Közösségi összefogással jött létre esőkert a Színeskertben az Eötvös Iskola udvarán, ahol szakértő segítségével fedezhették fel az érdeklődők a vízmegtartás alapelveit. Borongósan induló szombat délelőtt volt, de az eső mégis elkerülte a Színeskertet. Mintha az időjárás is tudta volna, hogy még várnia kell kicsit, mert készül az esőkert, ahol az égi áldást mélyen magába szívhatja majd a természet. Így indult az esőkert története az iskola udvarán egy közös kertépítéssel, melyet Szelesné Kása Ilona ökoművésztanár szervezett tanítványaival, a Színeskert diákjaival közösen. A tudásmegosztással egybekötött kertépítést Farkas-Barta Kata permakultúra-tervező vezette, a munka utáni megérdemelt ebédet pedig a Nyugdíjas Klub készítette el a résztvevőknek. A közösségépítő és gondolatformáló eseményen mi is részt vettünk, cikkünkben összefoglaltuk, miért fontos egy esőkert, hogyan kezdjünk neki a tervezésnek és mire figyeljünk oda a kivitelezés során. Erről szól a cikk: Miért fontos a vízmegtartás az aszály elleni küzdelemben? Hogyan tervezzük meg a saját esőkertünk? Milyen a jó talaj az esőkertben? Hogyan és mit ültessünk? Víz van, csak nem mindig ott és nem mindig akkor, amikor kellene Tavaly történelmi aszály sújtotta az országot, az Alföld középső része pedig a leginkább érintett területek között volt. Bár az aszály hozzátartozik Magyarország éghajlatához, a klímaváltozás miatt jelentősen melegedő nyarak és az egyre gyakoribb és intenzívebb hőhullámok erősítik az aszályhajlamot. Majd jött 2023, és országos szinten két és félszeres csapadékmennyiséggel a legcsapadékosabb januárt hozta el 1901 óta. A szinte teljesen kiszáradt Dög-Tisza 2022 nyarán. Ez a szélsőség jól mutatja a problémát: csapadék ugyan lenne, de ennek területi és időbeni eloszlása nagy kilengéseket mutat. Ennek jó példái a tavaszi és nyári villámárvizek, amikor a zivatarcellákból kis területen hirtelen zúdul le nagy mennyiségű, akár 30-40 mm (ritkábban ennek többszöröse is) esővíz, miközben a szomszédos településen akár egy csepp vizet sem kapnak a földek. Ez a helyi csapadék viszont nagyon fontos lenne, mert a csapadék 40 százaléka a helyi kisvíz körből származik Farkas-Barta Kata szerint. A víz megtartása és a tájban történő eltárolása a későbbi esők miatt is fontos. Az egészséges, megfelelő vízutánpótlással rendelkező növényzet párásabb környezetet eredményez, ami a nyári melegben hozzájárul az újabb felhők keletkezéséhez. Ha viszont teljesen kiszárad a táj, nem lesz elegendő utánpótlása a nyugat felől érkező csapadékrendszereknek, így a csapadékösszeg is csökkenni fog. A hirtelen jött nagy esők az egyik oldalon komoly károkat okoznak, a másik oldalon viszont fontos szerepük van az aszály elleni küzdelemben. A megoldás a vízmegtartás lehet, ami akár a kertünkben is elkezdődhet, erre mutat kísérleti példát a Színeskertben létrehozott esőkert. Érdemes a nagy esőkre tervezni Ha eldöntöttük, hogy szeretnénk megtartani az esővíz egy részét a kertünkben, a terület felmérésével kell kezdeni a munkát. Bár az Alföldre gondolhatunk úgy, mint egy biliárdasztalra, valójában a legtöbb kertben van valamilyen domborzat, a Homokhátságon különösen jellemző ez. Akár 80-100 cm különbség is lehet a kert különböző pontjai között, így érdemes megfigyelnünk, merről merre folyhat el a víz. Az esőkertes foglalkozás a terület felmérésével kezdődött. Az esőkerteknél a legnagyobb vízutánpótlást azok a felületek jelentik, melyekről nem tud a talajba szivárogni az eső. Ilyenek lehetnek a járdafelületek, háztetők vagy akár egy parkoló is. Ha megvan a felület, érdemes kiszámolni a felület nagysága alapján, hogy mekkora vízmennyiséget jelent egy ide zúduló átlagos (10-15mm) vagy egy ritkábban előforduló nagy eső (30-40mm vagy akár 80-100mm). Egy jól kialakított esőkert akár a saját térfogatának háromszorosát is képes elraktározni, ezalapján érdemes kiszámolni azt, mekkora kertre lesz szükségünk az adott felületre zúduló csapadék raktározásához. A Színesház teteje is olyan felület, ahonnan érdemes összegyűjteni az esővizet. Érdemes a csapadékmaximumra tervezni a kertet, ha van elég hely hozzá, mert akkor a ritkább nagy esők csapadéka sem veszik kárba, és nem is okoz gondot, a szakértő szerint. A tervezéssel kapcsolatban Kata egy személyes történetet is megosztott. Néhány éve kecskeméti telkükre hatalmas felhőszakadás érkezett. Bár a tervezés során elviekben figyeltek a szintezésre, a kivitelezés során egy félre értelmezett szintezés miatt, mégis a garázs került a telek legmélyebb pontjára: el is öntötte azt a víz. Ekkor határozták el, hogy változtatni fognak, és kialakítanak egy esőkertet. Több fajta esőkert kivitelezése után, sikerült olyan megoldást találni, amikor már igazán nagy eső érkezett, és nem okozott gondot: „mint a szivacs, úgy felszívta az esőkert az összes csapadékot, még csak víz sem látszódott benne” – mondja. Minden a talajon múlik Miben más egy esőkert egy sima gyepnél? Gondolhatjuk, hogy az is elég, ha nem betonozzuk le a keret, de ez önmagában nem elég. „Ki vannak élve a talajok, nincs szervesanyag-tartalom” – mondja Kata arról, mi a legnagyobb probléma. „Leszedünk mindent, lombot, füvet, és nem marad semmi, olyan lesz, mint a beton.” A problémát kicsiben szemlélteti az alábbi két fotó is. A hagyományos gyepes, kijárt talaj annyira összetömörödött, hogy a víz elkezd folyni rajta – ez történik nagyban a villámárvizeknél is. A túlhasznált, összetömörödött talaj nem képes elnyelni a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékot, így az elkezd folyni az alacsonyabban fekvő területek irányába. A laza felszántott talajokat pedig viszi magával a víz, sokszor sárlavinát okozva. A tömörödött talajon azonnal szétfolyik a víz, csak lassan szikkad el. A második képen a Színeskert komposztálójának korábbi helye látható, ahol jó minőségű, magas komposzt tartalmú talaj halmozódott fel. Ez a komposzttalaj szivacsként nyeli el a vizet. A jó minőségű talajon a növényzet is jobban tud fejlődni, a gyökérzet lazán tartja a talajt a gyökérkapcsolatokkal és a kapcsolódó gombákkal. A szerves talajt kedvelő talajlakó élőlények, például a giliszták vagy az őket kereső vakondok pedig járataikkal lazítják azt. A komposzttalaj szivacsként nyeli el a vizet. A Színeskertben a komposztálók korábbi helye így adta magát, hogy ott legyen az esőkert. Alig kezdtük el a tervezést, máris jött a kérdés: „lehet, hogy kész is van az esőkert, és mehetünk haza?” A kérdés persze félig viccként merült fel, de jól jelzi azt, mennyire fontos a terület felmérése. Nem biztos, hogy rögtön a legnagyobb átalakításra kell gondolni, lehet, hogy már most is van olyan helyünk a kertben, amit minimális átalakítással is felhasználhatunk az esőkert létrehozása során. Ilyen volt a terület az átalakítás előtt. Hogyan és mit ültessünk? A kert kialakításának első lépése a talajalkotás. Ehhez jó minőségű, humuszos komposzttalajt kell keverni az eredeti talaj felső rétegével, így tápanyagban és szerves anyagban gazdag talaj jön létre. A kertet érdemes úgy kialakítani, hogy több szintje legyen: körben a kivett földből vagy fűkockákból szegélyt alakíthatunk ki, a belső részen pedig más-más szintű teraszokkal választhatjuk el a tereket. A talajalkotás során jó minőségű komposzttal keverhetjük az eredeti földet (2-3-4), a kert szélét pedig a kivett gyeptéglákból is kialakíthatjuk (1). A munkák során is érdemes figyelni a természetre, a nagyobb gyökereket például nem szabad elvágni, mert az akár a fák életébe is kerülhet, ha nem tud megfelelően regenerálódni vagy valamilyen fertőzés támadja meg a sérülésen keresztül. Nagy fák környezetében érdemes inkább emelni a szinten, hogy a gyökérzet, bántódás nélkül maradjon a talajban. Fátlan területeken a talaj szinttől mélyülő esőkerteket alakíthatunk ki. Ha elkészült a kiinduló talaj, többé nem kell, sőt, nem is szabad kapát fognunk. Elég, ha mulcsot használunk, ami lebomolva tovább növeli a talaj szervesanyag-tartalmát. A földmunkák (fordítás, kapálás) azért is károsak, mert ezzel tönkretesszük a talajlakó élőlények járatait (vagy akár meg is ölhetjük őket), az életben szegényebb talaj pedig ismét tömörödni fog, így csökken a víztartóképessége is. A talaj lazítását elvégzik helyettünk a giliszták és más talajlakó élőlények, ha a természetre bízzuk ezeket a folyamatokat, azzal, ha benne hagyjuk az esőkertben a lombot, évelő növények levágott szárait. A legkisebb kert is tele van élettel, ahol minden élőlénynek megvan a maga szerepe a rendszerben. A beültetett növényeket érdemes úgy megválogatni, hogy ne legyen közöttük invazív faj, ami gyorsan elterjedve kiszoríthatja a többi növényt. Azt is érdemes eldönteni, mi a célunk a növényekkel. Szeretnénk esetleg ehető növényeket ültetni, vagy a madarakat szolgálnánk ki inkább? Az esőkertben is igaz a biodiverzitás fontossága, így többféle fajt érdemes választani. A legmélyebb részekre érdemes a vízkedvelő növényeket ültetni, mivel ez a rész kapja a legtöbb esővizet, a magasabb részekre pedig mehetnek a szárazságtűrő fajok, ahová csak nagyobb esőzések során jut el a víz. Középre ültethetünk fákat, cserjéket, a kert oldalát pedig megerősíthetjük örökzöld kúszónövényekkel és évelőkkel is. Magról kelő vadvirágokat is vethetünk, melyek a rovarok, például a méhek számára jelenthetnek fontos nektárforrást. Ez csak az első lépés Az esőkert szombat délutánra elkészült, néhány nappal később pedig jelentős mennyiségű csapadék is érkezett, pont időben ahhoz, hogy feltöltse vízzel a frissen kialakított kertet. Néhány finomhangolásra ugyan még szükség lehet az építkezés után, a kert nagy részén már nem szabad komolyabb földmunkába kezdeni, azzal ugyanis a talaj minőségét rontanánk. Ellenben megfigyelhetjük, mi hogyan fejlődik, mit ültettünk jó vagy rossz helyre, a tapasztalatokat pedig egymással is megoszthatjuk. Az esőkert sokféle szempontból járul hozzá az életünkhöz: segít eltárolni a vizet, így csökkenti a villámárvíz kialakításának esélyét, miközben az talajt és a légkört érintő aszály enyhítésében is szerepe lehet. A növényekkel új élőhelyeket teremtünk a körülöttünk élő állatok számára és a légköri szén-dioxid megkötését is segítjük. Mi magunk is megcsodálhatjuk a kerten keresztül a természet csodáit, miközben a közös munka és tudásmegosztás során közösséget is építünk. A munka után megérdemelt ebédet a Nyugdíjas Klub készítette el a résztvevőknek. Ez is jó példa arra, hogyan tudnak együttműködi a helyi közösségek egy jól cél érdekében. A Színeskert esőkertje is ezzel a céllal jött létre, hogy példát mutasson mindenkinek, aki szeretné kivenni a részét az aszály elleni küzdelemben. Amennyiben a kert jól működik, később máshol is indulhatnak hasonló projektek. Már csak egy kérdés maradt: hol lesz a következő esőkert? Utóirat: az esőkertes foglalkozás után egy vizes élőhellyel is bővült a Színeskert. Szelesné Kása Ilonától fotókat is kaptunk az új kerti tavacskáról:

A pályaválasztásról, érzelmi és racionális döntésekről, a jövő szakmáiról és élethosszig tartó tanulásról beszélgettünk a negyedik Gondolatszikrákon. Borítókép és fotók: Parádi Levente Merre tovább? – ezzel a címmel szerveztünk beszélgetést a pályaválasztásról január végén. A témát Barta József történelem-filozófia szakos középiskolai tanárral, Felföldi-Szűcs Nórával, a Corvinus Egyetem tanszékvezető docensével, Labancz István kémia-földrajz szakos középiskolai tanárral és Madariné Ádám Györgyi középiskolai tanárral, a Kecskeméti Szakképzési Centrum igazgatóhelyettesével jártuk körbe. A beszélgetés során szó volt gyermekkori álmokról, a döntés szabadságáról, racionális és érzelmi alapú döntésekről, a pályaválasztást kísérő stresszről, de kitértünk arra is, miért nem tragédia az első bukás és hogy a kudarcaink egyben lehetőségek is a folyamatos fejlődésre. A teljes beszélgetés a cikk végén vagy a Szikramag Facebook-oldalán, ezen a linken érhető el. A beszélgetést szófelhővel kezdtük. Arra voltunk kíváncsiak, kinek mi jut eszébe a pályaválasztásról. El lehet helyezkedni abban a szakmában, amiről gyermekként álmodtunk? A beszélgetés első interaktív részében arra voltunk kíváncsiak, hogy kire igaz az állítás, miszerint „ma is abban a szakmában dolgozom, vagy abban szeretnénk elhelyezkedni, amiről gyermekként álmodtam”. A közönséget megosztotta ez a kérdés, meghívott vendégeink viszont kivétel nélkül úgy vélekedtek, hogy most is az álomszakmájukban dolgoznak. Abban ugyanakkor már jelentős eltérések voltak, mennyire volt ez az út egyenes a gyermekkori álmok felé. Még ha úgy is tűnik, hogy minden egy irányba mutat, akkor is kitartásra és folyamatos megerősítésre van szükség ahhoz, hogy ne tántorítson el semmilyen kudarc a kijelölt céltól. Máskor pedig egyáltalán nem biztos, hogy az első választás lesz hosszú távon is a befutó, erre hoztak személyes példákat vendégeink is. Azt mindannyian kiemelték, hogy soha nem késő váltani, és könnyen lehet, hogy az első választásunk bizonyítja csak be számunkra, hogy mi az a munka, amit semmiképp sem szeretnénk később csinálni. Nincs olyan munka, amiben mindig minden tökéletes Gyakran olvasni a közösségi médiában azt az idézetet, miszerint egy napot sem kell dolgoznunk, ha olyan szakmát választunk, amit igazán szeretünk csinálni. Ezzel azonban vendégeink nem értettek egyet. Az idézet azt sugallja, hogy lehet olyan munkát találni, ami mindenben tökéletes, de ez a legtöbb esetben nincs így. Még a legszerethetőbb munkának is vannak árnyoldalai, nehézségei, melyeket nem feltétlenül szeretünk csinálni, mégis meg kell, mert része a munkának. Az pedig kimondottan illúzióromboló lehet, ha az álomnak hitt szakmában jövünk csak rá, hogy vannak olyan feladatok is, melyek nem nekünk lettek kitalálva, és nincs is olyan munka, amiben minden tökéletes. Labancz István ezzel kapcsolatban a job shadowing, vagyis „árnyékmunka” módszert hozta fel pozitív példának. A módszer lényege, hogy a diákok eltöltenek bizonyos időt a kiszemelt szakmában dolgozó, tapasztalt személy mellett. A folyamat során nemcsak kiselőadást hallgathatnak a munkáról, hanem mélyebben, őszintén bele is láthatnak abba, miből áll az adott munkakör, mi az, ami nekik is tetszeni fog, és mi lesz az, ami nem a kedvenc feladatuk lesz, ha ezt a pályát választják. Érzelmekre és racionalitásra egyaránt szükség van a döntés során Felmerülhet az is, hogy az érzelmi vagy a racionális döntés vezet-e jobb döntéshez, ezeket azonban nem lehet szétválasztani vendégeink szerint, mindkettőre szükség van. Az alapirány, vagyis, hogy mi az, amit igazán szeretünk, jórészt érzelmi alapú döntés lesz. Ezután viszont fontos, hogy a valósággal is vessünk számot, és mérlegeljük az elérhető információkat, például az előző évek ponthatárát egy egyetemi szaknál. Az információk keresésénél érdemes óvatosnak lenni, mert a számok sok tényezőn múlhatnak, és egyáltalán nem biztos, hogy például az a kezdőfizetés mindenkire igaz lesz, amivel az adott szakot vagy szakmát hirdetik. Ez a személyes képességeinken és rajtunk kívül álló tényezőkön is múlik, de lehetnek olyan szakmák is, ahol a kezdőfizetés ugyan alacsonyabb, később viszont sokkal gyorsabb ütemben növekedhet a kereset az életpályán. A döntés támogatásában a szülők szerepéről is beszéltek a résztvevők. Barta József szerint ma egy fiatalnak sokkal szűkebb autonómiája van a döntései során, mert leginkább a szülők és a társadalom elvárásainak szeretne megfelelni, a döntési szabadság pedig emiatt korlátozottá válik. Ezen úgy lehet változtatni, ha a szülők az elvárások és konkrét irányok meghatározása helyett inkább többet beszélgetnek a gyerekekkel és igyekeznek biztosítani a szükséges információk forrását, de nem helyettük hozzák meg a döntést. A Gondolatszikrák beszélgetésen ezúttal is többen összejöttünk, de online is sok emberhez jutottunk el. Nem csak a legjobb egyetemekről lehet sikeres karriert építeni Bár az önbizalom nagyon fontos a pályaválasztás során, és érdemes mindig egy kicsit magasabbra helyezni azt a bizonyos lécet, az önismeret és a realitás is fontos a résztvevők szerint. Érdemes megjelölni első helyen azt az álomszakot, amit először kinéztünk magunknak, hiszen utólag már elegendő pont esetén is csak egy évvel később tehetjük ezt meg, de jó, ha vannak alternatív terveink is. A lehetőségek pedig nemcsak a legjobb egyetemeken találhatnak meg. Egy alacsonyabb ponthatárokkal rendelkező egyetemen is sok-sok olyan impulzust kaphat egy hallgató, amiből aztán később sikeres karriert tud építeni, és egy nagyon magasan jegyzett egyetemet is el lehet úgy végezni, hogy közben a diák elszalasztja a lehetőségeket. A lényeg az új dolgokra és a fejlődésre való nyitottságban rejlik, a lehetőségeket magunkon belül kell keresni. Ha valaki pedig egyetemi szak helyett szakmát választ inkább, az is lehet lehetőségekkel teli döntés. Egyre többször szembesülünk azzal a problémával, hogy nem találunk mesterembert bizonyos feladatokra. Ma ráadásul olyan modern technológiákat kell alkalmazni szinte minden területen, amihez magasan képzett, jó képességű szakemberekre van szükség. A beszélgetésen a szakmák tanulását, mint lehetséges pályairányt is érintettük. Az sem törvényszerű, hogy csak gimnáziumból lehet egyetemre menni. Többen választják azt az utat, hogy technikum után megtanulnak egy szakmát, majd kihasználva a többletpontok adta lehetőségeket, csak ezután kezdik el a felsőoktatási szakképzési vagy egyetemi tanulmányokat, akár részmunkaidős, munka melletti duális képzésen. A nyitottság a gyorsan változó világ miatt is fontos. Madariné Ádám Györgyi szerint ma az egyik legnagyobb kihívás a pályaválasztás során az, hogy olyan szakmákra kell felkészülni, melyekről jelenleg még azt sem tudjuk, hogy léteznek. Éppen ezért van szükség arra, hogy olyan készségeket és képességeket sajátítsunk el, amelyekkel erre a változó világra is fel tudunk készülni. Az érdeklődőket Lendvai Edit és a Művelődési Ház jóvoltából ezúttal is finomságokkal vártuk. Az első bukás után sem dől össze a világ Akár pályaválasztásról, akár a jövőre való felkészülésről vagy az első egyetemi évekről beszélünk, az egyik legfontosabb fogalom a reziliencia, vagyis az a képesség, hogy rugalmasan alkalmazkodva megküzdjünk a változással és folyamatosan tanuljunk az akadályok segítségével. Felföldi-Szűcs Nórának egyik személyes missziója, hogy a hallgatók kudarctűrő képességét is erősítse, szerinte ugyanis nagyon sokan félnek ettől, pedig egy-egy kudarc önmagában még semmit nem jelent. Az első egyetemi év a legtöbb fiatalnak kilépés a komfortzónából, sokszor egy idegen városban a család és baráti védőháló nélkül, amiben szükségszerűen benne lesznek a kudarcélmények is. Ez arról szól Nóra szerint, hogy tanulunk, benne vagyunk a folyamatban, majd le kell vonnunk a tanulságokat és a szükséges következtetéseket. A tanulási folyamatnak szükségszerű velejárója a zsákutca, az pedig már a tanár feladata, hogy ezen átlendítse a diákot. A pályaválasztás tehát nem egy pillanatnyi döntés, hanem egy élethosszig tartó tanulási folyamat, melynek során lesznek sikeresebb és kevésbé sikeres döntések is. A pályaválasztás a beszélgetés alapján ott kezdődik, hogy mennyire ismerjük meg önmagunkat, hogyan tudjuk szűrni a körülöttünk lévő információt, de legfőképpen azon múlik, hogyan birkózunk meg a kudarcainkkal és hogy tudunk-e váltani, ha rossz irányba indultunk el. A rossznak tűnő döntésekben is ott van a tapasztalatszerzés és a tanulás lehetősége, amiből épülni lehet. A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:

A téli napfordulón lángoló máglya és ánizsos kalács lobbantotta fel a közelgő világosság reményét. Fotó: Kovács Máté Régi hagyományokat felelevenítve gyújtottak máglyát a Tőserdei Holt-Tisza partján. A lángok apropója a téli napforduló, vagyis az év leghosszabb éjszakája volt, az „átbillenés” december 21-én 21 óra 49 perckor történt meg[1]. A hagyományok szerint ilyenkor a falu apraja-nagyja összegyűlt, hogy együtt merítsenek erőt a máglya fényéből a tél hátralevő részére, és így vittek némi világosságot a sötét éjszakába. Az alkalomra sütött kerek, ánizsos kalácson a négy „csillagányizs” a négy égtájat szimbolizálta, célja pedig az volt, hogy a kalács közepén átnézve pillantsák meg a lángokat. Fotó: Lendvai Edit Ezt a szokást elevenítették fel Lakiteleken is néhány évvel ezelőtt, azóta pedig a járványidőszakot leszámítva minden évben kisül a kerek kalács és meggyullad a máglya a Tőserdei Holt-Tisza partján. A helyszínválasztás célja az volt a szervezők szerint, hogy az esemény minél nyitottabb és elérhetőbb legyen a falubeliek és az érdeklődők számára. Régen a falu legmagasabb pontján gyújtották meg a tüzet, hogy az mindenhonnan látszódjon. Ez ma már nem lenne megvalósítható a beépítettség és a növényzet miatt. Az idei ünnepen a beszélgetések mellett volt szörp, meleg tea, forralt bor, süti és zsíroskenyér is. Bár a készülődés minden évben hasonló, a táncoló lángok minden évben más-más gondolatot jelenítenek meg. „Idén felfedeztük a tűzben a kettős keresztet, de a parázsban egy izzó szemű kígyót is látni véltünk, a lobogó tűzben meg mindenki mást vélt felfedezni” – írja Facebookon Kovács László Árpád az eseményről. Fotó: Kovács Máté A téli napforduló megünneplése a legtöbb ősi kultúrában, így a sztyeppei lovasnomád magyarok hitvilágában is fontos szerepet játszott. Az ünnep ősi magyar neve a feltételezések szerint a „kara csun” lehetett. A “kara” feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a “csun” – fordulás szóösszetételből állhatott össze az ünnep elnevezése[2]. Később a keresztény ünnepkörrel, Jézus születésének ünnepével keveredve alakulhatott ki a mai karácsony elnevezés is. A karácsony pontos származása vitatott, több más forrás, például a Magyar etimológiai szótár inkább szláv eredetre, az ősszláv korcsun (‘lépő’), azaz ‘napforduló’ szóra utal[3]. Fotó Kovács Máté Származástól és kultúrától függetlenül a „fényes pillanat” a reményt, a nappalok hosszabbodását és a természet megújulásába vetett hitet jelentette a közösségek számára. A karácsonyi ünnepkör Jézus eljövetelével is hasonló motívumokra épül, a betlehemi csillag a maga fényével éppúgy szimbolizálja a reményt, mint az ősi természeti népek hitvilágában a téli napfordulón emelt máglya. Ma már inkább fényfüzérek hoznak világosságot a téli éjszakákba, de eközben sem érdemes szem elől tévesztenünk hagyományainkat és a fény jelentőségét. Mi is ezzel a fénnyel kívánunk boldog karácsonyt mindenkinek, és reményben gazdag új esztendőt!

Hogyan lett egy sikertelen pályázatból fenntartható iskolakert, a tarackos pusztaságból élettel teli oázis, és hogyan jött létre egy diákokból álló csapat, akik idén a legjobb diákvállalkozás címét, Magyarország legszebb konyhakertjének országos díját és a legszebb iskolai konyhakert különdíját is elnyerték? Szelesné Kása Ilona ökoművésztanárral beszélgettünk ökotudatos diákokról, festőnövényekről, madarakról, fenntarthatóságról és a SzínesKert történetéről. Szelesné Kása Ilona, háttérben a SzínesKert. A fotókat készítette: Kovács Máté. További képek a galériában a cikk végén. Két díjjal tért haza a SzínesKert csapata a Gödöllői Egyetemen megtartott díjkiosztó ünnepségről október 28-án, ahol Magyarország legszebb konyhakertje országos díjat és Magyarország legszebb iskolai konyhakertje díjat nyertek. Szelesné Kása Ilonával még a nyár folyamán beszélgettünk, az interjút a legújabb fejleményekkel kiegészítve közöljük az eredmény apropóján. Zöldellő ágyások, virágzó levendulasor, érésre kész paradicsomok és rengeteg szín: ez fogadott, amikor először beléptem a SzínesKertbe. Emlékeimben az Eötvös Iskola udvarának hátsó része még pusztaságként élt, így nagyon izgatott a gondolat, hogyan jött létre ez az oázis. Aztán sorra derültek ki a titkok: itt bizony nemcsak egy átlagos iskolakertről van szó, hanem egy generációkon átívelő sikertörténetről, amit Szelesné Kása Ilonával a mai napig írnak a lakiteleki diákok. A SzínesKert története egy sikertelen pályázattal kezdődött, közel tizenöt évvel ezelőtt. „A Közművelődési Intézet elődjénél dolgoztam külsősként, ahol felkért az egyik munkatárs, aki egyébként a barátnőm is volt, hogy csináljunk közösen egy kreatív iparos pályázatot” – mondja Szelesné Kása Ilona. Kerekegyházán, a helyi könyvtár udvarán hoztak volna létre egy kertet, ahol festőnövényeket termesztettek volna. A pályázat ugyan nem nyert, de annyi munkát fektettek bele, hogy megkérdezték maguktól: „valamit nem lehetne ebből mégiscsak kihozni?” Kása Ilona időközben Lakiteleken kezdett dolgozni az iskolában, így adta magát a helyszín. „Mondtam az Igazgató Úrnak: mi lenne, ha létrehoznánk egy ilyen kertet az iskolában? Így indult a SzínesKert”. A kert kilenc éve készült el, kezdetben festőnövényeket termesztettek. "Főleg művészeti órákon dolgoztunk itt a gyerekekkel. Nem az volt a cél, hogy növényeket termesszünk, hanem azért termesztettünk növényeket, hogy legyen mivel festeni.” Hamarosan művészek is jöttek: Nagy Mari és Vidák István a nemezelést és a textilművészetet mutatták be a gyerekeknek, de Kemendi Ágnes, a Festőnövények című könyv szerzője is ellátogatott hozzájuk. Vizuális kultúra órákon szőnyeget terítettek le, a gyerekek pedig a szőnyegen hasalva, tableten kapták a feladatokat. Grafikaórán árnyékot rajzoltak a kertben, majd a komposztálókat festették le másodlagos színekkel. A színtanhoz táblázatot hoztak létre arról, ki milyen festőnövény lenne a születési hónapja szerint, így tanulva játékosan a színeket. A kertben használt lemezekből készült tábla jelzi a növények helyét. Volt olyan diák, aki nem tudta, milyen az a sóska Amikor létrejött az Iskolakert Hálózat, azonnal jelentkeztek hozzájuk, pedig ide főleg technika órás konyhakertek csatlakoztak. „Mondtam nekik, hogy nem baj, hogy mi nem a technika órai kert vagyunk? Azt válaszolták, dehogy baj, várnak szeretettel. Akkor döbbentem rá, hogy milyen jó, ha a festőnövények mellett egyéb növényeink is vannak” – mondja Kása Ilona. „A festőnövények között is van olyan növény, például a vöröshagyma, a szeder, a cékla vagy a paradicsom, melyek egyben étkezési növények is.” Idővel tehát a tintakészítés mellett a növénytermesztés is nagyobb hangsúlyt kapott. „Volt olyan gyerek, aki nem tudta, milyen az a sóska, itt kóstolta meg először nyersen. Aztán annyira megszerette, hogy állandóan azt kérdezte, van-e még belőle” – mondja a Tanárnő. „Úgy gondolom, hogy ma egy vidéki gyereknek tudnia kell, hogyan neveljen fel egy tő paradicsomot. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy az önellátás fontos feladat lesz, erre szeretném felkészíteni őket”. Termesztenek a kertben csalánt is, amivel bátorságpróbát tartanak: nincs meg ugyanis mindenkinek az az élmény, hogy milyen érzés megérinteni a levelét. A csalánlé illata finoman szólva sem kellemes, de nitrogéntartalma miatt segíti a levéltömeg növekedését, ezért rendszeresen öntöznek vele. „Nagyon örülök, hogy már nem én rakom bele az edénybe a csalánt, hanem a gyerekek maguktól, amikor locsolnak. Mielőtt elkezdtük volna öntözni vele a szamócát, megkérdeztem a gyerekeket: mindent megtennétek azért, hogy ez a szamóca szép legyen? Igen, igen, igen, válaszolta mindenki kórusban. Biztos? Biztos. Jó, akkor locsoljuk meg csalánlével! Na, akkor már egy kicsit húzták az orrukat. Előtte csak bele-bele szagoltak, hogy mi lehet ez a büdös, de nem gondolták, hogy ki is kell majd locsolniuk". A SzínesKert színes bejárata, háttérben a SzínesHáz. Eleinte a legnagyobb kihívás a nyári kertfenntartás volt. Idén nyáron a SzínesKert-szakkörösök, a grafikások, a kézműves-szakkörösök és a vizuáliskultúra-órások vigyáztak a kertre. A gondozás mellett megtanítják a gyerekeket az őszi magfogásra is. „Ez azt jelenti, hogy megszedjük a magját a legjobb, legszebb növényeknek, és azokat vetjük el a következő évben, esetleg elajándékozzuk őket” – mondja a Tanárnő. Tavaly például megbörzét csináltak a Művelődési Házban, ahol magokat cseréltek és osztogattak a falubeliekkel közösen, ezt jövő tavasszal is megrendezik. A nyáron megtermelt növényeket a téli időszakban használják fel tojás- és gyapjúfestésre, máskor teát készítenek például citromfűből, szörpöt a levendulavirágból vagy dzsemet a szederből. A gyerekek így végigkövethetik a növény fejlődését a tavaszi vetéstől kezdve a nyári gyümölcstermésen át az őszi magszedésig és a téli felhasználásig. Többen haza is viszik a tudást, például a SzínesKertből kapott magokból nevelnek otthon paradicsomot. Az egyik szakkörös diák a SzínesKert hatására kezdett el otthon is kertészkedni. Idén videópályázaton is indult, ahol a saját kertjét kellett bemutatnia. A versennyel egy kéthetes nyári táborozást nyert: az egész országból 3-4 főt választottak ki, így nagy eredmény, hogy bekerült a legjobbak közé. A mulcsnak hála kapálni nem kell, csak a rigók után kell rendet rakni „Nézd, egy énekesrigó!” – szakította meg az interjúnkat egy madár. Inni és fürdeni jött, a locsoló vízpárája vonzotta oda. „Nagyon sok madár jár ide, bár a fekete rigókkal perben vagyunk” – jegyzi meg nevetve Kása Ilona. „Szépen összegereblyézünk, aztán másnap szét van minden turkálva. De nem baj, ennek így kell lennie”. A SzínesKertbe a madáritatók és etetők mellett költőodúkat és téli szállásokat is kihelyeztek, ahová éjszakára tudnak bebújni az áttelelő madarak. Nem véletlen, hogy a kert madárbarát minősítést is kapott. A madarak mellett persze más állatok is megfordulnak a kertben. „Hol sünivel találkozunk, hol levelibékával. Rengeteg gyíkunk van, minden évben megjelenik az imádkozó sáska, pedig az csak olyan kertben marad meg, ahol nincs vegyszer. Abszolút vegyszermentesen dolgozunk.” A SzínesHáz úgy épült fel, hogy nyitott, befogadó teret alkossanak. A kert tényleg nem hétköznapi konyhakert: mulcsos talajművelést alkalmaznak. A módszer lényege, hogy a növények környékét mulccsal, azaz lehullott levelekkel és levágott fűvel takarják le, így nem nő a gaz, kapálni sem kell. Ez kevesebb munkával jár és a talajnak is jót tesz. Egyrészt védi a kiszáradástól, másrészt a kapálás nem teszi tönkre a természetes pórusokat, a víz könnyebben beszivárog, a talaj pedig megtelik hasznos élőlényekkel, például gilisztákkal. „Mai napig nem értem, miért kell a fák alját összegereblyézni” – mondja a Tanárnő, amikor a mulcsos kertművelésről beszélgetünk. „Előbb utóbb azt fogjuk észrevenni, hogy kipusztulnak a fák. Nekik óriási szükségük van arra a levélre, hiszen onnan lesz tápanyaguk.” Idén a legjobb diákvállalkozás címét is elhozták A SzínesKert ma már nem csak kertként, hanem diákvállalkozásként is működik. A vállalkozást minden évben újra kell alakítani, megbízatásuk mindig egy évre szól. Ernyőszervezete a Junior Achievement Magyarország (JAM), akikkel Kása Ilona szerint gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak. Az elkészült termékeket értékesítik is, a bevételeket pedig az elvégzett munka arányában osztják el. A döntést a diákokból álló igazgatótanács hozza meg. „Igazgató bácsinak mondtam is, hogy tudjon róla, hogy itt az iskolában több igazgató is van” – jegyzi meg a Tanárnő nevetve. Külön igazgató felel például a marketingért, a termelésért vagy a személyzeti ügyekért, és van ügyvezető is. A kertben a madarak mellett a rovarokat is szívesen látják az ötcsillagos hotelekben. Az utóbbi évben több díjat is elhoztak, a legjobb diákvállalkozás díját például tavasszal. A versenytársak ráadásul középiskolások voltak, a SzínesKertben viszont harmadik és hetedik osztály közötti diákok tevékenykednek. Meg is lepődtek az eredményen: már-már azt hitték, hogy minden díjat kiosztottak, és üres kézzel kell hazamenniük, amikor bemondták, hogy a legjobb diákvállalkozás a SzínesKert lett. „Akkor egy pillanatig nem is tudtunk megmozdulni, földbe gyökerezett a lábunk” – mondja Kása Ilona. A zsűri nyolc-tíz tagból állt, akik asztalról asztalra jártak és pontozták a projekteket. Idén a fenntarthatósági díjra is pályáztak a gyerekek: használt befőttesüvegeket gyűjtöttek össze, amire címkéket terveztek a grafikások. Az üvegbe aztán növényi festékkel festett fürjtojásokat tettek, ezeket árulták a bemutatón. „Majdnem nulla lábnyomos termékünk volt. Annyi volt a lábnyomunk, hogy fel kellett mennünk Budapestre, de ezen kívül minden természetes vagy újrahasznosított anyagból készült” – mondja a Tanárnő. A fenntarthatóság iránti elkötelezettség és a környezettudatos gondolkodás már a gyerekek mindennapjaiban is megmutatkozik. Egyszer például a BurgerKing igazgatóhelyettese hívta meg őket egy ebédre, annyira tetszett neki az, ahogy a csapat a versenyen kommunikált. „Nem valószínű, hogy sokat fogunk járni BurgerKingbe, a gyerekekkel is inkább tanulmányi kirándulásként fogtuk fel az ebédet: azt néztük, hogyan tudnánk segíteni nekik, hogy ez az egész dolog fenntarthatóbb legyen. Ami szemetet otthagytunk, az siralmas volt” – mondja Kása Ilona. Rögtön adódtak ötleteik is, melyekről idén ősszel kisfilmet is készítenek. „Nem akarjuk megmondani nekik, hogy mit csináljanak, hanem azt mondjuk el, mi mit tennénk a helyükben. Kedvesen, a gyerekek nyelvén keresztül”. Magyarország legszebb konyhakertjének országos díját és a legszebb iskolai konyhakert különdíját már idén ősszel hozták el a Gödöllői Egyetemen tartott díjátadón. Ezen túl is vannak díjaik, 2014-ben például Ozone-Zöld Díjat nyertek. A SzínesKert egy ideje az Országos Iskolakert Hálózat mentorkertje is: minden évben vendégeket hívnak, és megmutatják nekik, hogyan hozták létre a kertet és mit lehet vele kezdeni akár művészeti órákon. Bárhová néz az ember, mindenfelé színekkel találkozik. Egy tér, ami minden diák és tanár számára nyitott A faházat, vagyis a SzínesHázat is akkor építették az Agrárminisztérium támogatásából, amikor mentorkert lettek. Egy nyitott helyet képzeltek el, ami védi is őket és nyitva is áll a világ felé. „Nyáron még sosem volt az az érzésem, hogy itt nagyon meleg lett volna. Van szellőzés, árnyékolnak a fák, kellőképpen nyitott a tér. A gyerekek szeretnek ide jönni, jó a légkör”. „Bármelyik kollega megkapja a lehetőséget, hogy kijöjjön ide tanítani, mégis kevesen jönnek ki” – mondja némileg csalódottan a Tanárnő. „Félnek, hogy nem tudnak figyelni a gyerekek, de ez csak öt perc. Hamar megszokják a nyitott teret, hogy itt mást is lehet látni. A nyitott térben a tudáshoz is nyitottabban állnak a gyerekek.” A tér mellett a kert sincs elzárva az iskolaudvar többi részétől. „Nem gondolnám, hogy be kellene keríteni a kertet” – mondja Kása Ilona. A távlati célok között egy SzínesKert hálózat szerepel, hogy az itt felhalmozódó tudást az ország más pontjain is hasznosíthassák. Érdeklődők már vannak, például mesterpedagógusi szakdolgozat is született a témában. „Itt vagyunk, és akkor egyszer csak leszáll egy szajkó ide. Mindig annyiféle madár van. Máskor poszáták jönnek. Nagy szerencsénk van ezzel a parkos környékkel. Lassan árnyékos lesz a kert, de nem baj, majd terjeszkedünk másfelé. Lehet, hogy egyszer még tavat is csinálunk” – zárja az interjút Szelesné Kása Ilona mosollyal az arcán, miközben tekintete elveszik a kert növénytengerében. További fotók a galériában:

Miért éreztük úgy, hogy szükség van egy helyi történeteket feldolgozó magazinra? Miről fognak szólni a cikkek? Ezekre a kérdésekre válaszolunk első, bemutatkozó írásunkban. „Magyarországon könnyen elfelejtik, hogy a hírek lokálisak” – mondta nemrég egy tapasztalt újságíró ismerősöm, akitől magam is sokat tanultam az elmúlt évek során. Ehhez csak annyit tennék hozzá: a lokális hírek mögött általában lokális történetek vannak. Ezekről a történetekről fog szólni a Szikramag. Nem híreket szeretnénk írni, hanem történeteket, legyen szó inspiráló életutakról, személyes vagy közösségi sikerekről, helyi értékekről, történelemről, eseményekről, helyi történésekről vagy a sportéletről. Hét témakörrel indul el a magazin Lapunk online magazinként indul el, napi hírek nem jelennek meg az oldalon. A cikkekben nem a mi történt, hanem a miért és a hogyan lesz a fontos. A hangsúly tehát a történeteken és a mélyebb, olvasmányosabb anyagokon lesz. Azt szeretnénk, hogy az olvasóink is betekinthessenek egy-egy izgalmas történés kulisszái mögé. Fontos számunkra az is, hogy a lehető legszélesebb perspektívából vizsgáljuk meg az adott kérdéskört, hogy az objektivitáshoz minél közelebb kerülve segítsük a megértést és a történet átélését. A portré rovatban Lakiteleken élő, vagy a településhez közel álló személyek életútjáról írunk, akik valamilyen sikert értek el, köztiszteletben állnak, vagy bármilyen érdekes és izgalmas történettel rendelkeznek. A közösség rovatban helyi civil szervezetekről és sikeres vállalkozásokról szeretnénk írni, itt már az egyén helyett a csoporton lesz a fókusz. Külön rovatot szentelünk az eseményeknek is, ahová például a szervezőkkel készített előzetes interjúk, vagy utólagos beszámolók kerülnek. Életkép a Tőserdő közelében. Fotó: Kovács Máté Lakitelek szerencsére nagyon jó természeti adottságokkal rendelkezik, elég csak a Tőserdőre gondolni. Ezen értékeket azonban veszélyezteti a klímaváltozás, így a természet rovatban szó lesz erről is, lokális fókusszal: helyi természeti értékekről és azok megóvásáról fogunk írni. Az értékmegőrzés másik pillére a történelem rovat lesz, hogy a település múltjából merítsünk ihletet a jelenre és a jövőre nézve is. Az életmód cikkek hangvétele már általánosabb lesz, de igyekszünk minden témához helyi adottságokat is társítani. Végezetül lesz sportrovat is. Interjúkkal, elemzésekkel, beszámolókkal követjük majd többek között a Lakiteleki Torna Egylet történetét, de más sportegyesületek, sportágak felé is szeretnénk nyitni a jövőben. Közösséget szeretnénk építeni Többen többet tudunk, ezért azt szeretnénk elérni, hogy közösen írjuk Lakitelek történeteit. Az általunk feldolgozott témák mellett szeretettel várjuk az ötleteket, információkat, vagy akár a vendégírásokat is. Ezeket mi a szerkesztési elveink szerint feldolgozzuk és a szerzőkkel egyetértésben közzétesszük az oldalon. A szerkesztési elvekről később jelentkezünk majd egy részletesebb leírással is, melyben arról is lesz szó, hogy nem garantáljuk minden esetben a cikk megjelenését. Nem teszünk közzé például a profilunkba nem illő, esetleg sértő, gyűlöletkeltő tartalmakat, de minden esetben egyeztetünk a szerzővel is, hogy lehetőleg közös megoldást találjunk. Az írás mellett eseményeket is szervezünk Gondolatszikrák néven, az első ilyen eseményt már meg is tartottuk, igaz, egyelőre még alacsonyabb létszámmal és nem a tervek szerint. A mindenszentek és a halloween ünnepkörökkel kapcsolatban tartottunk vetélkedőt és vitajátékot, de később szó lesz a helyi értékeken és életutakon túl a közösségi médiáról, mentális jóllétről, környezetvédelemről, vagy éppen történelmi kérdésekről is. Ezekben is törekszünk arra, hogy már a tervezésnél bevonjuk az érdeklődőket, hogy mindenki a sajátjának érezhesse ezeket a közös alkalmakat. Az első Gondolatszikrák esemény borítóképe. A következő alkalmakról már oldalainkon is hírt adunk majd.. Az események mellett az online magazin lesz a fő felületünk, eleinte írott tartalmakkal indulunk el. Később szeretnénk ezt bővíteni audiovizuális tartalmakkal, például podcastekkel vagy videós anyagokkal, így az e területek iránt érdeklődők megkeresését is szeretettel várjuk. A célunk tehát az, hogy közösen írjuk a magazin történeteit, a történeteken keresztül pedig jobban megismerjük és megértsük egymást és a minket körülvevő világot. Szerencsére oly sok érték van Lakiteleken, hogy a témákból biztosan nem fogunk kifogyni. A közös értékeken és közös történeteken keresztül pedig egy erősebb, összetartóbb és támogatóbb közösséget hozhatunk létre, melyre a mai rohanó világ újabb és újabb válságában egyre nagyobb szükségünk lesz. Mert közösen írjuk Lakitelek történeteit, közösen alkotjuk a jövőt.