top of page
  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
  • TikTok
  • Spotify

Színek és gombafonalak - Fotóriport az őszi Tőserdő Lelke túráról

Frissítve: 2024. okt. 19.

Ismét túrát szervezett a Tőserdő Lelke csapata, ahol az esős idő után sokféle gombát fedezhettek fel a résztvevők. Fotóriportunkban ezt a közösségi hangulatot szeretnénk átadni.

ree

Napsütéses, bár kissé hűvös időben indult el az idei őszi Tőserdő Lelke túra. A kilátónál 50-nél is több ember gyűlt össze, hogy vezetett túrán merülhessenek el a Tőserdő ezerszínű világában. A szervezők ezúttal is Lendvai Edit, Borda Balázs és Hegedűs Zoltán voltak.


A túrák különlegessége, hogy az erdő és a természet titkainak megismerése mellett az emberi kapcsolatok ápolása, erősítése is a célok között szerepel. Most sem volt ez másként: a program játékos bemutatkozással és hangulatoldással indult, hogy egy kicsit közelebb kerülhessenek egymáshoz a sokfelől, Lakitelek mellett többek között Kecskemétről, Kiskunfélegyházáról, Ballószögről vagy éppen Nagykőrösről érkező résztvevők.

A túrán is több megálló volt, ahol egy-egy játékos feladat színesítette a programot. Borda Balázs vezetésével királylányok, királyfik és sárkányok küzdöttek meg egymással egy csoportos kő-papír-olló játékban, majd labdákat kellett átjuttatni az ellenfél csapat térfelére. A játék sok nevetést hozott, a mozgásra pedig szükség is volt a kissé hűvös időben.

A túrán az is kiderült, milyen szerencsénk volt a megelőző napok esőzéseivel. A földből ugyanis gombaszámra nőttek ki a... gombák. Számtalan formában és színben tarkították az egyébként is színes erdei avart. Szerencsénkre Lendvai Edit és Hegedűs Zoltán személyében két gombaszakellenőr is volt a szervezők között, így nem csak csodálhatták a formákat a résztvevők, hanem sok új információval gazdagodtak.


Az ehető gombák pedig a program meglepetésében is fel lettek használva. A vegán erőlevest még a megelőző nap főzte Edit, ehhez szegfűgombát, késői laskagombát és az útközben szedett nagy őzlábakat olivaolajon sütve használták fel. A felforralt levesléhez kínáltak rizstésztát, zamatos turbolyát és petrezselyemzöldet is.

A túrán látott gombákról hoztunk néhány képet is, a leírás mindig a kép alatt szerepel. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy nem szabad a cikkben szereplő képek alapján beazonosítani a felfedezett gombákat. A kinézet mellett nagyon sok tényező, például az állag, a szín és a szag is számíthat egyes fajoknál. Étkezési célra gyűjtött gombát mindig be kell mutatni képzett szakellenőrnek!


"Ezek a példányok már igencsak öregek, de azért még így is néhány határozóbélyeg alapján meg lehet állapítani a nemzettséget, hogy valami pókhálósgombával van dolgunk.  Termőhely alapján több faj is szóba jöhet, de a fiatalabb példányok alapján ez a fűzfa-pókhálósgomba (Cortinarius saturninus)" - írta a fenti képekről Edit. A további gombákról is ő írt nekünk rövid ismertetőt a képek alatt.


ree

 A mérgező retekszagú kígyógomba (Mycena pura) jellegzetesen retek szagot áraszt, amivel könnyű elkülöníteni a hozzá hasonló fajoktól.


ree

Jó nagy retekszagú kígyógombák.


ree

Ragadós bocskorosgomba (Volvopluteus gloiocephalus) tápdús talajon, bolygatott területeken gyakori, fiatalon ehető.


ree

Ráncos tintagomba (Coprinopsis atramentaria) ehető gombafaj, de alkohollal fogyasztva mérgező.


A nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera) hazai őzlábgomba-fajaink közül a legnagyobb termetű, kalapja akár a 30 centiméteres átmérőt is elérheti. Gyakorisága, könnyű felismerhetősége és nagy termetéből adódó feltűnősége, illetve kiadóssága miatt az egyik leggyakrabban gyűjtött hazai gombafaj. Az erdő szélén sok-sok fiatal nagy őzlábgomba volt a kedvünkért.


ree

A nyeles agancsgomba (Xylaria longipes) egy fekete színű, korhadó, de még kéreggel rendelkező faanyagon növő gomba. Egész évben találkozhatunk vele. Nem ehető.


ree

A korhadó faanyagon növő sárgástönkű kígyógomba (Mycena renati) csodás kis csokrokat alkot. Nem ehető.


ree

A sárga kénvirággomba (Hypholoma fasciculare) kalapja citromsárga, kénsárga szín, közepe sötétebb. A lemezei mindig zöldes árnyalatúak. Mérgező gomba.


A gombák mellett ezúttal is sok érdekességről volt szó a túrán. Az enyhe ősznek köszönhetően egészen különleges volt látni, hogy a fák lombkoronája már sárgába és vörösbe váltott, de a csalán tovább zöldellt még az ösvény mentén. A részvevők láthattak hódnyomokat, apró békákat és néhány különleges bükkfát is, de erről a rejtélyről majd egy másik cikkben rántjuk le a leplet. Ha valaki kedvett kapott volna a programhoz, érdemes követni a Tőserdő lelke oldalát a következő eseményekhez.


Zárásként pedig íme még néhány színes kép az őszi erdőről:


Hozzászólások


bottom of page