top of page

Jégvirágos erdő: fotóriport a téli Tőserdő Lelke túráról

A Tőserdő Lelke télen is tartogat izgalmakat, erről hoztunk most képes beszámolót.

A hideg, januári idő ellenére ezúttal is sokan indultak útnak az év első Tőserdő Lelke túráján. A túravezetők ezúttal is Lendvai Edit, Borda Balázs és Hegedűs Zoltán voltak, akik vízfolyásokkal és jégvirágokkal teli mesebirodalmon vezették végig az érdeklődőket.

Azt gondolhatnánk, hogy télen, lombkorona, virágok és zöld növénytenger nélkül nem is olyan izgalmas az erdő, ekkor azonban nem is tévedhetnénk nagyobbat. A téli időszak ugyanis egészen másról szól: ilyenkor fedi fel magát igazán az erdő rejtett struktúrája, a fák ezerfelé utat törő ágai, a zord időben is túlélő mohák, vagy éppen a máskor nem látható erdei csapások.

A mostani időszak ráadásul amiatt is különösen érdekes, hogy éppen egy elhúzódó árhullám zajlik a Tiszán, ami a Tőserdőre is hatással van. Az ártérbe ugyanis egy ideje már nem látott mennyiségben tört be a víz, feltöltve a mélyedéseket és persze az előző évek aszályos időszaka után szomjazó talajt.

A természeti csodák mellett persze a tudás és a közösség most is a középpontban volt. Megismerhették a résztvevők a korábbi áradások történeteit és az ártéri erdő jellegzetes fafajtáiról is beszélgettünk. Télen a törzsek és a lombkorona formája is jobban kivehető, így láthatóvá válik az erdő összetétele is.

A túra során ezúttal is voltak játékok, hogy ne csak az erdőt, hanem egymást is jobban megismerhessük. Voltak igazi kihívások is, amit csak úgy lehetett megoldani, ha összedolgozott a csapat. Ilyen kihívást intézett a túrázóknak egy vízátfolyás is, ahol rögtönzött hídat kellett építeni ahhoz, hogy mindenki száraz lábbal átjuthasson rajta. A program végére igazi közösség kovácsolódott, ez pedig kimondott célja is a Tőserdő Lelkének.

Az erdei séta mellett ezúttal is érintettük a Sulymos-tó kilátóját, ahol végre nemcsak száraz medret, hanem élettel teli vízivilágot találtunk. Sőt, már a rét egy része is víz alá került, a vízimadarak legnagyobb örömére.

Zárásként a megfáradt túrázókat vegán erőleves várta, amit Lendvai Edit készített elő. Jól is jött az erősítés, hiszen a hideg és a közel háromórás séta mindenkiből sokat kivett. Persze jó értelemben, ennek a mozgásnak pedig különösen fontos szerepe van a téli időszakban. A Tőserdő Lelke története pedig tavasszal is folytatódik, legközelebb március 23-án merülhetünk majd el az akkor már zöldülő köntösbe öltöző erdőben. Erről további részletek a Tőserdő Lelke oldalán olvashatók majd.



Szerkesztői megjegyzés: a kép, amin a tiszaalpári templom tornya látszik, néhány nappal korábban készült. A látvány a túra alatt is hasonló volt, viszont a magasabban járó nap miatt a szembefényben nem készülhetett jó minőségű kép. A cikk végén, a levesről készült fotókat pedig a túrát megelőző napon készítette Lendvai Edt.

184 megtekintés
bottom of page