már a létrehozásuk is közösségi alapú legyen. Ha pedig csak olvasnál és inspirálódnál, akkor is várunk szeretettel ezen a platformon.

Szárazságtűrő növények segíthetnek abban, hogy aszályos időben is megőrizhető legyen környezetünk biodiverzitása. Újabb szárazkert jött létre Lakiteleken a Színeskert előtt, az Eötvös Iskola bejáratánál Szelesné Kása Ilona vezetésével. A kert célja egy olyan szárazságtűrő élőhely létrehozása, amely aszályos időben is segíti a biodiverzitás megőrzését. A parkoló melletti, száraz és tömörödött homokon létrejött kert a harmadik része egy sorozatnak. Az első szárazkert tavaly ősszel alakult a Színeskertben Tálas Máté útmutatásai szerint, a második a Művház Park Széchenyi körút felőli sarkán jött létre közösségi összefogással idén márciusban. A szárazsággal és a homokkal való együttélési kísérletek nem ma kezdődtek el. "A homokkal együtt éltek felmenőink, küzdöttek vele, megtörni és megszelidíteni igyekeztek, és közben a homok is megszelidítette őket. A zord világ hol küzdelmeket, hol lehetőségeket kínált, és talán nem véletlen, hogy oly sokan oly mély gyökeret eresztettek e tájban" - írtuk a beszámolóban, ahol a terület múltját, Lakitelek történetét és őseink tájjal való kapcsolatát tártuk fel. Cikkünkben ezt a gondolatot folytatva mutatjuk be a szárazkert koncepcióját és az aszállyal való megküzdés lehetőségeit. Egy történetet, melyben növénytársaink lesznek a tanítóink. Szárazságok kora fenyeget, melyben az öntözés is egyre nehezebb lesz A csapadékhiány egyre súlyosabb problémát jelent. A 2022-es aszály az egyik első olyan vészhelyzet volt, ami széles körben aggodalmat okozott, így a figyelem középpontjába helyezte a vízmegtartás fontosságát. Az idei év szintén aggodalmakkal indult: a szokásos csapadékmennyiség tizede hullott le áprilisban országos átlagban a HungaroMet összesítése szerint. Voltak helyek, ahol 0 mm-t mutattak hónap végén a mérések, de Lakitelek kapcsán is 5,4 mm csapadék szerepel áprilisra egy összesítésben. “Minden jel szerint beléptünk a szárazságok új korába” - olvasható a VálaszOnline cikkében, amikor nem egy-egy vízhiányos időszakkal, hanem többéves halmazódással állunk szemben. Nem önmagában a tavaszi aszály a probléma, hanem a korábbi időszakokból, télről, őszről és korábbi évekből hozott csapadékhiány halmozódása. Májusban egy mediterrán ciklon hatására több hullámban érkezett csapadék, ez inkább átmeneti enyhülést hozott. A talaj mélyebb rétegeiben megmaradt a vízhiány, különösen az Alföldön kellene még csapadék. Grafikon forrása: HungaroMet A csökkenő éves csapadékmennyiség országos trendje jól kirajzolódik ezen az ábrán, és még drasztikusabb a helyzet az Aflöldön, amit a VálaszOnline alföldi városokat vizsgáló grafikonja szemléltet. Arra is fel kell készülni, hogy a csapadékeloszlás térben és időben egyre szélsőségesebb lesz az éghajlatváltozás miatt, vagyis hosszú száraz periódusok és ritkább, de akkor rövid idő alatt egyben lezúduló nagy esők várnak ránk. Az öntözés kézenfekvő megoldásnak tűnhet, de hosszabb távon és nagyobb léptékben nem jelent igazán jó megoldást. A talajvízszint folyamatosan csökken, a Tisza alacsony vízállása már tavaly is negatív rekordot döntött. Az öntözéshez víz is kell, éppen ebből van egyre kevesebb. Települési szinten is problémát okoz a vízhiány, nem csak a mezőgazdaságban. A túlhasználat miatt több településen korlátozásokat kellett bevezetni a lakossági öntözésre 2025-ben, mert az ivóvízellátás is veszélybe került. A párolgási vízveszteség szintén problémát jelent öntözéskor, nyári nappalokon akár a víz 30-40 százaléka is elveszhet. A lakiteleki Dög-Tisza egy régebbi lefűződése a folyónak. Időszakosan kiszárad, ahogyan történt ez a 2022-es aszály során is. A települési zöldfelületek, élőhelyek megőrzése aszályos időszakban is fontos, miközben a vízzel is takarékoskodni kellene - ez komoly kettőséget jelent. Egyre kevésbé fenntartható, hogy az értékes (ivó)vizet nagy mennyiségben olyan célokra használjuk fel, melyek sem az élelmünk termeléséhez, sem valamilyen ökológiai funkció megőrzéséhez nem járulnak hozzá. A díszpázsit, díszkert állandó öntözési igénye helyett olyan megoldásokban érdemes gondolkodnunk, melyek kevesebb vizet igényelnek, miközben az ökológiai és az esztétikai szerep is megmarad. A szárazkert erre jelenthet megoldást. Kísérletek segítik a jövő fenntartható kertjeit Lakiteleken Az öntözési igény csökkentése szükséges elem vízhiányos időszakban a kertekben. A szárazkert viszont nem sivatagot és kiszáradást jelent, éppen ellenkezőleg: a módszer olyan növényekre épít, amelyek kevés öntözést igényelnek. Jól alkalmazkodnak a hosszú száraz időszakokhoz és a nyári forrósághoz, így jelentős vízhasználat nélkül is fenntartható az általuk létrehozott élőhely. A lakiteleki szárazkertek története 2024 őszére nyúlik vissza. Ekkor szervezett „Miért örüljünk a homoknak” címmel programot Szelesné Kása Ilona a lakiteleki talajok egészségével foglalkozó LakiTERRA projekt részeként. A vendég Tálas Máté, a Tiszakürti Arborétum vezetője volt, aki előbb a Színeskertben, majd saját tiszakürti birodalmában adott át hasznos tudást a résztvevőknek. Ezekről az eseményekről részletesen írtunk “A zöld pázsit öntözése helyett szárazságtűrő növények jelentik a jövőt” című cikkünkben. A Tiszakürti Arborétumban és Tálas Máté saját kertjében is zajlanak kísérletek szárazkertekkel. Fotó: 2024. november Bár a klímaváltozás és az aszály trendjei vészjóslóak, a természetet nem olyan fából faragták, hogy összeroppanjon a változástól - írtuk a cikkben. Az alkalmazkodás természetes folyamat, ha hagyjuk kibontakozni. „Nincs két egyforma év, folyamatos a változás” – mondta akkor Tálas Máté. A változásra való felkészülés részeként az első kísérlet a Színeskertben indult el tavaly ősszel a kert nyáron legforróbb, délnyugati részén, ahol a nap legnagyobb részében közvetlen napfény éri a növényeket. Többségük azóta túlélte az első telet, tavasszal meg is erősödtek, így a novemberi ültetési időpont hatékonynak bizonyult. Télen a gyökerek fejlesztésére fordíthattak energiát a növények, így a nyárnak már úgy vághatnak neki, hogy van mire támaszkodniuk a vízfelvéteben. (Galéria: felső sor - a tavaly őszi ültetés, alsó sor - növények májusban.) A második kísérletre tavasszal került sor a Művelődési Ház előtti park száraz szegletében, a hagyományos lakiteleki mag- és növénycsere program kísérő eseményeként. A széleskörű összefogással létrejött közösségi ültetés során újabb szárazságtűrő növények kerültek a lakiteleki homokba azzal a céllal, hogy a park száraz, alacsony biológiai sokféleséggel rendelkező részén idővel egy diverz élőhely jöhessen létre. A második szárazkert a Művház Parkban jött létre idén márciusban, közösségi összefogással. Ellentmondásnak tűnhet, de a szárazkertek az első évben még öntözést kapnak. Idő kell ahhoz, hogy a gyökérzet kellően megerősödjön a nyári csapadékhiány átvészeléséhez. Néhány növény nyáron kisülhet, de nem pusztulnak el, csak nyugalmi állapotba vonulnak. Ez különösen jellemző a forró nyarakhoz alkalmazkodó növényekre. Ilyenkor tűnhetnek “csúnyának”, de ez is része a természetnek: a szárazság barnás-sárgás színeit, a textúrák sokféleségét is érdemes esztétikai értékként kezelnünk. A gyöngyházlepke gyakori látogatója a kerteknek. A lepkék sokfélesége mutatja, mennyi különböző szín és textúra lehet szép. Kövek között: az eddigi legnagyobb kihívás? Térkövek tengerében találunk rá a harmadik szárazkert-kísérlet helyszínére. Az Eötvös Iskola parkolójában járunk, az udvarra vezető kapu előtt, a Színeskert szomszédságában. A járda és a parkoló szegélye közé ékelődő homokos terület tömörödött talaját csak a legszívósabbak képesek feltörni. Ilyen az orvosi atracél, aki az ültetés időpontjában, május végén már rengeteg apró lila virággal hívogatta a beporzókat. Az orvosi atracél nemcsak szép vadvirág, hanem fontos a beporzóknak is. Lakiteleken is sokfelé lehet velük találkozni. Bár sokan gyomnövénynek gondolhatják, valójában értékes vadvirágról van szó, éppen ezért része maradt a szárazkertnek is. A tervezés során úgy lett kialakítva a többi rész, hogy a helyben lévő atracél köré épüljön. Mélyre hatoló karógyökerével lazítja a talajt, segíti a víz beszivárgását, mélyebb rétegeből képes felhozni a vizet, csökkenti az eróziót, ráadásul némi árnyékot is ad. Az alkalmazkodás azt is jelenti, hogy beavatkozás előtt fontos a megfigyelés és a jövőbeni szövetségesek azonosítása, akiket érdemes megóvni. A kialakítás formája is organikusan követi az alkalmazkodás elveit. Bizonyára mindenki látott olyan parkot, ahol a járdák szögletes vagy kanyargó rendszere között kitaposott ösvények mutatják a leggyakrabban használt útvonalat. Organikus tervezés során erre is érdemes figyelni: az a legjobb kialakítás, ami a használathoz leginkább illeszkedik. Éppen ezért az új kert és a kerítés között megmaradt egy útvonal, ahol közlekedni lehet. Itt már az első héten elkezdett kialakulni egy ösvény, mutatva, hogy jó döntés volt teret hagyni a közlekedésnek. A járda és a parkoló térkövei közé ékelődő új kert mögött ezután is szabad lesz az átjárás, a legrövdebb útvonalon. A nyílt nap során a résztvevők előbb eltávolították a felesleges földet, majd jöhetett a növények gyökerének lemosása és az ültetés. Előbbire azért van szükség, hogy az eredeti ültetőközeg helyett már az új hely viszonyaihoz tudjon alkalmazkodni a gyökérzet, legyen szó mikrobákról vagy tápanyagokról. Az elrendezés során figyelembe vették a résztvevők a Lakitelek Önkormányzata által felajánlott növények várható méretét, melyek így idővel igazi mikroélőhelyet hozhatnak létre. Végezetül mulcsréteg került a kertre, ami csökkenti a nem kívánt gyomosodást, lassítja a talaj kiszáradását és véd az eróziótól is. Idővel komposztálódik, így tápanyagként segíti később a növényeket. A frissen vágott aprítékból, ágdarálékból és kéregből álló mulcsréteg magas szén / nitrogén aránnyal rendelkezik, így a lebontást végző mikroorganizmusok a nitrogén egy részét a talajból veszik fel. Vagyis a folyamat a felső rétegből némi nitrogént von el, amit erjesztett csalánlé kijuttatásával lehet természetalapú módon pótolni. Ahogy az első kettő, úgy a harmadik szárazkert is nyílt nap során, közösségi részvétellel jött létre. Köszönjük a közreműködők munkáját! A kísérlet az új típusú helyszín teszi igazán érdekessé. Az első két kertnél szintén napos és száraz helyről van szó, de azon túl nagyobb zöldfelület veszi körbe a növényeket. A harmadik viszont valóban kőtengerben kapott helyett, egyik oldalról járda, másik oldalról útpadka és térkövezett parkoló határolja. Érdekes lesz tehát megfigyelni, hogyan bírják a növények ezt a még forróbb helyszínt, és valós alternatívát kínálnak-e más hasonló terek zöldítésére is a faluban. Ellenálló növénytársak segítik az alkalmazkodást "A növények a föld és az ember közti kapcsolat újrafonásában is kiemelkedő szerepet játszanak. Egy hely akkor válik otthonná számunkra, amikor fenntart minket, amikor testileg és lelkileg egyaránt tápláló. Ha újra akarunk teremteni egy otthont, a növényeknek is vissza kell térniük" - írja Robin Wall Kimmerer Szentperjefonat című könyvében, ezt az útmutatást érdemes követnünk. Ahogyan őseink, úgy mi is igyekszünk együtt élni a szárazsággal és a homokkal, ebben a növények a tanítóink és szövetségeseink. A már bemutatott orvosi atracél hosszú karógyökerével mutatja meg, hogyan lehet alkalmazkodni a kevés vízhez és megszelídíteni a száraz homokot, de rajta kívül is vannak hasznos praktikákat alkalmazó növények. Ha szárazságtűrő fajt keresünk, érdemes a gyökérzet mellett a leveleket is vizsgálni. Minél kisebb a levele egy növénynek, annál valószínűbb, hogy szárazságtűrő, persze kivételek mindkét irányba lehetnek. A kisebb levél kisebb párologtató felületet jelent, ami segíti a növényt a víz megtartásában. A színek is lehetnek árulkodók: a szárazságtűrők sokszor szürkés-ezüstös leveleket növesztenek (például a levendula), melyek jobban visszaverik a napfény egy részét, így kevésbé melegednek fel, mint a sötétzöld levelek. Gondoljunk csak arra, milyen érzés nyáron egy sötét színű pólóban sétálni a tűző napon. A szőrökkel sűrűn benőtt, olykor egészen bársonyos, máskor érdes tapintású szárak és levelek is hasonló árulkodó jelek. Ezek a szőrök szintén a víz megtartásában segítik a növényt. A levél felületét érintő légmozgás elszállítja a párásabb levegőt, az így kiszáradó légréteg pedig fokozhatja a növény párologtatását. Ezzel szemben a szőrös, érdes levelek gátolják a felszínt érintő légmozgást, így párásabb mikroklímát tartanak fenn. A szőrök mellett a növények föld feletti részeit borító viaszszerű réteg, a kutikula vastagsága is összefügg azzal, mennyire alkalmazkodik a szárazsághoz a növény. A terjőke kígyószisz (felül) és az orvosi atracél (alul) keskeny és szőrös leveleikkel jól tűrik a szárazságot. Ezek a különleges növényi “technológiák” évmilliók alatt fejlődtek ki, ma pedig tudósok sokasága kutatja, mit tanulhatunk tőlük. Ez a folyamat a biomimikri, ami a természettől való tanulást és a természetben megfigyelhető megoldások alkalmazását jelenti az emberi problémák megoldására. Vizsgálják például, hogyan lehet hatékonyabb ködgyűjtő hálókkal megfogni a párát a Föld legszárazabb sivatagos régióiban más élőlények, például egyes kaktuszok megoldásait utánozva. Az apró szigetek idővel rendszerré állnak össze A szárazkert hasonló logikára épül, mint a szárazságtűrő növények alkalmazkodási stratégiái. A talaj mulcsozása például a növényi kutikula szerepéhez hasonlóan mérsékli a párolgást és védi a felszínt a túlzott felmelegedéstől. A növényzet által fedett, árnyékolt felszínek a levélszőrök mikroklíma-alakításához hasonlóan csökkentik a szél és a napsugárzás szárító hatását. A tájba illeszkedő, vízmegtartó rendszerek pedig azokat a növényi stratégiákat mintázzák, melyek újabb vízforrások bevonása helyett a meglévő víz megőrzésére törekednek. A növények egyéni és a rendszerek közös vízmegtartó stratégiája ezen a ponton közvetlenül is összekapcsolódik. A növényeket az is segíti a vízhiányos időszakban a párologtatás csökkentésében, ha nem egyedül kell dacolniuk az elemekkel. Egy zártabb társulásban nagyobb lehet a relatív páratartalom és alacsonyabb a hőmérséklet - ezt akkor is tapasztalhatjuk, amikor leérünk a forró kerékpárút után az érezhetően hűvösebb Tőserdőbe. Kisebb léptékben, de egy növénycsoport is hasonló szereppel bír: együtt jobban megtartják a párát és árnyékolják egymást, ez segít abban, hogy könnyebben alkalmazkodjanak a szélsőséges körülményekhez. Egy vadvirágos rét is jó példa erre a megtartó közösségre, mint ez a "lila-társulás" a péceli vasútállomás mellett. Előtérben, jobbra atracél, balra bükköny. A háttérben terjőke kígyószisz. Baloldalon pedig egy útifű is megbújik. Együtt minden könnyebb - mondhatjuk sablonossá vált fordulattal, de épp a növényeink tanítják meg nekünk, hogy ez valóban így van. A szárazkert sem önálló egyedekből áll, hanem azok kapcsolatai, a szerves hulladékot lebontó talajlakó élőlények, a beporzó és más rovarok, a cserjék között megbúvó sünök, az ágakon fészkelő madarak és nem utolsó sorban a jobb mikroklímát élvező emberek mind-mind részei ennek a rendszernek. Azzal, hogy élőhelyet hozunk létre más lények számára, végső soron a saját életünkért és teszünk. Ezek a kis szigetek első ránézésre aprónak tűnhetnek, és a nagyléptékű folyamatokra önmagukban valóban nincsenek lényeges hatással. De itt is érdemes megnéznünk a növények tanításait. A cikk elején szereplő orvosi atracél szívósságával és leleményes megoldásaival a zavart, leromlott területeken végzi az építkezést más társaival együtt. Megkötik a talajt, szerves anyagot termelnek, javítják a szerkezetét, árnyékot adnak és élőhelyet teremtenek. Ugyanígy, pionírként jelennek meg az első esőkertek, szárazkertek, táji vízmegtartással foglalkozó akciók, szemléletformáló kampányok is, melyek idővel komplex rendszerré állnak össze. Erre a folyamatra kiváló példa a Színeskert is: az Iskolakert Hálózat tagjaként már országos szemléletformáló hatással bír, miközben újabb és újabb megtartó élőhely jött létre az előző években. Eleinte festőnövények táplálták a beporzókat, majd esőkertek kezdték el tárolni a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadékot. Hamarosan vizes élőhely is létrejött, egy másik szegletben sünlak várja a beköltözőket, de a rovaroknak is jutott hotel, a denevérek szállodájáról nem is beszélve. A kertben hagyott holtfák gombákat, rovarokat és mikrobákat táplálnak, a szárazkertek pedig sivatagi részekre hoznak biológiailag sokféleséget. Ezt kell folytatnunk a jövőben is, szerte a falunkban. Egymás után építve a természetközeli élőhelyeket, melyek idővel komplex rendszerré állhatnak össze. Ez a kulcs ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az éghajlatváltozáshoz és a jövő ma még nem is ismert kihívásaihoz. Mert együtt rugalmasan ellenálló emberi és több mint emberi közösségeket hozhatunk létre.

Csaknem 60, főleg szárazságtűrő cserjével és évelővel lett gazdagabb a Művelődési Ház előtti park Lakiteleken. A közösségi összefogással létrejövő kísérleti kert célja a jövő kihívásaira való felkészülés, a múlt küzdelmeinek megismerése mellett. Szürke fellegek és szemerkélő vízpára takarta be Lakiteleket egy március végi szombat délutánon. Ritka alkalmak egyike volt ez. Hosszú hetekig egy csepp eső sem áztatta a park száraz homokját, ahol csak a legszívósabb, apró termetű növények és fűfélék élték túl a megpróbáltatásokat. "Szikra a Kecskemét Szaharája. Egy tenger, homokból. Azóta már megfogták a faültető unokák, akkor még szabad volt a homok, s futott, vándorolt, hömpölygött a végtelenbe megszakadozott hullámokban, tetszése szerint. Köröskörül végtelen darabon sem víz, sem növény; a nap liliom-színekben szórja verőfényét a milliárd apró homokszemekre, melyek mozognak, hömpölyögnek szemkápráztató gyorsaságban, mintha ezer meg ezer láthatatlan seprő dolgozna szüntelen, vagy hogy csak a napsugár mozog és ugrándoz rajtuk." Így ír Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című művében Szikra pusztáról, aki hajdanán Kecskeméthez tartozott Felsőalpár puszta szomszédságában. Később a puszták egyesítésével jött létre a mai Lakitelek, de a szikrázó homokszemek azóta is jelen vannak az életünkben és a kultúránkban. Ahogy felmenőink gyümölcsfákkal és szőlőkkel kezdték el megkötni a homokot, úgy vetettünk bele mi is magunkat az ültetésbe. A Színeskert, a CSAK csoport és a Lakiteleki Petőfi Sándor Művelődési Ház hagyománnyá vált magbörzéjét színesítve hirdettünk közösségi ültetést, hogy így szőjük újra társadalmi és ökológiai szövetségeinket. Nagy örömünkre a régóta várt esőcseppek ellenére is sokan csatlakoztak ehhez a közösségi összefogáshoz. A lelkes csapat egyetlen óra leforgása alatt törte fel a homokot és ültette el csaknem 60 növénytársunkat, akik reményeink szerint hozzánk hasonlóan gyökeret eresztenek majd a Szikra puszta homokjába. Újra-kapcsolódás a múlttal: nem volt mindig ilyen park? Mi lehetett vajon húsz, ötven vagy kétszáz éve ott, ahol ma jól ismert tereink, parkjaink állnak? Kik tarthatták otthonunknak azt a tájat, amiben ma mi éljük rohanó hétköznapjainkat? A közösségi ültetésünk alapgondolata ezekből a kérdésekből is táplálkozott. Falunk múltját kezdtem el kutatni az ősszel egy egyetemi projektmunka kapcsán, és szerencsére bőséges forrásanyag segíti ebben a munkámat. A fent idézett szépirodalmi részlettel, Szikra puszta és Felsőalpár benépesülésének és a homok megszeliditítésnek történetével a 2001-ben megjelent Lakiteleki Olvasókönyv és Millenniumi Krónikában találkoztam először, melyet Czinege Edit, Harmatos Áronné, Olajos István és Tábori Kálmán állítottak össze további, a helyi közéletben meghatározó szerzőtársaikkal. Magyarország (1782–1785) - Első Katonai Felmérés: a mai Lakitelek területe látható a térképen. Jól kivehető a tőserdei Tisza-ág, még a folyószabályozás előtt, valamint a homokbuckás puszta a magasabban fekvő részeken. Felmenőim anyai és apai ágon is az 1800-as évek közepén költözhettek ide Kecskemétről, amikor még a két puszta a városhoz tartozott. A török kor elnéptelenedése után állattartással, majd a 18-19. század fordulójától egyre inkább földműveléssel foglalkoztak a környékbeliek. Magyar Királyság (1819–1869) - Második katonai felmérés: már jól kivehető Szikra és Felsőalpár puszták elhelyezkedése, a folyószabályozás kezdete, valamint a Tisza csúcsánál a híres Szikra csárda. Egy országos tragédia aztán furcsa módon lehetőséget is teremtett a század második felében: megjelent a filoxéra (szőlőgyökértetű) az országban, a járvány a hegyvidéki szőlőkben óriási pusztítást végzett. A kártevő azonban velünk ellentétben nem szerette a homokot: az alföldi talajon nem volt képes megélni, így a homoktenger arannyá változott. A szikrai szőlőtermesztés gyorsan formálni kezdte a tájat, és megélhetést nyújtott a helyi parasztcsaládoknak. Nem volt ez másként a Művelődési Ház környékén sem, és itt érkezünk vissza utazásunk kiinduló helyszínéhez: ahol most konkrétan a szárazságtűrő növényeket ültettük, ott a beépülés előtt feltehetően szántó lehetett, de voltak gyümölcsösök és szőlők is a környéken. Erről már nagypapám, Kalló László mesélt nekem, amikor a hely történetéről kérdeztem az ültetésre készülve. Jól kivehető a mai Művház és a park helye ezen a 19. századi kataszteri térképen. Az "Ughi út" törése (a kanyar a mai Óvodánál) után, Tiszaug felé haladva balra eső rész volt az, ahol ültettünk. (Habsburg Birodalom - Kataszteri térképek (XIX. század)) Tősgyökeres lakitelekiként (már a nagyszülők, vagyis az én üszüleim is itt éltek) elmesélte azt, hogyan épült be fiatalkorában a falu ezen része, az 50-es, 60-as évektől kezdődően. Az eredeti településmag a mai Széchényi körút által közrefogott részen, nagyjából a Bem utcáig terjedt, ez látható az alábbi 1941-ben készült katonai felmérési térképen. A lakiteleki "ősfalu"látható ezen az 1941-es térképen. A Széchenyi körút mai Művház felőli része még nem épült be ekkor, csupán a másik oldalon voltak már utcák. (Magyarország Katonai Felmérése (1941)) A téeszesítés alatt a szikrai és felsőalpári tanyavilágban élőket fokozatosan költöztették be, hogy a mozaikos tájszerkezet helyett nagytáblás, intenzív művelésre váltsanak. Ekkor épültek be például a mai Hunyadi és Táncsics utcák, ahová apai nagyszüleim, Cs. Kovács János és Bende Margit is, családjaik szintén több generáció óta éltek a felsőalpári tanyavilágban a családfakutatásaim alapján. A falu később tovább terjeszkedett, és idővel a szőlők, gyümölcsösök, szántók helyét a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános iskola (udvarán a Színeskerttel), a Művház, a Hivatal épülete és az ültetésünk helyszínét adó park vette át. A Hivatal, vagy akkori nevén a Tanácsépület a második világháború után épült nagypapám emlékei szerint, vagyis 1952-ben már állhatott, de a Tanácsterem később épült csak hozzá. Az az 1960-as években, a CORONA kémműhold felvételein már látható a fokozatos beépülés, és a Művház épülete vagy annak helye is kivehető fehér foltként. (Forrás: Arcanum) Bizonyos "fekete kisasszonyok" több földdel is rendelkeztek a mai Művház környékén, akik bár maguk is foglalkoztak falusi, paraszti munkákkal, embereik is voltak nagypapám elbeszélése szerint. Férjeik nem voltak, így maguk kezelték a teljes birtokot. (Ezt a történetet szeretném mélyebben is felderíteni, szóval bárki rendelkezik információval, hálásan veszem a megkereséseket.) Otthonra lelni és őshonossá válni a kölcsönösségen keresztül A homokkal együtt éltek tehát felmenőink. Küzdöttek vele, megtörni és megszelidíteni igyekeztek, és közben a homok is megszelidítette őket. A zord világ hol küzdelmeket, hol lehetőségeket kínált, és talán nem véletlen, hogy oly sokan oly mély gyökeret eresztettek e tájban. Ültetésünk célja is éppen ez volt, hogy újra kapcsolatba lépjünk a minket körülvevő tájjal, a benne élő emberi és több mint emberi lényekkel, a talajjal. Az ültetés alatt megérintettük, túrtuk, formáztuk a homokot, kezeink által víz és értékes növények kerültek a száraz pusztába. Elültettük és megöntöztük őket, gondoskodtunk róluk. Ők pedig viszonozzák majd ezt azzal, hogy idővel virágba borulnak, beporzókat táplálnak, vizet raktároznak, javítják a mikroklímát és gyönyörködtetnek bennünket. "A növények a föld és az ember közti kapcsolat újrafonásában is kiemelkedő szerepet játszanak. Egy hely akkor válik otthonná számunkra, amikor fenntart minket, amikor testileg és lelkileg egyaránt tápláló. Ha újra akarunk teremteni egy otthont, a növényeknek is vissza kell térniük" - írja Robin Wall Kimmerer Szentperjefonat című könyvében, amivel a programötlet megszületésére is hatással volt. A kölcsönösség megélése a következő lépés a hellyel és a múlttal való kapcsolat után. Az összefogás erőfeszítései által, a közös munka eredményeként az új szárazkert már nem csupán ökológiai, hanem eszmei értékkel, közösségi és kulturális jelentőséggel is bír. Ezt jelenti az a mondat, hogy ökológiai és társadalmi hálót egyaránt szőttünk az ültetés során. Minden alkalommal, amikor elsétálunk a kert mellett, most már eszünkbe fog jutni azoknak a hozzájárulása, akik akár növényekkel, akár tudással, akár munkával hozzájárultak a létrejöttéhez. A növények nem pusztán növények, hanem személyiséget kaptak, és fontossá váltak számunkra. Ahol pedig sok, számunkra fontos ember és több mint emberi lény él, és ahol gyökeret eresztve kapcsódni tudunk a talajhoz, ott lesz lakóhelyünkből élőhely, településből valódi otthon. Ismét Robin Wall Kimmerer szavait idézve: "Itt kapjuk meg ajándékainkat, és itt kell eleget tennünk a felelősségeinknek. Honosítottá válni azt jelenti, hogy életvitelünkkel figyelembe vesszük a gyermekeink jövőjét, és úgy viseljük gondját a földnek, mintha az életünk és minden rokonunk élete múlna rajta. Mert ez így is van." Rugalmasan ellenálló szövetségek jelentik a jövőt Az egyre súlyosbodó környezeti és társadalmi problémák megoldása ebben a helyi gondoskodásban és szövetségépítésben rejlik. A Művház park első szárazkertje sok-sok ember összefogásával jött létre, de az elültetett növények, és a reményeink szerint hamarosan megjelenő beporzók és más állatok, vagy éppen a gombák ugyanúgy szövetségeseink. A kert most a park kisebb szegletét teszi ellenállóbbá, és az célunk, hogy a változásokat megfigyelve és kreatívan használva újabb és újabb hasonló szigetet hozzunk létre a faluban. Ezek pedig idővel összefüggő ökológiai rendszerré állhatnak majd össze, melyben a közterületek zöldfelülete és a fenntartható magánkertek is összekapcsolódhatnak. Ezekkel ellenállóbbá tehetjük a környezetünket, ami így segíthet a klímaváltozás okozta nehézségekkel való megküzdésben. Felkészülhetünk például a hőhullámokra, a súlyos aszályos periódusokra vagy a hirtelen lezúduló nagy csapadék eltározására. Arról pedig a második részben írunk majd, konkrétan milyen ökológiai szerepe lehet a szárazkertnek, milyen növényekkel léptünk szövetségre, és hogy mit tehetünk még ezen túl települési szinten a fenntartható jövőnkért. Zárásként pedig összegyűjtöttük emberi szövetségeseinket is, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a szárazkert. A tervezést és ültetést Szelesné Kása Ilona vezette, szakmai tanácsokkal és szárazságtűrő növényekkel Tálas László Máté látott el minket. Eszközökkel, mulccsal és vízvételi lehetőséggel a Laki-Park Kft. segítette a program megvalósulását Heinrich Gábor vezetésével. A növények egy részének vásárlását a Színeskert Alapítvány biztosította, de nagyon sokan hoztak saját növényeket is. Köszönjük ezeket a csodás, közösségi hozzájárulásokat mindenkinek! A program kidolgozásában Lendvai Edittel, Dósa-Győrfi Zsuzsával, Pongrácz Mártával és Fehér Istvánnal dolgoztunk együtt. A délután során Kéri Károly és Szabados Zoltán munkája segítette a program sikerét. Sokan mások is részt vettek az ültetésben, akiknek szintén hálásak vagyunk a részvételért. Az ültetésben egyébként minden korosztály jelen volt: a jövő generációját képviselve általános iskolás fiatalok és az ő jövőjükért is cselekvő idősebbek együtt dolgoztak a fenntarthatóságért. Vagyis elmondhatjuk, hogy egyszerre szőttünk ökológiai és társadalmi megtartó hálót, emberi és többi mint emberi közösségeket. Az első rész ezekről az emberi szövetségekről szólt, a második részben pedig a több mint emberi lények kerülnek fókuszba a szárazkert kapcsán. A harmadik fejezetben a Mag- és növénycsere, közösségi ültetés eseményünk további részéről is beszámolunk majd, amit a CSAK csoport, a Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Színeskert közösen szervezett, és Lakitelek Önkormányzata támogatott. Ha ötleted, információd, kiegészítésed lenne a témával kapcsolatban, esetleg szívesen csatlakoznál ehhez a szövetségépítéshez, keress minket bátran Facebookon, vagy a szikramag@gmail.com címen!