Hogyan hozzunk létre élhető jövőt regeneratív megközelítéssel? - Szárazkerteken túl (III. rész)
- Kovács Máté
- júl. 12.
- 8 perc olvasás
Sorozatunk záró részében arról lesz szó, hogyan segítheti az alkalmazkodást és az élhető jövőt a regeneratív megközelítés.
Nyári nap tüzes sugara égeti a tájat. A juhászbojtárt ezúttal nem a szerelem tüze foglalkoztatja, inkább az egyik fás-bokros erdőfolt árnyékába menekül. A nyolc napja tartó, 42 fokos hőség egy kicsit elviselhetőbbnek tűnik ott. A hőségben hullámzik, hömpölyög a homok, hiába harcolni vele. Most csak a túlélésért küzd az élővilág.
A porzó pusztánál csak egy keményebb hely van most: a távoli város főtere, ahol csak a kő kövön marad meg. Fekete aszfalt, faltól-falig érő térkő gyűjti, ontja a forróságot, megperzselve bárkit és bármit, aki a felszínére téved. A klímaberendezések maximumon pörögnek, már ameddig bírja az elektromos hálózat - a forróságban ez és a vízhálózat is az összeomlás szélén táncol. Pedig lehetne, sőt: van is máshogy.
Az erdőfolttól nem messze, egy sekély ártéri tó túloldalán egy egészen más világ tárul elénk. Árnyas fák, zümmögő füves élőhelyfoltok, zöldes-barnás eső- és szárazkertek között jutunk el a falu központjába, ahol forróságban is több fokkal elviselhetőbb a hőérzet.
Már ha kimerészkedik bárki a szabadba, és nem a klimatizált közösségi térben tölti az időt a legforróbb percekben. A közösség együtt, hatékonyan vészeli át a megpróbáltatásokat, segítve azokon, akik arra leginkább rászorulnak.
A jövő lehet ilyen, de lehet olyan is, mint a forró kövek és klímák között perzselődő tereken. Az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribb szélsőségeket, embertpróbáló helyzeteket kell átvészelnünk. Hőhullámok, történelmi aszályos periódusok és károkozó viharok között kell megtalálnunk az élhető jövőt. Ha elkezdjük helyreállítani emberi és több mint emberi környezetünket, ha megtartó ökológiai és társadalmi rendszereket hozunk létre, akkor lehet esélyünk alkalmazkodni ehhez a változó világhoz.
A fenntarthatóság önmagában nem elég, regenerálni kell
A 42 °C fokos rekordforróság június végén újabb jelzés volt számunkra, hogy egyre extrémebb körülmények várnak ránk. A hőség Lakiteleket sem kerülte el, az egyik meteorológiai portál adatai szerint nálunk a harmadik legmagasabb értéket mérték az országban 41,5 °C fokkal, összességében pedig 15 hőségnapot regisztráltak júniusban.
A csapadék is sokszor elkerült minket: mindössze 31,5 mm eső hullott egy másik portál adatai szerint, a HungaroMet térképe alapján nagyjából az 1991-2020 közötti átlag fele jutott el hozzánk júniusban.
A forróság és aszály kettőse már szemmel látható: a Tőserdei Holt-Tisza vízpótlása elkerülhetetlenné vált a tavalyi és az idei évben is, a Tőzegbánya-tavak pedig a teljes kiszáradás felé haladnak.
Az éghaljatváltozás és az ökológiai válság a szemünk előtt, jól láthatóan zajlik, a globális folyamatok mellett helyi tájhasználati problémák is felmerülnek. Már nem elég csupán a káros hatások mérséklése, alkalmazkodni is kell. Kérdés, hogy ebben a helyzetben mit tud adni a fenntarthatóság: vajon tényleg elegendő az eddigi működés fenntartására törekednünk a megszokott módszerekkel, vagy mélyebb átalakulásra van szükség?
A regeneratív megközelítés továbbmegy annál, mint amit a fenntartható fejlődés vagy a fenntarthatóság jelent. Nem csupán arra fókuszál, hogyan lehetünk "zöldebbek", vagy hogy miként csökkentsük az általunk okozott káros hatásokat. Célja, hogy helyreállítással hozzájáruljunk az élő rendszerek egészségének és alkalmazkodóképességének növeléséhez, mellyel természeti és társadalmi rendszerink ellenállóbbá válhatnak.
Szemléletváltás az aktív helyreállításon keresztül
A károk csökkentésén és a fenntartáson túllépve az aktív helyreállítás kerül fókuszba, amit a cikksorozatban bemutatott szárazkert projekt a gyakorlatban is megmutat. A Színeskert ökológiai megoldásai olyan lépések, melyek a regeneratív megközelítéshez jól illeszkednek, vagyis sok dolgot már ma is ennek mentén csinálunk, ezeket érdemes tudatosítanunk és szélesebb körben terjesztenünk.
A regeneratív szemléletmódról plakátkiállítás is készült a Profilantrop Egyesület gondozásában, ami a lakiteleki Művházban is járt ravasszal. A megközelítés alapelveiről Daniel Christian Wahl "Regeneratív kultúrák létrehozása és gondozása" című könyvében olvashatunk bővebben, cikkünk alapját is e könyv gondolatai adják.
A helyhez kötöttség az első fontos alapelve a megközelítésnek. A hely-alapú megoldások lényege, hogy minden táj, település, közösség más-más természeti és kulturális adottságokkal rendelkezik, ezért a valóban regeneratív megoldások a hely megismerésével kezdődnek. Meg kell értenünk, hogyan működik a víz körforgása, milyen a talaj, milyen több mint emberi fajok élnek itt, mik az éghajlati sajátosságok.
A Homokhátság vízhiánya nem érthető meg anélkül, hogy foglalkoznánk a táj történetével, a Tisza szabályozásával, a vizes élőhelyek lecsapolásával vagy más kulturális tényezőkkel. Ez utóbbi különösen fontos Wahl szerint, mivel a hely nemcsak ökológiai rendszer, hanem emberi történet is. A helyi tudás, gazdálkodási hagyományok, közösségi szokások és az emberek emlékei szükségesek ahhoz, hogy megfelelő megoldásokat találjunk, jó döntéseket hozzunk a jövőt illetően.
Sorozatunk első része éppen ezzel indult "Küzdelmeink története a szikrázó homokkal és aszállyal" címmel, ahol a szárazkert helyének múltját tártuk fel településtörténeti és szépirodalmi forrásokból, valamint helyi elbeszélésekből.
A változással való együttélés és alkalmazkodás szintén hangsúlyos alapelv, ezt jelenti a reziliencia, vagyis a rugalmas alkalmazkodóképesség. A klímaváltozás korában biztosan lesznek még forróbb nyarak és hosszabb aszályok, melyekre fel kell készülnünk. Ez nem csak a jelenhez való alkalmazkodást, hanem a jövő kihívásaira való felkészülést is jelenti.
Lakitelek esetében a reziliens tervezés jelentheti például azt, hogy a csapadék gyors elvezetése helyett igyekszünk minél többet helyben tartani belőle, legyen szó egy kert vagy egy nagyobb tájrész, például az árterek léptékéről. Egy másik megküzdési út lehet az aszályos periódusok elfogadása és az ehhez való alkalmazkodás, például szárazságtűrő növényekkel.
Erről szól a cikksorozat második része is "Szárazsággal dacoló növények segítik az alkalmazkodást a Színeskert előtt" címmel.
A talaj szervesanyag-tartalmának és életközösségének erősítése, árnyékot adó fák ültetése, élőhelyek és beporzóbarát területek létrehozása szintén regeneratív beavatkozások lehetnek a rugalmas alkalmazkodást segítve, melyek a harmadik alapelv felé is mutatnak. Ez a "kölcsönös létezés" vagy "együttlétezés", ami az egymásra utaltság helyzetéből indul ki. Idegen szóval "interbeing", amit egyelőre még nehezebb magyarra fordítani, de a lényege, hogy életünk számtalan láthatatlan kapcsolatra épül, az ember sem létezhet önmagában.
A modern társadalom egyik alapvető tévedése Wahl (és sokan mások) szerint, hogy különállónak tekintjük magunkat.
Elválasztjuk az embert a természettől, az egyént a közösségtől, a gazdaságot az ökológiától, miközben ezek valójában egyetlen, egymásba fonódó rendszer részei.
Életünk láthatatlan kapcsolatok sokaságára épül: a talaj élőlényeire, a beporzók munkájára, a fák árnyékára, a víz körforgására, valamint azokra az emberi közösségekre, akikkel együtt alakítjuk a településünket. Ha a kapcsolataink sérülnek, mi magunk is sérülünk.
A kapcsolatok hálózatba rendeződve komplex rendszereket hoznak létre
Ha kiszáradnak a holtágak, az ártéri vagy homokhátsági vizes élőhelyek, azzal nem csak az itt élő lények, például a halak és vízimadarak kerülnek nehezebb helyzetbe. Csökken a párolgás, a kiszáradó táj kevesebbet párologtat, a természetes hűtő hatás is csökken. Nedvességutánpótlás nélkül gyengül a helyi, kis vízkör, tovább csökken a csapadékmennyiség, ez újabb szárazodást, az élőhelyek további csökkenését eredményezi. Ördögi körfolyamat, úgynevezett pozitív visszacsatolás indul be.
A pozitív ebben az esetben nem értékítéletet, nem jót vagy rosszat jelent, hanem a folyamat önmegerősítő jellegét. Pozitív visszacsatolás akkor történik, amikor egy folyamat olyan következményekkel jár, melyek tovább erősítik magát a folyamatot.
A szárazodás mellett gyakori példa a sarki jégsapkák olvadása. A fehér takaró magas albedóval, azaz fényvisszaverő képességgel bír, ez csökkenti a nap felszínt melegítő hatását. Ha a jégtakaró olvadni kezd és előbukkan a sötét felszín, az már nagyobb arányban nyeli el a napsugárzást, így az melegíteni kezd. A melegedés következtében több hó olvad el, egyre nagyobb lesz a sötét felszín, ami tovább erősíti a folyamatot.
A negatív visszacsatolás ezzel szemben szabályozó folyamat, vagyis a következmények csökkentik az eredeti kiváltó ok hatását.
Klasszikus példa erre a préda-ragadozó kapcsolat. Ha elszaporodnak a zsákmányállatok, például a mezei pockok, akkor a ragadozó madaraknak jó évük lesz. A bőséges táplálék miatt több fióka éli túl, így növekszik a ragadozók száma. Ez viszont azt is jelenti, hogy egyre több pockot fogyasztanak el, így azok száma elkezd visszaesni. A kevesebb pocok aztán kevesebb ragadozót is jelent, így a prédák száma ismét növekedésnek indulhat. (Ez persze erős leegyszerűsítés, a valóságban számos más tényező szerepel az egyenletben.)
A természetben mindkét folyamatra láthatunk példákat, melyek sokasága mutatja, hogy komplex, összetett rendszerekről van szó. A szabályozó, negatív visszacsatolások segítenek az egyensúly fenntartásában, a pozitív visszacsatolás pedig kibillentheti ezt az egyensúlyt.
Amikor élő rendszerekkel foglalkozunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a komplex kölcsönhatásokat: ez a teljes rendszer szemlélet, a regeneratív megközelítés negyedik alapelve.
A kémai szúnyoggyérítés például egy fontos önszabályozó folyamatot boríthat fel. A válogatás nélkül mindenféle rovart pusztító méreganyagok oda vezethetnek, hogy a sok elpusztult rovar miatt nem lesz elegendő tápláléka a ragadozóknak, például a fecskéknek és denevéreknek. Kevesebb utód éli meg így a felnőttkort, kevesebben vadásznak a szúnyogokra, így azok ismét gyors szaporodásnak indulhatnak. Ebben az esetben egy önszabályozó folyamatot akasztunk meg azzal, hogy drasztikus módon beavatkozunk.
A zöldterületek korlátlan beépítése a káros pozitív visszacsatolásra lehet példa. Egy leburkolt udvar vagy egy új bevásárlóközpont parkolója csökkenti a víz helyben történő beszivárgását. Ez oda vezethet, hogy a nagy zivatarok után villámárvizek alakulnak ki, ami ellen aztán burkolt vízelvezetőket építenek. A még több beton tovább növeli a víz gyors lefolyását, még kevesebb marad helyben, ez fokozott szárazodáshoz vezet. A pusztuló növényzet és romló talajállapot pedig tovább gyorsuló lefolyást és újabb villámárvizeket eredményez.
Egy kisebbnek tűnő beavatkozás drasztikus következményekkel járhat a visszacsatolási hurkok eredményeként.
Másik klasszikus példa a fák kivágása és a hőszigethatás, amire a bevezető történet is utal. A kevesebb árnyék növeli a felszíni hőmérsékletet, jobban felmelegednek az épületek, emiatt többet kell használni a légkondicionáló berendezéseket is. A légkondi hulladékhője tovább növeli a belváros hőmérsékletét, amit a megmaradó fák is egyre nehezebben viselnek. Végül ők is feladják, ami további árnyékcsökkenést és melegedést jelent. Ezért már néhány fának is lehet jelentős hatása egy rendszerben.
Segítő folyamatokhoz is hozzájárulhatunk
A pozitív és negatív visszacsatolások nem önmagukban véve jók vagy rosszak, hanem a rendszer stabilitására való hatásuk szempontjából értékelendők. Tevékenységünkkel az ökológiai rendszerek egészséges működésének szempontjából hasznos, segítő folyamatokat is támogathatunk. A hagyományos legeltetéses állattartás ilyen, természetvédelmi szempontból is értékes gyakorlat lehet.
A túllegeltetés jó példája a pozitív visszacsatolásnak: ha túl sokáig, túl sok állat marad egy területen, akkor romlik a növényzet ökológiai állapota, pusztulni kezd a talaj, csökken a vízmegtartás és végül még nehezebben regenerálódik a növényzet. Ha viszont folyamatosan más területre terelik át az állatokat, akkor a pihenő parcella regenerálódni kezd. A növényzet és a gyökerek megerősödnek, javul a talaj szerkezete és szervesanyag-tartalma.
Egy ponton azonban újabb folyamat indul be. Éghajlati viszonyoktól függően a füves gyepek helyét fokozatosan fás szárú növények vehetik át, elkezdődik a beerdősülés. Ha még ezelőtt visszatérnek az állatok, a legeléssel és taposással meggátolják a folyamatot, így a gyeptársulás tovább fennmaradhat. Sőt, így akár invazív fajok, például a gyalogakác friss hajtásainak terjeszkedését is gátolhatják.
Ebben az esetben az emberi hatás, vagyis az extenzív legeltetés a rendszer stabilitását és az értékes gyeptársulások fennmaradását szolgálja.
Hatásunk tehát nem magától értetődően jó vagy rossz. A kérdés az, hogy milyen folyamatokat szabályozunk vagy erősítünk, és mi az, amit hozzá tudunk adni az ökológiai rendszerek működéséhez. Ez vezet az ötödik alapelvhez, vagyis a hozzájáruláshoz. A regeneratív megközelítésben egy jól megválasztott emberi cselekvés értékes hozzájárulás is lehet az ökológiai rendszerek stabilitásához, egészségéhez.
Ez pedig egy hasznos pozitív visszacsatoláshoz vezethet. Minél többen kezdünk el a rendszerekre, folyamatokra odafigyelő módon működni, kerteket fenntartani, településeket tervezni, annál többen vehetik át a példánkat. Eleinte egy vadvirágos kert rendezetlennek tűnhet, de ha egyre több ilyet látunk és megértjük ezek fontosságát, annál inkább gondoljuk helyes megoldásnak.
Az erőfeszítések elsőre aprónak tűnhetnek, de egy olyan pozitív visszacsatolást indíthatunk el, melynek később mély átalakulás lehet a következménye, úton az élhető jövő felé.
Mi lehet a mi hozzájárulásunk a megújuláshoz?
Felvenni a kapcsolatot a hellyel, a tájjal, annak történetével; létrehozni rendszereket, melyek rugalmasan alkalmazkodnak az előttünk álló kihívásokhoz; megérteni a hurkok és visszacsatolások komplex hálózatait; szövetségesként tekinteni a több mint emberi lényekre, akikkel végtelenül összekapcsolt szövedéket alkotunk - ezt jelenti a regeneratív szemlélet. Végül pedig rájöhetünk arra is, mit tudunk adni mi az élet számára, mi lehet a mi saját, értékes felajánlásunk.
Sokan dolgoztak és dolgoznak, dolgozunk a mai napig ezen, még ha nem is neveztük el feltétlenül regeneratív munkának. A megközelítés nem újrafeltalálása a világnak, hanem egy olyan nézőpont, ami segítheti gondolkodásunkat és szerveződésünket. Irányt és inspirációt adhat, sikerélményeket és pozitív visszacsatolásokat indíthat el.
A Szikramagnál is szeretnénk szélesebb körben nyitottá tenni szerveződésünket, hogy az előző cikksorozatban bemutatott apró mozaikok nagyobb egésszé állhassanak össze. Szeretettel várunk bárkit, aki szívesen csatlakozna hozzánk, legyen szó cikkekről, programok és beszélgetések szervezéséről, civil aktivitásról vagy akárcsak egyszerűen közösségi gondolatmegosztásról, hogy egymás cselekvéseit támogatni tudjuk.
Célunk, hogy a Szikramag fokozatosan egy civil központtá, találkozási térré alakuljon át, ahol beszélni tudunk egymással, új és hagyományokat felfedező gondolatokkal lehetünk gazdagabbak, valamint közös erővel társadalmi és ökológiai rendszereinket is ellenállóbbá, erősebbé tehetjük. Ha szívesen csatlakoznál hozzánk, jelezd felénk a szikramag@gmail.com és a kovmate.4@gmail.com címeken, vagy üzenetben az alábbi Facebook-elérhetőségek egyikén:
Az a tervünk, hogy a csatlakozókkal létrehozunk egy közös, Facebooktól független felületet, ahol megoszthatjuk egymással ötleteinket, gondolatainkat, véleményünket. Valamint a programok és cikkek szervezését is szeretnénk kinyitni szélesebb körben, hogy már a létrehozásuk is közösségi alapú legyen. Ha pedig csak olvasnál és inspirálódnál, akkor is várunk szeretettel ezen a platformon.
Hozzászólások