top of page
Összes történetünk


Megérintő csónakos felvonulás az ünnepen, váratlan nézőpontból szemlélve - Élménybeszámoló
Az idei évben sem maradhatott el a hagyománnyá vált csónakos felvonulás a lakiteleki nemzeti ünnepen. Az előadást ezúttal váratlan helyről, az egyik csónakból követhettem végig, erről írtam élménybeszámolót. Ismét méltó és lélekemelő volt az ünnepi program a Tősben, a Művelődési Ház munkatársainak szervezésében. Bár a csónakos felvonulás - a rendkívüli aszály és tűzveszély miatt - ezúttal szerényebb módon, égő máglya nélkül indult el, így is különleges élményt adott a résztve

Kovács Máté
aug. 21.2 perc olvasás


Ezért nem érdemes etetni a gólyákat - Hogyan segíthetünk jól a Lakiteleken felnőtt fiókáknak?
Kirepültek a fészekből a Lakiteleken felnőtt gólyák, sokan találkozhatnak velük a napokban az utakon. Cikkünkben összegyűjtöttük, mire érdemes figyelni velük kapcsolatban. Borítókép: a lakiteleki fészek a gólyával ma (08.15.) reggel. Fotó: Kovács Máté Fiatal gólya a falu közepén? Nem mindennapi események szemtanúi lehetnek a napokban azok, akik a lakiteleki Szivárvány Óvoda környékén járnak. Többen megfigyelték az egyik, lakiteleki fészekből kikelt kisgólyát víz és táplálék k

Kovács Máté
aug. 15.6 perc olvasás


Szárazsággal dacoló növények segítik az alkalmazkodást a Színeskert előtt - Pusztából szárazkert 2. rész
Szárazságtűrő növények segíthetnek abban, hogy aszályos időben is megőrizhető legyen környezetünk biodiverzitása. Újabb szárazkert jött létre Lakiteleken a Színeskert előtt, az Eötvös Iskola bejáratánál Szelesné Kása Ilona vezetésével. A kert célja egy olyan szárazságtűrő élőhely létrehozása, amely aszályos időben is segíti a biodiverzitás megőrzését. A parkoló melletti, száraz és tömörödött homokon létrejött kert a harmadik része egy sorozatnak. Az első szárazkert tavaly őss

Kovács Máté
jún. 3.9 perc olvasás


Pusztából szárazkert I. - Küzdelmeink története a szikrázó homokkal és aszállyal
Csaknem 60, főleg szárazságtűrő cserjével és évelővel lett gazdagabb a Művelődési Ház előtti park Lakiteleken. A közösségi összefogással létrejövő kísérleti kert célja a jövő kihívásaira való felkészülés, a múlt küzdelmeinek megismerése mellett. Szürke fellegek és szemerkélő vízpára takarta be Lakiteleket egy március végi szombat délutánon. Ritka alkalmak egyike volt ez. Hosszú hetekig egy csepp eső sem áztatta a park száraz homokját, ahol csak a legszívósabb, apró termetű nö

Kovács Máté
márc. 31.6 perc olvasás


Hagyomány és haladás kéz a kézben is járhat? - Ilyen volt Gondolatszikrák beszélgetésünk a kultúráról
Kultúráról, alkotásról, egyéni és közösségi kiteljesedésről beszélgettünk #Gondolatszikrák sorozatunk 33. állomásán a Hetedik Vágányban, a magyar kultúra napjának alkalmából. A haladás és a modernitás valóban tönkreteszi a hagyományos kultúrát? Vagy éppen az utóbbihoz való ragaszkodás az, ami gátolja a szabadságot és a kiteljesedést? Ezek a kérdések hozták a legérdekesebb vitákat Gondolatszikrák beszélgetős sorozatunk 4. évadának 4. részében, amit ezúttal a Hetedik Vágánnyal

Kovács Máté
jan. 31.5 perc olvasás


Felemelő, látványos és tudatos pillanatokkal ünnepelt Lakitelek - Fotóriport
Tűzzsonglőrőkkel, fényfestéssel, élőzenei koncertekkel és fáklyás-csónakos máglyagyújtással ünnepelte méltó módon Magyarországot Lakitelek. Tűzijáték nélkül, mégis lenyügözően látványos műsorral ünnepelte Lakitelek az államalapítás, Szent István és az új kenyér ünnepét augusztus 20-án. A programot ezúttal is a lakiteleki Petőfi Sándor Művelődési Ház Közösségi Színtér munkatársai szervezték civilek közreműködésével. Az alternatív, környezettudatos ünneplés az elmúlt évek alatt

Kovács Máté
2025. aug. 21.2 perc olvasás


Milyen volt régen és milyen lehet egy változó világban a közösségi élet?
A lakiteleki és tőserdei rendzevények, valamint a közösségi élet múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről beszélgettünk legutóbbi Gondolatszikrák estünkön. Volt idő, amikor Lakitelek és Tőserdő nyüzsgött az élettől. A presszók, közösségi terek tele voltak emberekkel, és mindenki ismert mindenkit a faluban. A ’70-es, ’80-as és ’90-es években a helyi vendéglátóhelyek nemcsak ételeket és italokat, hanem élményeket, barátságokat és közösséget is kínáltak. De mi történt azóta?

Kovács Máté
2025. aug. 17.6 perc olvasás


Az elnyomás csendje helyett az őszinte párbeszéd békéjére van szükség - Vélemény
Tüntetésen vettünk részt június 2-án Kecskeméten, ahol teatasakkészítő-foglalkozás mellett csapatunk két tagja, Lendvai Edit és Kovács...

Kovács Máté
2025. jún. 5.6 perc olvasás


A sokszínűség a természetben és az emberi közösségekben is kulcskérdés
Képeken az I. Szikramag Civil Piknik, ami egyben a Gondolatszikrák sorozatunk harmadik évadának folytatása is volt egyben. 🌿✨🌼 A...

Kovács Máté
2025. jún. 2.2 perc olvasás


Közösségi cselekvéssel az éltető vízért és az élhető környezetünkért
Márciusban a vízzel kapcsolatos természeti értékek és környezeti problémák kerülnek fókuszba Lakiteleken. Egy kutatáshoz kapcsolódva...

Kovács Máté
2025. márc. 6.6 perc olvasás


Demokrácia, szabadság, fenntarthatóság - Dánia lakiteleki szemmel
Október elején Dániában jártunk, ahol a SzínesKert oktatási programját mutattuk be. Az élményekről főszerkesztőnk, Kovács Máté írt...

Kovács Máté
2024. okt. 20.6 perc olvasás


Fiatal csapattal, visszatérőkkel és új igazolásokkal vág neki a szezonnak a Lakiteleki TE - interjú
Hamarosan kezdetét veszi a bajnokság a Lakiteleki TE számára, ezért összeszedtük, mit érdemes tudni a csapatról. A célokról és...

Kovács Máté
2023. aug. 26.4 perc olvasás
bottom of page