Milyen volt régen és milyen lehet egy változó világban a közösségi élet?
- Kovács Máté
- aug. 17.
- 6 perc olvasás
Frissítve: aug. 21.
A lakiteleki és tőserdei rendzevények, valamint a közösségi élet múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről beszélgettünk legutóbbi Gondolatszikrák estünkön.
Volt idő, amikor Lakitelek és Tőserdő nyüzsgött az élettől. A presszók, közösségi terek tele voltak emberekkel, és mindenki ismert mindenkit a faluban. A ’70-es, ’80-as és ’90-es években a helyi vendéglátóhelyek nemcsak ételeket és italokat, hanem élményeket, barátságokat és közösséget is kínáltak.
De mi történt azóta? Hogyan lehet újraéleszteni azt az élő, pezsgő közösségi életet, amit annyian szeretettel idéznek fel?
Legutóbbi Gondolatszikrák estünkön együtt gondolkodunk arról, hogyan lehet vonzóvá tenni a vidéki közösségi tereket – nemcsak a nosztalgia kedvéért, hanem a közös jövőnkért is. Valamint szó volt arról is, milyen kulturális programokat érdemes szervezni azért, hogy azok ne csak szórakoztassanak, hanem valamilyen építő, közösségi értéket is kínáljanak a résztvevőknek.
Az élettel teli múlt, amiről sokan nosztalgiázva mesélnek
Egész este élőzene minden vendéglátóhelyen, tömegek a Tőserdőben és jóval több találkozásra alkalmas tér jellemezte a 70-es, 80-as és 90-es évek lakiteleki életét, ez derült ki meghívott vendégeink és a résztvevők elbeszéléseiből is.
Nagyszerű élmény volt hallgatni a nosztalgiázást arról, milyen élet volt régen a faluban és a Tősben, és sokat tanulhattunk közben Lakitelek életének múltjáról is Kléber Ferenctől, aki régóta meghatározó része a falu életének, 40 éven keresztül pedig kocsmárosként építette azt a falu leghosszabb ideje megszakítás nélkül üzemelő kocsmájában, amit a helyiek legtöbben csak Klébernek neveznek.
Az egyik első, dokumentált vendéglátóhely azonban minden bizonnyal a Szikra csárda lehetett, melyet már az 1700-as évek végének iratai is említenek.
"A csárda forgalmas helyen feküdt, halászterület is tartozott hozzá. Ide tértek be a szikrai szénégetők, nádvágók, a pákászok, valamint az év néhány hónapjában ezen a területen élő gazdák, pásztorok"
- olvasható a Lakiteleki Olvaskönyv és Milleniumi Krónika című könyvben.
Későbbi történetek arról szólnak, hogy megfordulhatott a csárdában Rózsa Sándor is, aki az egyik gerendába véste a nevét. Ezt a látogatást ma már nehéz megerősíteni, egy másikról azonban biztosan tudunk: Jókai Mór A tengerszemű hölgy című regényének egyik fejezete ugyanis Szikra puszta táján játszódik, és a Szikra csárda is megjelenik benne. Az épület ma már nem áll, de egykori helyén tervben van egy emlékhely kialakítása.
A későbbi években a központi találkozóhelyek a Tőserdő mellett már akkor is a presszók, kocsmák és más vendéglátóhelyek voltak. Ha történelmi kocsmatúrát szerveznénk és megállnánk minden egykor vagy most működő helyen, bizony sokáig tartana az út: 30-40 hely alatt meg sem állhatnánk.
A sok működő hely mellett a rendszeres zenei programokat is kiemelték a résztvevőink. Szinte minden helyen rendszeresek voltak az élőzenei programok, különböző műfajokban. Így bármikor látogattak el a Tőserdőbe az érdeklődők, biztos volt, hogy találnak valamilyen zenei rendezvényt, programot.
Ezt az élő közeget azóta is sokan emlegetik akár beszélgetésekben, akár a közösségi médiában létrejött csoportokban. Egyesek nosztalgiával gondolnak erre a korszakra, mások egyenesen hiányolják is, hogy ma ez az élet kevésbé van jelen a Tősben. Arról viszont eltérnek a vélemények, hogy mi hiányzik igazán, és mi lenne most is jelen, valamint hogy változó világban biztosan az-e a jó megoldás, ami régen volt jellemző.
Aztán bejött a világ és végtelen alternatívát hozott
Gyökeresen megváltozott az életmódunk az utóbbi évtizedekben, erre is kitértünk a beszélgetés egy pontján, amikor az okokat fejtegettük. A változás mindig jelen volt ugyan a társadalomban, ez napjainkban igencsak felgyorsult, melyhez egyre nehezebb alkalmazkodni.
Ami a rendezvényeket és a közösségi életet illeti, az okostelefonok és streaming platformok korában végtelen lehetőség közül választhatunk az otthon kényelméből is, így elveszik a motiváció a kimozdulásra.
Az első lépés a televízió széles körben elérhetővé válása volt, de ez még nem jelentette a személyes találkozások maihoz hasonló drasztikus csökkenését. A tévéadásban volt egyfajta korlát: vagy tetszett a műsor, vagy nem, könnyebb volt kilépni belőle, volt határa a figyelem elvonásának.
Az okostelefonok megjelenése volt az a pont, ami jóval mélyebb változásokat indított el. Eleinte még ott is volt vége a tartalmaknak, mára azonban az egész közösségi média egy végtelen tartalomfolyam lett. Ugyanez igaz a streaming platformokra (Netflix, HBO Max, AppleTV, Disney+ stb.) is: végtelen mennyiségű tartalom érhető el ezeken keresztül, melyek közül korlátlanul választhatunk. Ha az egyik véget ért, jön is az ajánlás a következőre, így sokkal nehezebb lett kimozdulni ebből a spirálból.
Pedig hiába adnak ezek rövid távon szórakozási lehetőséget, hosszabb távon a személyes kapcsolódások, élő beszélgetések mindannyiunk jóllétéhez hiányozni fognak. Jó példa erre a mozi válsága, ami szintén a streaming megjelenésével hozható összefüggésbe.
Egy élő vetítés energiabefektetést igényel: ki kell választani a filmet, be kell tervezni az időpont, le kell szervezni azt is, ha másokkal megyünk. A vetítés napján fel kell kell öltözni, el kell jutni a moziig, a film során pedig könnyen lemarad valamiről az, aki nem figyel, nincs visszapörgetés.
A streaming ezeket az erőfeszítéseket megspórolja nekünk, de közben a film- vagy sorozatélmény is felületesebb lett. Vajon hány dologra emlékszünk abból, amit egy éjszaka alatt végigpörgettünk a Netflixen, és mennyi marad meg akkor, ha személyes moziélmény is kapcsolódik hozzá?
Ráadásul egy moziban, közösségben megnézett film után van idő és tér megbeszélésre, közös reflexióra is, ami szintén segíti a látottak értelmezését, feldolgozását, elmélyülését.
Lakiteleken is gyakran felmerül a mozi újraindítása a Művelődési Házban, de ez sem olyan egyszerű történet. Egyrészt az előbb bemutatott végtelen lehetőségekkel kell versenyre kelni, ha teltházat, vagy legalább a néhánynál több nézőt szeretnénk. Eközben jogtisztán meglehetősen drágán lehet elérni és vetíteni mai közönségkedvenc filmeket, így anyagilag sem egyszerű, ha kevés nézővel és drága filmekkel kell tervezni.
Programok most is vannak, de az még önmagában nem közösség
Bár a programok hiánya sokszor kerül elő beszélgetésekben, a résztvevők egyetértettek abban, hogy valójában Lakiteleken sok program közül lehet válogatni. Egymást érik a kisebb nagyobb rendezvények, melyek érdeklődési kört tekintve is széles skálán mozognak. Ünnepi programok, Szélcsengő koncertek, Parkolóbál, diszkó, tőderdei fesztiválok, Tölgy Piac - csak néhány példa azok közül, mi minden történik egy évben a falunkban.
A sok program mellett is fontos, hogy ezeket ne másoktól várjuk, ha igényünk van rá. Bárki szervezhet programot, a vendéglátóegységeknek pedig külön érdekük is, hogy ezekkel vonzzák be a vendégeiket, különösen akkor, ha többszereplős verseny alakul ki.
Bár sokan az Önkormányzaton kérik számon a tőserdei életet, valójában mindannyian tehetünk és tennünk is kell azért, hogy különféle programokkal színesítsük a közéletet.
A rendezvény azonban önmagában még nem egyenlő a közösségépítéssel, melyre Belicza András hívta fel a figyelmet. Egy koncert össze tudja hozni az embereket, de nem feltétlenül tud elindulni az elmélyült beszélgetés, egymás jobb megismerése. A közösségépítés tehát egészen más történet: arra van szükség, hogy rendszeres és szervezett legyen a találkozási lehetőség, egy idő után pedig rossz érzés legyen kimaradni belőle.
Ezek a közösségek épülhetnek szabadidős tevékenységek (például sportok, más hobbik), korosztályok (például ifiklub, nyugdíjas klub), témák (például környezetvédelem, hagyományőrzés) és általánosabb szervező elvek köré is. A lényeg a rendszeresség és a kellő idő és tér egymás megismerésére, az emberi kapcsolatok elmélyülésére.
Folytatjuk a közös gondolkodást és a közösségépítést
Azért is volt jó hallgatni ezeket a sorokat, mert a Gondolatszikrák sorozatunkkal nekünk is éppen ez a célunk, hogy teret adjunk különböző témák mentén a párbeszédnek, majd ezen keresztül a közösséghez való tartozás élményének.
A közösségi életről szóló beszélgetésről is sok-sok tanulsággal és inspiráló gondolattal térhettünk haza:
A régi életről szóló történetek ma is motiválóak, és jó hallgatni ezeket, építeni lehet rájuk.
Fontos az is, hogy ne a múlthoz ragaszkodjunk, hanem a jelenben találjuk meg az utat, és ebben mindannyiunknak szerepe van, ne mástól várjuk a megoldásokat - különösen, ha például vendéglátósként érdekeltek is vagyunk benne.
A világ megváltozott, végtelenített tartalomfolyamokkal kell versenyeznünk, de a valódi, személyes, elmélyült élmények mindenkinek hiányoznak.
Egy rendezvény önmagában még nem közösség, ahhoz rendszerességre, párbeszédre, és mélyebb beszélgetésekre alkalmas térre van szükség.
Most is sokan vagyunk benne ilyen valódi közösségekben, de van még tér az építkezésre, akár összefogással is.
Nagyon köszönjük mindenkinek, aki eljött, és történeteivel, érdekes és izgalmas hozzászólásaival járult hozzá egy építő beszélgetéshez. Különösen meghívott vendégeinknek, Kléber Ferencnek és Belicza Andrásnak, akik falunk és közösségünk múltjának és napjainknak is meghatározó személyiségei. Köszönjük továbbá a Hetedik Vágány csapatának is, akikkel közösen szerveztük az estét, és akik nagyszerű házigazdái voltak a beszélgetésnek. Nézzetek be valamikor hozzájuk is!
Mi pedig folytatjuk a közösségépítést beszélgetéseinken keresztül. Legközelebb augusztus 22-én találkozhattunk velünk egy éjszakai erdei sétán és csillaglesésen, az eseményt itt éritek el.
A közösségépítés témáját pedig visszük tovább: szervezői csapatunkat is bővíteni fogjuk és civil szövetséget szervezünk, hogy közösen kereshessünk megoldásokat korunk kihívásaira. Ezekről hamarosan beszámolunk majd közösségi felületeinken, kövessetek minket ott is!
Hozzászólások